- Mi lesz a következő óránk? - kérdeztem a mellettem sétáló fiútól, mire ő elővett egy órarendet.
- Bájitaltan - felelte Tom - Lumpsluck professzorral.
- Én szeretem a bájitaltant - lépett oda mellénk Lena
- Én is odavagyok a tantárgyért - mondtam - Siessünk, nehogy elkéssünk!
Gyorsan odasiettünk a teremhez, majd bekopogtunk.
- Jó napot professzorúr! - köszöntünk - Elnézést a késésért.
- Áh, nem tesz semmit - mondta - Gyertek csak beljebb.
Odamentünk a többiekhez, majd a professzor bemutatott néhány főzetet. Elmondta, hogy mit kell elkészítenünk, majd kezdetét vette a bájitalfőzés.

A nap további részében elmentünk az órákra, ebédeltünk, majd mint minden pénteken, kimentünk a kviddics pályához, ahol repüléstan volt.
Én mindig is a kedvenc sportomnak tarottam a kviddicset, és amikor játékosként elképzeltem magam, akkor úgy gondoltam, hogy fogónak lennék a legjobb, de mivel elsőévesek még nem kviddicseztek, ezért várnom kellett ezzel az álmommal.
- Hogy megy a repülés Lizzy? - kérdezte Tom
- Nagyon jól, már tudok nagyon gyorsan repülni a seprűvel anélkül, hogy leesnék. - jelentettem ki a fiúnak büszkén, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Verseny? - kérdezte egy csalafinta vigyorral az arcán.
- Benne vagyok
Körbe kellett kerülnünk, a kviddicspályát, ami elég hatalmas.
Felültünk a seprűkre. Lena visszaszámolt háromtól majd mindketten a magasba emelkedtünk és már száguldottunk is. A futamot végül én nyertem meg, bár nem sok választotta el Tomot a győzelemtől.
- El kell, hogy ismerjem, méltó ellenfél voltál - mondtam, mire mindketten odamentünk Lenához majd az óra további felében gyakoroltunk.

Végül észre sem vettük, hogy elment az idő, máris mehettünk vacsorázni. A házak beosztása miatt itt külön kellett válnunk, ezért elbúcsúztunk egymástól majd boldogan leültem az asztalomhoz.
- Sziasztok! - köszöntem nekik, majd rögtön kezdetét vette a beszélgetés.
Később megjöttek a Weasley ikrek is, akik leültek a két oldalamra. Kezdődik.
- Szia Rora! - Köszöntek nekem, mire én visszaköszöntem - Figyelj arra gondoltunk, hogy megtérfálnánk Deant és Alicet, de ehez kell a segítséged...
Aztán elmagyarázták a tervüket. Nem nagyon akartam őket ilyen durván megszivatni ezért leállítottam Tristant és Aaront, hogy inkább ne tegyék. Szerencsére a "de miért?" "mert ez túl durva" bezsélgetésünknek véget vetett az igazgató, mivel mindenkit csendre intett a teremben.
Elmondott egy gyors beszédet, majd kezdetétt vette a vacsora. Miután elfogyasztottuk az ételt és mindenki kellően jól lakott, felmentünk a hálókörleteinkbe, ahol még egész sokáig fennt voltunk. Sokat beszélgettünk és nevetgéltünk a többiekkel, mikor arra eszméltünk föl, hogy már fél 11 és aludni kéne.

Megpróbáltam aludni, de nem ment, ezért halkan kimentem a klubhelység társalgójába. Ült valaki a kanapén és a tüzet bámulta.
- Tristan? - kérdeztem tőle halkan, nehogy felkeltsek valakit - Minden rendben?
- Igen, igen, persze... - mondta a fiú kis késleltetéssel, de hangjából ítélve korántsem tűnt nyugodtnak.
Leültem mellé, majd megkérdeztem újra. Ekkor már mást felelt.
- A húgom, Laurelle - kezdte - Súlyosan megsérült, és még mindig a kórházban van...
- Sajnálom - mondtam halkan majd a vállára tettem a kezem - Ne aggódj Tris, meg fog gyógyulni.
Ekkor Tristan odafordult hozzám és megölelt. Még egy ideig csak ott ültünk csendben és néztük a tüzet. Aztán Tristan a vállamra döntötte a fejét és elaludt. Én sem sokáig tudtam már ébren maradni, pár perc múlva én is elaludtam.