Már fél órája hogy eljöttem. Senki sem jött utánam, aminek most igazán örültem. Nem vágytam a társaságukra ezek után.

Lassan szedtem a lábaimat egymás után, a jó irányt keresve. Ez a hely egy kész útvesztő. Már háromszor mentem el amellett a fa mellett. Eddig mindig másik irányba indultam, de valamiért itt kötök ki minden alkalommal.

-Kapitány! Erre van valami! -hallok elölről egy hangot.

Megtorpanok, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve beugrok a bokorba. Pár percig csendben hallgatózok, majd újra meghallom az előző hangot, immár közelebbről.

-Pedig tényleg volt itt valami -sóhajtozik pár méterre tőlem egy idegen alak.

-Idióta! -kiáltja más valaki, majd egy nagy csattanást lehet hallani.

-Menjünk vissza a bázisra! -adja ki a parancsot az előző.

Hamar elballagnak innen, így már ki merek bújni a bokorból. Óvatosan körbenézek, de sehol senki. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy nem vettek észre, viszont az már sokkal inkább aggaszt hogy ők miért vannak a szigeten.

-Szólnom kell Kidnek -indulok meg, de belegondolok hogy mi is történt nem rég.

-Nem, nem kell tennem semmit sem. Hiszen engem hibáztatott! -fonom össze a karjaimat, majd megindulok a másik irányba.

Épp hogy megfordulok, de máris beleütközöm valamibe vagy inkább valakibe. Egy nagyon magas férfi áll előttem fanyar ábrázattal. Leplezetlenül végigmér, mire párat hátrébb lépek, de hiába, mert követ. Tudom hogy nem útmutatást szeretne kérni tőlem, ez még csak fel sem merült bennem.

Mindketten mozdulatlanul állunk várva a másikra, hogy majd tesz valamit. Én lépek elsőként. Veszek egy gyors fordulatot és futni kezdek vagyis csak kezdenék, mert valami megállít ebben. Egy hatalmas kéz szorul a csuklómra és visszaránt a kezdőpontra, ahonnan kiindultam.

-Ne szaladjon el kisasszony -mormogja a fülembe, miközben fél kézzel elővesz egy cigarettát, a szájába helyezi és meggyújtja.

Lazán beleszív, aztán kifújja a füstöt, bele az arcomba. Köhögve próbálok arrébb menni, de magához szorít, így egy lépést se tudok tenni.

-Na most mit tegyek? -néz rám tétlenül.

-Mondjuk elengedhetnél! -feszengek a karjaiban.

-Arra ne számítson kisasszony. A kapitány dühös lenne ha megtudná, hogy elengedtem egy önhöz hasonló szépséget -ereszt meg egy perverz mosolyt, mire még inkább szabadulni akarok.

-Na, induljunk kisasszony -mondja, majd lazít a szorításán.

Kihasználom ezt az apró pillanatot és orrba vágom, majd futni kezdek. Már kezdek örülni, hogy szabad vagyok, mikor egy golyó süvít el mellettem, bele egy közeli fába. A lábaim a földbe gyökereznek, nem akarok hátra nézni, mert tudom mi vár ott, de mégis megteszem.

-Ha nem akar meghalni, most azonnal visszajön ide mellém -mutat a kezében lévő pisztollyal maga mellé.

Lassan vissza battyogok mellé, mire fejemnek szegezi a pisztolyt és azt mondja induljak meg. Teszem amit kér, hiszen nincs más lehetőségem.