Ayame POV:

Hétfőn engedtek ki a kórházból így meg tudtam, hogy nem voltam eszméletemnél 2 napig. Amikor felébredtem Ayato ott volt az ágyamnál és a tekintete olyan szinten őrültté vált, hogy félő volt, hogy az az Ayato akit ismertem beleveszett a saját sötétségébe. Belenéztem a szemeibe és amikor senki nem volt ott megcsókoltam. Amikor elhúzódtam úgy látszott visszatért Ayato épelméjűsége. 
-Örülök, hogy felébredtél! - mondta nekem Ayato és rám mosolygott. 
- Én is örülök, hogy visszatértél a sötétségből! - mondtam és szelíden rámosolyogtam. 
Kiküldtem a kórteremből amíg én felöltöztem és próbáltam összerakni mi történt velem pénteken. Szóval amire emlékeztem az az volt, hogy Kizano kergetett és őrületbe próbált de Ayato a drágalátos bátyámnak mindig sikerült közbe lépnie. Kizano végül bevitte a végső csapást. Beszívtam a rózsa illatát és elvesztettem az eszméletemet. Talán hallottam még Ayato hangját de nem voltam biztos benne. 
Miután az orvos megvizsgált hazaengedett de írt nekem egy újabb igazolást, hogy ha lehet inkább ne hajtsam túl magam és próbáljak minél többet pihenni ha lehet. Ayato majdnem az ölébe akart cipelni de én leráztam kedvesen, hogy tudok a lábamon is sétálni. Mikor hazaértünk először én mentem el tusolni aztán Ayato mivel mindketten elég büdösek voltunk. 
Az iskolába beérve megtorpantam. Ayato nem értette miért amíg oda nem böktem az ujjammal, hogy egy plakát díszelgett Kizano nevével. 
A plakáton ez a szöveg volt látható: Vajon Kizano az iskola szupersztárja és színésze direkt juttatta kórházba a modell tanulót Ayano Aishi-t?

Nem voltak szavaim erre de valaki lejárató politikát folytatott Kizano ellen. Nem tudtam, hogy azért mert már eddig is olyan irritáló kis p*cs volt vagy most húzta ki valakinél a gyufát és nekiállt pont most amikor az én esetem is történt. Ki tudja miért de vegyes érzéseim lettek emiatt. Az, hogy valaki az én esetemmel húz hasznot az nem zavart annyira de a poszteren egy kórházi kép szerepelt amin felismertem magamat. Ki és hogyan csinált rólam képet? 
Ránéztem Ayatora akin arcán dühös mosoly szélesedett de közben éreztem, hogy birtoklóan magához ölelt. Próbáltam hatni rá, hogy engedjen el de addig nem tette amíg biztosított engem, hogy megtalálja ki készítette a képet és elmondta mit fog tenni az illetővel amit jobb ha nem részletezek érthető okokból. 
Szóval elengedett és bent körülbelül az összes fiú akivel jóban vagyok egyszerre megölelt. Megfagytam helyben fogalmam sem volt, hogy mi az ördög történik de még Osoro is odajött megölelni.
-Hé, srácok! Most már elég lesz. Elengednétek végre?- kérdeztem és mindenki elvörösödve elengedett amíg Ayato ha ölni tudott volna a nézésével akkor megölte volna a "barátait".

Átvettem a cipőmet és mosolyogva hallgattam kivel mi történt a hétvége folyamán. Aztán olyan gyorsan eltelt ez a nap, hogy csak akkor vettem észre, hogy mennyire jól szórakoztam a megmaradt barátaim társaságában.
Hazafelé is vidáman beszélgettünk majd én és a tesóim bementünk a házba. Ayano elment főzni valami egyszerű kaját, Ayato próbált rájönni, hogy ki a következő aki ezen a héten próbál majd nekem szerelmet vallani. Én meg gyorsan megcsináltam a házi feladataimat és visszaemlékeztem arra, hogy Amao furcsa mód elhalmozott ma édességekkel. Te lennél a következő Amao....?
Mielőtt megfogalmazhattam volna a kérdést a fejemben Ayano jött be és mondta, hogy elkészült a vacsora majd miközben ment ki még hátrafordult és halkan ennyit mondott. 
-Hát nem csodálatos? Elkezdődött amit már mióta el kellett volna kezdeni, Ayame...

