Másnap délelőtt keltem. A lányok nagy része már rég kiment, csak Chelsea ült a tükörnél, és a sminkét igazította. Jó reggelt kívántam.

-Reggelt, álomszuszék!- szólt vissza az aranyszőke hajú lány, fel sem nézve a munkájából. Nem hibáztattam, szemhéjtust rajzolni extra nehéz, és Chel bármilyen jó is volt benne, a maximalista énje mindig előjött ilyenkor.- Mindjárt átadom a helyet, még igazítok itt-ott, és tiéd a szoba!

-Semmi gáz, ne siess.- ásítottam egyet, és a másik, a szobánkban található egész alakos tükörhöz léptem.- Még elmegyek zuhanyozni, meg ki kell választanom a mai összeállításom... van valami ötleted?

-Attól függ. Mit tervezel mára?

-Valószínűleg egész nap a tegnap esti receptjeimet fogom tökéletesíteni az alagsorban.

-Szóval kotyvasztasz a pincében.- Nevette el magát a lány. Én megpördültem, és rögtön elkezdtem a tökéletesen felesleges oktatást:

-A bájitalfőzés nemes tudománya, Miss Prewett több ezer éves múltra tekint vissza, Ptolemaiosz udvari varázslói például köztudottak voltak a szerencselé kifejlesztéséről, és alkalmazásáról. Szerencsétlen fáraó viszont túl sokszor használta, úgyhogy a vakmerőségébe halt bele. Vagy vegyük például az ókori Mezopotámiát...

-Értettem, értettem!- nevetett Chelsea- Többet nem hívom közönséges kotyvasztásnak a te szent mesterséged!

-Minden alkalommal megígéritek!- játszottam a duzzogást- Aztán megint ugyanaz van újra és újra!

-De csak mert olyan jól veszed! Így mutatjuk ki, hogy szeretünk!

-Hazudj valami jobbat!

-Hát jó... te vagy a legszebb ebben az iskolában!-nevette el magát. De ezt én sem tudtam már megállni, belőlem is kitört a röhögés.

-Ha ennyire csúnyának tartasz, inkább segíts felöltözni!

-Menj el zuhanyozni, addig kitalálok valamit.

Így hát elmentem. A szobánkból két ajtó nyílt, az egyik a klubhelyiségben lévő emeleti folyosóra, a másik pedig egy kényelmes fürdőbe, az ajtó azonban olyan szégyellős volt, hogy csak akkor volt hajlandó megjelenni, amikor a hattagú társaságunk tagjai tartózkodtak a hálóban. A fürdőben aztán összeszedtem magam, s mikor elhagytam a látogatásom miatt enyhén páradús levegőjű helyiséget, potom 15 perc zuhanyzás, éneklés, fésülködés, meg egyebek után, Chels mosolyogva várt egy ágyra készített szettel.

-Fel kellett túrnom a teljes ládádat, de a mai napon te leszel a pince királynője!

-Nem mintha máskor nem lennék az.- feleltem félhangosan.

-Egészséges önbizalom, látom megint fejlődtél kicsit tavaly óta. Helyes, helyes. Na és most prezentálom, mit fogsz hordani! Szóval: Mindent a hajkoronád színéhez igazítottam, amit had mondjam el, nem tudok nem imádni! Ez a fenyőzöld Mardekárosként nagyon tekintélyt parancsoló, és tökéletesen illik a tejfehér bőrödhöz, a fekete szemecskédhez, valamint a szeplőidhez! Csillagos ötös.

-Wow, Chels szerintem állj le, a végén még azt hiszem szerelmes vagy belém!

-Csak szeretnéd!- nevetett a lány- Polly Hyde sokkal jobban érdekel nálad!

-Ki?

-A helyes hollóhátas őrzőlány! Esküszöm, májusban végig szemezett velem. Aztán nyáron írtam neki egy levelet, de túlságosan féltem odaadni...

-Jaj, már emlékszem! Egész májusban „Föld hívja Chelseat" játszottunk. Azt ne mondd, hogy egész évben ez lesz, mert kezdem megunni. Ha te nem beszélsz vele mihamar, én fogok!- fenyegetőztem öltözködés közben.

