Ez hihetetlen. Több 5+ értékű ember van, mint hittem. 
6*-os? Még sosem láttam egyet se. Tom is nagyon meglepődik. Eszter meg se bír szólalni, akkora a csodálata. 
Ezen még jobban ledöbbenek. A jövőből jöttek, mégse tudták ezt?  
-Nem is tudtátok? Nick, te 5+-os vagy, nem? - kérdi Win tekintetét rám szegezve.   
-Aha. -válaszolom az új információt feldolgozva.
-Nyisd már meg a státuszod! - parancsol rám a csillogó barna szemeivel új társunk.
-Itt nyilvánosan nem akarom. Nem szeretném, hogy valaki megfigyelje. - mondom neki halkan.
-Rosszul mondtam. Az Axare+ menüt nyisd meg! - súgja közelebb hajolva. Eszter a kezét közénk teszi.
-Oké. - hajolok hátra én is. - Axare+. 
 
______________________________________
Axare+ lista: 
1. 
2. Nick  
3. Win 
4. X 
5. Time 
 
______________________________________
-Csak 5 van még mindig. Erősebb vagy, mint X? - szólalok fel meglepetten.
-Nem, csak a képességem jobb. Azt rakja sorrendbe! - ad újabb információt a kérdezett személy.
-Azért ez nem biztos. Az idő megállítása gyengébb a másolástól? - kérdezi Tom kicsit lenézően.
-Lehet rosszul használja Nick az erejét, vagy még nem fejlesztette tovább. - válaszol neki Win.
-Hogy mit nem csináltam? - kérdezem. Ez a sok új információ nagyon meglep. Képességfejlesztés? Ez tök menőn hangzik!  
-Nem tudtad? - kérdi haverom. Kicsit nevetni kezd, ami miatt duzzogva válaszolok.
-Hát nem! És hogy lehet ezt megcsinálni? - nézek szét. Megpillantom Csengét, aki épp egy füzetbe jegyzetel. Ezek szerint ez nem csak nekem új információ. Ez megnyugtató.
-Szó szerint minden létező képességed beleadod a sajátodba, és reménykedsz hogy megerősödik, mert nem 100%! De most nem is ez a fontos. Nem kéne utána járnotok, hogy ki lesz az ellenfeletek? - érdeklődik Win. 
-Engem nem izgat. - mondja Tom, majd mosolyogva szólal meg ismét. - Úgy is nyerek!
-Szeretem a meglepetéseket! - mondja szintén hasonló módon testvérem.
-Én azért utána járnék! - figyelmeztet minket barátnőm.
-Én nem. Ha hős leszek, akkor nem fogom tudni előre, hogy ki lesz az ellenfelem! - mondom páromnak. 
-Csak jussunk el odáig. - mondja kínosan nevetve.
-Én úgy is nyerni fogok. A 25 legjobb egyike leszek minimum! - szólal fel a magabiztos Win.
-Én remélem. - mondom reménykedve, kezem összeszorítva.
-Mi mind ott leszünk! - mondja Tom a vállam megcsapva. Emiatt egy kicsit jobban állok hozzá.
-Így igaz! - mondja vidáman húgom.
Ekkor barátnőm egy láthatóan álca mosollyal ismétli el azt, amit Tom mondott. 
-Mi mind ott leszünk! 
Tudom, mire céloz. Tudja, hogy megint közbe fognak avatkozni, és tönkretesznek mindent. De most én se fogom hagyni! Ne is beszélünk a bennem lévő valakiről. Nagyon rossz érzesem van miatta.
*

Húgom és sógorom elmentek ketten valahova. Win is elszaladt. Eszterrel sétálunk vissza. Szó nélkül jön mellettem kezemet fogva. Megállok, ezért ő is megáll. 
-Miért álltunk meg? Ott hagytál valamit? - kérdezi kissé meglepetten.
-Találkoztál már valaha 6*-os, vagy több, mint 5 db 5+-os emberrel? - kérdezem szemébe nézve.
-Még soha. Nem is léteztek. Sőt, még ezzel a lánnyal se találkoztam. Csenge, Tom, X, és te mindig jelen voltatok, de ő nem. Én őszintén szólva nem bízok benne! Túlságosan barátságos! - mondja figyelmeztetően.
-Ő maga mondta nekem, hogy erősebb vagyok nála. Meg én sem nézném ki belőle, hogy... – félbeszakítja a mondanivalóm. 
-Túl naív vagy! Lehetnél sokkal gyanakvóbb is, édesem! Ez a naívság a sírba fog egyszer vinni! Könyörgök, jobban figyelj másokra! - mondja könnyező szemekkel.
