Hogy hol ébredtem fel? Tippem sincs, de a fejem az borzalmasan fájt és az arcom is. Próbáltam megmozdítani a kezem, nem ment. Kikötözött az a rohadék. Tisztán emlékszem arra, hogy Nick úgy megütött, hogy elájultam. Ha egyszer innen kiszabadulok, akkor a saját kezemmel ölöm meg. A fejemet óvatosan felemeltem, hogy ne hasogasson annyira és körbenéztem a szobában. Egy ágyhoz vagyok kikötözve. Egy kurva ágyhoz. A szoba egyébként egyáltalán nem lepukkant, sőt ahhoz képest, hogy a horrorfilmekben milyen helyekre szokták cipelni, azokat az embereket, akiket meg akarnak kínozni, nos ez ahhoz képest egy palota.Tudtam, hogy sikítanom valószínűleg felesleges, mert úgyse hallja senki, max Nick. Így hát vártam. De mire? Lépteket hallottam, úgyhogy a hang irányába fordítottam a fejem, majd nagy hanggal kicsapódott az ajtó.

-Jó reggelt hercegnő.-Nick lépett be az ajtón, de a ’hercegnő’ szóra felkaptam a fejem. Csak Calum hív így.

-Rohadék. Hánynom kell tőled.-sziszegtem idegesen.

-Na, ne személyeskedjünk. Calum pajtás szépen megtanított káromkodni.-húzta gonosz vigyorra száját.

-Őt hagyd ki ebből!

-Már hogy hagynám ki ebből? Biztos már égen-földön keres, hogy hová tűntél.-Nick zsebre dugta a kezét és elkezdett fel-alá járkálni a szobában.-Nos, az elvarratlan szálaink miatt felkerestem azt, akivel a legkönnyebben és a legfájdalmasabban állhatok rajtad bosszút.-kérdőn néztem rá, mire odalépett az ajtóhoz és beengedte Ashtont.-Meglepetés.-mondta vigyorogva Nick.-Én nem foglak bántani. Testileg nem.-kacsintott rám, majd odafordult Ashtonhoz és megveregette a vállát.-A tiéd haver. Ne fogd vissza magad.-Nick kiment a szobából, én pedig ottmaradtam Ashtonnal.

-Miért vagy itt?

-Nick megtudta, hogy eljössz Angliába és elmesélte, hogy ez pont alkalmas időpont arra, hogy megbosszulja a múltat. Szólt nekem, hogy lenne egy ajánlata. Azt is tudta, hogy összevesztünk, ezért keresett fel. Én elfogadtam az ajánlatát és most itt vagyok.-Ashton mindezt mosolyogva közölte velem.

-És mi volt az az ajánlat?-kérdeztem egy nagyot nyelve.

-Szerintem pontosan tudod, hogy mi volt az.-Ashton felmászott az ágyra és fölém tornyosult. Két kezével a fejem mellett támaszkodott és csípőjét erősen nekem nyomta.-Tekerd a csípőm köré a lábad.-suttogta bőrömre, miközben elkezdte a nyakamat csókolgatni.-Most!-parancsolt rám.-nem tehettem mást, úgyhogy teljesítettem a kérését. A pólómat úgy szaggatta le rólam. Remek. Megint meg fog történni, ami két éve. A szemeimet elkezdték marni a sós könnyek. Nem sírhattam hangosan, bár felesleges lett volna. Inkább elfogadtam a sorsom. Lassan lekerült rólunk minden ruha. Ashton nem fogta vissza magát. A nyakam rettentően fájt, mert erősen harapta, és nagyon erősen csinálta. Nem élveztem. Kurvára fájt. Ő viszont élvezte. Nagyon is. Miután végzett a dolgával nem húzódott ki belőlem, csak diadalittasan mosolygott egyet.

-Valld be, hogy élvezted.-leszállt rólam és felvette magára az alsónadrágját, majd visszafeküdt mellém.

-Rohadj meg.-suttogtam magam elé és elfordítottam a fejem, hogy még véletlen se legyen a látóterembe. Sírtam. A fájdalomtól, a megalázottságtól. Mindentől.

-Most miért vagy ilyen?-kérdezte ártatlanul.

-Hogy miért vagyok ilyen?! Másodszorra csináltad ezt velem te szemét! És az első után én hülye képes voltam adni neked még egy esélyt. Undorodom tőled.-vettem egy mély levegőt és még hozzátettem.-Remélem erről Belle is tud.-Ashton nem válaszolt, csak hallgatott. Ezek szerint Belle is tud róla.-Szóval igen. Mikor mehetek el innen? Megkaptad, amit akartál.

-Nem egészen, mert még mindig együtt vagy Calummal.

-Együtt is maradok vele. És ezek után arra se számíts, hogy a szemedbe nézzek. Erről pedig többet ne beszéljünk, mert semmi közöd ahhoz, hogy milyen a kapcsolatom Calummal. Sőt, semmihez nincs már közöd.

-Örök életedre megutáltál.

-Nem utállak. Csalódtam és soha többet nem vagyok képes megbízni benned.-Ashton felállt, felöltözött és már ki akart menni a szobából, mikor visszafordult.

-Tökmindegy kivel vagy, én mindig szeretni foglak.-nem néztem a szemébe, nem akarom soha többé látni. Ashton sóhajtott egyet, majd becsukta maga után az ajtót. Pár percig csendben bámultam a plafont, majd újra kicsapódott az ajtó és Nick lépett be rajta.

-Mikor mehetek végre el? Segítséggel sikerült elérned, amit akartál.

-Majd ha én úgy akarom. És még nem végeztünk.-Nick letett valamit a szobában lévő asztalra, majd rágyújtott.

