Mikor korábban azon tűnődtem, hogyan válhatnék feltűnőbbé, akkor pontosabban meg kellett volna határoznom a módját. A balesetem után számtalan pletyka kezdett terjedni a sulinkban, s persze mindezek egyesével vissza is jutottak fülembe..

„Az a srác tavaly mellettem ült történelem órákon. Én nem is tudtam, hogy hígítót szippantott.."

„Anyukám manikűrösének a barátnőjének a pszichiátere épp ott volt, amikor bevitték a kórházba. Komolyan mentost nyelt kólával."

„Úgy hallottam a gyomormosás során találtak benne vagy... hétszáz pirulát!"

És az ezekhez hasonló többi hazugság, mely napról napra csak gyarapodott iskolánk falai között. A folyosón végigsétálva mindenki engem és a kezemet bámulta, mely olyan pozícióba állt, mintha épp mindenkitől pacsit akarnék kunyerálni.

Két héten keresztül próbáltam elmagyarázni, hogy a balesetem nem volt más csak baleset. S minél inkább hangoztattam, annál inkább hitték azt, hogy csak le akarom tagadni...

Ördögi kör volt ez.

*

A mosdó egyik fülkéjében üldögélve csak még szerencsétlenebbül éreztem magam. Itt hallhattál minden pletykát, amit csak akartál, hisz a fiú és a lány mosdó falai nem voltak épp hangszigeteltek. Pont ez miatt lehetett minden szaftos dolgot megtudni, vagy azt kideríteni melyik lány kire bukik. S a hangos kacarászásnak hála ez most is egy újabb hír érkezését jelentette.

- Az a srác egy dagadék! Tök ijesztő! - hallom meg a hangot, mire a hátamon a hideg fut végig.

- És még az a srác is bejött ma. Tök durva. Nem tudom mit kezd a béna kezével..

Hirtelen kezdek mocorogni az ülőkén, kíváncsiságom a tetőfokára hágott, hisz ki nem akarná a saját pletykáját hallani eme két hárpiától: Sadie Saxtontól és barátnőjétől, Lissatól.

- Inkább diliházban lenne a helye..- folytatja Sadie bunkó stílusával, mire kissé felemelkedem, ám bénázásomnak hála gipszem hangosan koppan egyet a csempén, ezzel lebuktatva magam. Nos, a lyukak a falon pedig csak még inkább lebuktatnak.

- Csitt! - suttogja Lissa alig hallhatóan, míg én inkább visszahuppanok helyemre.

- Miért csitítgatsz?! - háborodik fel, abba hagyva ezzel haja igazgatását.

- Bocs, Sadie.

- A lúzer azt akarja, hogy róla beszéljünk. Ezért tette. Szánalmas terv a figyelem felkeltésre. - a kis résen keresztül még látom fintorgó arcát és azt az önelégült, idegesítő vigyorát.

- Inkább menjen templomba!- kuncog fel bárgyúan a szőkeség.

- Talán.. - húz még egyet szűk pompom ruháján, mibe kérdés, hogy hogyan fér bele, mégis tele van önbizalommal, mi rólam... nos, nem mondható el.

*

- Mindenki úgy bánik velem, mintha egy Hallmark filmben lennék.. - sóhajtom barátaimnak, miközben a folyosók sorain haladunk végig, kibeszélve ezt az egész helyzetet.

- Akkor most te lehet Kristen Stewart!- nevet fel Ming.

- Megerőszakolták egy randin! - rivall rá Ni, s engem mit sem érdekel eme színészről folytatott vita. Most ami leginkább izgat..

- Tudjátok, hogy nem akartam ártani magamnak, ugye? - teszem fel kétségbeesetten a kérdést, közben mindkettőjük felé fordulok,- már amennyire a nyakmerevítőm engedi.

- Tudjuk hát, Louis.. - Ming hangja cseppet sem őszinte, mintha csak inkább nyugtatni akarna, mintsem az igazat elmondani.

- Ugye?! - hangomban a kifakadás teljesen hallatszik, ám mint mindig, Niall most is tökéletesen tereli el a szót.