-Ha nem lennék ilyen naív, akkor lehet nem is lennék itt! - mondom vállamat vonva. Ez meglepi, és szerintem kicsit el is szomorítja.
-De itt vagy! Muszáj lesz megváltoznod, mert túlságosan is kedves vagy! - elfordítja hirtelen a figyelnét.
Tisztában vagyok azzal, hogy tudja mit és miért mond, de nem tudathatja velem. Valaki bennem van jelenleg! Jobb kezem ráteszem gyönyörű hajára, és megsimogatom a fejét. 
-Megoldom valahogy! Ne aggódj ennyit miattam! - közelebb húzom magamhoz.
-De aggódok! Az ilyen gyengeség hamar eltipor! Erősnek kell lenned! Már nem tudlak visszavinni az időben! - jelenti ki hangosan.
Erős utalást tett a verseny végére.  
-A verseny mindig ugyanolyan volt? - érdeklődök, ami láthatóan meglepi.
-Nem. Mindig megváltozik a sorrend és a szereplők. Sok ember személyisége is más, mint aminek én ismerem! - mondja halkan.
-Mint például? - kérdezem. Hátrább lép.
-Vegyük például Tomot. Én egy gyenge fiúként ismertem leginkább. A mostani Tom teljes ellentéte annak, akit ismertem. - mondja hangosan. Még hátrább megy. Miért?
-Én én? - teszem fel újabb kérdésem. Kicsit megijed ettől, és még hátrább megy. Miért hátrál?
-Te rengeteget és rengetegszer változtál! Azon gondolkodok, hogy lehet a képességem nem az időben vitt vissza, hanem a másik dimenzióba tett át!  - mondja halkan, majd hátat fordít nekem.

*
Eltűnik a padló alattunk. Egy ismerős térbe kerülünk. Már emlékszem!
-Itt már voltam egyszer! - mondom magabiztosan.   
Mond valamit, de nem értem. Egy számomra ismeretlen nyelven beszél. Ismét körülnézek. A bolygók ugyanúgy vannak, mint ezelőtt voltak. Ránézek arra az egyre, amin a fekete alak volt, de most nincs ott. A kisfiú sincs azon bolygón, amin volt. Újabb emlékek jönnek belém.
Megint jönnek majd a kérések? Hogy felejthettem el egyáltalán? A fájdalmat a szívemben, a fura kérdéseket? Azt, hogy a rendszer a nevemen szólított? Pontosabban tudta, hogy ki vagyok!
  Egy fehér szoba. Megint a fehérség? Mintha egy meg nem rajzolt helyen lennénk. Egy fekete és egy piros ajtó van előttünk. Szétnézek, és barátnőm megpillantva rászólok.
-Hallasz?
Végre hallom magamat.
-Hol vagyunk? - kérdi gyanús tekintettel.  
-Ki tudja? De tudom, hogy nem kell félnünk. Azt hiszem. Na mindegy. Melyik ajtó legyen? - kérdezem barátnőm. Gyanakvó tekintetét rám szegezi.
-Mielőtt választunk, szeretnék kérdezni valamit. Érzed most őt magadban? Akkor tudod, hogy nincs benned, ha gyengének érzed magad. - kérdezi közelebb jőve.
Most, hogy mondja, emlékszem. A rosszullét, hányinger, a gyengeség. Most is gyengének érzem magam. Ezek szerint ebben a térben nincs itt! 
-Gyengének érzem magam. - e mondatom miatt elmosolyodik. Ez fura.
-Akkor beszéljünk meg valamit nagyon gyorsan! - mondja felkiáltva. Van egy sejtésem, miről akar beszélni.  
-Róla és rólam lenne szó? Hogy át fogja venni az irányítást felettem? - kérdezem.
-Honnan tudod? - kérdi meglepetten. Szemeiben félelem mutatkozik.
-A naplódban volt leírva. - válaszolom felé sétálva.
-Milyen napló? Én nem írok naplót! - szólal fel, s megint hátrál.
Megállok, s ránézek.  
-Mi? - kérdezem meglepődve. - A szobánkban volt a szekrény fiókjában. Kilógott, én meg kivettem. Rá volt írva, hogy "naplóm". Elkezdtem olvasni, és magadról írtál benne. Arról, ahogy megölték a nagyid, és hogy az a valaki átveszi az irányítást majd felvettem! 
