shoji01 kérésére készült remélem tetszik. Mindenkinek jó olvasást 🙂🙂

[Brock szemszöge]

A Hydranál felnőni nem könnyű sok szempontból nézve. A kiképzés kemény és könyörtelen, ha nem teszed, amit mondanak, akkor még rosszabb. Ennivalót is csak annyit és azt kapunk, hogy ne haljunk meg. Ahogy nőtem egyre többet hallottam a Tél Katonájáról, a többiekkel ellentétben én nem csak mesének tartottam, szerintük csak ijesztgetni akartak minket, hogy a kamasz kor ellenére szót fogadjunk. Én viszont észrevettem, hogy még a sokat megélt kiképzőink is kicsit megborzongtak, ha róla volt szó. Tizenkilenc-húsz éves lehettem, mikor először találkoztam vele. Néhány részeg Hydra ügynök beszólógatott nekem, mire visszaszóltam, erre egyszerre kezdetek el verekedni velem. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha nem használják rajtam a sokkolójukat, egy sarokba szorulva feküdtem a földön miközben az a két idióta röhögve rúgott belém újra és újra. Aztán megjelent ő az egyik elrántotta tőlem a bal kezével, amin megcsillant a lámpa gyér fénye. Erőtlenül elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam mennyire megszívtuk mind hárman. Ők mert rám támadtak, én ezért mert visszaszóltam nekik. Óvatosan felültem, bár az oldalamba nyilalló fájdalom miatt elég nehezen ment. Miután elintézte a katonákat annyira, hogy elmenjenek, de többé ne kössenek belém felém fordult. Hatalmasat nyeltem, ahogy belenéztem szürkés kék íriszeibe.
–Я нашла раненого, мне нужен врач для коридора Q2 в западном крыле базы. / Sérültet találtam, orvost kérek a bázis nyugati szárnyának Q2-es folyosójára. -Hangja monoton volt és érdes. Legugolt elém, hiába minden kiképzés mégis ijedten néztem rá. Mivel nem tudta, hogy tudok oroszul angolul szólt hozzám.– Láttam az egészet. Ha a kiképződ kérdezi, mond, hogy önvédelem volt. Hamarabb hisznek majd neked, mintsem két részeg tisztnek. - Nem tudtam megszólalni, én a nagy Brock Rumlow, aki mindig is nagy szájjal rendelkezett. Itt guggolt előttem minden idők leghírhedtebb, legjobb bérgyilkosa én mégis csak ültem ott és néztem. Néztem őt, az álla éles vonalát, szürkés kék szemeit, amik a vesémig láttak. – Érteted, amit mondtam? -Kérdezte megint, erőteljesen, mire elkezdtem hevesen bólogatni, hogy értettem mit mondott. Egy pillanatra, mintha elmosolyodott volna, de utána komoly képpel felállt és elsétált. Pár perccel később a kiképzőm és néhány orvos megjelent. Elláták a sebeimet, majd meghallgattak, hogy mi történt. Ez után gyorsan haladtam felfelé a ranglétrán.Sok évvel később a Kapitány oldalán játszottam a tökéletes Shield ügynököt. Boldog voltam, attól eltekintve, hogy úgy éreztem tartozom és még csak nem is akárkinek. Elkezdtem utána feltűnés mentesen kutakodni és minél többet tudtam meg róla, annál jobban éreztem, hogy tennem kell valamit érte. Bár személyesen nem igazán ismertem, mégis nagyon fontos lett számomra Barnes. Furcsa volt, hogy számomra már nem csupán egy kísértet história, hanem egy valódi ember. Néha-néha láttam a bázisokon, de nem volt alkalmam megköszöni neki, hogy akkor megvédett. Pierce arra kért, hogy tartsak vele, mit volt mit tenni vele mentem. Borzasztóan megörültem, mikor megláttam a Tél Katonáját. Kíváncsian csillogó szemekkel vizslatam őt, semmit nem változott. Ahogy egymás szemébe néztünk, úgy éreztem darabokra tört a szívem. Nem ismert fel, nem tudta, hogy ki vagyok, így már felesleges lenne megköszöni.
– Parancsnok ő itt a Tél Katonája.
– Hallottam már róla. - Morogtam, kissé idegesen, ami meglephette a főnökömet, azonban ezt nem tette szóvá.
– Nos Parancsnok mivel, ha a katonát nem nézzük, akkor maga a legjobb, ezért magával fog lakni, amíg nem kell bevetésre mennie.
– Értettem uram. - Sziszegtem a fogaim között. Intettem egyet az ajtó felé, mire a Katona felállt és előttem elindult kifelé.
