Aurora még nem teljesen tért napirendre afelett, hogy az ivóban sikerült elég hosszan megragadnia egy kancsót ahhoz, hogy fejbe kólintson vele valakit. Nem mellesleg a varázslónőért is aggódott egy kicsit, de Philip biztosította róla, hogy az ilyesmi az ő fajtájuknak a megfelelő védővarázslatok mellett hosszú távon meg sem kottyan, ráadásul Rowena a fővarázsló Prebeushoz hasonlóan a legkevésbé sem ártatlan. Aurora bólogatott, és igyekezett nem rágódni azon, hogy Philip szerint igen sokan bűnösök voltak.

És most még ez is...

A szellem, akinek a testét a jelek szerint Philip viselte, némán, rendíthetetlenül állt a hajlongó faágak alatt. Távoli mennydörgés robaját hozta feléjük a szél, mire Aurora megborzongott.

– Ki vagy te? – kérdezte végül, amikor már az elviselhetetlenségig nyúlt a csend, és csak miután kiejtette a szavakat, döbbent rá, mennyire ostobán hangozhat a kérdés.

Szerencsére az idegen válasza megmentette őt attól, hogy ismét kellemetlenül kelljen éreznie magát.

– Lord Whitdall, szolgálatára – hajolt meg az ifjú szellem, majd Philipre mutatott. – Annak a testnek a jogos tulajdonosa.

– Kicsit fiatal vagy te ahhoz, hogy Emmerich Whitdall legyél – húzta össze a szemét a mágus.

– Az meg ki? – súgta Aurora, és amikor az idegen szellem tágra nyílt szemmel rámeredt, bocsánatkérő mosolyt villantott felé.

– Az ország leggazdagabb nemese – magyarázta Philip, ám egyetlenegyszer sem vette le a szemét a szellemről, aki most megköszörülte a torkát. – A király után neki van a legtöbb birtoka Ceneriában.

– A fia vagyok, Gavin – felelte a fiú, és elegánsan úgy tett, mintha ez a kis közjáték Aurora kérdésével meg sem történt volna. – A valódi kérdés inkább az, ti kik vagytok.

Aurora csak pislogott, hogy a két férfi ugyanazon a hangon szólalt meg, mintha valaki a tükörképével beszélt volna. Néhány különbség azért akadt persze, Philip szeme kék volt, az idegené viszont barna. És valahogy a tartásuk is különbözött, a mágus kihúzta magát, magabiztosan állt, az idegen – a test jogos tulajdonosa – viszont kissé összegörnyedt. Aurora alaposan összehasonlította a két férfit, és az ismeretlen dalnok máris kevésbé tűnt fenyegetőnek, mint amikor megpillantották a sír mellett.

– Ha valóban az ország egyik leggazdagabb emberének a fia vagy, akkor hogy halhattál meg itt? – kérdezte Aurora, figyelmen kívül hagyva Gavin kérdését.

– A betegségek nem válogatnak – vonta meg a vállát Philip. – Paraszt, nemes... Mindig is mondtam, hogy egyre megy.

Aurora türelmetlenül leintette.

– Úgy értem, hogy kerül ide, ebbe a városba egy nemes, amikor mindenki tudja, hogy járvány tombol a birodalomban... – Még ő is tudta, pedig az elmúlt száz évet a toronyszobába bezárva töltötte.

– Ó, vagy úgy. – Gavin ismét megköszörülte a torkát, majd kihúzta magát és így szólt: – Magasztos küldetést hajtok... hajtottam volna végre, hogy elnyerjem szívem hölgyének, a bájos Rania hercegnőnek a kezét. Esküt tettem, hogy levadászok egy sárkányt, és elhozom neki a szívét.

Aurorában megállt az ütő. Lassan, nagyon lassan Amber felé fordult.

Azonban a sárkány csak elnézően mosolygott.

– És nem féltél, hogy egy több száz éves, mágikus lénynek még a fél fogára is kevés lennél? – kérdezte Amber.

Aurora kifújta a bent rekedt levegőjét, feszült válla kissé elernyedt.

– Ki ez a Rania hercegnő? – kérdezte gyorsan.

– Nem tudod? – ütközött meg a kérdésen Gavin. Szeme hatalmasra nyílt a döbbenettől. – Beroldus király lánya, a lehető legtökéletesebb szépség, a legcsodásabb, leg...

– Igen, igen, sejtjük, maga a tökély! – fojtotta bele Philip felemelt kézzel a szót.