Csendesen becsukta maga mögött az ajtómat és lassan felálltam. Odalépkedtem a táblámhoz ahol oda volt írva Amao neve is ami mögé odatettem egy kérdőjelet. Vajon tényleg most ő is Ayato kése alá fekszik vagy megkíméli mint Kizano életét habár most rosszabb vár rá mint a halál. Ahogy ott a táblámon kihúztam Osano nevét mert éreztem ahogy Ayato megölte. Igen érzem Ayato összes érzéseit és tudom mikor gyilkol meg bárkit. Van közöttünk egy kapcsolat amit sosem értettem és Ayato anyukája sosem mondott el nekünk. Azt hajtogatta folyton, hogy majd találkozunk nem sokára egy olyan emberrel aki teljessé tesz majd minket de Ayato már megtalálta ezt a személyt bennem és ironikus módon én sosem mintha az én szívem sosem lehetne teljes egészében. Egy újabb ajtónyitódásra rázódtam fel a  gondolataimból. Amikor felnéztem Ayato állt az ajtóban és mosolyogva intett, hogy menjek vele. 
Lent a konyha/ étkezőben Ayano mesélt a napjáról és szokatlan módon gonoszan mosolygott. 
Ayato csak csendesen evett de néha lopva rám pillantott. Aztán miután mindenki végzett elmosogattam a tányérokat és közben dúdolgattam az Alan Walkertől a Sing me to sleep című számát. Amikor végeztem és hátra fordultam annyira meglepődtem Ayato jelenlététől, hogy elcsúsztam és hátra vágódtam a konyha kövön. Nem vagyok egy csetlő botló ember de Ayato annyira meglepett mert nem is hallottam, hogy ott termett a hátam mögött. Becsuktam a szemem és vártam, hogy becsapódjak a konyha pultba és végül aléltan csúszak a konyha köre de ez sosem történt meg. Amikor kinyitottam a szemem Ayato szürke szemeibe néztem bele ahogy olyan közel volt, hogy a kis feketés pöttyöket meg tudtam volna számolni az íriszéiben majd ellöktem magam tőle és feltápászkodtam. Ayato furcsán nézett de ekkor lépteket hallottunk és Ayano lépett be a konyhába. Ayato elmosolyodott és csevegett egy keveset Ayanoval. Annyit elcsíptem, hogy: "Tudom ki volt aki a képet csinálta de félek őt nem kaphatod el. Olyan néven fut, hogy "Info-kun". Ő pedig nem igazán fedi fel magát akárkinek, Ayato!" 
Mielőtt többet hallhattam volna Ayato rám vetett egy figyelmeztető pillantást és rövidre zárták a beszélgetésüket.
Magukra hagytam őket a konyhában és felfelé megcsörrent a telefonom jelezve, hogy üzentet kaptam.
*-Lám, lám! A lány aki a halálból tért vissza közénk! Micsoda meglepetés! Viszont komolyra fordítanám a szót. Kedves Ayano, olyan jó szolgálatot teszel nekem és nem sokára megjutalmazlak valamivel. Ez még a jövő zenéje de már látom a sorsodat és elkeserít, hogy már elkötelezted magad valaki mellett aki nem tud annál jobban szeretni mint most.- írta az ismeretlen számról az üzenet.
-Info-kun?-küldtem vissza a reagálásomat az üzenetére.
-Ilyen híres lennék? Ó, persze! Milyen kis csacska vagyok! Persze, hogy híres vagyok!- írta az üzenet. Éreztem, hogy gonosz mosoly van az üzenet mögött.- Info-kun a titokzatos gonosz az Akademi High-ban.
-Talán - írta le válaszul Info-kunnak de mielőtt berakhatta volna a telefonját a zsebébe egy újabb üzenet érkezett Info-kuntól. 
-Idefigyelj, Ayano-chan. Van valami dolog amiről el kéne beszélgetnünk az iskolában.- kezdődött komolyabb hangsúlyú üzenet. - Holnap az iskolában megvitatjuk csak gyere az Info klub elé. Majd beengedlek. Viszlát!*
Bámultam a telefonra amíg el nem sötétült a képernyője. Sóhajtva felfelé baktattam a szobám felé végre folytatva az utamat. Nehezen bealudtam az este és sóhajtva csaptam le az ébresztőt. Nem vártam a keddet de feltápászkodtam. Felöltöztem majd lementem reggelizni és a családomat néztem. Figyeltem jeleket arra vonatkozóan, hogy rájöttek e bármire is de nem. Semmire sem. Befejeztem és előbb mentem el, hogy Találkozzak Info-kunnal.
Nevezzük semminek ezt amit lefolytattam vele. Mesélt nekem Ayatoról amit eddig is tudtam és arról, hogy tudta honnan jöttem valójában és Nemesis. Átkozott Nemesis aki követett ide. 
