Ez lkv_01 kérésére készült. Remélem tetszik, mindenkinek jó olvasást.

[Steve szemszöge]

Elmondhatatlanul boldog voltam, mikor visszakaptam Buckyt. Hálás voltam Shurinak, amiért sikerült visszaadnia az emlékeit. Mikor Bucky mindenre emlékezett a kapcsolatunk ott folytatódott, ahol abba hagytuk. Nagyon boldog voltam, hogy újra Buck mellett ébredhetek. A napokban Bucky nagyon furcsán viselkedik, mintha tervezne valamit. Hiába próbálok vele beszélni róla, úgy tesz, mintha nem hallana vagy rögtön tereli a témát. Kezdek aggódni érte, már beszéltem a többiekkel, de szerintük beszélnem kellene Buckyval, de úgy, hogy nem engedek belőle. Értem, hogy miért mondják ezt, de félek, hogy leveszítem Buckyt. Éppen reggeliztünk, Bucky pedig a rántottát készítette. Mély levegőt vettem.

– Bucky minden rendben? – Bucky mosolyogva fordult felém.

– Persze Steve, már miért ne lenne?

– Mostanában olyan különösen viselkedsz. – Bucky arcáról lehervadt a mosoly, megfeszítette az állkapcsát.

– Semmi nincsen Steve.

– Buck kérlek ne hazudj nekem. Tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el, úgyhogy ki vele!

– Steve semmi komoly megtudom oldani és meg is fogom oldani egyedül. – Bucky ellentmondást nem tűrően nézett a szemeibe. Már éppen közbe szóltam volna, mikor megcsörrent Bucky telefonja. Buck felvette, nem sokat beszélt, mikor letette, evett egy pár falatot, majd köszönés nélkül távozott. Könnyes szemmel toltam el magamtól a tányért. Átöltöztem és elmentem futni, mikor kellemesen elfáradtam gyalog indultam haza. Bucky egy nővel beszélgetett az utcánkban lévő kávézóban. Szélesen mosolygott és megölelte őt. A szívem szakad meg, ahogy rájuk néztem. Amilyen gyorsan tudtam haza rohantam, könnyek folytak végig az arcomon úgy pakoltam össze a dolgaimat. Nem értem...én azt hittem, hogy boldog velem...azt hittem ugyan annyira szeret velem lenni, mint én vele. Nem akartam elmenni anélkül, hogy beszéltem volna Buckyval. Hallottam, hogy néhány perc múlva zörög a kulccsal. Hatalmasat nyeltem.

– Steve megjöttem! Van számodra egy meglepetésem! – Hallottam a hangján, hogy mosolyog. Sejtésem beigazolódott, mikor belépett a nappaliba. Ahogy rám nézett letette a kezében lévő nagy méretű kosarat. Elém térdelt, két keze közé fogta az arcom, letörölte a könnyeimet. – Stevie mi a baj? Kibántott? Valaki megint beszólt, amiért velem vagy? – Aggódóan nézett rám, újra elsírtam magam. – Jaj Stevie...édesem...semmi baj...

– Láttalak Bucky...látalak azzal a nővel a kávézóban.

– Steve...ez nem az aminek látszik.

– Nem? – Felnevettem – Ha nem megcsalsz, akkor mit csináltál vele? Miért viselkedtél ilyen furán mostanság.

– Steve soha nem csalnálak meg. Tudod milyen nap van ma?

– Július negyedike, de mi... – A homlokomra csaptam, ahogy kimondtam a dátumot. Bucky szélesen elmosolyodott.

– Boldog Születésnapot édesem. Bár nem így akartam elmondani, de úgy tűnik még mindig nem tudok jól szervezkedni. A napokban azért viselkedtem ilyen furán, mert az ajándékodon dolgoztam. Az a nő akivel láttál segített, mivel az ajándékom olyas valami, amire mindig is vágytál. – Felállt és a kosárhoz lépett, kivett belőle egy pokróc kupacot. Kérdőn vontam össze a szemöldökömet. Buck mosolyogva ölelt le mellém, miközben csókot nyomot a homlokomra. A kezembe adta a kis csomagot. Kitakartam a csomag tartalmát és elállt a lélegzettem.

– Bucky...

– Hadd mutassam be Sarah Rebecca Rogers-Barnest. Ezt intéztem a napokban. Tudom, hogy mindig is szerettél volna gyereket és arra gondoltam, hogy ez lenne a legmegfelelőbb ajándék.

– Nagyon köszönöm és sajnálom, hogy azt hittem megcsalsz.

– Steve semmi baj, tudom, hogy rászolgáltam. – Mosolyogva simogattam meg a karjaimban alvó kis lányt. – Tudod ez nem csak a te szülinapod. – Átölelte a vállam. – Az övé is.

– Akkor most már duplán tudunk majd ünnepelni.

– Igen, most már minden jobb lesz, de jobban is kell vigyáznunk.

– Tudom, de megéri. – Mosolyogtam és csókot nyomtam Bucky ajkaira, aki mosolyogva viszonozta.