Elenged a szorításából, ezért levegő után kapkodva a padlóra esek. Nyakamon érzem a körmei nyomát, annyira megszorongatott.

-Semmit -emeli fel védekezőn a kezeit, majd még hozzá teszi -Kapitány.

-Tűnés a helyedre -szűri ki a fogai közül Kid a lehető legnormálisabb hangnemben.

Ilyen idegesnek még nem láttam Kidet, mint most. Nem kéne jobban felbosszantania.

-Nyugodj meg, ka-pi-tány -szótagolta lassan, majd a kezét ráhelyezte a vörös vállára.

-Takarodj innen! -rázta le magáról a kezet.

Az ismeretlen, vagyis most már Daichi csak önelégülten mosolygott, majd önként távozott. Ha nem megy el, akkor Kid biztos kidobta volna.

A vöröske lepillantott rám, szája szélét rágcsálta, látszott rajta hogy ideges.

-Már megint a földön -mosolyodtam el  a saját szerencsétlenségemen, de legbelül sírni támadt volna kedvem.

-Idióta -ciccegett, aztán megvizsgálta a nyakamat, nem lett-e valami bajom.

Miután meggyőződött róla, hogy kutya bajom, felsegített és együtt mentünk el a kabinjáig.

-Köszönöm -hálálkodtam neki, mikor leültetett az ágyra és egy pohár vizet is adott.

-Ez egy semmiség -legyintett, félreértve engem.

-Nem, nem a vizet -mutattam rá, majd kijavítottam magam -Vagyis azt is, de azt hogy megmentettél, azért nagyon hálás vagyok -mosolyogtam rá.

-Csak hallottam a zajokat és kíváncsi voltam mi lehetett az -mondta, majd a kezemben lévő pohár vízért nyúlt.

-Huh? -néztem fel rá.

Elvette a kezemből, aztán a számhoz emelte azt. Ujjaival közrefogta az államat, majd kényszerített hogy nyissam ki a számat. Résnyire kitátotta, mire azonnal beleöntötte a pohár víz felét. Nagyokat nyelve tartottam az iramot, nehogy oldalt kifolyjon.

-Megfulladok -toltam el a kezét.

Lerakta a poharat az asztalra, majd oldalra döntött fejjel bámult rám.

-Kérdezz - adtam meg neki az engedélyt, mert látszott a szemében hogy valamit nagyon szeretne.

-Csak kettőt -mutatta fel az ujjait.

-Első -kezdett bele- Tudod ki volt ő? -nézett rám összehúzott szemekkel.

-Nem. Most láttam először életemben -ráztam meg a fejem.

Bólintott miszerint érti, majd folytatta.

-Második. Láttad őt? -komorodott el egy pillanatra.

-Ha az arcára gondolsz akkor igen, azt láttam.

Válaszomra csak száját rágcsálta, nem mondott semmit. Valami van.

-Kid? -szólítottam meg -Valami baj van?

-A képességét, azt láttad? -néz rám némi aggodalommal a szemében.

-A képességét? -gondoltam rá vissza -Úgy érted ő suhant el mellettem olyan gyorsan?! -jövök rá hirtelen.

-Szóval láttad -állapítja meg.

Szólásra nyitja a számát, valamit mondani akar, de inkább becsukja és feláll mellőlem.

-Hé! Milyen képesség ez? -szólok utána de számba se vesz -Kid, válaszolj! -kiáltok egy utolsót utána.

-Tartsd magad távol tőle -fordul vissza, mire én szemöldökráncolva nézek rá.

-Miért? A te legénységed tagja, te parancsolsz neki. Megakadályozhatnád, hogy megpróbáljon megölni -emeltem fel a hangomat.

Úgy nézett rám, mint aki tud valamit, de nem akar ezzel terhelni, ezért inkább magában tartja.

-Ő nem olyan mint a többiek -sóhajtja -A lényeg, hogy egyszer se maradjatok kettesben, különben véged.

Szavai hallatán megállt egy pillanatra a szívem. Hogy tudnám ezt megakadályozni? Elvégre az előbb sem vettem észre a jelenlétét. Ez nehéz feladat lesz...