Eltelt a nap és sóhajtva bámultam Amao képét. Valami megfogalmazódott a fejemben de elhessegettem. Másnap is olyan gyorsan telt mintha csak pillanatokból állt volna. Gyorsan érkezett a péntek (csakhogy ne unjatok bele a történetbe :D) és egyre biztosabb volt, hogy ki is az új hódolóm. Pénteken a szekrényemben egy új levél kevésbé újabb tartalommal. Körülbelül ugyanaz mint eddig csak valami furcsa dolog. Az írás pirossal volt. Távolról is bűzlött a levél de közelebbről irtózatos bűz áradt belőle. Gyorsan visszazártam a szekrényembe és körbe néztem, hogy volt e valaki a közelemben de senki. Ami furcsa volt mivel lényegében reggel 7 volt. Vállat vontam és elindultam az osztályom felé. A telefonom megcsörrent a folyósón. 
-Halló? - köszöntem bele a telefonba. 
-Helló, szépségem! Újabb hírek számodra. Újabb diákok tűntek el akik elméletben meg akarták vallani az irántad való szerelmüket. Biztos nem Ayato volt. Egy másik Yandere akit majd Nemi-kun elintéz gondolom. -mondta boldogan Info-kun és hirtelen kinyomta a telefont. Álltam és bámultam újra a telefont. Még áldozatok? Ayato nem tesz ilyet. Valaki más de ki?
Zsebre dugtam a telefont és beléptem az osztályterembe nem volt még senki bent. Körbe néztem, hogy senki nem rejtőzködik bent és megnyugodva fújtam ki a levegőt. Ekkor lépett be Amao az osztályterembe. Az arcán volt egy vörös pötty. Amikor kérdeztem mi az az arcán akkor elsápadt de letörölte és lenyalta az ujjáról.
-Eperlekvár, Ayano. -felelte és elmosolyodott de valami nem stimmelt vele. 
-Én megyek és megkeresem Ayatot. -mondtam és álltam volna fel a székemből de megállított a kezemnél fogva. Olyan erősen szorította meg, hogy keze nyoma látszódni kezdett a csuklóm körül egy piros kéz lenyomat.
-Hova? Hova? Drága Ayano...-mondta volna de ekkor lépéseket hallott így elengedett és én megdörzsöltem a kezemet. Eltávolodott tőlem mintha csak bájcsevegett volna velem és egy hamis mosollyal eltávozott a teremből. Én éreztem, hogy pánik kerülget. Amao... Én azt hittem, hogy ő... normális de ő is olyan. Ő is egy szörny mint én... vagy mint Ayato. Észre se vettem, hogy a földre rogytam és kiabálják a nevem de nem reagáltam. Nem tudtam reagálni. Nem voltam rá képes akkora teher volt ez. Én... Nem érdemellek boldog happy endet. Mit is képzeltem én, hogy érdemlek bármit is? Én örülhettek ha nem utálnak az emberek. Amikor egyszer csak betört egy hang a teher mögé.
-Ayame!-felemeltem a fejem de a könnyeim miatt nem láttam ki szólt hozzám. Ismerős volt de mintha csak üres lennék mert nem emlékeztem ki az és miért ismerős a hangja? 
Lassan leomlott a teher ami hályogként ránőtt a szememre és Ayato nézett vissza rám. 
-Ayato?- kérdeztem de ekkor.- Amao... Amao nem önmaga...
-Amao? -kérdezte vészjóslóan de én csak ráztam a fejem. 
-Hagyjad. -kértem őt.
Ő bólintott de furcsa viselkedése egész nap másról árulkodott mint amit gondoltak róla mások. 
Eljött hát az a pillanat és ott álltam a fa alatt. Amao megjelent és én lefagytam. Ekkor kilépett a fa mögül Ayato. 
-Hát kedves, Amao-kun! Eljöttél és nem is kellett sokáig várnom, ugye milyen csodálatos, Ayame?(Ayano?) -kérdezte tőlem de mintha a nevem furcsán recsegett volna Ayato szájából és az igazi csendült fel a szájából de csak képzelődhettem. 
-Ayato-kun! Olyan csodálatos de van egy rossz hírem te nem fogsz eltávozni innen mert egyikünkből csak egy lehet Ayame-vel! -mondta Amao és olyan Yandere mosolyt villantott, hogy a hátamon a szőr is felállt. Visszakozva hátráltam pár lépést amikor Ayatonak ütköztem.
-Nem kell félned, Ayame (Ayano)- újabb furcsa recsegés és éreztem valami folyadék folyik le a karomon de nem törődtem vele. Hátra fordultam de Ayato megrázta a fejét és hátralökött. Amao farkas szemet nézett majd összecsaptak. Én csak álltam lefagyva és néztem az ő életre és halálra folyó küzdelmüket. Vér fröccsent a kezemre, arcomra és ruhámra de én csak bámultam rájuk. Szinte már katatón állapotban mint aki transzba esett. Ekkor végzett Amaoval és Ayato hátrafordult majd eltátotta a száját.
-Ayame? (Ayano?)- kérdezte de én egyszer csak összeestem és otthon tértem magamhoz semmi emlékképpel a pénteki nappal kapcsolatban. Ez olyan furcsa volt de mintha a pénteket kitörölték volna a fejemből. Mintha én sosem lettem volna ott aznap de akkor ki volt ott helyettem? 

Á, igen tudom. Sajnálom, hogy nem írtam vagy ilyesmi de ezt írtam. 1796 szó.... Jesszus.