Ayano Szemszöge:

Mire felkeltem Ayatonak hűlt helye volt a szobámból. Még csak 6 óra volt így elkezdtem öltözködni és csináltam tegnap bentot mindkettőnknek. Sikerült egy kicsi többletet csinálnom így azt is elcsomagoltam és hát ha lesz valaki aki nem visz magával ebédet. Tudjátok mindig vannak olyanok szóval még pálcikát is raktam mellé hátha kell. Ayatot sehol sem találtam a lakásban így egyedül indultam el az iskolába. Tegnapelőtt megjegyeztem az utat. Miközben átléptem az iskola kapuját körbenéztem. Kutattam az emlékeim között. Egy srácot pillantottam meg aki a saját dimenzióban soha nem is volt és aki megfordult majd kitágultak a szemei. Mintha megismert volna és határozottan megindult felém miközben körbe nézett.
Amikor elém ért megkérdezte az elkerülhetetlent.
-Tényleg amnéziád van, Aya-chan?-kérdezte a szőke fiú.
-Ja-feleltem röviden és tömören.-Te ki vagy?
-A nevem Umeji Kizuguchi-felelte és továbbra és nézelődött.-Hol van Ayato? Általában körülötted van és vigyázz rád.
-Hát ez egy nagyon jó kérdés.-feleltem neki aggódóan.-Amikor felkeltem már nem volt otthon. Így egyedül jöttem iskolába. 
-Veszélyes egyedül mászkálnod.Szóval ha ilyen van felhívhatsz és érted megyek.-mondta és átnyújtott egy papírt amin telefonszám volt közben zavarában a tarkóját vakarta és félrenézett.
-Köszönöm, Umeji-san-mondtam neki és rámosolyogtam mire elpirult.-Ezért cserébe a Sakura fához el tudsz jönni ebéd időben?
- P-persze, Aya-chan-mondta és intett nekem egyet miközben elindult az égetőhöz. 
Beindultam, a szekrényemnél átvettem a benti cipőmet majd indultam az osztályomba. Várom már az ebédet, gondoltam és közben elmosolyodtam. Pár lány odajött hozzám, hogy megkérdezze mi történt Ayatoval, hogy nem jött iskolába. Bekamuztam nekik, hogy 39° C láza van és, hogy be akart jönni de csak nem lett volna jó ha engedem neki, hogy lázasan bejöjjön.
Eltelt az idő ebédig valahogy majd felpattantam és két bentoval a kezemben elindultam a Sakura fához. Pár perc alatt odaértem és leültem. Vártam Umejire vagy 10 percig. Szomorúan felsóhajtottam amikor megpillantottam futni felém az említett illetőt.
-Bocsánat, hogy késtem, Aya-chan-mondta és égett az arca a szégyentől. Megfogtam a kezét és rámosolyogtam. Most már nem a szégyentől égett az arca hanem egész mástól. Kezébe nyomtam a kimaradt adagot amire rám mosolygott és leült mellém enni. A legelső falat után felragyogott az arca és a szeme. -Az anyukád csinálta?
-Én csináltam.-feleltem amire még a füle és a nyaka is égni kezdett. 
-Nem akartam durva lenni, Aya-chan-mondta.
-Ugyan, semmi baj.-feleltem és felé fordultam miközben ettem.-Amerikában vannak a szüleim ezért nem is tudna anyukám bentot csinálni.
-Köszönöm a bentot, Aya-chan-mondta és olyat tett amire nem számítottam. Közel hajolt és megcsókolt. Semmi mélység nem volt benne. Olyan volt mint egy puszi csak nem az arcomra kaptam hanem a számra. Lehajtotta a fejét de láttam ahogy a fülei is teljesen elvörösödtek és elfutott az iskolába. Biztos a fiú vécébe. 
Én csak ültem és néztem két üres dobozra. Aztán sokkolva kaptam a számhoz. Megcsókolt! 
Alig ismerem de megcsókolt és ha most így végig gondolom Ayato majd megpróbálja megölni Umejit. Én nem akarom, hogy meghaljon. Vajon meg tudom változtatni Ayatot annak esélyéhez, hogy megtaláljam a boldogságomat és Ayato is? Vagy fel kell áldoznom magam annak ügyébe, hogy senkinek ne essen bántódása?
Egész nap ez kínzott. Míg véget nem ért a nap. Elmentem az égetőhöz ahol Umeji is volt.
A falhoz lapultam és bár nem látszódott de rettentő ideges voltam. Jött Osoro.
-Osoro?-kérdeztem és ő felém fordult.
-Mi a baj, Aya-chan?-kérdezte és körbenézett, hogy keressen valakit. -Ayato?
-Nincs itt. Szeretnék egy kíséretet amíg haza nem érek. Nem érzem egyedül biztonságban.-mondtam miközben lefelé néztem a kőlapra.
-Umeji!-kiáltott Osoro a fiúnak.
-Itt vagyok, főnök!-felelte Osoronak.
-Hazakíséred szépen Aya-chant és ha olyan történik megvéded. Rendben?-kérdezte Umejitől.
-Igenis!-mondta majd a vállamnál fogva az iskola kapujáig kormányzott. -Valahogy megtalálta kinek nem kell elkísérnie téged, Aya-chan.
-Nem félek tőled, Umeji.-feleltem és felnéztem rá. Az arcom égett még az ebédkor történt dolog miatt.
-Aya-chan!-kiáltott utánam valaki. Oda fordultam és ő is nagyon hasonlított Senpaira de ő sem az volt. -Bent hagytad a tolltartatód.
-Ki vagy te?-kérdeztem tőle kicsit modortalan hangnemben de már utálom, hogy amnéziám van.
-Ó, szóval igaz, hogy amnéziád van. A nevem Budo Masuta.-felelte és a kezembe nyomta a tolltartómat majd véletlenül végigsimított a kezemen.
-Ö, köszönöm, Budo-kun-feleltem miközben Umeji ki tudja milyen indokkal de magához rántott a csípőmnél fogva. Bár nem láttam rá az arcára de Budo arcáról leolvastam, hogy mindketten a kegyeimért versenyeznek ami már előre el van döntve, hogy Ayatoé de ki tudja talán ki tudom gyógyítani a szerelemből ha elmondom, hogy van benne egy parányi Aishi vér. -Most már menjünk, Umeji-kun!
Mondtam és elindultam mire Umeji majdnem elbotlott de tartotta velem a lépést.
-Hé, Aya-chan! Mi a baj?-kérdezte mire megfordultam és úgy néztem rá mintha szellemet látnék a háta mögött.
-Ezt te komolyan kérdezed?-kérdeztem mire Umeji kicsit rosszul érezte magát.-Miért vagyok én ennyire finom falat nektek, srácok? Mi olyan van bennem amiért képesek vagytok marakodni?
-Nem emlékezhetsz de amikor kicsik voltunk. Egy óvodába jártunk és már akkor versenyeztünk miattad. Egy nap sírva jöttél és elmesélted, hogy anyukáddal mi történt. Megígértük mindnyájan ott előtted, hogy ha nagyobbak leszünk bármi történjék is valamelyikünk elnyeri a szíved.Ez még azelőtt volt, hogy Ayato a tesód lett. Szóval arra törekedtem azóta, hogy jobb kedved legyen de az a baleset történt és mintha nem tettem volna semmit.-mondta az elején még mosolyogva de a végére ökölbe szorult a keze. Meg akartam nyugtatni így lassan megsimogattam a kezét majd összekulcsoltam vele a kezemet. Rámosolyogtam amikor rám nézett. -Aya-chan?
Megremegett a hangja és én csak öleltem őt. Csitítgattam, paskolgattam a hátát, simogattam a fejét. Ott álltunk a fényben és megrohant egy visszaemlékezés. 