-Ha ilyen nagyokos lettél hirtelen szerelmi témában, te Amortencia zseni, mesélj veled mi van pasi/csajügyben!

-Semmi komoly...-sóhajtottam, miközben a kis smaragdékszereim vettem fel a bakancsomtól eltekintve tökéletesen fekete szettemhez.- Nyáron jártam egy mugli sráccal vagy egy hónapig, de egy kicsit megismertem, és kiderült, hogy csak meg akart dönteni, szóval dobtam. Meg aztán... tudod mi van.

-Az idősebb Nott?- igazgatta a kis fekete fejkendőt a hajamon a szőke.

-Igen...- belenéztem a tükörbe. -Mi hiányzik még?

-Szempillaspirál, és a szürke rúzsod. Van valami fejlemény az ügyében?

-Ami azt illeti, tegnap megkért, hogy legyek a barátnője...

-MIVAN?!-sikkantott Chels.

-Ne örülj!- sóhajtottam egyet megint- Csak fedősztorinak kellenék, hogy az a pióca Mullett leszálljon róla.

-De hát akkor is! Nem véletlen, hogy téged kért meg! Miért nem mondtad eddig?!

-Ne legyenek illuzióid. Én voltam az egyetlen választása. Más lányokkal nincs ilyen jóban, a húga pedig értelem szerűen nem opció.

-De ennyi erővel megkérhette volna Warrent is.

-Te is tudod hogy Emilyt az ilyeneket egyszerűen ignorálja. A meleg kapcsolatokat egyszerűen cenzúrázza az agya minden formában. Amúgy meg Warren nem azzal a hetedikes Hugrással jár?

-De igen...

-Na látod.

-Amúgy miért ez a póló van rajtam?

-Mert felvetted.

-Kösz Sherlock erre én is rájöttem. De miért ezt választottad?

-Mert testhez simul, és háromnegyedes ujjú, szóval nem lesz útban amíg kotyv... khm bájitalt főzöl egész nap.

-Szép mentés. Na akkor én indulok dolgozni, köszi a segítséget!

-Bármikor!

Összeszedtem a bájitalkönyvem, a komponenseim, a pálcám, betettem őket a táskámba, és elindultam. Úgy gondoltam, hogy mielőtt egy egész napra önkéntes száműzetésbe vonulok a pincébe, kiszellőztetem a fejem. Mivel a reggelinek régen vége volt, beugrottam a konyhára, és kértem pár süteményt a tegnapi maradékból. Ami valószínűleg nekem teljesen mást jelent, mint a manóknak, ugyanis egy tálca süteménnyel távoztam, egy üveg töklével, egy bögre teával, és egy pár vajas pirítóssal. És mindezt úgy kellett ennyire lealkudni. Magam mögött lebegtetve a dolgokat kiosontam a nagykapun. Utána már ki mertem húzni magam. Elvégre csak a folyosókon tilos varázsolni. Utamat először az üvegházak felé vettem. Elbeszélgettem a mérges csápfüvekkel, a bubógumó kicsit duzzogott, hogy elkértem pár termését, de megígértem hogy jövő órán átültetem egy nagyobb cserépbe, így végül engedett. A bébimandragórák sivítoztak, de csak lepisszegtem őket, és meglocsoltam, utána elhallgattak. És így ment ez amíg az összes növényt nem köszöntöttem, kit viszont, kit először.

A begyűjtőkörutam után a Tiltott rengeteg széléhez mentem, és füttyentettem. Két hosszú és egy rövid fütyülés volt, tudtam hogy akárhol is van, meghallja. Így is lett, tíz perc várakozás és eszegetés után megjelent Henriett. Leguggoltam hozzá, és hagytam hogy ahogy megérkezik kétszer-háromszor körbe fusson, és megszaglásszon. Ez alap protokoll volt minden évben, mivel sajnos a szüleim semmilyen állatot nem láttak szívesen a házukban, úgyhogy különleges igazgatói engedéllyel Henriett a Tiltott Rengetegben élt nyaranta. A mikor végzett a szaglászással rám nézett, és felcsillant a szeme. Odanyújtottam a karom, ő pedig felszaladt rajta, hogy aztán a nyakam körül rendezze el fehér bundával borított hosszú testét. A világ legaranyosabb görénye volt, és eszméletlen nagy segítség. Hűségéről pedig ódákat lehetne zengeni. Rendszeresen harapott meg embereket a folyosón, hogy nehogy én kerüljek bajba. Aztán persze úgyis rajtam csattant az ostor, hogy „miért nem tudom megnevelni az állatom", de megérte.

