Másnap átvitettük a hajót egy új helyre, hogy ne találhassanak ránk. Ez a nap hamar eltelt, főleg azért is mert egész álló nap dolgoztatott minket a drágalátos kapitányunk. Miután besötétedett, egyesével estünk be az ágyakba hullafáradtan.

Reggel első dolgunk volt felkészíteni a hajót az indulásra. Mikor mindennel sikeresen elkészültünk, a hajó megindult a felszín felé.

A tegnap történtekről már nem beszélünk. Azt az estét végig egy fogadóban töltöttük, mert senki sem akart ezek után még visszasétálni a hajóra. Heat és a többiek befolyásolták a vöröskét, hogy erre muszáj lesz innunk. Mindenki örömmel fogadta a szájából elhangzó "igent", csak én nem, tekintettel arra, hogy mi történt legutóbb mikor ittam. Aznap este igazán büszke voltam magamra, talán most először, elvégre megmentettem őket. Az a pár másodperc amíg tartott a dicséretem nagyon boldoggá tett.

Visszatérve a jelenbe, mennem kéne reggelit csinálni, mivel tegnap alig ettek valamit. Mosolyogva ugráltam be az én saját területemre, ahol senki sem zavarhatott meg.

Imádtam főzni. Kiskoromban sokszor emlegettem, hogy egyszer szakács leszek és nézzenek oda az vagyok. A Kid kalózok szakácsa.

Megpróbáltam valami laktató és egészséges reggelit összedobni, ami talán sikerült is. Már előre kipakoltam sorban a tányérokat, hogy csak le kelljen tenniük a feneküket a székre és már ehetnek is. Gondoltam szólok a többieknek, ezért kinyitottam az ajtót. Azon nyomban valami besuhant rajta irtózatos sebességgel. Pislogni sem volt időm vagy tágabbra nyitni az ajtót, ezért hátraestem a lökéstől.

A földön ücsörögtem, míg a legénység szépen lassan szállingózott befelé. Már teljesen megszokott volt a bénázásom, ezért ügyet sem vetettek rám. Egyedül Kid nyújtott segítőkezet, amit el is fogadtam, bár még mindig azon agyaltam hogy ez meg mi a frász volt az előbb.

-Nem kéne a földön ülnöd, ezért vannak a székek -húzott ki egyet, majd lenyomott rá.

-Csak elestem, azért voltam ott lent -szabadkoztam szinte azonnal.

-Mitől estél el? -pillantott fel a vöröske a tányérjából.

Körbenéztem gyanús dolgot keresve, de csak egy nagyon sötét és szuggeráló szempárral találkoztam. Őt még sosem láttam ezelőtt a hajón. Fekete haj, fekete szem, gyilkos tekintet. Ez így teljesen egyértelmű! A bámulása már ijesztővé kezdett válni, mintha csak azt sugallná, hogyha megszólalok azonnal megöl.

Elkaptam róla a tekintetem és inkább a saját reggelimet kezdtem bámulni helyette. Olyan mint egy gyilkos, aki az áldozatát akarja levadászni, már csak egy kés kéne a kezébe. Ijesztő...

-Nos, mitől estél el? -lapátolt be egy kanál ételt a szájába, mire én csak nemlegesen ráztam a fejemet.

-Csak megcsúsztam, tudod milyen ügyetlen vagyok -vakargattam a tarkómat kínomban, míg fél szemmel a szempár tulajdonosát lestem.

A válaszomra megmozdult és elkezdte enni a reggelijét. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és követtem példáját.

Jó pár kanál után már az utolsó következett. Tudni kell rólam, hogy nagyon lassan eszek és sosem az egészet. Na most a lehető leggyorsabban ettem ki a tányérom tartalmát egy falatot sem hagyva. Nagy zajjal a mosogatóba raktam a tányért, majd megvártam a többieket.

Amint végeztek az övéket is bedobáltam a mosogatóba, majd mindenkit kihajtottam a konyhából. Kivéve egy valakit, aki még mindig a helyén ült a rizst tologatva a tányéron ide-oda. Eddig észre sem vettem, hogy itt van.

Felállt, megfogta a tányérját, majd mellettem megállva belerakta a szennyesek közé és neki látott mosogatni. Én csak lélegzetvisszafojtva álltam ott várva, hogy mi fog történni.

-Láttál? -szólalt meg rekedtes hangján, majd rám vezette szemeit.

-Nem igazán -böktem ki egy jó harminc másodperc múlva, mikor leesett hogy mire céloz.

-Értem -válaszolt szűkszavúan.

-Miért? -kérdeztem meg azt, amit talán nem kellett volna.

Hatalmas csörömpölés, mire ijedten ugrok hátrébb.

A tányér ami a kezében volt most darabokban hever a padlón. Összetörte.

Hatalmasakat lép, ezzel átszelve a kettőnk közti távolságot. Én már elhátráltam a falig, így nincs hová futnom. Sokkal magasabb nálam és biztos vagyok benne, hogy nem vagyok az ő szintjén.

Kezét felemeli, azt hiszem, hogy megakar ütni, ezért ösztönösen összehúzódok, de helyette a hajamat kezdi piszkálni. Kid is ezt szokta csinálni, de nála nem fog el a hányinger ha hozzám ér. Lecsapom a kezét magamról, ami talán nem volt a legjobb ötlet, mert dühösnek látszik. Ujjai a nyakamra fonódnak, mire alig kapok levegőt. Ezt még tetézi azzal, hogy följebb emel. Lábujjhegyen állok, de ez nem segít sokat, olyan mintha csak simán lógnék, miközben fojtogatnak. 

-Nem élvezed? -néz rám afféle pszichopata fejjel, míg én próbálom lefejteni az ujjait magamról.

Vészesen fogy a levegőm, de ő nem törődik vele. Hiába kapálózok, csak áll ott mintha egy műsort nézne. Ez biztosan nem százas. Megakar ölni!

Már csak azért imádkozok, hogy Heat jöjjön vissza nasiért és mentsen meg, különben a szakácsuk eltávozik az élők sorából.

Imáim meghallgatásra találnak, ugyanis a faajtó kinyílik és belép rajta egy bizonyos illető. Mikor oldalra pillant, meglát engem és a számomra ismeretlen embert.

-Mi a fenét csinálsz itt Daichi? -dörren rá a férfire.

---------------------------------------------------------
Hello ^°^
Belekezdtem egy új fanfictionban (the 100), akit érdekel az lessen bele.

A gangstás ff-nek megváltozott a neve, szóval azt is lessétek meg c: