--- LILY ---

- Tudod, ha nincs Ashton, akkor kirugdaltalak volna Carber-ból – jegyezte meg Maia, miközben egy aggodalommal és paranoiával teli hétvége után, hétfőn a szekrényünkbe pakoltunk.

- Ezt hogy érted? – vágtam szinte rögtön csípőre a kezemet, és kérdőn néztem a barátnőmre. Bár nem mondtam el neki, hogy a Hill fiúk félig angyalok, igyekeztem a legtöbb időmet a legjobb barátnőmmel tölteni.

Szerinte láthatólag kivirultam. A pszichológus is ezt ismételte, a legutóbbi alkalmainkkor. Egyébként a dokinál tett látogatásaim megritkultak, amikor Mrs. Goldbert megbizonyosodott arról, hogy rendesen szedem a gyógyszereimet – két héttel Ashton után már nem szedtem a gyógyszereket, csak a kötszerek közé dobtam a kukába, senkinek nem tűnt még fel – és, hogy tényleg biztonságban érzem-e magam. Nem mondhattam, hogy egy dühös, majdnem démon vadászik rám. És már az álmaimról sem beszéltem neki.

Amikor úgy éreztem, hogy árasztom magamból a szerelmesek felismerhető bűzét, megkértem Maia-t, hogy jól csapkodjon meg. Nem akartam azok közé a lányok közé tartozni, akik csak a barátjukról képesek beszélni. Mentségemre legyen szólva, csak akkor beszéltem Ashton-ról, amikor Maia hozta szóba. És ez elég sokszor előfordult.

Maia számára Ő volt a szőke herceg terepjáróval. De – és ez a de a fontos – akart valami olyat találni, amitől megdől Ashton „tökéletessége". Luke ontotta magából az ilyen tulajdonságokat. De Maia fülének azok nem voltak valóak.  

4 hét alatt rájöttem, hogy az életem előző 8 hónapja egy kívülállónak úgy hatott volna, mint egy öngyilkosság előtt álló tinédzser utolsó napjai. És megpróbáltam változtatni. Ezt a változást elősegítette a bennem növekvő „új Lily", aki teljesen más volt, mint az a lány, aki voltam 17 évig. Folyton kiabálni akart és... tinédzser akart lenni. Olyan, akit az amerikai filmekben tucatjával lát az ember. A lényemnek ez a fele még idegen volt számomra, de igyekeztem megismerni.  

- Olyan voltál, mint öngyilkos hajlamú tinédzser! Ezért nem is haragszom Ashton-ra, mert ilyen gyorsan haladtok – na igen, péntek este nem ugyanerről beszéltem a barátommal? De igen. Mert tudtam, hogy a kívülállók hogyan látnak minket.  

- Én csak... - próbáltam valamivel kimenteni magamat. De mivel tudtam volna? Ne haragudj rám, Maia, de egy félig angyal sráccal járok, aki ráadásul az őrangyalfélém is és most a párkapcsolati fázisok elején, a „csöpögősen rózsaszín, semmi sem érdekel"-ben vagyunk. 

- Ne is magyarázkodj! Majd akkor szólj valamit, amikor becserkésztél nekem valakit a suli bulira – tette fel a kezeit Maia.  

Mivel a városban addig a délutánig senki sem látta huzamosabb ideig a Hill fiúkat, kíváncsiak voltak, hogy én hogyan is jöhettem össze Ashton Hill-lel. Ez legjobb a pompon lányokat és a futólányokat érdekelte, akiknek volt esélyük Őt egészen jól felmérni. Sőt, flörtölni is vele. Engem ez speciel nem hatott meg, főleg, hogy láttam az arcát, amikor Ana Campbell és Liz Foster odaballagott hozzá. 

- Meddig leszel tettetett mérges? – kérdeztem a legjobb barátnőmtől, komolytalanul, mire fintorgott egyet, mintha igazából dühös lenne rám. Nem volt meggyőző.  