-Szervusz, te hófehér szépség! Mi jót csináltál a nyáron? Hiányoztam?- jóleső morgása arra engedett következtetni, hogy pont ugyanannyira megviselte a távollét mint engem.- Kimegyünk a kviddics pályára, mert valami azt súgja, hogy a két Nott már megint ott üti egymást...

Így hát megfordultam, és az előbb említett hely felé vettem az irányt. A kis szőrös gombolyag a nyakamba tekeredve gubbasztott, érdeklődve szaglászva a süteményes tálca irányába, ami egyébként tényleg különleges illatot árasztott. Menet közben levettem egy sütit, és Hen pici mancsaiba adtam. Nagyon boldog volt tőle, azonnal elkezdte falatozni a normális társaira amúgy veszélyesen mérgező édességet. Hát igen, nem mindenkinek van varázsgörénye. Ahogy ez a gondolat végigfutott a fejemen, megláttam a másik görényt, akiben azonban ezen a reggelen semmi varázslatosat nem találtam. Fürdés közben volt egy kis időm átgondolni a tegnapi beszélgetésünket Aaronnal, és hát mit mondhatnék: cseppet kiakadtam. Annak ellenére hogy egy egészen picit tetszett, régen voltam ilyen dühös valakire. *Ki akar használni, az a pióca. Van bőr a képén ilyet kérni, amikor nekem ez egyáltalán nem holmi vicc, én tényleg azt hittem, hogy egyszer talán járhatunk. És tessék, ennek a baromnak muszáj volt elrontani. Ráadásul Mullett miatt.* Egyre csak tovább feszítettem saját szerencsétlen idegszálaim, nem mondom hogy alaptalanul, de ha Aisha látta volna a gondolataim, valószínűleg azt mondta volna, hogy túlreagálom a dolgot. Mivel azonban a külső cenzúra nem volt meg, én tovább hergeltem magam az idősebb Nott ellen. A gondolataimból barátnőm zökkentett ki , aki szintén a pályán röpködött eddig, ám amint észrevette a közeledő sziluettem, legelső sorban pedig a mellettem lebegtetett tálcát, zuhanórepülésben indult meg felém, és kis híjján elsodort. Nem hiába volt azonban az egyik legjobb kviddicsjátékos, akit ismertem, mert pontosan mellettem állt meg, leszállt a seprűjéről, és a már szokásos módon a nyakamba ugrott. Megcirógatta Henriettet, gügyögött hozzá egy kicsit, majd ráugrott a süteményes tálra, lévén hogy ahogy ismerem ő sem reggelizett edzés előtt, és csak ez után nézett rám. Az arcom valószínűleg egy sorozatgyilkoséra hasonlíthatott, úgy meredtem a bátyjára, aki úgy tűnt nem veszi a lapot, és elindult felénk.

-Minden rendben?

-Persze.-Feleltem cseppet ellenségesen, pedig Sky a legkedvesebb hangján szólt hozzám.

-A tegnapi a baj?

-Szerinted?

-Miért mi történt tegnap? Csak nem rosszalkodtatok, amíg nem figyeltem rátok?- kapcsolódott be a beszélgetésbe Aaron akinek általában elég érzékeny szenzorai voltak, most azonban mintha nem vette volna észre, hogy nem látom szívesen.

-Menj vissza gyakorolni Nott, ahogy láttam Rád fér!-torkoltam le. A kapitány értetlenül nézett rám, szemlátomást nem kötötte össze fejben a tegnapi és mai szóváltásunkat.

-Valami baj van, Lizzie?

-Például, hogy a húgodhoz jöttem, de neked muszáj a nyakunkba lihegned mint valami idegesítő kutyának.

-Eddig nem zavart, hogy a közeledben voltam.

