Csak néztem magam elé és nem reagáltam az ismeretlen előbbi kérdésére. Elnyomtam a cigimet, és amikor lenéztem, hogy hova nyomom el, akkor ránéztem az ismeretlen kezére, ami a derekamat fogta szorosan. Abban a pillanatban, ahogy megláttam a tetoválását kiszabadultam a szorításából és felpattantam.

-Hogy találtál meg?-kérdeztem remegő hangon, annyira ideges voltam.

-Nem csak te szoktál ide kijárni éjjel.-állt fel ő is.

-Miért nem tudsz békén hagyni? Úgy tudtam utálsz.-néztem bele hatalmas mogyoróbarna szemeibe.

-Emily, fogalmam sincs honnan szedted azt, hogy utállak.

-Óóó, nem is tudom ki küldött el a francba még elsőbe, mert véletlen nekimentem. Nagyon elhittétek magatokról már akkor, hogy ti vagytok a megváltók.-tettem csípőre a kezem, amolyan védekező mechanizmusként.

-Az hirtelen jött. Amit azóta már ezerszer megbántam. És teljesen jogos, hogy lefaszfejeztél.-tett egy lépést felém.

-Még most is az vagy Calum Hood.

-De vonzódsz hozzám. Ezt le sem tagadhatod Ems.-nézett rám mosolyogva én pedig hátráltam egy lépést és már kinn álltam a stég legeslegszélén.

-És ezt mégis honnan veszed?-húztam fel a szemöldököm.

-Ha nem vonzódnál hozzám, akkor pár órával ezelőtt nem csókoltál volna vissza.-még egy lépést közelebb jött és már csak kb. 30 centi választott el tőle.

-Orrba nem vághattalak még egyszer.-néztem rá lesajnálóan. Calum pedig még jobban lecsökkentette a távolságot kettőnk között.

Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, úgyhogy mindent kiszórtam a zsebeimből és rádobtam a gördeszkámra, és úgy ahogy voltam beleugrottam a vízbe. Láttam Calum döbbent arcát, elmosolyodott és lekapta magáról a pólóját és nadrágját, majd utánam ugrott a vízbe. Odaúszott hozzám én pedig próbáltam elúszni előle, de nem engedte, mert elkapta a karom és visszahúzott magához.

-Hood, engedj el.-néztem rá szúrós tekintettel.

-Eszem ágában sincs Lancaster.-vigyorgott rám önelégülten.-Még egyszer nem.

Calum lába leért, úgyhogy ő elég biztosan állt a vízben, míg nekem épphogy leért a lábujjam a víz aljára.

-Gyere ide. Ne szenvedj annyit.-karomnál fogva magához húzott a vízben, kezeit a combomra vezette a víz alatt és felemelt. Lábaimat automatikusan rákulcsoltam a derekára.-Ha annyira nem vonzódsz hozzám, akkor mégis miért kulcsoltad a derekamra a lábaidat?

-Én sose mondtam, hogy nem. Csak ezt nem jelentettem ki egyszer se, mert minek? És csak azért, hogy ne kelljen szenvednem, ahogy te mondanád-karjaimat szorosan a nyaka köré tekertem, hogy legalább biztosan meg tudjam magam tartani.

-Örültem volna neki, hogyha már az első alkalommal beismered ezt.-alsó ajkát beszívta és egyszerűen nem bírtam róla levenni a szemeimet. Ahogy a nedvességtől csillogó ajka visszabukott a helyére egy hatalmasat nyeltem. Ó, te jó ég! Nekem teljesen elment az eszem. Tekintetemet visszaemeltem Calum szemeire, egyik szemöldöke kihívóan fel volt emelkedve és nevetőráncok gyülekeztek a szeme sarkába. Közelebb hajolt, ajkai súrolták az enyémeket, majd suttogva megszólalt.-Nem kell ennyire ellenkezned. Tudom, hogy minden porcikád engem akar és ezzel én sem vagyok máshogy.

Amint Calum kiejtette ezeket a szavakat nekem esett. Nyelvével ajkaimat masszírozta a bejutásért. Először nem voltam biztos benne, hogy én ezt akarom, de végül nem gondolkodtam és megengedtem neki, amiért könyörgött. Belemarkoltam Calum dús, fekete hajába ő pedig kezeit a combomról a fenekemre vezette és azt markolászta. Mielőtt Cal elvált az ajkaimtól óvatosan fogai közé vette alsó ajkamat és egy kicsit beleharapott.

-Hát ez nem azt igazolja, hogy utálsz.-mondta Calum zihálva miközben egy elégedett vigyor jelent meg az arcán.

-De azt se, hogy ezek után bármi közünk is lesz egymáshoz.-mutattam kettőnkre.