-Mi? - kérdi ijedten, majd félrenéz. - Az a napló? - szólal fel halkan. - Az hogy kerül ide? - rám néz kínosan nevetve. - Azt a jövőben írtam! Amikor bezártak, elkezdtem leírni mindent amire emlékeztem. Azt, hogyan vették át a hatalmat a Begyűjtők vezetői. Az a könyv 2239-ben íródott! - szólal fel.
-Mi? Akkor hogy kerülne az ide? - kérdem hitetlenkedve. 
-Én honnan tudjam?- kiált fel, majd elhalkul. - És akkor végig is olvastad? Meddig jutottál? 
-Csak 2040. Január 8-ig volt írva! - mondom neki. Vesz egy nagy levegőt.
-Azon a napon olvastad el? - kérdezi közelebb lépve felém.  
-Igen! - kiáltom fel, majd nyújtom ki a kezemet felé, amit ő el is fogad.
-Értem. Gőzöm sincs, hogy történhet ez meg. Egyáltalán most hol vagyunk? - néz szét.
-Nem tudom. Na melyik ajtó legyen? - kérdezem őt nézve.
Eszter pár percet gondolkodik, de mielőtt választ adna, a piros ajtó elhalványul. Már csak a fekete marad. 
-Hasonló a színe, a testeden lévő foltra. Talán itt megtudjuk, mi az rajtad. - mutat a mellkasomra.
-Jó lenne tudni még verseny előtt! - mondom reménykedve.
-Akkor kinyitjuk? - kérdezi kezem megszorítva.
Mély levegő után megfogom a kilincset, és meghúzom. Semmi. Szóval tolni kell.
Így is teszek. 
Az ajtó egy újabb fehér szobába juttat el. Belépünk mindketten, de mintha ugyanott lennénk, mint ezelőtt. Egy fehér, üres szoba. Ez ijesztő. Megint a fehér szín.
-Mi lehet ez? Nem történt semmi.  - mondja halkan.
-Nem tudom. De innen hogy jutunk ki? - kérdezem, majd fordulok meg, mert nekem háttal volt nekem.
-Gőzöm sincs. Lehet elfelejtettünk valamit. - mondja remegve. Megint remeg. Miért? Úgy tűnik, mint aki ismerné ezt a helyet.
-Mit? - kérdezem.
-Honnan tudjam? Csak tippeltem. – ordít rám. 
-Jó, bocsi. Nem akartalak felhúzni. - próbálom megfogni a kezét, de nem fogadja el. - Akkor mesélnél még a dimenziókról, amikbe voltál? Jobb kérdésem támadt. Mit értettél az 5 évvel későbbi tragédiára? - nézek rá gyanakvóan.
-Igazság szerint még nem tudom, hogy hogyan mondjam el neked. A lényeg, hogy Zsolt megjelenésével fog minden kezdődni. - néz félre.
-Mikor fog megjelenni? - kérdezem érdeklődve.
-Nem tudom. - kiáltja el magát. - Én meg sose találkoztam vele. 
Hazugságot érzek tőle. Lehet nem akar rosszat nekem, azért nem mondja el.
-Értem. Szóval te se ismered ikertestvérem.  - nézek félre.
*
Elkezd repedezni a mennyezet. A fehér részek mögött megint megcsillan a végtelenség. Lebegünk a semmiben. Mond valamit kedvesem, de nem értem, mert  ismét a számomra érhetetlen nyelven beszél. Megint az Axare menü. Most azonban nem előttem, hanem mindkettőnk előtt jelen meg. 

_____________________________________
Sziasztok!
Noha ti nem ismertek, én mindent tudok rólatok! 
Én vagyok Axare, a teremtő! 
Számotokra hihetetlen lehet, hogy egy isten beszél hozzátok, de emiatt ne aggódjatok! 
Régóta figyelem az általatok alkotott páros történetét. 
Érdekesek vagytok! Főleg te, Péter!
Ezért van egy ajánlatom számotokra! 
Erősebbé teszlek titeket, akár 6*-ossá!
De ennek lesz következménye, csak azt nem mondom meg, hogy mi! 
Rajtatok áll a választás! 
Bár igy elég kellemetlen lenne beszélni, szóval gyertek ide. 
_____________________________________  

A szokásos szoba. Fehérség mindenhol. Megjelen 2 szék. Gyönyörű aranyszínűek piros borítással. Pár percig állunk, majd leülök az egyikre, Eszter pedig a másikra. Ismét hallom a hangját.
-Mi volt ez? - kérdezi gyanakvóan.
-Nem kell aggódnod emiatt. Egyszer történt velem már ilyen, csak akkor nem jelent meg ő személyesen. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki. - mondom vigyorogva. Valamiért, én sem tudom, miért, de nem félek. Párom csak nézi orcám, majd ő is hasonlóan viselkedik.