- Miért? – vonta fel erre a szemöldökét.  

- A fiúk mennek péntek este a Sárkányok Házába. Megkérdezték, hogy nekünk lenne-e kedvünk – próbáltam teljesen közönyösen feltenni a kérdést. Igazság szerint, a fiúk eredetileg ketten akartak menni, de aztán felmerült a Sean probléma, így két órára sem akartak egyedül hagyni engem. És még én aggódtam túl a dolgokat.  

- Nem jó, pénteken suli után Seattle-be megyünk – rázta meg a fejét Maia, de éreztem, hogy van valami más is a dolog mögött. Maia szeretett bulizni, és amikor esélye volt rá, meg is ragadta azt. Jobban benne volt, mint én. De ha már nem volt más választásom, izgalmassá akartam tenni. A legjobb barátnőmmel.

__________________________

- Szóval, nem volt oda az ötletért? – péntek este a Hill házban öltöztem át a Sárkányok Házához. Ashton a fürdőszobaajtó másik oldalán várt rám. 

- Nem! – kiabáltam vissza, miközben begomboltam a blúzom utolsó gombját. A dezodorok között próbáltam megnézni magamat a tükörben. Nem néztem ki olyan katasztrofálisan, mint azt képzeltem. Maia próbált azzal kiengesztelni, hogy feltúrta a szekrényemet egy „elfogadható göncért". Próbáltunk kompromisszumot kötni, így fekete blúz volt rajtam, sötét farmerrel. A szobában, pedig várt rám egy magas sarkú cipő, amihez a barátnőm ragaszkodott. 

- Elmondanád még egyszer, hogy miért is kell veletek mennem? – kiabáltam ki Ashton-nak. Szinte láttam magam előtt, hogy ott áll, az ajtónak támaszkodva és kinyitja a száját, hogy azt a választ készüli mondani, amit már ezerszer hallottam. – És ne gyere Sean-nal! 

- Nem bulizni megyünk a Házba, hanem... találkozni valakivel. És úgy gondoltuk, hogy talán neked is meg kéne ismerkedned vele – megforgattam a szemeimet a tükör előtt, mert tudtam, hogy Ashton nem láthat. Leengedtem a csattal felfogott hajamat, majd ráztam egyet rajta. Istenem, én nem vagyok normális! 

- Ígérd meg, hogy nem fogsz kiröhögni, amikor elborulok abban a cipőben! – már majdnem lenyomtam a kilincset, de aztán eszembe jutott ez az apróság. Nem szándékoztam azt bámulni, hogy a barátom röhög rajtam, mert elestem. Egy rohadt magas sarkú miatt. Soha életemben nem izgultam annyit egy ruha miatt.  

- Nem foglak kiröhögni, ha elborulsz abban a cipőben – biztosan tudtam, hogy Ő is forgatja a szemét. Vettem egy nagy levegőt és igyekeztem nem húzgálni a blúzom ujját, miközben kimentem.  

Az asztalon ott feküdt a doboz, benne a magas sarkú cipővel, egészen pontosan 11 centi volt a sarka. A mamám vette az előző évben, akkoriban meg volt győződve arról, hogy egyszer még bulizni járó tizenéves leszek, akinek ilyen cipőre van szüksége. Mondanom sem kell, hogy egyetlen egyszer sem volt rajtam. A mamám elfeledkezett róla, de én nem. Az a cipő olyan volt számomra, mint Superman-nek a kriptonit.  

- Lily, ugye tudod, hogy az csak egy cipő? – kérdezte „humorosan" Ashton, miközben átkarolta a derekamat. – Tépd le a ragtapaszt! 

- Végül is, ha el akarnék esni, elkapsz, nem? – pillantottam rá. Magam sem értettem, hiszen csak egy fránya cipőről volt szó.  