-Ha ezt flörtölésnek szántad, akkor egy: rettenetesen csináltad, és kettő: TAKARODJ A KÖZELEMBŐL!- A srácot úgy meglepte a hirtelen kirohanásom, hogy először értetlenül bámult rám egy helyben, aztán amikor látta, hogy nem viccelek, sarkon fordult, és elsietett a karikák felé. Távoztában hallottam valamit motyogni a lányokról, sárkányokról, és a havi bajról. Mielőtt azonban utána üvölthettem volna valamit, a barátnőm szorítása megjelent a karomon, és én ráharaptam a nyelvemre.

-Komolyan Elisabeth, mi bajod? Ha tényleg az ami tegnap történt köztetek, le kell állnod!

-Neki kell leállnia!-fújtattam.

-Nem tett semmi megbocsáthatatlant-

-Kihasznál, és azt hiszi róla szól minden! Azért mert megkapta azt a hülye kapitányi karszalagot, most már bármit megtehet! Hát velem nem!

-Nyugodj már le Lizzie!- Csapott fejbe a seprűjével Skylar- Nem használt ki, mert nem engedted, és különben se értem miért fáj neked ez az egész ennyire. Megkért, nemet mondtál, The End! A bátyám tud nyomorék lenni, de nem érdemli meg azt a mértékű gyűlöletet, amit most ezerrel sugárzol felé!

-Szóval az ő pártját fogod!-sziszegtem.

-Nem fogom senki pártját, Massacra, csak nevetséges amit csinálsz!

De már nem figyeltem rá, idegességemben lecsaptam a tálcát a földre, majd sarkon fordultam, és beviharzottam a kastélyba. Ahogy róttam a folyosókat, Hen szaladt utánam. Pici körmeinek kopogása szaporázva hangzott az én lábaim csattogása között. Jól odavágtam őket, a haragom csillapítása mindennél fontosabb volt, hiszen az ökölbe szorított kezem remegése meglehetősen keresztbe húzta az aznapi terveimet. Azonban a talpam hamarabb kezdett el fájni, mint ahogy lecsillapodott volna a bennem lévő tűz. Így hát még mindig indulattól fűtötten beviharzottam a terembe, és majdnem rácsaptam Henriett pici tappancsaira az ajtót, de szerencsére még idejében nyüszített egyet, úgyhogy megállítottam és bocsánatot kértem a kis fehér villanástól, aki már az asztalról meresztette rám azokat az okos fekete szemeit.

Letettem a táskámat, és hozzá láttam az önkéntes száműzetésem előkészítésének. A terem közepén lévő asztalra kihordtam az összes birtokomban lévő üvegcsét, üstöt, mérőedényt, kanalakat, tőröket, és egyéb szerszámokat, amikre szükségem lehetett a fal mellett roskadásik pakolt üveges szekrényekből. Két szempontból volt szükséges a pepecselés: év eleje lévén listát kellett írnom, hogy mit kell majd az első Roxmortsi hétvégén beszereznem, és ez az aprólékos, odafigyelést igénylő munka segített lenyugtatni a cseppet megtépázott idegeim. Elsőként rendszereztem a dolgaimat: két ónüst (kettes és hármas vastagságú fenékkel), húsz dugós kristályüvegcse a különleges alapanyagoknak, amiket nem lehet csak a levegőn hagyni, valamint negyven további üveglombik a kevésbé veszélyes, és könnyen beszerezhető alapanyagoknak. A sorba rendezett palackok mellett egy fából készült tálat tettem, amelyben mindenféle méretű vászonzsákokban álltak a friss, vagy szárított növényi alapanyagok. Ötödik évfolyamos létemre csak harmincféle növényt használhattam, amik csak és kizárólag az egyes és hármas számú üvegházból származhattak. Ez is másfélszer annyi volt, mint amit Skyler megengedhetett magának, hiszen nekem különleges házvezetői engedélyem volt, de én mindig többre és többre vágytam. A tál mellett ott volt a kőrisfából készült vágódeszka, amit anyáméktól kaptam tavaly karácsonyra. Attól jobbra pedig az arany ezüst és bronz tőrök, kanalak, és keverők voltak. Összességében meg voltam elégedve az eredménnyel. A készletem egyre növekedett, és be volt nekem ígérve, hogyha abban az évben is ilyen elhivatottan űzöm a bájitalfőzés nemes tudományát, a könyvtár zárolt szekciójából kikölcsönözhetem az Ezer ördöngös italoc-ot, és szigorúan tanári felügyelet mellett kipróbálhatok a benne szereplő ártatlanabb receptek közül párat, kizárólag a kihívás kedvéért. Sinistra prof, aki a bájitaltant tanította, odáig volt értem, és a tehetségemért. Folyamatosan arról áradozott, hogy az egyik legelismertebb patikus, gyógyító vagy auror fog kikerülni a kezei közül, nem is sejtve, hogy már pár éve dédelgetett álmom, hogy letaszítsam a trónjáról.

