[Olvasó szemszöge]

Nem hiszem el!!! Olyan egy szerencsétlen ember vagyok! Itt egy óriási lehetőség arra, hogy a Bosszúállóknak dolgozzak és persze, hogy elalszok. Gyorsan összeszedtem a fegyvert, amit készítettem. A nagy sietségben nem raktam bele a védő tokjába és csak a válltáskámba dobtam be. Rohantam, ahogy csak tudtam és nem tudom hogyan csak tizenöt percet késtem. Borzasztó nagy hévvel nyitottam be az ajtón neki mentem valakinek és mind ketten elestünk (pontosabban én ő rá estem, míg a táska a földön landolt mellettünk).
- Általában a nőknek ennél kicsivel több kell, hogy belém essenek. - Hatalmasat nyeltem, mikor felnéztem arra, akinek a mellkasára érkeztem. Szembe találtam magam a kajánul vigyorgó Tony Starkkal.
- Mr. Stark é-én borzasztóan sajnálom. Én csak...ööö...elaludtam és rohantam, hogy időben ideérjek.
- Nagyon érdekes történet Miss....
- Hazel. Hazel Waters.
- Nos Miss. Waters, ahogy azt már mondtam ez egy érdekes történet, de mondja csak nem szeretne felállni? Nem mintha nem lenne kényelmes ez így csak tudja a padló elég hideg. - Mondja továbbra is vigyorral az arcán, miközben az én arcom felvette a versenyt egy főt rákkal.
- Igen persze, persze. Bocsánat- Motyogom, miközben felállok.
- Nos akkor Miss. Waters kérem hadd mutassam meg, hogy hol várnak azok, akik egy általuk készített eszközt szeretnének bemutatni. - Halványan elmosolyodtam és leültem egy tárgyaló teremnek tűnő szoba előtt lévő fotelok egyikére. Legnagyobb bánatomra egy minden lében kanál srác odajött, hozzám és elkezdte mondani, hogy az övé fog nyerni, mert így szuper úgy szuper blabla...nem is igazán figyeltem rá. Bólogattam néha és mosolyogtam. Tudom, hogy az ilyen embereket így kell kezelni. Ó, a csudába hívják már be könyörgőm! Még megakartam nézni, hogy jól van-e csatlakoztatva a lövedék váltó rendszer. Szerencsémre pont, mikor elmondtam az ötödik imát behívták, így nekem volt alkalmam az ablak elé leülni a földre. Tudom, tudom így egy kicsit flúgosnak tűnők, de így szoktam dolgozni. Mikor belenéztem a táskámban majdnem szívrohamot kaptam. A fegyver, amit csináltam darabokban hevert a papírjaim között. Azt hittem, hogy mentem elbőgöm magam. Hacsak nem megyek haza, de őrült gyorsan akkor nem fogom tudni rendbe hozni. Hazel ne légy idióta! Már nincs több alkatrészed. A könnyeimmel küszködve néztem az ölemben fekvő romhalmazt (persze a táskában tartottam, nem kell, hogy rajtam röhögjön mindenki). Nem is hallottam, hogy behívtak. Arra eszméletem fel, hogy két fekete bőr cipő van előttem. Erre felnéztem az előttem álló zsenire, aki mosolyogva nézett rám. Bennem ekkor tört el a mécses és elkezdtem sírni. A Playboy arca azonnal átváltott aggódóba és legugolt elém.
- Hazel, minden rendben? - Kérdezte kedvesen és letörölt egy könnyet az arcomról. Ahogy a háta mögé néztem megláttam a többi csapattagot, akik hasonlóan néztek rám, mint az előttem térdelő Vasember. Én csak a fejemet ráztam, hogy nem nincs rendben semmi. A vállam alá nyúlt és felemelt, majd bevezetett abba a szobába, minek az ajtajában a többiek álltak. Leültetett, ő is helyet foglalt a mellettem lévő székbe, míg a többiek körbe ülték az asztalt, de persze közelebb jöttek hozzánk, hogy tudják mi a baj.
- Hazel, ha nem mondod el nem tudunk segíteni. Kérlek mond el mi a baj. - Fogta kissé könyörgőre Stark, miután percekig némán ültem előttük. Ki borítottam a táskám tartalmát az asztalra élveztem a papírokat, így láthatóvá téve az összetört "alkotást".
- Ez a baj. - Szipogom még mindig könnyes szemmel.
- Hogyan történt? - Kérdezte Romanoff ügynök.
- Beleestem Mr. Starkba. - Felelek őszintén, mire egy fél mosoly suhan át az említett arcán.