Visszaemlékezés:
"-Umeji? Jól vagy?-kérdeztem és kis kezemmel hozzáértem az arcához ahogy a könnyek folytak végig az arcán.
-Igen, Aya-chan-felelte de a szeme elvesztette a fényét. Ölelésbe vont de hallgatott.
-Umeji? Fáj valamid?-kérdeztem de nem mondott semmit. Elzárkózott előlem és továbbra is hallgatott.
Jó ideig álltunk így amíg egyszer csak meg nem szólalt.
-Aya-chan, elköltözünk.-mondta és érezte, hogy a vállára rácsöppen pár csepp. - Esik az eső?-rám nézett és megdöbbent. Kibontakoztam a karjaiból és elrohantam. Nem láttam semmit miközben anyu rohant utánam. Akkor történt az, hogy anya meghalt mert elcsapta egy autó."

Ahogy végett ért a visszaemlékezés megrohant a szomorúság. Umeji felém kapta a tekintetét ahogy sírok. 
-Menjünk!-húztam magam után Umejit és csak azt láttam, hogy hazaérjek. Pár perc alatt ott álltunk. -Bejössz?
-Menjünk!-felelte Umeji és leültettet egy székre a saját házamban. Ekkor belépett Ayato.
-Ayato!-pattantam fel és rohantam oda hozzá.
-Umeji? Mit keresel itt?-kérdezte kicsit tikkelő szemmel és fejjel.
-Ayano egész nap egyedül volt az iskolában és nem érezte magát egyedül biztonságban ezért Osoro engem jelölt ki, hogy hazavigyem.-felelte Umije. -Megyek is már, Ayato! Örülök, hogy hazaértél egyben!
Amint kiment Ayato felém fordult.
-Eszembe jutott anya halála.-mondtam Ayatonak és újra erőt vett rajtam a szomorúság. Ayato magához vont miközben a sírástól nem tudtam, hogy épp jól vagyok vagy összeesek.

Folytatás hétfőn!