Ha az idő úgy adta, a diákok nagy része az ebédszünetük idejét az udvaron töltötte, ahogy mi is, helyet foglalva a földön. Ni a telefonjával játszott, míg Ming a szemetesnek döntött hátam alá igyekezett berakni egy pulóvert, csak hogy komfortosabban érezzem magam.

- Kukába, te paraszt! - kiált rá az egyik szemetelőre Ming.

Persze én mind ebből alig hallok valamit, hiszen figyelmem teljesen más felé terelődik. Vagy épp valaki másra..

Harry az egyik fához dőlve beszélget a pom-pom lánnyokkal, közben a kezében tartott zacskóból falatozik, s én alig bírom levenni róla a szemem. Egyszerűen tökéletes.

Ugyanakkor nem sokáig élvezhették tovább a látványt, hála a két lánynak, kik elébe állva bámulnak rám, és súgnak össze.

- Miért foglalkozik mindenki velem? - sóhajtom, ám hangom kicsit sem nyugodt, mire két barátom hamar felfigyel.

- A halállal randevúztál. Ez olyan, mint egy durva autóbaleset - rántja meg vállát Ming.- Mindenkit érdekel - mosolyodik el.

- A következőt, aki megbámul ledöföm a szemmel.

- A szúrós tekintetedet a te állapotodban természetesnek vennék - néz fel készülékéből egy pillanatra Niall is, mire csak szemet forgatok.

Beszélgetésünk azonban hamar megszakad, amikor is az udvaron álló kis színpadra egy srác lép fel, mellette pedig egy hatalmas kerék áll.

- Hello, hello! Figyelem Palos Hills Gimi! Készen álltok egy versenyre? - kérdezi lelkesen.

- Ó remek időzítés! Csak úgy tombol bennem a csapat szellem... - jegyzem meg szarkasztikusan, mire szőke hajú barátom felkuncog.

- Ma délután nagyon fontos meccset játszunk és a legjobb bemelegítés az eseményre... - tart drámai szünetet. - A hatalmas balszerencsekerék!

Ezek szerint ő is focista..

Hallgatva eme remek műsort, próbálom a fogammal és a fél kezemmel kibontani a szendvicsem, mi nem könnyű feladat és mit ne mondjak, elég kellemetlen is.

- Szükségem van négy személyre. Jól látom, hogy Sadie Saxton jelentkezik? - mutat egy pontba.

- Ó. Szumós Sadie idén is mindenkit lenyom majd - jegyzi meg Ming egyből.

- Zabál, mert üres az élete - rántom meg hanyagul vállam.

- Neki csak a személyiségében tátong az űr. Egy ravasz kis ribi, aki pénzért veszi a népszerűséget - magyarázza Ni, közben mindannyian az említett felé pillantunk. - Hogyan kerül a szurkoló csapatba egy bige, aki tíz centire sem tud felugrani? - teszi fel költőien a kérdést.

Sadiet bámulva, tényleg elgondolkodtatóak Niall szavai. Nézve, ahogy issza az üveg vizet, majd ahogy elindul... egyszerűen árad belőle a nagyképűség.

S ez akkor sem javul, amikor elhaladva mellettünk az ölembe dobja félig megrágott mogyorós csokoládéját.

- Bocsii... - nyújtja el az „i" betűt, száját húzgálva, mintha ezzel igazinak tűnne bocsánatkérése.

Sosem tetszett Sadie bunkósága, de megértő voltam. Hisz csak éhes...

- Styles, gyere! Nem menekülsz! - jelenti ki a színpadon álló fiú ellenkezést nem tűrően.

- Na, ne már, öreg... - Harry vonakodik, ám az őt körülölelő lányok végül oda rángatják.

- Nem kell végignéznünk... - szólal meg a szőkeség mellettem együttérzően.

- Nem zavar! - harapok bele müzliszeletembe.