- Itt vagyok – jelentette ki. Leültem az ágyára – próbáltam elvonatkoztatni az Ashton illatú ágyneműtől – és felvettem a cipőt. Szinte csikorgattam a fogaimat. A jól bevált Converse-emet akartam felvenni. Még akkor is, ha Maia megölt volna érte. Szenvedve néztem fel Ashton-ra és lebiggyesztettem az ajkamat. 

- Hé, Virágszál, meddig készülődsz még? – kiabált be a szobába Luke. Valamiért örömet okozott neki, hogy Virágszálnak hívhat. A Lily nem volt elég virágos, legalábbis szerinte.

Sóhajtottam egyet és felvettem a cipőt.

____________

A Sárkányok Háza már akkor létezett, amikor a szüleim kamaszok voltak. Akkoriban még igazi diszkó volt, de pár éve, az „örökös" átalakította a helyet egy bár féleséggé, ahova a tinédzserek járhattak. Nem úgy, mint egy diszkó. A Sárkányok Háza teljesen más volt. Legalábbis ezt mondták azok, akik már jártak ott.   

A járdán körülbelül a következő sarokig állt a sor, hogy bejutást nyerjenek a Házba. A felirat és a narancssárga, tekergő, rajzolt sárkány alatt két kidobó állt, akik a kiskorúak kézfejére pecsétet nyomtak. Ahogyan jobban megnéztem, a zászló ami a fejünk felett lebegett, úgy nézett ki mint a Targaryen ház zászlaja. 

A bár örököse biztos vicces kedvében volt. 

Luke és Ashton nem a sor végére állt. Egyenesen az ajtóhoz mentek. Ashton fogta a kezemet, talán azért, hogy megbizonyosodjon róla, nem veszek el. Amikor az egyik nagydarab férfi visszarántotta Luke-ot, a fiú közelebb hajolt hozzá és elmondta a nevét. A férfi tekintete rögtön megváltozott.  

Így léptünk be a Házba – én egy sárkányos pecséttel a kezemen. 

A sötét teremben csak pár lámpa villódzott, a tinédzserek nagy részét látásból ismertem a suliból, heringként táncoltak valami slágerre. A bárpult mellett néhányan hamis személyikkel kértek italt, a pincérlány, pedig látszólag nem igazán bánta. Olyan párokat láttam összefonódni, akik más emberekkel járnak és olyan különcöket is észrevettem, akik részegen támolyogtak ki a mosdóba.  

A Hill fiúk nekitámaszkodtak a pultnak és kértek egy italt – nekem egy Sprite-ot, maguknak... valami fogalmam sincs mit -, miközben én felszenvedtem magam egy székre.  

- Kit is keresünk pontosan? – hajoltam közelebb Ashton-hoz, hogy a hangzavar közepette is meghallja, amit kérdezek. Bár, tudtam, hogy a nélkül is hallaná, hogy nekitámaszkodnék, de nekem biztonságérzetet adott.  

- A főnököt – válaszolt a kérdésem Luke, ami bizonyította, hogy ha suttogok, akkor is hallani fogják.  

- Carter is közénk való – hajolt oda hozzám Ashton, átkarolta a derekamat a karjaival. Szinte a teljes testemben remegtem, pedig az agyam nem érzékelte, hogy félnék. – Az apja arkangyal és az anyja családjáé volt ez a hely. Mivel az apjára nem tudták hagyni, a bár Carter-é lett, mikor betöltötte a 21-et.  

- Egészen biztos, hogy megbízható? – néztem felváltva a két fiúra. Mindketten bólogattak. – Honnan tudjátok? 

- Megtudod. Hamarosan – mondta homályosan Luke. Ashton nagyot húzott az üvegből, majd intett nekem. Táncolni akart. Velem.  

A bennem lévő, tüzes Lily engedte, hogy Ashton felhúzza a székről, a parkett közepére vezesse. Nagyot nyeltem, de engedtem, hogy a barátom körém fonja a karját és dülöngélni kezdtünk az egyik DJ számára.  