- Na jó, akkor váltsunk témát!

Ennél kellemetlenebbül már nem is érezhetném magam. Fájt, hogy nem adtak őszinte választ, de a tudat jobban, hogy talán tényleg azt hiszik; meg akartam ölni magam.

A kellemetlenségek ámbár tovább fokozódtak a nap folyamán..

Irodalom óra. Hamlet. A tanár hülye kérdése, miszerint;

- A Hamlet az egyik legkomolyabb hatású, a legnagyobb irodalmi mű az angol területen. A híres mondata: Lenni vagy nem lenni? - egy papírrepülő repül a másik padhoz, megmutatva mindezzel az óra iránti érdektelenséget.- Mit akar ezzel Hamlet kifejezni? Tudja valaki? - tekint végig mindenkin, ugyanakkor senki sem akar megszólalni, mi érthető is.

Ám de égbe gipszelt kezem most is balszerencsét hoz rám. Hiszen melyik reményvesztett tanár nem gondolná azt, hogy épp jelentkezem?

- Igen, te ott hátul! - széles vigyora megnő, közben ujjával rám mutat ezzel mindenki figyelmét felém irányítva.

- Én nem is jelentkezem.. - válaszolom megszeppenve, mire a tanár úr egy halk okét elmormolva lezárja az ügyet, mit még a csengő zaja is befejez.

*

- Leszednétek a "törékeny" matricát a homlokomról?! - mondom fújtatva kilépve végre a  szünetre.

- Nem a homlokodon, hanem a nyakadon van. Kicsit nagy, de talán majd belenősz – harsog fel saját hülye poénján Ni, míg kezemmel igyekszem kikerülni az elérem kerülő fémcsövet.

És akkor kilépve végre az udvarra, ott volt Ő. Sötétzöld pólóban, lányokkal körülvéve és a hónaljába megint csak beleszagolva állt a csoport közepén, teljes figyelmet kapva. Tekintetünk mégis valahogy összeakadt. Harry engem nézett elnyílt ajkakkal, míg én Őt figyeltem ámulatba kerülve.

Most találkoztunk először azóta, hogy megbecstelenített. Mégis, az a halvány mosoly, mit egymás felé küldtünk, meg melengette szívem.

És majdnem elfelejtettem, milyen bénán is festettem. Hála a srácnak, ki odafigyelés nélkül beleütközött a pacsi-mancsomba, s mintha mi sem történt volna, haladt tovább.

- Jól vagy? - tátogta nekem a távolból, arcán valamiféle aggódást mutatva.

Nem volt egy könnyű kérdés..

Magamban több választ is lejátszva végül egy gyenge bólintás mellett döntöttem, majd ő egy utolsó mosolyt küldve felém elindult a másik irányba.

- Louis Tomlinson! Jeletkezz az irodámban! - szűrődött ki egy erős női hang az iskola hangszórójából, mire egy mély levegőt véve már tudtam hová is kell mennem.

*

- Louis örülök, hogy megismerhetlek. - vigyorog rám a velem szemben ülő, negyvenes éveiben járó szőke hölgy.

Mimikáját viszonozom, tekintem pedig a kényelmetlenségből adódóan másfelé terelem, mint például a tollakat tartó műanyag felé, mit ő is észre vesz és egy másodperc alatt veszi ki a sárga nyelű ollót helyéről, és teszi el előlem egy biztonságosabb helyre.

Kínos..

- Tudom, hogy tavaly Mr. Michael volt az iskolai tanácsadód, de figyelembe véve a.. - áll meg mondandóját jól átgondolni. - A mostani.. - kezdi el szorongatni nyakát, közben nyelvét kidugja, szemeit pedig felakasztja, mint akit épp fojtogatnak.

- A balesetet. - javítom ki.

- Igen. Figyelembe véve azt a kis "balesetet" - nyomja meg a szót szemöldökét húzgálva -, Mr. Michael úgy gondolta hozzám küld. Tudod, egy kis csevejre.- kezd el nevetni. – Öhm, úgy értem beszélgetésre.