-Jó, akkor hétfőn érted megyek reggel.-kacsintott rám.

-Legyen. De ne bízd el magad. Nem vagyok a barátnőd.-böktem meg a mellkasát, ami meg kell hagyni igen csak izmos volt. És az a két tetoválás a kulcscsontján. Ezért de utálom most magam.

-Majd leszel.-Cal erősen megfogott és elindult velem a part felé. Egy gyors puszit adott a számra, amitől az arcomat azonnal elöntötte a pír.-Édes vagy.

-Hood, én minden vagyok, csak édes nem.-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.

-Szerintem az vagy. Bár az orromat nem kellett volna betörnöd. Főleg, hogy most is a seggedet fogdosom.

-Hát máshogy nem tudtam volna reagálni rá.-már rég kiértünk a partra, de Calum még mindig nem akart letenni.-Most már letehetsz.

-Akkor engedd el a lábaiddal a derekam.-nevetett fel én pedig lassan leereszkedtem róla.

Visszasétáltunk a stégre és én leültem ugyan oda, ahol akkor ültem, mikor ideértem. Calum ugyan úgy helyezkedett el mögöttem, ahogy az előbb azzal a különbséggel, hogy most állát a vállamon pihentette.

-Jó ég mit műveltem.-motyogtam magam elé, de Cal meghallotta.

-Hogy érted?

-Ez nem én vagyok. Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd akarok tőled valamit Calum Hood.

-Én mindig is tudtam, hogy akarok tőled valamit Rosie.-éreztem, ahogy mosolyogva puszilt bele a nyakamba.-Csak ezt eddig nem akartam magamnak beismerni. Mindig is azt hittem, hogy azzal az Irwin gyerekkel vagy együtt.

-Ashton a legjobb barátom, mióta itt lakunk Sydneybe. De egyébként miért hívsz Rosie-nak? Senki nem hív így.

-Akkor én, hívhatlak így?

-Ahogy akarod.-rántottam meg kicsit a vállamat.

-Akkor én leszek az első, aki Rosie-nak hív.

Fél óra múlva kezdtem fázni és már ezerrel ásítoztam, úgyhogy elkezdtem mocorogni ezzel jelezve Calnak, hogy indulnunk kéne.

-Nem kéne még mennünk?-kérdeztem félig oldalra fordítva a fejem, hogy lássam Calum arcát.

-Felőlem indulhatunk.-felállt és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.

Felkaptam a cipőmet és gördeszkámat a kezembe, a telefonomat és a cigis dobozomat elraktam a zsebembe, majd elindultunk. Cal rám pillantott és egy félmosolyt küldött felém. Szabad kezemre rákulcsolta az övét és úgy kísért hazáig.

-Akkor hétfőn?-kérdezte közelebb húzva magához.

-Hétfőn.-bólintottam egy aprót. Kezeivel közrefogta az arcom és hosszan megcsókolt.-Jó éjt nem barátnőm.

-Jó éjt nem barátom.-intettem egyet esetlenül.

Óvatosan kinyitottam a bejárati ajtót és belopóztam a házba. Amilyen halkan csak tudtam kulcsra zártam az ajtót. Nindzsákat megszégyenítően surrantam fel a szobámba. Az ágyon Ashton ott ült és a tévét kapcsolgatta.

-Hol a jó istenbe voltál Emily?-kérdezte rám se nézve. Hangjába éreztem, hogy nagyon dühös rám.-Eltűntél. A telefonod nem veszed fel. Semmire nem reagálsz.-pattant fel hirtelen az ágyról és odajött hozzám.-Direkt nem mentem utánad, mert fogalmam sem volt, hogy merre indulhatnék el. Rohadtul aggódtam érted.

-Csak elmentem egy kicsit gördeszkázni. Rosszat álmodtam és nem akartalak felkelteni, úgyhogy egy kicsit kiszellőztettem a fejem.-sütöttem le a szememet.-Ne haragudj.

-Nem haragszom. De legközelebb ilyet ne csinálj.-ölelt magához szorosan.-Egyébként miért vagy vizes?

-Nem fogok.-néztem fel Ash-re.-A parton voltam és az egyik stégen sétáltam. Amilyen béna vagyok beleestem a vízbe.

-Tényleg béna vagy.-nevetett ki.

-Tudom. Most már aludhatnánk? Eléggé elfáradtam.

-Gyere.-húzott magával Ashton az ágy felé. Én felugrottam rá, majd elfoglaltam a pár órával ezelőtti helyemet és ugyan abba a pozícióba helyezkedtünk el az ágyon.

-Egyébként ki volt az akivel a kapu előtt csőröztél?-kérdezte hirtelen Ashton nekem pedig elkerekedtek a szemeim. Basszus...