Ahogy elkezdtem a táskámban lévő alapanyagokat kipakolni, rendszerezni, és listát írni a hiányzó dolgokról, lassan megnyugodtam. Úgy döntöttem, egy időre jegelem a konfliktusunkat magamban, és ha lecsillapodtam, újból átgondolom a történteket. Hen végig figyelte minden mozdulatom, ahogy járkáltam, motyogtam, mutogattam dolgokra, és a purlicer pennának diktáltam a gondolataim hangosan. Anya helyszínelős sorozataiban láttam, hogy a kihallgatásokat felveszik magnóra, és amióta hosszú órákat töltök kísérletezéssel, használom ezt a módszert, kicsivel mágikusabb módon, így sokkal egyszerűbb visszanézni a próbálkozásaim, változtatni az arányokon, vagy az alapanyagokon. Mikor minden megvolt, előhúztam a könyvem a táskámból, és a sarokszekrény tetejéről lehalászott, jobb napokat látott könyvállványra téve kinyitottam a hajbodorító főzetnél, amivel aztán kereskedni szándékoztam a lányok, sőt néhány fiú közt is. Eltettem a felesleges készleteim, és elöl hagytam a kellő alapanyagokat. Nyilván pálcasuhintással is megtehettem volna mindezt, de sajnos a fergeteges főzőtudományom miatt más hiányosságaim voltak. A pálcámmal nem igazán vagyunk jóban ugyanis, s bár az egyszerűbb, unásig gyakorolt varázslatok már mentek, nem a készleteimen akartam letesztelni, mennyit felejtettem a nyáron. És különben is jobb szerettem magam pedáns szeletekre vágni a terméseket, felcsíkozni a leveleket, és megpucolni a karmokat, tüskéket, és egyéb elhullajtott mágikus eredetű alkatrészeket.

Az alapanyagok előkészítése mindig sok időt vett igénybe, de volt időm gondolkodni, és rend szerint elszúrtam a főzeteket, ha nem készítettem elő mindent. Bármennyire is meg akartam akadályozni magam, a képzeletem folyton folyvást visszakalandozott a kviddicspályához, és Sky szavaihoz, minden alkalommal egyre több hitelt adva nekik. Mire végeztem, keserű szájízzel konstatáltam, hogy a barátnőmnek bizony igaza volt. Talán nem a leghelyesebb dolog volt Aarontól amit tett, de nem foghatom rá, hogy kihasznált, hiszen nemet mondtam. És a kérdése semmi törvénybe ütköző nem volt, csupán egy segélykérés. Ennek ellenére nem tudtam elnyomni magamban azt a szörnyű nyomasztó érzést, ami Mullett Roxmortsi akciója óta bennem lapult. Most, hogy teljesen egyedül voltam, be mertem magamnak vallani, ami ellen eddig kétségbe esetten küzdöttem: nem lehetek közömbös az idősebb Nott iránt, hiszen az a kis tűszúrásnyi féltékenység, ami minden alkalommal jelentkezik amikor a griffendéles hárpia közelében van, vagy egyátalán rá néz. Szerelemről nincs szó, ezt tudtam jól, mégis az a kis megfelelési vágy bennem volt, valahányszor tudtam, hogy figyelhet. Végül az aggodalmaim az űzte el, hogy képes vagyok magamat kontrollálni. Ez még csak egy kis gyertyaláng, ami elalszik ha elfújják, én pedig el fogom, ha bántana az érzés.

