-Nyisd már ki! -dörömböl be az ajtón Heat, de neki sem nyitok ajtót.

Már előtte szinte mindenki próbálkozott, kivéve Kidet. Ő nem fog jönni.

-Shiori, szerinted hol fogunk aludni? -kopog be halkan Killer, aki talán harmadjára van itt.

Most felállok az ajtó mellől és kiveszem a széket a kilincs alól. Amikor kikerül onnan lassan kinyitom és kipillantok. Előttem rengetegen tolonganak, gondolom mindenki szeretne végre lefeküdni, elvégre egész délután itt töltöttem az időmet és ki sem mozdultam.

-Bemehetünk végre? -támaszkodik az ajtónak a szőkeség.

-Aha -mondom halkan.

Kinyitom az ajtót, mire mindenki betódul rajta. Killer és Heat utolsónak marad. Mindketten a fejükkel felfelé biccentenek. Már vár rám. Gondoltam hogy ez lesz, de szívesen maradnék még odabent.

Ódzkodva felsétálok a kabinjáig, de mielőtt még bemennék megállok és átgondolom mit fogok mondani.

"Sajnálom hülye voltam, felejtsd el!"

-Nem jó...

"Fogalmam sem volt mit csinálok. Hülyeség volt, fátylat rá"

-Ez sem jó! Miért nem tudom rendesen megfogalmazni?!

-Oké újra..

Az ajtó nyikorogva kitárult és fáradtan pillantott le rám a vörös hajú kapitány. Azon nyomban elvörösödtem és halkan motyogtam magamnak valami olyasmit, hogy "ezt jól megcsináltam".

-Nem tudtam elképzelni, hogy ki a franc sutyoroghat a szobám előtt, de most már mindent értek -nézett rám jelentőségteljesen.

-Bemehetek? -feszengek előtte, mire félreáll és így betudok menni mellette.

Odabent sokkal rosszabb a helyzet. A levegő szinte fojtogat minden lélegzetvételnél és túl meleg van. Még ő is rátesz egy lapáttal azzal, hogy karbatett kezekkel bámul, miközben csak egy nadrág van rajta.

-Öltözz már fel! -ripakodok rá, mire lenéz magára és sóhajtva felkap egy inget.

-Köszönöm - fordítom el a fejemet a még szabad mellkasáról.

-Szóval -ropogtatom meg az ujjaimat -Azért jöttem, hogy elmondjam felejtsd  el, amit akkor csináltam, mert hülyeség volt és nem igazán gondoltam át -húzom ki magam, miközben a szemébe nézek.

-Szóval el akarod felejteni? -lép közelebb, mire megremegek.

-Igen -jelentem ki magabiztosan.

-Értem -pislantott félre -Én viszont nem akarom -jelentette ki hirtelen.

-Ezt nem választhatod meg -kapálóztam a kezeimmel.

-Eldöntöttem -dőlt neki az asztalának.

-Vond vissza! -csapok rá a kezére, mire mérgesen tekint le rám.

-Nem vonom -pöckölte meg az orromat.

-Annyira idegesítő vagy! -kezdem el kiabálva ütni a mellkasát, de ezzel csak azt érem el, hogy lefogja a kezeimet és felemel.

A lábujjaimmal épphogy súrolom a padlót. Ajkain a mindenkori fölényes vigyor játszik. Miért hiszi, hogy máris nyert? Lábam előre lendítve rúgom meg, de sajnos rossz helyen, így már az egyik lábam is beszorult az övéi közé.

-Add fel - sóhajtja, majd várakozva rám néz.

-Jó, feladom - biggyesztem le ajkaimat.

Amint kimondom leereszt így újra a talpam alatt tudhatom a padlót. Így már sokkal jobb, viszont elereszthetne.

-Eressz el -kérem, de nem hallgat rám, hanem inkább elvonszol az ágyig majd rádob.

-Nem rongybaba vagyok, hogy ide-oda dobállgass -rivallok rá, mire közömbösen rám néz és leül mellém.

-Szeretem, ha úgy működik minden ahogyan én akarom -szorítja meg az arcomat.

-Ez tőlem ne várd el -taszítom el a kezét magamtól.

-Ez a legnagyobb baj -dől hátra.

Szája egyvonallá préselődött, tekintete a plafont pásztázza, majd egy kis idő múlva lecsukja a szemhéjait.

Ujjaim az arca felé vándorolnak önkénytelenül is. Kissé megremeg, mikor váratlanul hozzáérek, de hagyja hogy ott maradjanak. Végig simítok a szájától a homlokáig, majd amikor mindent körberajzoltam kinyitja a szemeit és ad egy puszit az ujjamra.

-Most, mi is van köztünk? -bújok hozzá, aztán csendben várom a válaszát.

-Az enyém vagy -suttogja a fülembe -Csak is az enyém -morogja, majd a biztonság kedvéért még közelebb húz magához.

-Annyi örülök -motyogom az ingjébe, így ő ezt már nem hallja.