-Én is! Gyere elő hát, teremtő! - szólal fel Eszter.
-Igazság szerint bármilyen alakom lehet! - egy ismeretlen vékony hang szólal meg mögülünk.  
Egy kis lány lép elém. Egy körülbelül 8 éves kislány lehet. Villogó sárga szemei, és fekete vállig érő haja van. Egy bíborvörös szék jelen meg fekete párnával. Maga Axare megy oda és ül fel rá.
-Te lennél Axare? - érdeklődök. Olyan nyugodtnak érzem magam.
-Pontosan. Én adtam mindenkinek erőt. Ahogy nektek is! Hát nem félelmetes? - szegezi rám tekintetét. A kezeit a szék karjára teszi, majd hangosan nevet.
-H-hogy? - kérdi Eszter. Ahogy ránézek, látom rajta, hogy remeg. De nekem megjátszottnak tűnik a remegés.
-Azt nem árulom el. Egyetlen egy erőm maradt, az összes többit megkaptátok ti emberek. - szólal meg. Ismét érzem a hazugság jeleit. Még az Isten is hazudik? Ez nevetséges.  
-Melyik erőt hagytad meg? - kérdem gyanakvóan. A szemei felcsillanak az örömtől.
-Azt se mondom meg. Nem is ez a fontos. Szeretném, ha tisztában lennétek a saját helyzetetekkel! Sok dolgot rosszul tudtok, de erről külön fogok veletek beszélni. Az alapján eldöntöm, hogy mi lesz a sorsotok. - nevetve mondja, majd tapsol egyet. Miért? - Nagyon balszerencsés emberek vagytok.  
-Ezt hogy érted? - mosolygok rá.
-Szerinted hogy? De amúgy Péter, igen nagy szád van neked! - gonoszan mosolyog. Miközben beszél nekem észreveszem, hogy Eszter eltűnt. 
-Hová vitted? - szólalok fel. Felállok a székről, majd felé indulok.
-Beszélgetek vele is, ahogy veled. Nyugalom Péter, nyugalom. Nem fogom megölni. Inkább foglalkozz magad helyzetével. Na térjünk vissza rám. Hol is jártam? – kérdi mosolyogva maga Axare. 
-Nem tudom. Nem figyeltem. - válaszolom flegmán.
-Igen magabiztos vagy, ha pont rám nem figyelsz! Pedig olyan jó monológot lenyomtam eddig. Ennyire érdekel téged ez az Eszter? - nevetve kérdi.
-Természetesen! Ő mentette meg az életem! Mindent megtennék érte! - lépek közelebb felé. Leszáll a székéről, majd felveszi az alakomat. Tehát tényleg képes mások kinézetét felvenni.
-Egész biztos vagy te abban, hogy megmentette az életed? És biztosan ő hozott „vissza a múltba"? - kérdi tőlem immár fiú hangon. Pontosabban az én hangommal.
-Mire akarsz kilyukadni? - nézek rá mérgesen. - Azt mondod, hogy nem ő tette? - kérdezem tőle, majd egy pillanat alatt próbálom megütni. Igen, magát Axare-t. Ütés előtt azonban elkapja a kezem, és csak mosolyog.
-Olyan nagy tévedésben élsz! - azonos hangnemben beszél, mint eddig. Nagyon irritáló.
-Miért? - húzom vissza a kezem. Nem tudom legyőzni. Jelenleg.
Csak mosolyogva figyeli szavaim. 
-Egyenlőre hagyjuk. Annak nem örülök, hogy nekem támadtál, de annak igen amiért, ezért téged 6*-osra emellek. Az erőd marad a Másolás, azonban lesz egy különbség benne. Mivel te vagy a második 6*-os a Földön, így a te erőd is hatalmas lesz. Képes leszel lemásolni bárki erejét, csupán azzal, hogy végig nézed, amit csinál. Nemcsak az erejét fogod tudni lemásolni, hanem a mozdulatait is. Ha valakire ránézel, és épp az erejét használja, elég, ha csak arra gondolsz, hogy le akarod másolni, és máris tudod használni. Mostantól kezdve egy erő nevét se kell kimondanod ahhoz, hogy használd! Ha a mozdulatait is le akarod valakinek másolni, szerinted mit kell tenned? - kérdezi. Ez túl sok információ nekem. Erőt ad azután, hogy neki támadtam. Ez hülye?
-Rágondolni? - bököm ki duzzogva.
-Pontosan! - csap rá a vállamra. Ez nem tetszik nekem, de amikor a szemébe nézek, akkor szemei helyett csak két fehér foltot látok. Olyat, amilyen a fekete lénynek volt. Hátrébb lépek.