De zavart. Tagadtam és hazudtam magamnak egyszerre. Külső sérüléseim dacára a legmélyebb seb a szívemen tátongott, látva amint Harry átkarolja Sadiet. Elegem volt a fájdalomból.

- Te is benne vagy?

- Igen!- ugrik fel az emelvényre egy fekete srác lelkesen.

- Oké, gyere! - pacsiznak le. - Jól van, akkor már csak egy személyre van szükség! Gyerünk fiúk, lányok! Még valaki! - néz körbe keresve egy jelentkező kezet a tömegben, míg nekem a világ legrosszabb ötlete jut az eszembe. - Tessék! - int most felém, mire a feltartott kezemből lerakom szendvicsem.

A kíváncsi tekintetek ismét megtalálnak, és már tudom; biztos nem vagyok normális.

*

Felpattanva lábaimra, továbbra is végtagomat a magasba tartottam, s nem csak én, de barátaim is úgy vélték; elment az eszem.

- Az agyadra ment az orvosság! - állnak fel mindketten, még Ni lenyomja a kezemet.

- Úgyis mindenki bámul, miért ne állhatnék a színpadra? - teszem fel a kérdést kínosan mosolyogva.

- Igen, remek! Van egy jelentkezőnk! Gyere csak! - mondja be a mikrofonba, mire a többi lány méregetve néz végig rajtam.

- Tudom mit csinálok - mondom utoljára feléjük fordulva, majd egyenesen felindulok.

Bevallom, fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálok, de nem volt hátraarc, mert az kudarc..

A színpad köré hatalmas tömeg gyűlt, s ott fent állva csak még rosszabbul éreztem magam a kezem miatt, főleg hogy bénázásomnak hála, lépve egyet oldalra sikeresen megütöttem Sadiet.

- Személyes tér. Hallottál már róla? - vágja hozzám bunkón, mire ismét arrébb lépve egyet neki ütöm a barnás szőke hajú srác hátának gipszelt förtelmem.

- Figyu, Louis vagy ugye? - fordul felém kedvesen, kérdésére pedig egy félszegen bólintok.- Oké Louis, akkor pörgesd meg a kereket! - kiáltja, mire mindenki tapsolni kezd, én pedig ép kezemmel meglököm az említett tárgyat, min számtalan feladat van, mégis csak egyen fog megállni.

Forgott és forgott... és forgott, közben a srác tovább drukkoltatta a tömeget. Aztán a kerék megállt; Nem váltós játék.

- Oké, a kerék a nem váltós játékot adta. Elmondom mi a feladat. A versenyzők kétfős csapatokat alakítanak, majd a paravánok mögött ruhát cserélnek egymással. Aki először végez, az nyer!

Fogalmam sem volt mibe fogok bele, ám máris éreztem a káoszt eluralkodni rajtam. Főleg mikor megláttam Sadiet karöltve Harryvel, egy csapatot alkotva. A diákok őrjöngenek még én a „társam" felé fordultam egy fontos kérdéssel.

- Megpróbáljuk egyáltalán?- kérdezem feszengve.

- Még szép! Meg kell nyernünk! - Úgy látszik ő elszántabb nálam és ez az erős pacsija sérült kezembe csak még jobban elveszi a kedvem, hála a végig futó fájdalomnak. Rohadt pacsimancs.

- Készen álltok? - Bólintunk mindannyian. - Figyelem... Rajt! - hangzik el a szó, mire nekiállunk feladatunknak. 

Szinte sprintelve futunk mindannyian helyünkre, hogy aztán kezeink szorgos mozgásával leszedjük magunkról a ruhadarabokat és átdobjuk a másiknak. Bár nekem kissé nehéz a helyzet így fél kézzel, mégis igyekszem minden erőmet beleadni. Most nem veszíthetek. Narancsszínű pólóm és a rövid halványkék színű nadrágom végül átadom társamnak, ki azonnal bele is ugrik, akárcsak én az ő farmerjába és a kétszer akkora felsőjébe.