- Carter meg akar ismerni téged – hajolt a fülemhez Ashton. Megborzongtam, mind a hangjától, mind az információtól. – Ha valaki arkangyalszülővel rendelkezik, kap egy-két kiváltságot. Például, ezt itt – Ashton körbemutatott a bárban. Hát, nem egy angyalnak való hely volt.  

- De... még Ő sem tehette azt meg, hogy szorosabb viszonyba kerül az Őrzöttjéhez – még jobban kirázott a hideg. Nem beszéltünk arról, hogy Ashton milyen szabályokat szegett meg ahhoz, hogy velem legyen. Még a 10 méteres körömben sem szabadott volna lennie. 

- Van Őrzöttje? – kérdeztem vissza, próbáltam visszaterelni a szót Carter-re.

- Én vagyok az egyetlen 25 év alatti, akinek van – mondta erre Ash. Sokszor tanakodtam azon, hogy mégis miben lehetek különleges. Hogy miért egy olyan nephilim kapott meg, aki alig fejezte be a kiképzését. Miért nem Luke, vagy Carter? Akik idősebbek és tapasztaltabbak. Persze, én szerettem Ashton-nal lenni. Biztonságot nyújtott és éppen ez volt a lényeg. – Az egész családunk arra készült, hogy Luke fog megkapni téged. Senki nem értette, amikor az én nevemet mondták. De az angyalok nem tévednek. Oka volt annak, hogy mi ketten összekerültünk.  

- Az angyalok érezhettek valamit. Közted és köztem, egy vonzást, vagy bármit – találgattam. A zene még mindig dübörgött a fülembe, de már az agyamban elnémult. Nem hallottam mást, csak Ashton-t.  

- Sorsot – jelentette ki Ashton, majd a nyakamhoz szorította az arcát.  

- Egy sorszerinti szerelem – ízlelgettem a szavakat. Tetszett. És volt benne igazság. Magyarázat.
Ezek után, hittem abban, hogy nincsenek véletlenek, hogy minden összekapcsolódik mindennel és, hogy az egyik nélkül, nem létezhet a másik sem. Hogy Ashton nélkül én sem létezhetek. Hogy nélkülem, Ashton sem létezhet.  

Egy sorsszerinti szerelem. 

Követtük Luke-ot és egy pincérnőt, egy folyosón át, a főnök irodájáig. Az ajtó előtt újabb, két termetes őrbe futottunk bele, akik a nevünket kérdezték.  

- Ashton és Luke Hill – mondta Ashton, bemutatva saját magát és a bátyját. Ezután az őrök szeme engem kezdett el bámulni. - Ő, pedig... Calla Morgan – Ashton magabiztos volt és egy kicsit sem hülye, tehát álnevet adott meg nekem. Egy virágnévvel helyettesítette az eredeti virágnevemet.  

Az őrök kinyitották előttünk az ajtót. Luke ment előre, Ashton, pedig a háta mögé rejtett.
Az irodában egy srác volt. Az íróasztal mögött ült, mögötte, az ablak mögött terült el Carber későesti ege és a park is felsejlett a közelben. Egy nagydarab őr állt belülről az ajtó előtt, majd a szoba másik végében még egy, egy másik ajtó előtt. Az ablak mellett egy lelakatolt szekrény állt.
A fiú a lábát keresztben az asztalra emelte. Az asztal mellett egy kutya – vagy farkas – feküdt, fejét a mancsára a támasztva, amikor meghallotta, hogy becsapódott mögöttünk az ajtó, ránk emelte kékes tekintetét.  

- Valakinek még mindig jól megy – Luke füttyentett egyet, mire a srác felállt a székéből.  