-É-Értem. - mondom halkan, s nézem lábaim. Remegek.
-A képességed csak 5*-os erőkig hat normális esetben!  5+ és 6*-osok már nem fognak sikerülni, csak ritka esetekben! - mosolyog. Tudja, hogy félek, s emiatt közelebb hajol. Egészen addig, hogy már a feje enyém mellett van. - Ne aggódj Fekete Péter. Nem foglak megőlni! - súgja a fülembe, majd egy kicsit kacag. Kiráz a hideg. Hátra ugrok, s támadó állást veszek fel. De aztán lerakom kezeim, s megállok előtte.
-Rendben... - motyogom. - És Eszternek mi lett az ereje? Ő a másik 6*-os? - kérdem kicsit magasabb hangnemben.
Komoly fejjel rám néz.
-Nem! A másik 6*-os nem Eszter. - elneveti magát.   
-Akkor ki? - kérdem rekedt hangon.
-Nem mondom meg. Majd meg fogod úgy is tudni hamarosan. Biztos vagyok benne. - nevetve ül vissza a székre. Tapsol egyet, s ezzel minden eltűnik.
*
Újra az utcát látom, mellettem kézen fogva a párom jön. 
-Eszter? - szólalok fel hangosan.
Rémült tekintettel néz rám. 
-Mi történt? - kérdezem. Bár a velem történtekből kiindulva lehet, hogy ő is hasonlóan járt.
Elfordul, majd reszketve közli. 
-Semmi, tényleg semmi. 
-Hazudsz! Na, mondd el! - parancsolok rá. Aggódok őszintén. Ha engem így kezelt, akkor őt hogy?
-Azt mondtam, hogy semmi! - ordít fel barátnőm. Egyszerre mérges és könnyes a tekintete.
-Jó. - válaszolom halkan. Ha nem akarja elmondani, akkor nem is zaklatom vele.
Elengedte a kezemet. Ez fura, eddig még egyszer sem beszélt ilyen hangnemben velem. Ha nem akarja elmondani, akkor ne mondja, de érzem, hogy hazudik. Erősen érzem a hazugságot jelenleg. Viszont nem akarok veszekedni. Csak a barátnőm. Lehet valamit csináltam, ami miatt mérges rám. Remélem nem.
*
  Hazaértünk. Nem szól hozzám. Hiába érdeklődők azután, amit mondott neki a teremtő, nem válaszol semmire.  
  Este van. Mivel a hozzáállása nem változott, így elmentem fürdeni. Biztos vagyok benne, hogy nem miattam ilyen. Én nem csináltam semmit sem, végülis. Valamit Axare mondott neki. De mit? Nem mondja el! Miért nem bízik bennem? Én semmit se csináltam, nem? Akkor miért? Hiába. Nem éri meg idegeskednem. Elmondja, ha akarja.
Remélem. Talán. 
*
  Általában úgy alszunk, hogy egymással szemben és átölelve, de most nekem háttal van. 
Megint nem kapok választ tőle, hiába kérdezem. Én is háttal fordulok, és próbálok aludni. Nem értem őt. Nem bízik bennem? De alapjáraton ő akart az én partnerem lenni, mégse viselkedik úgy.
Nem tudok aludni. Megint eszembe jut, hogy lehet én vagyok a hibás, de nem értem, miben. Ismét fordulok egyet, és megint a hátát nézem. Lehet alszik. Lassan megfogom a vállát lágyan. Nem akarom felkelteni!
*
Nem reagál semmit. Már 12-e van. Hajnal. 8 nap múlva harc. Remélem addig elmondja, mi baja van. Elengedem, és lehunyom a szemeim. Tudom, hogy ez mind értelmetlen, mert nem fogok egy kicsit sem pihenni, de próbálok.
Egy bő fél órát mozdulatlanul töltők, amikor érzem, hogy mozogni kezd. Nem nyitom ki a szemem.  Megfogja a fejem, és hallom ahogy sírni kezd. Közelebb húz, és kitör a megállíthatatlan sírás.  
-Mi történt? – kérdem halkan, érthetetlenül.
Nem beszél, csak sír. Nem mozdulok semmit, egy milliméternyit sem. Miért sír? Nem értem. Semmit se értek! Ezért nem tudok cselekedni. Ez sok nekem.  Mióta találkoztunk vele, minden a feje tetejére állt. Vissza próbálok emlékezni, mit mondott, és mi volt a menüben kiírva. Valamit biztosan mondott neki, de nem emlékszem, mit. 