Hallom, amint a tömeg tombol, hiszen Harry egy pillanat alatt már elől terem Sadie pom-pom ruhájában, akárcsak a másik srác az én ruhámban.

Sadie seggnyalói hangosan szurkolnak neki, s mindez már csak rajtunk múlik. Nem tudom mennyi idő mire kész leszek és a farmert kezemre húzva rohanok ki a paravánok közül, miközben mindenki tapsolni kezd, annak ellenére, hogy felcseréltem a ruhadarabokat.

- Oké, igen! Íme a győztes pár! - mutat felénk az idegen fiú, s egyszerre kezdi mindenki a nevem harsogni, mitől szívem büszkeséggel telik meg, arcomra pedig hatalmas mosoly terül.

*

- Tomlinson! Egy igazi vadmacska, grr... - rohannak oda hozzám Niallék is miután sikeresen visszaöltöztem.

- Nem is tudom, talán tervezek egy pólót a tiszteletedre! - mondja Ming, miközben én fél szemmel figyelem, amint a pom-pom lányok sietve futnak oda a megjelenő, síró Sadiehez.

- Jó ötlet! Degeszre keressük magunkat! Az lesz a neve, hogy: Louis, Bye Louis.. - mutogat a szőkeség beleélve magát.

- Mi történt Sadievel? - teszem fel a kérdést érdeklődve, mire Ni felnevet.

- Nem fért bele Harry ruhájába.

- Nee.. - döbbenek meg teljesen őszintén.

- Az univerzum igazságot tett - rántja meg vállát Ming és újra hangosan felnevetnek.

*

Az iskola épületébe újra belépve hamar megpillantom a folyosó egyik padján ülő pom-pom lány bagázst, és nem is tudom miért, de kényszert érzek arra, hogy beszéljek Sadievel, miközben elcsípem halvány mondat foszlányaikat.

- Engem még soha nem aláztak meg ennyire.. - mondja könnyeit törölve Sadie. - Utálom azt a hímringyót!

- Amúgy is hülye verseny volt - simogatja meg vállát biztatóan Lissa.

- El is felejtettük - mondja a mellett ülő lány, mire most én toppanok a képbe, s fordulnak felém egyszerre mindannyian.

- Szia! Jól vagy? - kérdezem megbánással hangomban.

- Nem, nem vagyok jól! Direkt pörgetted éppen azt! - támad le, a barátnői pedig folytatják.

- Szemétláda!

- Csak megpörgettem a kereket! Akárhol megállhatott volna! - emelem feljebb én is hagyom védekezésképp.

- Ja, béna kifogás..

- Oké.. - fintorodom el. - Ha ez számít, akkor sajnálom.

- Kérlek - kuncog fel most Sadie. - Nincs szükségem rá, hogy épp egy ilyen sajnáljon engem. Tuti nem leszek öngyilkos miatta - kacagnak fel szánakozva nézve.

Nos, igaz a mondás. Minden jótett megbosszulja magát.

Nagyot sóhajtva hagynám ott ezeket a libákat, közben fejem lehajtva hirtelen nekiütközök valakinek.

- Ó, hé! - torpan meg. - Szia.. - ekkorra már én is felnézek, és bár egyből felismertem hangjából, muszáj ránéznem, hogy biztos legyek abban; Harry áll előttem.

- Szia..- köszönök vissza félénken elmosolyodva.

- Én, öhm..

- Harry! - rivallnak rá a hátam mögött lévő hárpiák, kik felpattanva helyükről csettintenek egyet és indulnak meg az ellenkező irányba.

- Ajh, oké.. - cicceg egyet. - Mennem kell - mutat a lányok felé, mire megértően, ugyanakkor csalódottan bólintok.

Látom, amint még hátrafordulva egy utolsó pillantást vet felém, ám hamar elveszem róla szemeim, amikor is ismét valaki köszön nekem.