Ahogy a mákonybab és a kimérakarom főzetét szűrtem le az egyik iskolai kendővel, észrevettem, hogy az állag túl folyós, és fennhangon jegyeztem, hogy újrakezdem a procedúrát, immár nem Piton prof, hanem a saját eredeti elképzelésemmel. A kisebbik üstömből a Sinistrától tanult ügyes ki bűbájjal eltüntettem a félresikerült kotyvalékot, és újra próbáltam, ami húsz perc kavargatás után meghozta a kívánt eredményt, így egy diadalmas mosollyal folytattam a munkám. A végeredmény két órával később igen kecsegtető volt, főleg a szintén egyedi találmányomnak köszönhetően. A beleaprított magnóliaszirmok kellemes illatot kölcsönöztek a főzetnek, és biztos voltam benne, hogy így nagyobb keletje lesz. Üvegcsékbe töltve tíz adag kijött, amiből egyet rögtön fel is címkéztem Skylarnek, hogy átnyújthassam a bocsánatkérésemmel együtt. Elpakoltam, kitakarítottam, felébresztettem Hent, aki időközben elbóbiskolt, és a táskámba téve az főzetet tartalmazó üvegeket, a könyvemet, a jegyzetfüzetet és a pennát, a maradék töklevet, és a kis kötényemet, amit ilyenkor hordtam, hogy a csodálatos öltözékem ne szenvedje meg a „kotyvasztást". Felkaptam a félig még mindig üres tálcát, kezembe vettem a varázspálcát, és kiléptem a helyiségből. Mivel az ebédről szintén lemaradtam, Henriettel kiültünk a tópartra megenni a maradék süteményt, es lehúzni a töklevet. Aztán visszavittük a konyhára az edényeket, ahol a manók újabb adag kaját akartak ránk sózni, de sikerült visszautasítanom. Végül a klubhelyiség felé vettem az irányt.

Ahogy beléptem, megpillantottam Ariát, aki szintén a szobatársunk.

-Ar, nem láttad Skyt?

-Nem, szerintem még mindig kint van, és gyakorol. Ma mit főztél?

-Hajbodorítót.

-Mennyi?

-Két sarló egy üveg, nagyjából. De persze vásárlótól függ.-kacsintottam rá. Vette az adást, és a kezembe nyomott egy galleont. Hát igen, így néz ki, mikor egy gazdag örökösnő nem hordja fenn az orrát. Aria Malfoy mindig többet fizettet a bájitalaimért, mint amennyi szükséges volt, így pártfogolt, és biztosra ment, hogy minden alapanyagom és felszerelésem meglegyen. Üzlettársak voltunk, ő finanszírozta a kiadásaim egy részét, én pedig igyekeztem mindig meghálálni kedvességét. Most is a kezébe nyomtam egy üvegnyi italt. Megköszönte, én pedig a maradékot betettem a ládámba, aztán Henriettel a nyakamban kiindultam a pályához, ma másodszorra.

A lelátón ülve figyeltem a két Nott küzdelmét. Régi játszma volt már ez köztük, testvérként és csapattagokként nem tudtak nem rivalizálni. Barátnőm a legjobb hajtó amióta másodikban bekerült a házunk csapatába, Aaron őrzői képességei pedig még a válogatottba is bejuttathatták volna. Régi versenyüket űzték: Sky minél nehezebben kivédhető dobásokkal célozta meg a bátyját, aki pedig igyekezte kivédeni azokat, sokszor majdnem a seprűjéről is leesve. A mai elég egyenlőtlen volt: Skylar még nem tanulta meg eltenni a gondjait későbbre, és a korábbi szóváltásunk nyilvánvalóan megzavarta a koncentrálásban.

Ahogy leszálláshoz készültek, én is kilépkedtem a pázsitra.

-Nem akarok beszólni, de ma retkes béna voltál hugi.

-Minden ami a „de" előtt szerepel egy mondatban, annyit ér, mint egy marék sárkánytrágya. Amúgy meg köszi a bíztatást, értékelem.-felelte sötéten a fiatalabb.

-Minden rendben?

-Persze, te agyhalott szurcsók, minden rendben! És most hagyj békén!-viharzott el Sky. Utána siettem.

-Skylar...

-Bocsánatot kérni jöttél?- kérdezte cseppet irritáltan.