-Mi a baj? – kérdem ismét.
Elenged. A takaró szélével eltörli könnyeit, rám tekint, majd megint sírásba kezd. 
-Szeretlek! Mindenkinél jobban! Ezt kérlek soha ne feledd el! - mondja rekedt hangon.
Egy olyan érzésem támad, amit azelőtt elnyomok, mielőtt realizálnám, mi.
-Miért mondod ezt? – szakadozó hanggal ejtem ki a kérdést. 
Próbál mosolyogni, de nem tud. 
-Később elmondok mindent, oké?  Csak adj időt feldolgozni az Istennel való párbeszédem. - fogja hideg kezeivel meg az enyém.
-Rendben. Amikor készen állsz, elmondhatod. Rám számíthatsz! - simogatom meg a fejét.
-Köszönöm! Mindent köszönök, amit eddig tettél. Szeretlek! Mindig is szeretni foglak! Kérlek értsd meg! Örökre szeretni foglak! - ölel meg. De valami feltűnik nekem. 
-Miért beszélsz így? El fogsz menni? Miért? Hova? Mikor? - követelőzöm ki a választ belőle, de úgy érzem, nem fogok választ kapni.
Keserves fejjel rám néz.  
-Legközelebb elmondok mindent! Csak várj rám! - mondja rekedten. De... érzem, hogy hazudik...
-Mikor? Miért nem mondod el most? Mondd el! - véletlenül megszorítom a kezét erősen. Mérgesen rám néz, majd elmosolyog.
-Nem akarom, hogy gondba keverd magad miattam! Ezt egyedül kell megoldanom! - mondja rám nézve. A sötét miatt nem látom jól az arcát.
-Miért? Miért nem segíthetek? - kérdezem erőteljes hangon. 
-Majd megtudod. Kérlek aludj, ki kell magad pihenned! - mondja Eszter halkan. Simogat.
-Amíg nem válaszolsz... – mielőtt befejezném a mondatom, ráteszi a kezét az arcomra.  - Mit csinálsz? - bököm ki. Nincs jó előérzetem.
-Szeretlek! Könyörgök, légy szabad és találd meg a boldogságod! - közelebb hajol. és megcsókol. Majd halkan megszólal. - Axare: Aludj! 
-Kérlek vála... - nem tudom befejezni a mondatot. Elalszok.
*

Fény süt szemeimre. Kinyitom őket. Az ágyban fekszek. Felkelek, és egyből feltűnik, hogy nincs itt. Elment. De hova? Miért? Azt mondta, hogy meg kell értenem, de én nem értem! Ránézek az órára. 8:43.
Kiugrok az ágyból.  Átöltözök, aztán kiindulok. 
Az ajtót kicsapva Tomot és Csengét látom. Csenge sír, és próbál kiszabadulni Tom kezei közül. 
Sógorom rám néz, majd aktiválja erejét. 
Lefagy minden. Megállt az idő.
-Elment! - szólal fel. - Itt van az apja, és el akarja vinni Esztert! Mivel árva lett a nagyanyja halála után, így az apja érte jött. - meséli Tom a történteket, majd közelebb jön. - Hol voltál eddig? - kérdi mérgesen.
Sírni kezdek. Miért vitte el az apja? Barátom csak néz. Majd egy logikus kérdést tesz fel.   
-Mi történt, haver? 
*

Elmondtam neki mindent. A találkozást a Axare-al, és a tegnap estét. 
-Hihetetlen. Soha nem hallottam még Axare-ről, mint Istenről. Arra kíváncsi vagyok, hogy miért nem mondott neked semmit Eszter. Elvégre a csajod. - mondja Tom. Látszik tekintetében a gyanakvás. Nem is csodálom.   
-Még mindig itt vannak? - kérdem komoly fejjel.
-Az igazgatónál vannak szerintem. - mondja a vállát meghúzva. Elindulok arra.
-Akkor siessünk oda! - szólalok fel, de ő megfog erősen. Ránézek mérgesen, mire ő a fejét rázza.
-Ne! Eszter apja erős. Mi nem tudunk vele szembe szállni! - mondja keseredett fejjel. - Még most nem...
-Nem érdekel! Én akkor is odamegyek! - csapom el a kezét, majd elindulok sietve.
-Menj! De én nem fogok. És Csenge se. Nagyon akaratos, mint te, de őt nem engedem oda! Gyengébb, mint te! - szól utánam Tom. Ebben egyetértek vele.
-Rendben. Indítsd el az időt! - válaszolom neki.
Húgom hirtelen felszólal.