- Szia! - a szőkés barna hajú srác az. – Ne hagyd, hogy piszkáljon Sadie. Ő csak játssza az áldozatot, te azonban úgy tűnik, igazán gerinces srác vagy.

- Persze, mert ez az egyetlen ép csontom - mondom, mire felnevet.

- Nem, tényleg bátor vagy - bámul rám tovább mosolyogva és kezdem kissé zavarban érezni magam.

- Bébi! - kiáltja felé az ismét megjelenő Lissa.- Eszünk egy jégkrémet?

- Öhm, igen! Csak várj egy kicsit Liz!

- De mindjárt becsöngetnek.. - mondja elhúzott szájjal.

- Akkor menj csak egyedül.. - mondja, mire a szőke hajú lány sértődötten fordul meg és hagyja ott. - Tök türelmetlen.. - fordul vissza hozzám.

- Lányok.. - jegyzem meg szarkasztikusan, szemet forgatva.

- Figyelj, ne keverd magad bajba. Még találkozunk! - fogja meg cuccait.

- Ó, nem fogom. Keress majd. Elég feltűnő vagyok.. - mutatok végig a béna kezem, mire fejet rázva, nevetve indul meg tovább.

*

A nap végeztével, végül otthon ülve a laptopom előtt ismét elgondolkodtam a mai napom. A billentyűmön pötyögtem, s fellépve a közösségi oldalra láttam meg a rengeteg új ismerősnek jelölést. Úgy néz ki bátorságommal nagy hírnevet szereztem és mindenkinek sikerült megjegyeznie a nevem. Bambulásból a telefonom élénk csengőhangja zökkent ki, minek képernyőjén Ni neve áll, s egyből fel is veszem.

- Szia, Ni!

- Most hívott Ricky Schwartz és az érdekelte, hogy megfürdethetne e téged? - csap bele egyből a közepébe.

- Ez ijesztő..- vágok egy mosolygós grimaszt.

- A nyelvével - egészíti ki, mire most már muszáj hangosan felnevetnem.

- Állati.

- Ez az év király lesz! Pápá! - teszi is le azonnal, én pedig tovább folytatom félbehagyott tevékenységem.

Lassan görgetek végig a jelölések között, közben figyelmesen olvasom a melléjük fűzött üzenetet is, mint például:

" Menő vagy! "

" Hozzám jössz?"

Egyre lejjebb haladva pedig hirtelen megakad a tekintetem egy ismerős alakom.

A szőkés barna hajú srác. Ezek szerint Liam Payne-nak hívják. A kurzorral rá menve őt is hamar visszaigazolom, akárcsak az alatta lévő fiút, kinek neve láttán hatalmasat dobban a szívem, amint apró kis üzenetét kezdem olvasni.

,,Harry Styles: Eszembe jutottál."

Alakultak az ügyeim, a karomtól eltekintve. A mellettem lévő kis könyvet kinyitva, a kapott levelet pillanatom meg, s tollat fogva kezembe húzom ki rajta az első pontot:

„Ne legyél annyira nyuszi."

Ezáltal egy pontot ki is pipálhatok. Akárcsak azt, hogy többé nem vagyok láthatatlan, így erőteljesen nyomkodva a törlés gombot tüntettem el a régi nevem blogomról és írtam át arra, hogy: Az a srác.

Szóval hát én lettem Az a srác, de nem hagyom, hogy mások mondják meg azt, hogy milyen.

Inkább én döntöm el..

*

Na helloka!

Íme itt is lenne a harmadik rész. Louis sorsa kezd egész jól alakulni, nem de? A kérdés már csak az, hogy ez meddig is fog tartani, hiszen még messze vagyunk a dráma vonat végállomásától.🙈

Mindenesetre remélem tetszett nektek ééés most zúzok vissza a sebészet vizsgámra tanulni, haha..

Legyen csodás napotok!💗

Luv ya, guys!💖🌈