-Ami azt illeti nos... igen. Bocsánatot szeretnék kérni a sok hülyeségért, amit mondtam. Tényleg egy barom vagyok, a bátyád nem követett el semmit, te pedig természetes hogy megvéded ilyen helyzetben!- hadartam egy szuszra. A velem szemben állónak cseppet nehéz volt kibogozni, mit mondtam, de amikor összeállt a kép, sóhajtott egyet, és egy kis mosoly megjelent a szája sarkában.

-Mit barom! Címeres ökör, drágaságom, csoda, ha ezek után engedni fognak tanítani. De örülök, hogy rájöttél. Nekem is talán kicsit megértőbbnek kellett volna lennem. És ne haragudj, amiért azt mondtam hogy nem szabad utálnod Aaront. Jogod van az érzelmeidhez, csak... tényleg fura volt látni, hogy ennyire ki vagy rá akadva, amikor évek óta egymáson függtök...

-Én nem függök senkin!- háborodtam fel. Sky megcsóválta a fejét.

-Magadnak hazudhatsz, de nekem miért próbálsz?

-Bolond vagy, és össze vissza képzelődsz!

-Nem tudom ki mondta tavaly nyáron, hogy milyen jó lenne, ha összeházasodnátok!

-Azt csak viccből mondtam, és különben is amiatt, hogy családtagok legyünk!

-Engem nem versz át...- az a szemtelen vigyor a képén letörölhetetlen volt. Végül sóhajtottam egyet, és elővettem a felcímkézett üvegét, beletörődve, hogy tényleg nem fogom meggyőzni, hiába téved.

-Ez itt az ajándékom, ma csináltam.

-Nekem?

-Hát ha akarod Aaronnak is odaadhatom, de nem hiszem hogy magnólia illatú loknikat akarna.

-Nem, ő téged akar.- Nevetett fel, ahogy kiléptünk az öltözőből.

-Ki akar téged?

-Nott!!!- mondtam enyhén kiakadva, de úgy tűnt egyik sem hallgat a nevére.

-Na?

-Semmi.

-Mindegy is. Lizzy- fordult most hozzám a srác, mint aki mondani akart valamit, de idegességemben félbe szakítottam.

-Mit szeretnél?- az arcom lángolt a kíntól.

-Mitől lett vörös az arcod?

-Semmi közöd hozzá, mondd már mit akarsz!- reméltem, hogyha dühösnek látszom nem veszi észre mennyire zavarban vagyok attól, amit meghallott.

-Leégtél a pincében?- nevetett. Úgy látszik nem vette a lapot.

-Ha nem akarod hogy megmérgezzelek, fogd be a csőröd, vagy nyögd ki, mit akarsz, nincs rád több időm!

-Ehm... csak azt akartam mondani, hogy nagyon szép vagy ma...

Megdermedtem. Most már a füleim és a nyakam is elvörösödött. Jobb ötletem nem lévén sarkon fordultam, és a húga után eredtem, aki már befelé tartott.

-Ezt nélküled is tudom észlény!

X

Vacsoráig elfoglaltam magam a szobában. Ma extra szemét voltam Aaronnal, és ez nem hagyott nyugodni. Eközben pedig zavarban voltam a tegnapi, és mai viselkedése miatt, és a büszkeségem nem akarta engedni, hogy bocsánatot kérjek. Szégyen, nem szégyen, azon kaptam magam, hogy nem az előttem lévő könyvre figyelek, a gondolataim egyre visszakalandoznak ahhoz az átokverte Notthoz. Pörgettem végig magamban a mai szóváltásainkat. Hát igen, eléggé ribis attitűdöm volt, amit normál esetben megvetek. Ami a legmeglepőbb, hogy nem duzzogott be rajta. Gondolom ez is különbség aközött, hogy a lányok és a fiúk hogyan kezelnek érzelmileg fűtött szituációkat. Ugyanúgy viccelődve jött oda hozzám fél nappal később, mint mikor nem üvöltöm le hülyeségek miatt a fejét. És ahogy nevetett rajtam... *Ez miért nem zavar? Pedig kinevetett... szerintem beteg vagyok, ez borzalmas, esküszöm.* De nem tudtam nem arra gondolni, hogy milyen helyes volt a nevetése...