Egy pillanatig csupán a metsző szélben reszkető levelek zöreje törte meg a csendet, majd amikor a kissé döbbent Gavin szólásra nyitotta volna a száját, Philip erőltetett mosollyal így szólt:

– Nos, Gavin, elnézést ezért a kis malőrért, természetesen azonnal visszaszolgáltatom a testedet.

Azzal Philip lefeküdt, és kiszállt a testből.

Sokkal könnyebben és zökkenőmentesebben ment, mint amikor beleköltözött, mintha csupán egy ruhát vetett volna le. Az egyik pillanatban még a testtel együtt mozgott, a következőben pedig már a régi önmaga volt, az, akit Aurora megismert.

Gavin kissé meglepetten pislogott. Nyilván számára is új volt még ez az egész.

– Ööö, értékelném, ha visszatennétek oda, ahol találtátok – jegyezte meg.

– Azt hittem, használni akarod – nézett rá csodálkozva a mágus.

Az ifjú szellem zavartan megvakarta a tarkóját.

– Leghőbb vágyam lenne – felelte végül nagy komolyan –, de mint a mellékelt ábra is mutatja... meghaltam.

Amikor egyikük sem mozdult, Aurora Philiphez fordult.

– Mire vársz?

A mágus először elkerekedett szemmel ránézett, majd a többieken is végigfutott a pillantása. Végül csak a szemét forgatta, de nekiállt a sírba cibálni és földdel borítani a testet.

Aurora szívét tűszúrásnyi sajnálat rándította össze, hogy nem segíthetnek neki, de ekkor hirtelen szöget ütött a fejébe valami.

– Szóval azt mondod, az ország legnagyobb földbirtokosának a fia vagy? – fordult Gavinhez.

– Igen, apám rendelkezik a legtöbb birtokkal Ceneriában, mármint a király után, természetesen. Még ez a város is a miénk – intett a házak hunyorgó fényei felé a fiú.

Aurora keze erre ökölbe szorult, és csak nagy nehezen tudta visszafogni magát. Hiszen ez az ő városuk! De persze az elmúlt száz évben sok minden megváltozott. Nem csoda, hogy az árulók elajándékozták a földjeiket, és nyilván a jelenlegi királynak, annak a nyomorult Beroldusnak esze ágában sem volt bármit is változtatni ezen. Ahogyan semmi egyében sem. Bánta is ő, hogy az alattvalói hullanak, mint a legyek!

Aurora nagy nehézségek árán lecsendesítette háborgó lelkét, mosolyt erőltetett az arcára, és így szólt:

– Akkor talán a segítségünkre lehetnél, Gavin.

– Egész pontosan miben is? – vonta fel a szemöldökét az ifjú lovag.

Philip abbahagyta az ásást.

– Mire gondolsz? – kérdezte Aurorát.

– Gavin nyilván rengeteget tud az udvarról, ami jól jöhet majd, amikor... felébredek – fejezte be sután a mondatot a hercegnő.

– Felébredsz? – vonta fel a szemöldökét Gavin.

Aurora mély levegőt vett.

– Aurora vagyok – mutatkozott be.

Gavin értetlenül pislogott.

– Aurora hercegnő – próbálkozott újra. Amikor erre sem érkezett reakció, hozzátette: – Reynold király elátkozott lánya.

Az ifjú lovag szemében végre felismerés csillant.

– De hát azt hittem... Csak nem életét vesztette, hölgyem? – váltott azonnal tiszteletteljesebb hangnemre Gavin.

– Hagyjuk az udvariaskodást, szólíts nyugodtan Aurorának! – legyintett Aurora, ám nem várta meg, hogy a másik feleljen. – Nem, továbbra is az átok hatása alatt vagyok. Épp azon dolgozunk, hogy megtörjük.

– Hogyan? – ráncolta a homlokát Gavin.

– Hosszú történet, majd később elmesélem. A lényeg az, hogy úgy vélem, segítségünkre lehetnél.

Gavin keserűen felnevetett.

– Így? – mutatott először magára, majd a félig földlepte holttestére.

Aurora komolyan bólintott.

– Igen. Ha az udvarban éltél, értékes tudással rendelkezel, ami jól jöhet, amikor... odakerülök – fogalmazott óvatosan.

– Ráadásul szellemként egyéb hasznos információkkal is szolgálhatsz – támaszkodott az ásójára Philip sunyi vigyorral az arcán.

– Na várjunk csak egy pillanatot! – emelte fel a kezét Gavin. – Ti kémkedésre akartok rávenni?

– Nem, nem, dehogyis! – lövellt dühös pillantást Aurora Philip irányába, aki a bajsza alatt ezt motyogta:

– Tulajdonképpen...

