A konyhában miután megmutatta a képességét, szólt hogy ideje lenne vacsorát főznöm. Engedelmeskedve neki elkezdtem vizet forralni, majd a zöldségeket aprítottam fel. Észrevettem hogy nem ment ki, amit szóvá is tettem, de ő csak arra hivatkozott, hogy látni akarja a tudásomat, hiszen ő is megmutatta az övét. Ezt csak egy szemforgatással reagáltam le, majd folytattam amit elkezdtem.

Egy kanalat vettem elő és belemártottam a levesbe. Mielőtt bekaptam volna megfújtam, majd lassan szürcsöltem belőle. Valami hiányzik. Bizonytalanul a vöröske felé fordultam, aki elhagyta eddigi kényelmes helyét és most mögöttem álldogállt.

-Megkóstolnád? -nyújtottam felé az evőeszközt, amit ő szó nélkül elvett és újra megtöltötte a levessel.

-Szerintem valami hiányzik belőle -mondtam, mire rám nézett és felém nyújtotta a kanalat.

A szám előtt megállt vele, mire kapott tőlem egy értetlen pillantást.

-Azt szeretném ha te kóstol.. -nem tudtam befejezni a mondatot, mert a fémet a számba tolta, majd gyorsan ki.

-Ne nyeld le -figyelmeztetett.

Fejét az enyém vonalába emelte, ami miatt meleg lett körülöttünk. Nem, nem a sütő miatt. Államat megfogta és közelebb hajolt. Ezzel a cselekedetével eszembe jutatta az irodában történteket, amikor ő...

Feleszmélve bambulásomból annyira lettem figyelmes, hogy ajkai már az enyémeken csüngnek és lágyan ostromolják, belépést követelve. Számat kissé szétnyitottam, mire nyelve azonnal bebarangolta az egészet. A levest amit nem engedett hogy lenyeljek, most gyorsan lefetyelte ki az utolsó cseppig.

Elhúzódott, majd halkan hümmögve kezdett el gondolkodni. Félre döntött fejjel kezdett tanulmányozni, mire még vörösebb árnyalatot vett fel az arcom.

-Sótlan -mondta, majd a szekrényben kezdett keresgélni.

-Huh? -kaptam felé a fejem, mire újra megismételte.

-Sótlan.

-Sót-lan? -pislogtam.

-Igen az, mi lenne ha tennél bele? -nyomta a kezembe az üvegcsét.

-Oké -harapdáltam a szám szélét, majd rá se nézve raktam a levesbe sót.

Miért csinálta ezt? Teljesen összezavar. Olyan bosszantó!

-Túl sózod -figyelmeztetett, mire gyorsan elkaptam a kezemet.

-Kész van, szólhatsz a többieknek -fordultam el és neki láttam a tálalásnak.

Szó nélkül kiment és mikor visszajött már a legénysége is ott tolongott mögötte. Leültünk az asztalhoz, ezúttal én is, majd neki láttunk az evésnek.

Lassan kavargattam a levesemet, miközben arra vártam hogy kihűljön. A többiek már a repetát szedték maguknak, amin nem csodálkoztam elvégre ez is csak azt bizonyította hogy ízlik nekik. Kid most is, mint mindig az asztalfőn ült. Ő is evett, arca teljesen nyugodtnak tűnt. A kanalat a szájához emelte, majd hirtelen fel nézett. Pont rám. Sötét szemeit mélyen az enyéimbe fúrta, aztán féloldalasan elmosolyodott. Kedves, megnyugtató mosolynak szánta, de engem inkább felbosszantott. Elkaptam a fejem, nem akartam látni. A levessel teli kanalat bekaptam, majd azonnal ki is köptem.

-Forró -legyezgettem a nyelvemet.

Homlok ráncolásokat és halk kuncogásokat kaptam, de nem érdekelt.

-Nem vicces -morogtam halkan, hogy csak én hallhassam.

-Tényleg nem az -helyeselt mellettem  egy ismerős hang.

A hang irányába kaptam a fejem, ahol vajon kit pillantottam meg? Persze hogy.. Még mindig nem tudom a nevét.

-A nevedet igazán megmondhatnád már -dőltem hátra a székben.

-Heat vagyok -mutat magára.

-Jót nevettél? -húzom fel a szemöldökömet kérdőn.

Összeszorított szájjal bámult előre, mire én csak nagyokat pislogva bámultam. Már azon gondolkoztam, hogy meglegyezgetem a kezemet előtte, de akkor megszólalt.

-Nem -válaszolt röviden.

-Hogy érted, hogy nem? -fordultam felé immár teljes testemmel.

-Nem igazán volt vicces -húzta el a száját.

-Dehát te találtad ki! -néztem rá vádlón.

-Hmm... Lehet, de egyáltalán nem nevettem -rántotta meg a vállát.

-Akarsz még játszani? -vigyorgott rám kérdőn.

-Kizárt -ráztam tagadóan a fejemet.

A vacsorámat gyorsan belapátoltam, majd felálltam az asztaltól és az "ágyamhoz" siettem. Kint már sötét volt, ezért tapogatózva próbáltam tájékozódni. A főárbócnál támaszkodtam meg, amikor egy erős széllökés süvített végig a hajón. Nagyon fújt a szél, a felettem lévő felhők korom feketék voltak. Recsegett ropogott alattam a fa, már attól féltem hogy beszakad a fedélzet. Eddig nem vettem észre, de most feltűnt hogy valaki van mögöttem. Súlya alatt hangosan megnyikkant a padló, mire lefagytam. Nagyon reménykedtem benne, hogy a legénység egyik tagja az. Nagyot nyeltem, mikor felém nyúlt. Hosszú keze átsiklott a hátamon, majd mikor körbeért, magához rántott. El akartam tolni magamtól az idegent, de az illatáról felismertem a személyt.

-Kid, megijesztettél -suttogtam a pólójába.

Felkuncogott a mondatomra. Kezével beletúrt az összekócolódott hajamba, majd hátrahúzta hogy arcomat láthassa.

-Hova akartál menni? -kérdezte mosolyogva.

-Le -mutatok a lépcső irányába.

-Nem jössz át a kabinomba? -kérdezte suttogva, miközben még jobban magához ölelt.

Nagyon jó illata volt. Szívesen átöleltem volna, akárcsak egy nagy macit, de most a sarkamra kellett állnom.

-Nem -toltam el magamtól finoman -Az az ágy egyszemélyes, nekem meg amúgy is van sajátom.

Rá mosolyogtam, amit nem láthatott a sötétben, majd a lépcsőhöz sétáltam onnan pedig le az ágyamhoz. Elkeseredve néztem ezt a borzadványt. Felküzdöttem rá magamat, aztán ficánkolva próbáltam kényelembe helyezni magam. Mennyivel puhább és jobb volt Kid-é. De most nem szabad feladnom, akkor sem fogok átmenni hozzá ha rám szakad az ég. Lábaimat kinyújtva kerestem egy kényelmesebb pozíciót, mikor hangos szakadás, majd nagyot koppant a fejem. Hogy miért? Mert a kötél, ami eddig tartotta az ágyat most elszakadt, így kötöttem ki a földön.

-Légy átkozott Eustass Kid! -nyögtem fel fájdalmasan.