Egy új kezdet hajnala virradt rám.

Hamarosan véget ér az öngyilkot jelölt státuszom és végre megpihenhet a gázos gipszem, hála az égnek. Kezdett uncsi lenni a pacsi mancsom. Nagyon uncsi. Hat hétig két dologról álmodoztam. Az első álmom egy intim érintés volt a gipsz alatti könyökömnél. A második Harry Styles bármely csodás testrészéről szólt. Persze nem lettem megszállott... Csupán véletlenül tudtam, hogy ő nyár vége óta pontosan hétszer nézett rám. Elsőnek ebéd közben. Másodszor a folyóson sétálva. Harmadszor a futópályán, miközben épp kifújta magát. Negyedszer a szekrényeknél, s a bámulás mellé még egy integetést is kaptam. Azonban ha jobban belegondolok nyolc, hogyha az is számít mikor eltaknyoltam egy hamburgeren. De így volt. Számít.

Oké, talán mégis megszállott vagyok, miközben a laptopon képernyőjén nézem facebookjára feltett összes fényképét és ezt közben a vlogomra gépélem...

Ugyanakkor legalább nem gondoltam arra, amit úgy el akartam felejteni. A gonosz, névtelen lecseszerintő levelet, mit kezembe is veszek még egyszer elolvasva a pontokba szedett gonoszságokat. Fájt amit írt és igaza volt...

"Húzd ki a fejed a seggedből és tedd oda magad!"

Hát ezzel most nem volt gond, most inkább eltűnni szerettem volna...

- Louis, elkésünk!- kiált be anyám a szobába, mire én összerezzenek, ám holmijaim gyorsan összekapva rohanunk is a kocsihoz. Eljött a nagy nap...

____

- Akkor háromra! - mondja a doktor, miközben a rendelőjében ülök. Anyám az egyik oldalról, míg a két legjobb barátom a másik irányból figyeli az akciót, hogy végre az orvos a kezében tartott flexel levágja a gipszem.

- Egy, kettő...

- Várjon! - vág közbe anyám, megállítva ezzel minden műveletet.

- Esetleg nem kell felkészülnünk valamire?

- Ezt meg hogy érti?

- Torzulásra... - nyögi ki végül, mivel csak azt éri el, hogy még jobban ideges leszek.

- Olvastam, hogy a kar képes összemenni a tízedére. Attól még használható és egy év alatt visszanyeri az alakját - mondja Ming kissé aggódó tekintettel rám nézve.

- Egy év? - teszem fel a kérdést pánikszerűen.

- Ne ijesztgesd! Louisnak biztos nem lesz csökött baba karja!- dorgálja le Ni, próbálva ezzel engem nyugtatni. - Vagy mégis lehetséges?

Ennyit a támogatásról...

- Legrosszabb esetben, ha mondjuk eltorzult, nem lehet leszívni a jó karját, hogy passzoljon a másikhoz? - folytatja szülőm örült eszmefutattásást az orvossal, ám az négyszemközt óhajt tovább erről beszélni vele. Nos igen, anyám stílusa nem piskóta...

- Váltsunk témát, légyszi- fordulok barátaim felé, kik továbbra is a szobába maradtak velem.

- Hoztam valamiit! - nyújtja el a szót Ni, mire kikap a táskájából egy borotvát.

- Mondd, te hülye vagy?! Tedd már le! - förmed rá Ming.

- Nem a csuklójára hoztam, hanem a hónaljára! - löki el kezét. - Arra a bozontra rá fér egy erős nyírás. Sosem pasizol be, ha a fejő srác stílust nyomod...

Niall nem tudta, hogy már bepasiztam, amikor felpattantam Harry joystick-jára a nyári táborban. Majd megőrültem, hogy elmondhassam, ám rossz volt az időzítés, hisz anyám és az orvos pont ebben a pillanatban toppantak be újból.

- Oké, ne szakítson félbe - mosolyog erőltetetten a fehér köpenyes, majd a flex búgó hangját hallom, s figyelem fémkorongjának forgását. Nem emlékszek másra ezután, csak azt érzem szédülök és aztán; képszakadás.