Ayame Pov:
Amikor a következő héten bementem a suli kapuján ott termett Aso. Tudjátok a srác az iskola sport klub elnöke. Energetikus néha túlságosan is ha engem kérdeztek. 
-Szia, Aishi-chan! Hallottam a péntekről és sajnálom, hogy sokkolt téged Amao halálos kimenetelű balesete! Sajnálatos esett de sok gyilkosságért ő felelős. A rendőrség kivizsgálta az ügyet és ahogy kizuhant a tetőről amíg te a cseresznye fánál beszélgettél Ayatoval sajnálatosan láttad. Olyan fajta sokkot kaptál, hogy nem emlékszel rá. 
Hallgattam ahogy beszél, ahogy ömlik belőle a hazugság. Fel se tűnt, hogy elsápadtam és néztem a lábamat. Habár nem emlékeztem de volt valami amiben igazat adtam. Tényleg nem emlékeztem mi volt velem pénteken. Nem emlékeztem semmire se pedig erőlködtem de csak annyit értem el, hogy vérezni kezdett az orrom és Aso aggódva nézett rám amikor észre vette.
-Jól vagy?
-Asszem....-feleltem elhaló hangon.-Most én megyek nehogy lekésem az órát.
Még amikor elfordultam utánam akart kapni de végül nem csinálta. A zsebembe nyúltam és elővettem egy zsebkendőt és az orromhoz tartottam. Ahogy haladtam be Ayato csapódott hozzám aki aggódva pillantott a zsebkendőre ami lassan teljesen átázott a véremtől. 
-Elvigyelek a gyengélkedőre?- kérdezte de én csak megráztam a fejem. Ayato odasúgta nekem amit már tudtam. - Nagyon sápadt vagy, Ayame.
-Tudom de jól vagyok, Ayato. - feleltem és kidobtam a most már teljesen elázott zsebkendőt. Látszólag elmúlt de valószínűleg óvatosnak kell lennem.
Aztán ez a nap is eltelt. Az óráim matek, irodalom, nyelvtan és dupla tesi. Nahát még tartott a felmentésem szóval ültem a kispadon amíg a többiek szenvedtek a kis labda hajítással meg hasonló finomságokkal amit a tanárnő talált ki. Amíg a többieket figyeltem észre vettem Ayato és Aso párost. Furcsa volt mivel Aso mindig lányokkal volt párban ahogy Ayato is. Beszélgettek ha jól láttam de nem hallottam belőle semmit, de Aso hirtelen elugrott Ayato elől az felkeltette a figyelmemet. Vajon mi miatt kellett elugrania Ayato elől? 
-Aishi-san! Meg kérném, hogy az osztálytársa épségét az órámon próbálja megtartani és ha lehetséges akkor az iskola területén is ezt kérném öntől! Továbbá az összes tanulótól ezt kérném!- mondta a torna tanárnő. A neve Kyoshi Tachikawa érdekes személy meg kell hagyni. 4-szeres olimpikon és 23 aranyat nyert ezidő alatt amit aktív versenyzéssel töltött. Nem semmi egy nő azt kell mondanom. Vele reklámozták kb az iskolát de hát ha erre gerjednek a sznob szülők akkor hát nem lehet mit tenni ugyebár?
-Megértettem, Kyoshi-san!-felelte lehajtott fejjel Ayato. A fél arca árnyékba borult és ha nem ismertem volna már már megkockáztatnék tőle egy gonosz mosolyt és képzeletemben a szemei vörösek voltak. Az én képzeletbeli Ayato-m vértől csöpögött és egy kés volt a kezében. Gonoszan tekintett le az áldozatára aki nem volt más mint-
-Ayame?-kérdezte a képzelt személy az elmémben de amikor felpillantottam az ebben a világban tartozó Ayato állt. Sehol se egy csepp vér. Sehol az elmémben megjelenő ellenség mint valami képzelt álomvilág de én úgy éreztem mintha csak a jövőt láttam volna így megráztam a fejem és rámosolyogtam a mostoha testvéremre.
-Nincs gond, Ayato.-mondtam nyugodtan, de ő egy pillanatig még mereven nézett rám mintha a szememen keresztül bele látott volna az elmém rejtett zugaiba de végül mintha csak képzeltem volna ezt mivel rám mosolygott. 
-Kicsit megrémisztettél amikor nem válaszoltál rögtön és mintha láttál volna valamit amit én nem láthatok, húgocskám.-mondta magyarázva Ayato miközben egyre távolodtunk a tornázóktól. Felpillantottam a vállam fölött és ugyanott megjelent az én Ayato-m vértől csöpögve, vörösen izzó tekintettel, az arcán szadista mosoly villant ahogy a szemembe nézett mintha ezzel jelezte volna, hogy: "Látlak. Tudom, hogy látsz, Ayame (Ayano)" Ahogy abba hagyta a mondandóját őrült kacajba tört ki. A legfélelmetesebb, hogy hallottam ahogy a fülembe visszhangot vert a hangja. Majd a tekintetét követtem és a földön...
-Ayame!-kiáltotta mellettem valaki a nevem. Ez megtörte a bűvöletet és ránéztem Ayato-ra. Nem értettem miért vagyok a nővér szobában de amikor felé fordultam ott voltunk. 
-Hogy kerültem ide?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Egy labda feléd repült és elkábított.-felelte egyszerűen.
-Mikor történt?-kérdeztem mert nem értettem.
-Mikor megkérdeztem mit nézel és ekkor csapott fejen a labda.-felelte halkan.
-Láttam valamit de nem vagyok biztos benne, hogy ez jó vagy rossz lenne.-mondtam neki. 