Aurora keze ökölbeszorult a dühtől. Az az érzése támadt, hogy Philip egyszer még a vesztét okozza. Vagy inkább ő a mágusét.

– Az udvarban élt – intette le Philip a dühtől fortyogó Aurorát. – Ami azt jelenti, hogy felismeri, ha jó alkut ajánlanak neki. – Philip ledobta az ásót, Gavinhez lépett, átkarolta őt, és megnyerő mosolyt villantott. – Mondd csak, Gavin, mit tehetünk érted?

Aurora látása elhomályosodott a kétségbeeséstől és a dühtől, biztosra vette, hogy most aztán teljességgel elidegenítették maguktól – hiszen a lovagok őszinték, tisztességesek és hűségesek! –, így aztán majdnem szó szerint eltátotta a száját, amikor Gavin haloványan elmosolyodott.

– Azt hiszem, mindannyian tehettek értem valamit – felelte.

Aurorában egy világ tört össze.

– Mindannyian?! – háborodott fel a sárkány.

Hát ilyen lesz az élete az udvarban? Alkuk, szívességek, ármány, hazugság? Állandó rettegés, hogy valaki hátba akarja szúrni?

– Megtesszük, ami tőlünk telik – ígérte Aurora fogcsikorgatva.

Szövetségesekre volt szüksége, és véletlenül sem akarta megkockáztatni, hogy Gavin az elutasító válasz hallatán ellenük forduljon.

Gavin bólintott, Philip pedig elengedte őt, és visszasétált a sírhoz.

– Egyetlen dolgot akarok – jelentette ki az ifjú lovag –, újra élni.

Amber és Philip egyszerre kezdtek el tiltakozni.

– Ez nem így működik – jelentette ki Amber, míg Philip ezt dörmögte:

– Persze, és bónuszként az örök életet is elintézzük neked...

– Ezt akarom. Vagy áll az alku, vagy nem – kötötte az ebet a karóhoz kissé pökhendien Gavin.

Fekete föld hullott a holttestre, apróbb kavicsokkal és férgekkel együtt. Nem volt egy szívderítő látvány. De Philip hirtelen ledobta az ásót, és magával húzta Aurorát.

– Egy pillanat, mindjárt megbeszéljük! – ígérte Gavinnek, aki homlokráncolva bámult utánuk.

– Mit van ezen megbeszélni? – kérdezte Aurora. Philip lepisszegte, mire halkabban folytatták. – Azt mondtátok, ez nem így működik. És nem is kellene így működnie. Ez nem helyes. Ha valaki meghalt, akkor meghalt.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy inkább én se keljek újra életre? – vonta fel a szemöldökét Philip.

Aurora legszívesebben rávágta volna, hogy senkinek sem lenne szabad kijátszania a halált, de nem akarta Philipet magára haragítani. És egyébként sem volt beleszólása a dologba, tudta jól, hogy a mágus így is, úgy is új életre kelne.

– Mit javasolsz? – sóhajtotta.

– Egyezzünk bele.

– Mi? – tátotta el a száját Aurora. – Szó sem lehet róla! Nem fogok neki hazudni.

– Nem is kell. Majd megígérjük, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk. De mint tudjuk, úgysem lehet életre kelteni. Mindenki nyer.

– Gavint leszámítva – motyogta Aurora.

– Borzalmas királynő lennél – forgatta a szemét Philip, majd hirtelen sarkon fordult, és visszamasírozott a többiekhez. – Áll az alku! Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ismét felélesszünk, de garanciát nem vállalunk rá, mert hát... Fogalmazzunk úgy, hogy nem éppen szokványos a kérésed.

Amber döbbenten pislogott Philipre, de nem szólt semmit.

Gavin két szemöldöke között mély ránc jelezte, hogy erősen gondolkozik a dolgon. Végül vállat vont.

– Ennél jobbra nem igazán számíthatok. Áll az alku – biccentett Aurora felé, aki valójában egy szót sem szólt.

Philip ismét elkezdte lapátolni a földet, Aurora pedig lassan odasétált mellé.

– Merre tovább? – kérdezte, és közben igyekezett nem gondolni arra, hogy gyakorlatilag átverték Gavint.

Egyre csak azt mondogatta magának, hogy nem hazudtak, és megfogadta, hogy Philip nyakára jár majd, ha a mágus nem végez alapos kutatómunkát a témában. Persze, annak sem örült volna, ha Philip valahogy mégis életre kelti, egyszerűen nem ez volt a természet megszokott rendje, de igyekezett elhessegetni a gondolatot, mert görcsbe rándult tőle a gyomra.