-Engedj oda! - kiált fel. Nem tudom, milyen fejet vág.  
-Csenge. Maradj ott! Én megyek oda! - kiáltok fel, majd megfordulok. - Ez az én kötelességem. - mondom keservesen. Látom az arcát. A gyémántkék haja kócosan lóg a szemeit eltakarva.
-Csinálj valamit, kérlek! Eszter itt akar hagyni minket! - kiált fel Csenge. Ekkor letérdel, Tom megöleli. Elkezd sírni hangosan. Nem is gondoltam, hogy ennyire meg akarja védeni. Pedig a legelején nem igazán szerette Esztert. Nem mondok semmit, csak futok.
Benyitok az igazgatóiba. Látom párom és egy férfit mellette. Az apja lehet. Az igazgató néz rám komoly fejjel, majd rám néznek mindhárman.  
-Eszter... - mondom halkan, rekedt hangon. - Miért? 
-Mit miért? - gúnyos fejjel kérdez vissza. -Megmondtam neked már, hogy nem kellesz! Tűnj a szemem elől! - Eszter testéből jönnek ezek a hangok, de nem ő az. Ő ilyet sose mondana.--  
-Nos akkor, mi mentünk is. Sajnálom a versenyt, de a lányom így nem fog részt venni rajta! - szólal meg az apja. Tekintetét rám szegezi és egy dicsekvő mosollyal fordul vissza. Ez felidegesít.
-Rendben. - mondja Angéla apja. - A legjobbakat kívánom önöknek! 
Mi? Miért nem akadályozza meg? Ő az igazgató! Azt mondta, hogy a Begyűjtők ide nem tudnak bejutni, de egy mégis itt van! 
-Eszter. Miért beszélsz így? - kérdem kiakadva, de akkor már sejtem a választ. - Tegnap azt mondtad, hogy szeretsz, és hogy elmondasz majd mindent! Akkor miért? 
-Még mindig itt vagy? - kiált rám, majd elindul felém, de az apja beáll közénk. Ekkor csak a hangját hallom. - Megmondtam, hogy hagyj békén! Nekem te nem kellesz! - gúnyosan beszél belőle az, aki eddig engem irányított. Mikor került ki belőlem?
-Ezt ne itt tudják le, kérem. - mondja nyugodt hangon az igazgató. Nem is akar közbe lépni? 
Felém jönnek. A barátnőm arrébb lök, és itt hagy. Sírok.
Itt hagyott az, aki a legfontosabb volt.
Nem!
Ez nem ő!
Ez az a valaki, aki engem is irányított! Aki Zek-nek említi magát! 
Mielőtt végleg kimennek halkan odaszólok nekik. 
-Meg fogom menteni Esztert! 
Enyhe nevetés hallatszik felőle. 
*
A szobámba tartok. Ideges vagyok. Egy diák jön el mellettem, és direkt nekem jön. 
-Nézz már magad elé, kezdő! – szól gúnyosan. Elkezd nekem magyarázni.
Nagyon rossz alkalomkor fog ki. Látom, hogy fehér ruhás, de a legkevésbé se érdekel. 
-Talán megbocsájtok neked, ha megnyalod a cipőm! - nevetve mondja.  Gúnyos vigyorral néz rám, de mielőtt mondana még bármit is, ököllel arcon ütöm. 
Összeesik direkt, és már készülne drámai cirkuszt kreálni, csakhogy a legkevésbé se fog érdekelni az, hogy ki mit fog gondolni. Rámászok, és ütni kezdem. Nem fogom magam vissza egyáltalán, de képességet se használok.
Már a vér folyik ki az orrából. A fiú sírásba folytja fájdalmát. 
-Befejezné, kérem? - egy diáklány sír oldalt, és könyörög. 
Ránézek változatlan, komor tekintettel. Remeg. Reszkető hanggal, sírva kéri, hogy álljak le. Észreveszem, pontosan mit csináltam. Ránézek a vérrel fedett öklömre, majd a fiúra, aki épphogy lélegzik. Elkezdek én is remegni. Ahogy a kezem segítségével próbálok felállni akaratlanul könnyezni kezdek.  
-Bocsáss meg. Nem tudtalak megvédeni...  – keservesen szólalok fel.
Nem az előttem fekvőnek szántam, de neki mondtam el. 
Gyógyítást használok. Nem ér sokat, hisz 3*-os erő. Az orra deformált maradt.  
-Köszönöm, hogy nem ölted meg a bátyám! Kicsit nagyképű, de jó ember! – szól a lány. Óvatosan közelíti meg a fiút.