– Ó, és parancsnok még valami. - Visszafordultam és felém dobtak egy kicsi bőrkötéses könyvet. A gyors reflexeimnek köszönhetően elkaptam, mikor belelapoztam orosz szövegeket láttam. Az egyik oldalon valamilyen program indító szavai voltak. Elhúztam a számat, ez után elindultunk a kocsim irányába. Idegesen fogtam a kormányt és csakis az útra néztem. A katona kissé ijedten pislogott rám, amit nagyon furcsának találtam. Általában ő szokott ilyen reakciót kiváltani az emberekből.
– Használni fogod? - Kérdezte félve a válaszomtól. Kérdőn vontam össze a szemöldököm, egy pillanatra rá néztem.
– Miről beszélsz?
– A könyvről. Ne...nem fogod használni az program indító szavakat igaz? - Nyelt egy nagyot. – Láttam, hogy nem örülsz a mostani helyzetnek...-Lehajtotta a fejét és a fém ujjait kezdte el piszkálni. Mikor felfogtam, hogy mint mondott, azonnal nyomtam a satuféket.
– Az a program a fejedben van? - Kérdeztem folytot indulattal, mire csak még mélyebbre hajtotta a fejét és bólintott. Mély levegőt vettem és újra elindultam a lakásom felé.– Nem fogom használni. – Motyogtam, mire felém kapta a fejét és láttam, hogy hálás nekem ezért. Mikor haza értünk, megmutattam neki a vendégszobát és a nappaliban ültem le és kezdtem elolvasni a könyvet. Találtam benne egy oldalt, ami igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Gyors léptekkel nyitottam be újdonsült vendégem szobájába. Először megörült nekem, de a kezemben lévő könyv miatt ijedten húzódott el tőlem.
– Azt mondtad nem fogod használni. É-én megígérem, hogy akárhányszor vendégeid lesznek én csendben leszek. Nem foglak zavarni ígérem csak kérlek ne használd azt kérlek...- Könnyes szemmel motyogott nekem. Felsóhajtottam kedvesen mosolyogtam rá és óvatos léptekkel ültem le mellé.
– Nyugodj meg. Nem fogom használni legalábbis a beleegyezésed nélkül. Figyelj találtam egy részt, ami véglegesen leállítja a programot. Azt írja, hogy utána sokat fogsz aludni, hogy az agyadnak legyen ideje valamilyen szinten kitörölni a programot. Az emlékeidet is sokkal könnyebb lesz visszahozni.
– A Hydra nem fogja hagyni.
– Még szerencséd, hogy nem szoktam követni a szabályokat. - Vigyorogtam rá, mire ő is halványan elmosolyodott.
– Miért akarsz segíteni? - Nézet a szemembe kíváncsian, mégis boldogan. Az alsó ajakamba haraptam és megvontam a vállamat, gondoltam nem lehet belőle baj, ha elmondom neki, hogy miért.
– Szeretnék törleszteni. Pontosabban mondva szeretnék meghálálni valamit. - A szemében láttam, hogy ennyivel nem úszom meg a dolgot. – Még sokkal fiatalabb voltam, amikor megmentettél attól, hogy megverjenek. Ezt szeretném meghálálni. - Lehunyta a szemét és összeráncolta a homlokát, majd csillogó szemekkel nézett rám. Két keze közé fogta az arcomat.
– Már emlékszem! Te vagy az a kölyök, akit az a két részeg tiszt akart halálra rugdosni. - Felnevettem gyermeki izgatottságán és boldog mosolya láttán.
– Ugye tudod, hogy idősebbnek nézek ki, mint te? - Megvonta a vállát és továbbra is mosolyogva fogta az arcomat. Felásított és kissé elfeküdt az ágyán, megdörzsölte a szemét és álmosan pislogott rám. Előző izgatottságát, mintha elfújta volna a szél.
– Lehetne, hogy majd holnap kapcsold ki a programot? Nagyon fáradt vagyok.
– Persze, ahogy csak szeretnéd. Jó pihenést. - Felálltam és már elindultam kifelé az ajtón, amikor Barnes elkapta a kezem. Lehajtott fejjel ült az ágyban, miközben folyamatosan fogta a kezem.
– Maradj kérlek...- Suttogta halkan, maga elé, elmosolyodtam és befeküdtem mellé. Amint a hátam a matrachoz ért Bucky a mellkasomra hajtotta a fejét és hozzám bújva aludt el. Lágyan mosolyogtam, az ép karját simogattam. A karjaimban tartottam a rettegtet Tél Katonáját, aki a gyilkos álca mögött egy elveszett kis fiú volt semmi több.