Mit keres itt egy shichibukai?! Értem én hogy a tengerészetnek dolgozik, de azért ez már túlzás, hogy minden szavukra ugrik.

-Oi, oi ez baj -hátrált meg Heat, mikor meglátta a hatalmas testet.

-Elintézzük -jelentette ki egyszerűen a mi szeretett kapitányunk.

-Vaaaagy....elfuthatnánk -vetettem fel a számomra tökéletes ötletet.

-Fuss ha akarsz, akkor is legyőzöm -lépett elém határozottan.

-A sírba viszel.. -sóhajtottam legyőzötten.

Messzebb sétáltam az eltökélt vöröskétől, aki harcra kész volt. Innen szépen végignézem ahogyan "legyőzi", majd a végén ujjongok egy sort. Ha máshogy sülnének el a dolgok, akkor szimplán lelépek.

-Ez furcsa -mormogta mellőlem egy mély hang.

A tulajdonosa a sapkás fickó volt, akihez a fehér medve társult. Odébb szökdeltem pár métert, mert kiráz a hideg ettől az arctól.

A shichibukai megunhatta az állandó szájjártatásunkat, mert ránk lőtt lézerrel, ami a szájából jött ki. Miért jön ki lézer a szájából?! Nekem miért nincsenek ilyen képességeim?!

Újabb lövés, ami pont telibe találja Kidet, de ő a karjával hárítja a támadást. Milyen nyugodt... Külső szemszögből úgy néz ki, mintha csak azokat támadná akiken vérdíj van. Közelebb merészkedem, hogy kiderítsem igaz-e az állításom, mikor felém fordítja a tekintetét. A szája fényleni kezd és ismerőssé válik a helyzet.

-Itt ért véget az életem -gondolom magamban, miközben már a sírom felett ácsorgok egy szál rózsával.

Az utolsó pillanatban rántanak félre, Kid az. Most a lézer őt célozza, de az előbbi nyugodtsága teljesen eltűnt. Tágra nyílt szemekkel bámulja Kumát, akinek fő célja elpusztítani a kalózokat.

-Room -halk susmogás, majd egy kék kör jelenik meg a shichibukai körül.

Egy kard hasít bele a mellkasába, ezzel félbe szakítva a műveletét. Traf.. izé az, tudjátok a sapkás fickó!

-Hamisítvány -osztja meg velünk a gondolatát, miután odajött hozzánk.

-Egyedül is boldogultam volna! -emelte meg a hangját a vöröskénk, hogy kimutassa mégis ki a főnök itt.

-Láttam -mondta, majd rám vezette tompa szürke szemeit.

Mintha olvasni akart volna bennem, de mivel nem talált használható elemet, ezért feladta. "Tovább sétált".

-Most már mehetünk? -kérdeztem sietősen.

-Most már igen -bólogatott egyetértően.

-Akkor menjünk, mielőtt jön még valaki! -igyekeztem előre gyorsan.

Úgy döntöttünk, hogy az utakat elkerüljük, mert lehet küldtek egy admirálist. Mivel egyikünk sem szeretett volna vele harcolni, ezért egy kicsit beljebb a nem járt ösvényeken kerestük a kiutat ebből a pokolból. Beletelt egy órába is mire megtaláltuk a lehorgonyzott hajót a csapatunk többi tagjával. Szerencsénkre a tengerészek még nem értek ide, így el tudtunk indulni. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a sapkás kalóztól és a legénységétől egy idő után megváltunk, mert volt még egy kis dolguk. A nevét is megjegyeztem, persze nem ő emlékeztetett hanem Kid, aki egészen idáig minden féle szavakkal illette őt. Trafalgar Water Law, a szívkalózok kapitánya.

-Induljunk! -kiáltotta hangosan Kid, hogy mindenki hallhassa a fedélzeten.

Amíg mi öten elvoltunk, addig a csapat többi tagja felkeresett egy burkolót, aki egy buborék állagú anyaggal vette körbe a hajónkat. Elvileg ha a víz alá megyünk, akkor nem fogunk megfulladni, mert a buborék nem pukkan ki, csak akkor ha valami nagyobb ütés éri.

Szerintem vagyunk akkora balszerencsések, hogy nekünk jön valami, de bizakodó maradok.