Tudom az idővonalat nem ismeritek ebben a történetben. Szóval ez a történet a 3. év elején kezdődött. Eddig máshova jártak Ayatóék. Azért iratkoztak át mert a szüleik aggódtak értük. Amikor elballagnak a diákok az iskolából és egyetemre mennek. Jó pár hónapot felölelt ez a 8 rész. Úgy tűnhet mintha ezek egymás után lennének de valójában minden egyes rész heteket vagy hónapokat jelöl. Ez a rész egy speciál lesz. Nem akarom lelőni de ebben fog az egyik fiú rivális szerelmet vallani. Szóval az elkövetkezendő részekben Ayame 10 héten át való péntekjét olvashatjátok majd amikor mindig talál egy borítékot és benne egy levelet. Mellé persze Ayato szemszögét is le fogom írni amire fel kell  hívnom a figyelmet, hogy azok a részek a történetben sokkal sötétebbek lesznek és lehet lesz benne slash. Vér, gore esetleg öldöklés. Szóval azt csak akkor ajánlom ha bírod az ilyeneket. Azokért nem vállalok felelősséget. A te döntésed ha elolvasod vállaljad magadnak a gondokat is. Szóval én nem fogom pátyolgatni a lelked! Ennyit akartam! ^^ 

Ayame Szemszöge:
Nagyon gyorsan eltelt a hét és csak pislogtam amikor már kora péntek reggel találtam egy borítékot. Hátam mögül egy árnyék közeledett felém így begyűrtem a zsebembe a borítékot.
-Az mi volt, Ayame?-kérdezte Ayato és én csak elhessegettem, hogy semmi.
Felfelé az osztályterem felé belebotlottam Budoba. 
-Szia, Ayame!-köszönt nekem.
-Szia, Budo!-köszöntem vissza neki mosolyogva és elvörösödve elrohant valami hülye indokkal.
Mentem az órámra amikor Osoroba botlottam.
-Hát, te mit keresel itt?-kérdeztem Osorotól. Kicsit kérdőn néztem rá.
-Nekem is itt van órám, Ayame-felelte miközben lassan elsápadt és ki akart guvadni a szeme. -Az micsoda a zsebedben?
Benyúltam a zsebembe és megmutattam.-Reggel találtam a szekrényemben.
-Megmutattad Ayatonak vagy bárki másnak?-kérdezte de én nemet intettem. 
Fellélegzett.
-Te küldted?-kérdeztem mire karba tette a kezét.
-Nem én voltam viszont ha akarod akkor vigyázhatok rád amíg megjelenik a srác.-mondta készségesen. 
-Nem kell de örülnék ha segítenél abban ha azt mondanád Ayatonak, hogy veled van dolgom.-mondtam neki.
-Nem ígérek semmit!-mondta nekem a fejét elfordítva miközben elvörösödött.
Nem szóltunk többé egymáshoz aznap. Mielőtt becsöngettek volna a következő órára kiszaladtam a vécére és ott elolvastam a borítékban a papírt. 
 
"Kedves Ayame!
Szeretném ha találkoznánk ma vagyis pénteken délután 5kor az iskola mögötti cseresznyefánál.

Üdvözlettel: A te titkos rajongód"  

Most már tudom, hogy ma ötkor kell oda mennem a fához. Már csak le kell ráznom a többieket.
Lassan teltek az óráim amíg 5 óra lett majdnem. Szépen odasétáltam a fához amikor valaki megfogta a vállamat. Megfordultam és Budo állt ott. 
-Szia, Budo! Te küldted a levelet reggel?-kérdeztem mire elvörösödve bólint. Közben egy levelet nyújt át nekem de próbálkozom azzal, hogy ne törjem össze a szívét.- Ó, Budo! Sajnos nem fogadhatom el.
-Miért?-kérdezi mire megmutatom a gyűrűm. Ő pedig nem hitt a szemének.-Ki adta?
-Budo, mit számít az? Így sem fogadhatnám el a leveledet mert csak a barátomként kedvellek semmi több.-feleltem és elszaladtam. Nem akartam fájdalmat okozni neki de mikor hátrafordultam nem hittem a szememnek. Ayato engem nézett és mosolygott. Azon a beteges vigyorral miközben a fa alatt Budo sírt. Ayato nem tudta volna megölni Budot. Túl nagy hiányt hagyott volna maga után. Ayato rám nézett újra és akaratamon kívül én is villantottam egy beteges vigyort amin meglepődött. Hazaérve sírva rogytam az ágyamra. Nem tudom miért de a mellkasomban fájdalmat éreztem mintha valaki játszadozna vele. A belsőmben ott volt Ő. Egy másik részem. Neki fehér bőrén kivül szinte minden különbözött tőlem. Mostanság ő kínozott amikor éppen nem volt senki körülöttem de tartottam magam és küzdöttem, hogy ne öljek meg senkit . (Észreveszitek, hogy mire utalok?)


Ayato szemszöge:
"-Biztos vagy benne?-kérdezte tőle. Mire rá emelte piros szemét.
-Tudom mi vagy belülről. Nem kell bemutatnod magad. Melletted nőttem fel.-felelte Nemesis.
-Akkor azt is tudod, hogy nem Ayatot kell megállítanod hanem engem!-csapott az asztalra és már érezhette a yandere szorítását a nyakán. Meg akarta ölni, végig szántani a késével a testén és figyelni a vért ahogy kifolyik a sápadt bőrén keresztül. Állt és figyelt mikor lenne jó a pillanat erre a fantáziája beváltásához de bejöttem és ahogy rám nézett ellágyult a tekintete. Nem néztem rá. Jól tette mert elárulta magát Nemesis előtt az arckifejezésével. Mélyen a szemébe nézett.
-Tudom, Ayame.-mondta csöndesen és ránéztem Ayamere akinek arcán az a kifejezés ült ami az enyémen ült még régen az ő közelében."
 Most itt állok a fa mögött és hallom ahogy Ayame elutasítja Budot. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy miattam utasította vissza. Nevethetnékem támadt de nem tehettem. Budo a famögött sírt és könnyei hangját hallottam ahogy leesnek az arcáról. Kinéztem a fa mögül és Ayame visszanézett rám és viszonozta a beteges vigyoromat amitől megdöbbentem. Budo nélkülem is elég összetört. Inkább csendben elmentem haza és otthon csak ketten voltunk Ayameval. Így meghallottam, hogy sírt és beszélt valakivel. 
-Nem, bánthatod őket! Kérlek, Chara!-mondta elfuló hangon. Ahogy hallottam elszorult a szívem. Nem mentem be, hogy kihallgassam a beszélgetést. Ami csak a húgom fejében létezett....