Philip összehúzott szemmel nézett fel rá.

– A végső cél a Köderdő, innen nyugatra – felelte, majd megdörzsölte az állát. – De előbb el kell mennünk hozzám. – Néhány másodpercnyi hallgatás után tette csak hozzá: – Ami viszont északra van.

Aurora arcára aggodalom ült ki.

– Ha elmegyünk oda is, lehet, hogy nem érünk vissza időben... – mormolta a sárkány.

– Szétválhatunk – vetette fel Philip.

– Szó sem lehet róla! – vágta rá Aurora ösztönösen. – Együtt maradunk.

Nem akarta szem elől téveszteni a mágust. Úgy tűnt, Philip is ugyanerre gondol.

– Nem bízol bennem! – kapta a kezét a szívéhez sértődést tettetve.

– Nem úgy értettem! – Aurora a homlokát masszírozta, legszívesebben elmenekült volna. Csakhogy királynőként szembe kell néznie a problémákkal. Mély levegőt vett, és kihúzta magát. – Mi értelme lenne szétválni? Hiszen úgysem érnénk oda mindannyian előbb ebbe a Köderdőbe.

– Nyilván – bólintott a mágus vigyorogva. – Csak gondoltam, felvetem.

Aurora szeme enyhén elkerekedett a felismerésre. Hiszen Philip szórakozik vele! Ökölbe szorult a keze, és csak nagy nehezen állta meg, hogy ne vágjon hozzá valamit Philiphez. Persze, ebben az is segített, hogy továbbra is nehezen mozgatta az élők világának tárgyait. Fogcsikorgatva hátat fordított Philipnek.

Amber és Gavin halkan beszélgettek, nem figyeltek rájuk.

– Nem értem, akkor mi okozta a halálodat? – kérdezte Gavin.

– Nem haltam meg – vonta fel Amber a szemöldökét.

– De hát látsz!

– Amber varázserővel bír – vágta rá Aurora gyorsan, elodázva a katasztrofális pillanatot, amikor kiderül, hogy Amber sárkány, egy olyan lény, amit Gavin le akart vadászni. – Ezért lát minket.

A dörgések közelebb értek, és csöpögni kezdett az eső. A szél egyre vadabbul rázta az ágakat, mintha egy óriási szörny a csápjait nyújtogatta volna, hogy elérje őket. Aurora megborzongott.

Gavin egy ideig még homlokráncolva méregette Ambert, de aztán végül vállat vont.

– Úgy hallottam, a hercegnő is varázserővel bír – jegyezte meg.

– Az lehetetlen – jelentette ki Philip a sírból.

– Nem az – kötötte az ebet a karóhoz Gavin. – A saját szememmel láttam.

– Mit? Hogy varázsolt?

Gavin bólintott.

– Megbűvölte a haediai nagykövetet.

Haedia, a szomszédos birodalom, tele csodálatos vidékkel és étellel... Legalábbis Aurora így olvasta az utazók naplójában.

– Talán csak a természetes bája volt, és elcsavarta a fickó fejét – vetette közbe Amber.

– Nő volt – közölte Gavin. – Szigorú és hajthatatlan. Rania rámosolygott, a szemébe nézett, és a nagykövet azonnal ellágyult. Ábrándos lett a tekintete, mintha olyasmit látna, amit mi nem.

– Ez tényleg bájolásnak hangzik – pillantott a sárkány Philipre, aki vállat vont, és visszatért az ásáshoz.

– Azt hittem, a mágia öröklődik – vitatkozott Aurora.

– Vannak, akik különleges képességekkel születnek – felelte Amber. – Még akkor is, ha a családjuk egyetlen tagjában sem folyt egyetlen cseppnyi mágikus vér sem.

Aurora számtalan könyvet olvasott már a mágiáról, de azok főleg varázsigés könyvek voltak, nem pedig átfogó mágiaelméleti tanulmányok. Most már sajnálta, hogy nem fektetett több hangsúlyt az unalmasnak tűnő értekezésekre. Talán nem ártott volna abban is jobban elmélyednie ahelyett, hogy egyre csak a járvány megakadályozására szóló igét kutatja.

Frusztráltan kifújt egy tincset a homlokából, és körbenézett. Mintha minden irányból sötét fellegek úsztak volna körülöttük, és Aurorának valamiért az a különös érzése támadt, hogy nem csak szó szerint gyülekeznek a sötét fellegek a fejük felett.