- Oké.. - mondom kissé elfintorodva és kicsit sem kellemesen.

- Anyukád elküldte a levelet, amit akkor kaptál. Nem valami kedves.

- Hát, a lecseszerintés sosem az.

- Milyen remek kis szó - találja meg ismét kicsattanó mosolyát, mitől lassan kezd hányingerem lenni, majd tollával kezd egy papírra firkálni.

- Remek szó, de nem túl remek élmény..

- És Louis, mondd csak, milyen volt elolvasni azt a levelet?

Tényleg nem értem. Ennyire hülye vagy csak a szőke hajkoronája  mögé bújtatta el az eszét?

- Vacak – mondom, s újból elkezd írni.- De ugye tudja, hogy nem akartam megölni magam? Tényleg higgye el nekem. Alacsony a fájdalomküszöböm.

- Nem arra céloztam, hogy azt tervezted. Nem, dehogyis - jelenti ki komolyan. - Nem haragszol, ha most megnézem, mi van a táskádban? Csak hogy ne forduljon elő több ilyen „baleset" - mutogat idézőjeleket. - Na add csak ide! - markába véve a bordó színű szövet táskám, hamar elkezdi felfedezni tartalmát. - Csak azt szeretném, hogy ez az éved legyen boldog éés...- áll meg hirtelen, egy kis műanyag dobozkát vesz ki, miben fehér bogyók vannak - sikeres. Nem akartad lenyelni ezeket, ugye? - vonja fel szemöldökét számon kérően.

- Szerettem volna - húzom el számát. - Mentolos cukorkák.

Pofátlanul nyúl bele és vesz ki belőle egyet, majd a szájába teszi.

- És tényleg! Figyelj csak, Louis.. - kezd bele, továbbra is magába tömve a cukrokat. - Mesélek valamit. Tini koromban nekem is akadtak ilyen gondjaim. Egy rakás szerencsétlenség voltam... beismerem, most is az vagyok. - ez tényleg saját magán nevet? - Ú, ez csíp!- köpi ki szájából a mentolos édességet egyenesen vissza a dobozba. Nos, most már biztos, hogy nem eszem meg. - És épp ezért tudok erős kapcsolatot kialakítani az ilyen diákokkal, mint te. - nyúl bele újra a táskámba, ezúttal az eper illatú ajakbalzsamom fogja kezei közé. - Illatos szájfény! Menő. - bekeni vele vastagon száját, s talán ennél volt az a pont, hogy legszívesebben felálltam volna. - Van valami kérdésed?

Lenne vagy ezer, de egyik se lenne túl illendő.

- Úgy érzem most már minden világos - préselem össze számat.

- Oké. - bólogat, ám a táskámat még mindig az ölében tartja, mire oda mutatva követelem vissza kellemetlenségek között.

- A táskám...

- Ó igen, tessék. - nyújtja át mire sietősen vállamra kapom és az ajtó felé indulok.

- Köszönöm. - búcsúzok el, mikor is telefonom hangos zaja ver utat fülbe, jelezve valakitől egy új SMS-t, mit azonnal meg is nézek.

Privát szám:

„Idén haláli leszel."

Újabb üzenet.

„Csak meg ne öld magad. - Valerie."

Egy utolsó szemkontaktust váltok az asztalnál ülő nővel, ki csak vigyorogva bámul rám tovább, ismételten a saját hülye vicce miatt, mibe most engem is belevont.

Jobbnak látom végül sietősen eltűnni, így eltéve készülékem rohanok ki az ajtón megkeresve barátaim, hogy végre velük tölthessem az ebédszünetem.

Kész káosz...

*

Na helloka!

Nos igen, szegény Louis helyzete nem épp fényes, de még mindig nincs semmi elveszve.

Lassan egyre inkább befognak indulni a dolgok, a kövi résztől jobban mondva, s egyre több szerepe lesz Harrynek is, illetve lesz olyan is, amikor más szemszögéből látunk majd mindent.

Remélem tetszett nektek, legyen szép napotok!🌼💖

Na pusza és luv ya guys!🌈💞