-Bocsánat. Ennél jobban nem tudom meggyógyítani... - mondom halkan, majd felállok, és arrébb jövök.
-Az orvosok helyrehozzák majd. Csak ne ölje meg, kérem! – kéri kezét összerakva. Most nézem meg alaposabban a lányt. Ő rajta is vannak sebek, hegek, vágások. Nem tudom, mi az oka, de nem kérdezem meg, csak kis mosollyal megszólalok.
-Nem fogom. 
Körülnézek a folyosón. Senki rajtunk kívül. 
-Nem fogom senkinek elmondani, amit tett, csak hagyja életben, kérem! Elintézem, hogy ő se szóljon senkinek! – könyörög, és megfogja a kezem. - Bármit megteszek, csak ne bántsa őt. - tekintete szomorú. Készen áll a legrosszabbakra.
-Köszönöm, de ilyet ne mondj csak úgy. Még a végén kihasználnak téged is.
Rám mosolyog. Látszik, hogy megkönnyebbült. Úgy tűnik, már van sajnos tapasztalata.   
*
X azóta se jelent meg. 5 nap és itt a nagy verseny.
Magányos vagyok. Fura érzés. Rossz! Még csak bele se gondoltam, milyen érzés elveszíteni valakit, aki ennyire fontos! Az igazgató megtiltotta, hogy keressem Esztert. Biztosra mondta, hogy nem fog meghalni, de ha én odamegyek, én meg fogok. Mondja azután, hogy hagyta elmenni. Meg azt se tudnám, hol keressem, ami igaz, de nagyon elszomorító. Tehetetlenül ülök az ágyon. A padlót nézem folyamatosan.
*
Tomék gyakran látogatnak mostanában.  Nem hagynak egyedül, de nem lehetnek mindig mellettem. Win nagyon ritkán jön be, de ha be is jön, nem szól hozzám, csak néz. Majd pár perc után kimegy.
Csenge sokat edz, az oka egyszerű. Belátta, hogy ő a leggyengébb jelenleg. Tom segíti ki.
Keresett személy lett Sárközi Eszter...
*
Sikeresen beazonosította egy névtelen személy Zark-ot, a Begyűjtők egyik vezető tagját, akit mi eddig Zek-ként ismertünk. Ő volt bennem, és Eszterben! Ebben az a fura, hogy egy levélben kaptam meg ezt az információt. Be volt csúsztatva a boríték az ajtó alatt.
Már csak 3 nap. Exty helyett egy másik diák lett Denx ellenfele.
A szobám sötétté vált. Nincs benne a fényem, aki beragyogta azt. A csend megöl. Ülök barátnőm foteljában, és naplóját nézem. Nem nyitom ki, nem olvasom, csak nézem. Lehet leírta, mit hallott Axare-tól, de már tudja, hogy egyszer beleolvastam. Lehet azután nem is folytatta.
Megfogadom, hogy elolvasom, miután megnyertem a mérkőzéseket, és nyertesként állok ki a Black Mask hősképző iskola 2041-ben szervezett gyakorlatán. De addig nem nyúlok hozzá.

*
Nemrég tudtam meg, hogy az iskola a legerősebb hősről, Black Mask-ról kapta a nevét. Egy nagyon erős ember volt, de visszavonult ismeretlen okokból. Elkezdtem kutakodni utána, de sokat nem találtam. Az se biztos, hogy él. Tipikus megjelenése volt. Egy fekete maszk, amin 2 fehér, elfordított félhold alakú szem volt és egy fehér csík a száj helyén. A neme ismeretlen, vagy egy nő, vagy egy vékony férfi volt. Teljesen fekete bő ruhája volt. Képet róla nem találtam. 
*

Utolsó felkészülési nap. Minden résztvevő diákot összehív az igazgató. Kereken 50-en vagyunk, ahogy azt a szabály is kéri. X is itt van. Mindenki kap egy karszalagot, amin rajta van a beceneve. Ezzel léphetünk be a csarnokba.  
-Pár dolgot még szeretnék megosztani. - mondja az előttünk ülő férfi, akire azóta is mérges vagyok. - Ez a verseny más lesz, mint az eddigiek! Változott pár dolog! Most már egy versenyző csak a saját harcait tekintheti vissza, más emberek párbajait nem! Tehát tilos más harcát nézni! Annyit fogtok tudni, hogy mikor és kivel harcoltok, de többet nem. A mostani verseny különleges! Az egész világon élőben fogják közvetíteni! Tehát a legjobbat hozzátok ki magatokból! Az ellenfeleitek is neves iskolákból lesznek. Készüljetek a legrosszabbakra!

*