-Értem, Aya-chan. Délután 5 óra múlt szóval jó lenne ha el kezdenénk szép lassan hazamenni.-intett a kezével és felültem az ágyban. Felnéztem rá remélve vagy nem remélve, hogy láthatom azt az Ayato-t aki megrázta a világom de csak ő állt az ágyam szélén. Felsegített majd lassan hazasétáltunk. Ayano főzött, Ayato takarított de én megdermedve ültem mint aki egy rossz álomból ébredt volna. Mintha féltem volna felébredni mert akkor egy másik Ő várt volna a szoba másik oldalában. Lassan pislogtam, hogy bármi is van a szobám sötétjében el tudjon bújni mielőtt megpillanthatnám a lámpafény hirtelenjében de semmi nem várt. Vagy csak elbújt ahogy én reménykedtem egy olyan helyre ahonnan nem jön elő soha. S az álom jött pedig nem kértem. Itt van Ő. Az másik Ő ki őrültebb mint bármelyikünk lehetne egy másik dimenzióban.
"Tudom, hogy úgy hívnak az eredeti univerzumodban, hogy Ayano. Milyen szép tőled, hogy átengedted magad az egyik hasonmásomnak." Beteges vigyor játszott az álombéli Ayato ajkain.
"Akkor nem értek valamit. Miért kísértesz engem?" Kérdeztem tőle kiakadva. "Miért látlak téged megőrülve?"
"Mert ez én vagyok, Ayano" Felelte már-már perverz vigyorral. Rám mutatott. "és te az enyém vagy. Egy jó hosszú ideje hozzám vagy láncolva. Bármi hova is mész én érezni foglak és te ez ellen nem tehetsz semmit, édes pici Ayano-cskám"
A hangja mint édes mégis keserűen hatott vegyítve az őrületével. 
Még akartam volna mondani neki valamit de az órám megszólalt megmentve őt a kérdéstől vagy engem a kérdés feltételétől? Ki tudja.
Kedden átlagos volt semmi jel nem utalt ki lehet a titokzatos hódoló. Szerda mintha de tényleg mintha Aso igyekezett volna jobb kedvre deríteni. Csütörtökön elgondolkoztam ezáltal majdnem eltaknyoltam a tornateremben de két erős kar két különböző gazdája megragadta a kezem és megtartottak. Amikor körbenéztem akkor Jobb oldalról Ayato míg balról Aso tartott meg.
-Most már elengedhettek srácok- próbáltam a hangom remegését elkendőzni.
Ők csak méregettek majd bólintva elengedtek. Ayato nem kérdezett utólag semmit otthon pedig láttam rajta, hogy akart de megrettentette a tekintetem érzelmességétől. Vagyis az annak hiányától. Egy üres szürkeség.
Pénteken lomhán, kedvtelen lépdeltem az iskola felé. Most éreztem mintha egy bárd készülne felém zuhanni és én nem bírnék elugrani előle. A szekrényemben egy levelet találtam. Kinyitottam és fogalmam sincs mire számítottam de csak egy bocsánatkérés volt arra vonatkozóan, hogy ő volt az aki fejen talált és szeretne személyesen is beszélni velem ami talán picit megnyugtatott. Picit vidámabban telt el nekem a nap és 5 körül a cseresznye fa mögött ültem. Vártam a titkos bocsánatkérőre. 
-Ayame? -kérdezte egy ismerős hang. Amikor ránéztem Aso volt. -Sajnálom, hogy megdobtalak csak Ayato elvonta a figyelmemet..én meg feléd küldtem a labdát Ayato iránya helyett.
-Értem, ez mindent megmagyarázz, Aso-san!-feleltem mosolyogva és megkönnyebbülve. -Megkönnyebbültem egy kicsit. Ez a sok szerelem megvalósdit már kezdett az agyamra menni.
-Szóval nem haragszol?-kérdezte de én megráztam a fejem.
-Egyáltalán nem. Jobban haragudnék ha szerelmet vallottál volna.-feleltem morcosan.
Elnevette magát. Végre a köd és rosszkedv felszállott erről a hétről. Talán mégis csak jót tett a látomásom. Megakadályozta Aso-t, hogy szerelmet valljon nekem és én meg eggyel kevesebb embert kell megmentenem Ayato haragjától. Aprópó Ayato. Ő Hol van? Egész nap nem láttam.

Ayato POV:
Minden normálisnak tűnt míg hétfőn Ayame furcsán viselkedett majd elvonta a figyelmünket Asoval és véletlen megütötte a labdával. Az én hibám is volt így nem szándékoztam bántani Aso-t. Otthon furcsa álmom volt a hasonmásommal de alig emlékeztem rá így nem firtattam. Aztán csütörtökön újabb furcsaság történt de láttam Ayame-n hogy nem akar vele törödni így hagytam hagy vesszen a téma az örök sötétségben. Aztán péntek lett mintha Ayame életkedve a nulla alatt lett volna. Ilyen még soha nem történt. Nem tudtam mi tévő legyek aztán ott volt Aso levele amiért hálát adtam mert Ayame kicsit mintha visszatért közénk. Kihallgattam őket és élveztem Ayame örömét. Most az egyszer nem irigykedtem másra, hogy megmosolyogtatja őt. Megkönnyebbültem, hogy Aso nem szerelmes a húgomba habár szerintem ő tudja amit tud rólunk, rólam.
Ayame úgy csinál mintha egy újabb sötét szövetét fedezte volna fel a dimenziónknak. Vagy jobban mondva az én természetem tárulkozott volna fel. Amin meg se lepődnék.

                                                                                       Ő egy álmodó.