Félre állt. Szót fogadott Killernek és félre állt. Tátott szájjal nézem a közömbös kapitányt, de semmit sem mond. Vajon ha leugrok a hajóról, akkor mennyi az esélye hogy túlélem? Lenézek a kék vízre, de semmi veszélyeset nem látok. Lehet benne cápa, mérgező hal vagy valami nagy fekete szörnyeteg, ami csak arra vár hogy én leugorjak, majd ő szépen lerántson a mélybe. Visszanézek a közeledő sarlós félőrültre és így már inkább a tengert választanám.

Felállok a korlátra óvatosan, nehogy fejjel beleessek. Halk hümmögés és értetlenkedő pillantások vesznek körül. A maszkos megáll és maga mellé leereszti kezeit. Már nincs körülötte a hatalmas gyilkos aura.

-Tudod -köszörüli meg a torkát -Csak vicceltem. Ha megakarnálak ölni, már megtettem volna.

Hatalmas kő esik le a szívemről és elnevetem magam. Igen, vagyok olyan hülye, hogy nevessek egy ilyen szituációban. Előbb még menekültem, most meg vidáman kacarászom.

-Megijesztettél -teszem a kezem a mellkasomra még mindig nevetve.

-Akkor én most lesz..

Hátrafelé léptem a semmibe, ezzel kibillentve magamat az egyensúlyomból. Kezemmel belekapok a levegőbe, de késő lenne már akármit is megfogni. Márcsak annyit látok, hogy tágranyílt szemmel bámul a legénység. Vöröske még megpróbál elérni, de felesleges. Leestem, méghozzá a vízbe. Hogy mi ezzel a baj? Nem tudok úszni, csak ennyi. Fogalmam sincs, hogy ez miért nem jutott előbb eszembe. Talán akkor nem másztam volna fel és ezzel megakadályoztam volna ezt.

Utolsókat csapkodok kezeimmel, majd mély levegővétel után elmerülök a vízben. Próbálom visszatartani a levegőt, de elég nehéz főleg stressz helyzetben. Nagyon reménykedem abban hogy valaki azért megsajnál és leugrik értem. Fenébe! Ha megmenekülök, úszóleckéket fogok venni.

Szépen lassan egyre lejjebb merülök, a víz körülöttem egyre sötétebb, a fény ilyen mélyre nem jut már el. Muszáj levegőt vennem! Szám kinyílik, az eddig bent tartott levegő ki, míg a sós víz pedig beáramlik. Fuldoklom, de semmit sem tudok tenni ellene. Szemeimet lecsukom és abbahagyom a kapálózást. Feladom.

Két erős kar megmarkol és a felszín felé úszik velem együtt. A vöröske lejött értem, hogy megmentsem? Pont mint egy romantikus filmben. Ő az én hősöm, én meg a kissé szerencsétlen hősnő vagyok. Ha megnézzük közelebbről és eltöltünk vele egy kis időt, akkor rájöhetünk hogy igazából jóképű, kedves és törődő. Fogalmam sincs miért nem vettem még észre ezeket a tulajdonságait. Eközben kis idő múlva felérünk a víz fölé, ahol végre vehetek levegőt. Nagyon jó érzés. Nem sokáig élvezhettem, mert a megmentőm ledobott, sejtéseim szerint a hajóra. Azonnal elveszi a kedvem a róla való további áradozástól. Sikeresen kiköhögöm a bent maradt vizet, majd lihegve terülök szét a fapadlón.

-Megmenekültem -nyögöm ki két levegővétel közt.

-Killernek köszönhetően -szólal meg egy mély hang, majd az illető felé mutat.

A vöröske az, teljesen szárazon. Megdörzsölöm a szemeimet hátha tévedek, de nem, tényleg száraz. A megszólított irányába nézek, aki ott áll csurom vizesen épp úgy, mint én.

-Köszönöm -lihegem hálásan, mire megforgatja a szemeit.

-Amúgy is vizes voltam -legyint.

-Remek, megmenekültél -morogja Kid és szinte látom rajta, hogy inkább nézte volna még egy kicsit a szenvedésemet. És én még elképzeltem őt és magamat...

-Te -mutatok a kapitányra -Egy tahó vagy! Hozzám ne szólj! -kiabálom idegességemben.

Nagy szemeket meresztve bámulja kitörésemet. Valószínűleg mondani akart volna valamit, mert szája kissé elnyílt, de hang nem jött ki rajta.

-Annyira utállak! -üvöltöm az arcába, majd kitrappolok az elképedt emberek köréből.

Hallom hogy még halkan kérdezősködik, de nem érdekel.