-Akkor dögölj meg.-jelentettem ki, mintha csak azt közöltem volna, hogy süt a nap.

-Még mindig mocskos a szád, ez nem tetszik. Nagyon nem.

-Nem érdekel a véleményed faszfej.

-Ó igen?-lépett oda hozzám Nick.-Engem meg az nem érdekel, hogy fájdalmaid vannak.-a parázsló cigijét a combomon nyomta el. Nem akartam ordítani és nem akartam megrúgni sem, mert féltem, hogyha megteszem, akkor még durvább dolgokat csinál velem. A fogaimat összeszorítva és könnyeimet újra útnak engedve tűrtem azt, ahogy sebet éget a combomba a cigi.-Na látod. Nem muszáj káromkodni. Ki lehet bírni anélkül is.-elfordítottam a fejem és a padlón megláttam a telefonom félig kicsúszva a farmer sortom zsebéből. Gondolom, ahogy Ashton elhajította, kicsúszott. Nick újra kiment a szobából, én pedig a csomókat kezdtem el vizslatni a kezemen, amik már kikezdték a csuklómat. Rángattam össze-vissza a karjaimat, már fájt és elkezdett vérezni, mire végre a bal csuklóm kicsusszant a kötésből. Gyorsan kioldoztam a jobb karomon lévőt is, felpattantam az ágyról és a telefonom után nyúltam. Remegő, és vérző kezekkel kezdtem el tárcsázni Calumot. Hosszú óráknak tűnt, mire végre felvette a telefonját.

-Em, mi történt? Hol vagy?!-kérdezte Calum aggódva.

-Nem tudom. Fogalmam sincs. Nick volt az és Ashton is itt van.-zokogtam a telefonba.-Calum kérlek szépen, keressetek meg valahogy. Nagyon félek és fáj a lábam. Meg mindenem.

-Mióta észrevettük, hogy eltűntél azt csináljuk. Bántottak?

-Az lényegtelen. Siessetek, mert nem bírom sokáig.-lépteket hallottam.-Basszameg. Cal, le kell tennem.-gyorsan kinyomtam a telefont, majd visszaraktam a nadrágom zsebébe és leültem az ágyra.

-Hogy szabadultál ki?-kérdezte meglepődötten Nick.

-Mint látod csupa vér a kezem. Addig rángattam, amíg ki nem csusszant.

-Hatalmas bajban vagy.-jelentette ki vészjóslóan Nick. Felvett az asztalról egy kést és azt pörgette az ujjai között miközben felém közeledett. A másodperc töredéke alatt végighúzott egy csíkot a másik combomon. A sebből rögtön kibuggyant a vér és szüntelenül folyt végig a lábamon. Alattam a lepedőt hatalmas vértócsa díszítette pár másodperc leforgása alatt. Szemrebbenés nélkül tűrtem, hogy Nick bármit csináljon velem. Felesleges lett volna ellenkeznem, mert úgyis ő az erősebb. Ő a fiú. Remélem Calumék hamarosan rám találnak. Elkezdtem sírni, ahogy arra gondoltam, hogy talán soha többet nem láthatom Őt.

-Gondolkodtam.-jelentette ki Nick, majd leült egy székre az ágy mellett.-Nem engedlek el. Még a végén felnyomsz a rendőrségen.-fáradtan ráemeltem a tekintetemet. A szememben egyszerre lángolt fel a düh, a fájdalom, a megalázottság és a gyűlölet. A szemeimet lassan a Nick kezében tartott késre vezettem. Hirtelen ötlettől vezérelve egy pillanat alatt felpattantam és kirántottam Nick kezéből a kést, amíg ő nem figyelt.-Ne szórakozz velem, te kis ribanc.

-Ha még egy lépést közelebb jössz, megöllek Nick. Nem viccelek.-sziszegtem a fogaim között.-Maradj ott ahol vagy, nem hallottad?!

-Tedd le azt a kurva kést. Most.

-Nem tetszik, ha káromkodsz faszfej.-mondtam az ő szavait használva, majd Nick elkezdett felém jönni. Pillanatok alatt kellett döntenem, végül magamat mentettem és hasba szúrtam. Nyögve rogyott térdre előttem. Mivel magatehetetlen volt, ezért volt időm az egyik szaggatott ruhámmal bekötni a lábamon elhúzódó és vöröslő sebet. A zsebéből kiszedtem a kulcsokat, amivel az ajtót zárta be és kirontottam a szobából. Amint kiléptem feltűnt, hogy a folyosók lepukkantak teljesen. Az ablakok kitörve, a padlón az üvegszilánkok hevertek, a járólap fel van törve, a fűtéscsövek lógnak a plafonról. A felismerés villámcsapásként hasított belém. Még a városban vagyok. Ahová bezártak az egy elhagyatott gyermekkórház a város szélén, ahol több raktárépület is üresen áll. Mivel ismertem a gyermekkórházat, ezért tudtam, hogy merre kell mennem. Nagyjából. A főbejárathoz érve szinte felkenődtem az ajtóra. A kulcscsomón nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik nyitja az ajtót. Kiérve az udvarra a hatalmas vaskapu felé siettem, amin egy lakat volt. Azt csak levertem egy kődarabbal. Mivel alig bírtam megmozdítani a kaput, csak egy kis résen passzíroztam ki magam, majd elkezdtem futni valamerre. Mindegy merre. Csak el erről a putri helyről.

----------

U.i.: a hely, amit úgy nagyjából leírtam az tényleg létezik, csak nem Angliában, hanem az én drága kis városomban. Elég kísérteties hely és imádom :3 a képet pedig én csináltam az egyik főfolyosóról :)