- Ne a játékost büntesd, hanem a játékot – a srácnak enyhe brit vagy ausztrál akcentusa volt. 23 vagy 24 évesnek saccoltam volna. Mogyoróbarna haja a szemöldökéig lógott és fürkésző, kékes szeme volt. Könyékig feltűrt, fehér inget viselt, amit enyhén a sötétbarna vászonnadrágjába tűrt.  

A farkaskutya hirtelen felugrott és a lábamat kezdte szagolgatni. Nyeltem egyet és kissé félve néztem le az állatra.  

- Büszke lehetsz. Alice szinte senkit sem kedvel meg ilyen hamar – a szememet újra a fiúra emeltem. A tekintetünk találkozott. – Ki Ő? Végre kaptál Őrzöttet, Luke?  

- Az én Őrzöttem, Carter – helyesbített Ashton és megvakarta a tarkóját. Carter olyan pillantást vetett rám, mint aznap délután Sean a sikátorban. Láttam a szemében, hogy érzékelte Ashton-t rajtam.  

- Lily, igaz? – bólintottam Carter kérdésére. Luke lépett egyet a fiú felé, mire az felmutatta neki mindkét csuklóját.  

- Nyugi, még mindig nem vagyok démontanonc – néztem a két fiút, majd láttam, ahogyan Luke izmai elernyednek. A Hill fiúk is felmutatták a csuklójukat. Semmi érdemlegeset nem láttam a bőrükön. És ez jó jel volt, azt hiszem.  

- Lily, ő Carter Samuels. A Sárkányok háza vezetője, egy orvos agyával rendelkezik és professzionális playboy - sorolta fel Ashton a másik fiú "életrajzának" pontjait. Nem bírtam visszatartani a nevetésemet. 

- Miben segíthetek? – Carter nekitámaszkodott az asztalnak, mellette Alice újra lefeküdt. Még mindig Ashton mögött álltam, de úgy éreztem, hogy már nem érdemes takargatni engem.  

- Sean megtámadta a múlt hónapban Lily-t. Most, pedig hadsereget szervez, hogy végezzen velünk – Ashton tömören vázolta fel a helyzetet. Arról viszont én sem tudtam, hogy Sean hadsereget szervez. De nem sok időm, hogy meglepődjek rajta. – Azt szeretnénk, hogy mellettünk állj.  

- Sean mindig is eléggé... haragtartó volt – mondta erre Carter, de nem látszott meglepettnek. – De ha egy ilyesfajta jó buliról van szó, hülye lennék nemet mondani. 

A fiúk látszólag megnyugodtak. Én viszont végigmértem az irodát. Az asztalán állt egy képkeret, elég közel álltam ahhoz, hogy az összes arcot kit tudjam venni. A képen volt Ashton, Luke, Carter, Sean és még két lány. Mindannyian mosolyogtak és összeölelkeztek.  

- Hihetetlen, hogy idáig képes elmenni – Carter felsóhajtott, mire újra ráemeltem a szememet.  

- Még tovább is képes. Seattle-be hívja az összes démontanoncot – Luke mondatára libabőrös lett a karom.  

- Kik azok a démontanoncok? – kérdeztem halkan, mire a fiúk egyként rám néztek.  

- Olyan nephilim-ek, akik átlökődtek a Sötét oldalra – magyarázta tömören Luke. Felsejlett előttem Sean kék szeme, amiből harag, halál és bosszú áradt.  

- Szinte lehetetlen, hogy egy nephilimből angyal legyen, viszont démon elég egyszerűen lehet belőlünk. A démontanoncokat csak egy hűségeskü választja el az igazi démonoktól – fejtette ki Ashton.  

- Sean pár éve már, hogy megkapta a Pokol bizalmát, pedig még nem tette le az esküjét. Besúgóból vezető vált – egészítette ki őket Carter, majd összeráncolta a szemöldökét.   

Alice hirtelen az ablakhoz rohant és élesen ugatni kezdett. A szobába kiabálás hangja szűrődött be. A testőrök szinte betörték az ajtót.  

- Támadják az épületet.