Végül kikászálódtam az ágyból, és elindultam a nagyterembe, ma először. Furcsán éreztem magam, de amint megláttam a lányokat a klubhelyiségben, megkönnyebbültem. Sky, Aria, Chelsea, Miranda és Cecily úgy tűnt csak rám vártak. Mosolyogva végig ölelgettem mindenkit, hisz tegnap óta alig volt alkalmam beszélni velük közösen. Összetartó kis csapat voltunk, kicsiként nagyon meglepett, hogy nem közösítettek ki. Akkor egyedül Cecily nem bírt annyira, de mikor megtudta, hogy én vagyok az egyetlen, aki képes vele lépést tartani gyógynövénytanból, és a hosszú okfejtései alatt magyarázok a többieknek, hogy értsék, egy csapásra megváltozott a véleménye. A szülei patikusok voltak, így otthon minden növényük megvolt. Most is mosolyogva a fülembe súgta, hogy pár nap múlva megérkezik a csomag, amit még otthon adott fel nekem.

Vidáman ültünk le a hosszú asztalhoz, Skylar két oldalán Chelsea és én, velünk szembe pedig Cec, Miranda, és Aria. Már javában ettünk, amikor lehuppant Cecily mellé Warren, vele szembe pedig, az én bal oldalamra Aaron. Rögtön abba hagytam a nevetést, és cseppet kínosan éreztem magam a vacsora előtti gondolataim miatt. Amíg mindenki beszélgetett, én csak csendben tömtem a fejem, próbálva minél kevesebbet a szomszédjaimra pillantani. Éreztem magamon Aaron pillantását, ahogy a könyöke hozzáért az enyémhez evés közben, ahogy a lábával dobolt az asztal alatt. Tiszteletben tartotta amit tegnap kértem, ennél közelebb nem jött. Átnéztem a Griffendél asztalához, ahol sikerült bemérnem Emilyt. Mit ne mondjak, ha pillantással ölni lehetne, én már halott lennék. Ahogy ezen gondolkoztam, Cecily ébresztett fel:

-Hahó! Itt vagy egyáltalán?

-Persze csak- a mondat másik fele belém ragadt, mert észrevettem, hogy Warren eltűnt, és a haverja is mellőlem- Mennem kell!

Azzal a lányok nagy bámulatára kirohantam a nagyteremből, és a klubhelyiség felé vettem az irányt. A harmadik kanyar után utolértem őket. A nagy futás nem éppen a legszebbre sikeredett, a talpaim úgy csattogtak a kövezeten, mint ha pocsolyában lépkedtem volna folyamatosan. Hátra fordultak, és ahogy közeledtem, Nott mondhatott valamit Warrennek, mert az elindult, hátra hagyva a barátját. Aaron megvárt, és rám mosolygott.

-Igen?

-Én csak... bocsánatot akartam kérni.

-Ugyan miért?

-Hogy ma folyamatosan savat köptem rád...

-Nem bántottál meg.- mosolyodott el.

-De nem tudok rendesen koncentrálni, amíg nem kértem bocsánatot.

-Ha ettől neked jobb, vedd úgy hogy már meg is van bocsátva.

-Akkor szent a béke?- kérdeztem reménykedve.

-Mindig is az volt.

-Ha te mondod...- feleltem, és már éppen menni készültem, mikor utánam nyúlt, és megfogta a csuklóm.

-Lizzy!

-Igen?-néztem hátra.

-Attól hogy nem segítesz, még azért... megölelhetlek ugye?

-Persze!-mosolyogtam rá. Így hát átkaroltuk egymást, és úgy maradtunk egy ideig. Nagyon kellemes volt a karjaiban lenni, biztonságban éreztem magam. És örültem hogy megbocsátott. Hirtelen olyan érzésem lett, minthogyha az én bátyám lenne, aki megvéd mindentől, és megbocsát, mikor kell. Végül elengedtük egymást, és együtt battyogtunk el a Házunkig. Még nem voltak ott a lányok, így hát gyorsan lezuhanyoztam, és bedőltem az ágyba. A gondolat, hogy valaha járjunk, hirtelen nevetségesen hangzott a fejemben. Ismerem kicsi korom óta. Biztos nem fog semmi ilyen történni. *De hát akkor el is fogadhatnád az ajánlatát nem?* szólalt meg a kis hang a fejemben. De elhessegettem a gondolatot. *Ráérek ezzel holnap foglalkozni...*