- Bocsáss meg, de ezt nem értem.
- Mit nem lehet ezen érteni Cap? Olyan szívdöglesztő vagyok, hogy belém esett. - Nevetett a saját poénján a milliárdos. - Igazából az ajtót készültem bezárni, mikor Waters kisasszony megérkezett és mivel nem vett észre egymásnak ütköztünk és gondolom, mikor a földre kerültünk, akkor tört össze az, amit hozott. - Én csak bólogattam, hogy alá támaszam azt, amit Tony elmondott.
- Megtudod javítani? - Kérdezte tőlem bátorítóan Sólyomszem. Mindenki érdeklődve figyelt engem.
- Sajnos az összes alkatrészt, ami a birtokomban volt elhasználtam, ha haza mennék, se tudnám megjavítani. - Mondom lehajtott fejjel.
- De itt minden meg van, ami csak kelhet. - Mondja vidáman a zseni. Teljesen ledöbbentem azon, amit mondott.
- Mármint....úgy érti, hogy...használhatom a maga laborját?
- Nos tegeződjünk nyugodtan, de igen. Gyere megmutatom, hol van. - Vidáman felállt és indult el az ajtó irányába, de még mielőtt kilépett volna visszafordul felém, félig felvont szemöldökkel nézett rám, amolyan "Akkor jössz vagy maradsz" nézéssel. Tátva maradt a szám. Gyorsan felálltam és a zseni után siettem. Szerencsére a laborja nincs messze onnan, ahol eddig voltunk.
- Nagyon szépen, köszönöm Tony.
- Ugyan, nincs mit csajszi. - Halványan elmosolyodtam a régi becenevem hallatán. Igen én már gimiből ismerem Tonyt. Régen osztálytársak voltunk és sokat dolgoztunk együtt projekteken. Ezért is szeretném, ha felvennének, mert régen szerelmes voltam Tonyba- ami még most is tart- reméltem, hogy felismer, de úgy tűnik erre várhatok. Bár igaz, ami igaz sokat változtam az évek során. Mikor odaérünk és benyitott, ugyan az a rendetlenség fogadott, mint régen a szobájában. Megmutatta mi hol van és utána elindult kifelé, hogy tudjak a beleszólása nélkül dolgozni (ó Tony, ha tudnád, hogy hozzá szoktam már). Mély levegőt vettem és gondoltam miért ne tudhatná meg. Elkaptam a karját, magam felé fordítottam és megöleltem.
- Köszönök mindent csitri. - Régen mindig így hívtam, mert tovább készülődött, mint én és folyton hisztizett, ha a haját piszkáltam. Éreztem, ahogy megfeszült a karjaim közt. Kicsit eltolt magától és a szemembe nézett. Ahogy észrevettem egy kissé könnyes volt a szeme.
- Csajszi?
- Igen, az előbb is így hívtál zsenikém. - Felnevetett és az arcomat simogatta.
- Olyan sokat változtál. Fel se ismertelek.
- Te viszont semmit nem változtál. Ugyan olyan szoknyapecér vagy, mint régen.
- De elpirultál. - Mutatott rá a számára legfontosabb tényezőre. Csak a szememet forgattam rajta. Ugyan olyan gyerekes, pedig azt hittem már felnőtt férfi lett.
- Neked mindig az ilyen dolgok voltak a fontosak Stark.
- Mond csak még mindig együtt vagy vele? - Soha nem mondta ki a nevét, mert nem kedvelte. Megtudom érteni én se voltam odaérte, de reméltem, hogy féltékeny lesz és S végén összejövünk, sajnos ez soha nem történt meg.
- Nem a gimi után szakítottunk. A munkahelyemen egy srác elég sokszor elhívott kávézni és...
- Nem, azt már nem! - Kiáltott fel és hirtelen megcsókolt. Nagyon meglepődtem, de viszonoztam.
- Már évek óta megakartam ezt tenni. - Suttogta, miközben a homloka az enyémnek volt döntve.
- Hogy mi?
- Jaj Hazel....én már a gimi első napja óta szeretlek...csak nem tudtam elmondani és biztos, hogy most vesztettelek el egy életre, de....- Most én csókoltam meg ezzel meglepve a zsenit.
- Én is szeretlek téged csitri, már az első pillanattól kezdve.
- Azt hiszem, hogy egyet értesz velem abban, hogy nem vehetlek fel. Nem akarok a főnököd és a párod is lenni egyben.
- Igen az elég, cikis lenne. - Nevetünk fel együtt. Majd újra megcsókolt.