Summer:
A mólón ülve a kezem még mindig remeg a bent átéltektől. Nem hiszem el, hogy a barátaimra fegyvert fogott pár maszk mögé bújt gyáva féreg. Valószínűleg ugyanazok, akik lelőtték Scarlettet is.
Rohadt szemétládák.
-Fáj még?-Simítja el a hajam a tarkómról Sonny aggodalmasan.
-Csak érzem még a kezét, de nem fáj-rázom meg a fejem, bár azért ez a mozdulat nem olyan kellemes.
-Bantott téged? Csinált bármit? Nyúlt hozzád úgy egy ujjal is?-Kezdi az arcomat fürkészni, míg várunk, hogy a többiek előszedjék az italokat, de megint megrázom a fejem.
-Csak hátra vitt, aztán azt mondta, hogy ha megmozdulok lelő, de nem bántott. Egyedül a tarkómat szorította meg, amikor vitt vissza hozzátok-kezdem masszírozni a fájó pontot, s reménykedem, hogy nem tűnik fel neki a szánalmas remegésem.
Szerencsére mielőtt bármit kérdezhetne még ezzel kapcsolatban, a többiek megjönnek, így a kezembe vehetem az irányítást. Vagyis...nem én leszek legalább a középpontban. Lassan felnézek rájuk, miután ők elfoglalták a helyüket-Jojo szokatlanul közel hozzám-, majd végigvezetem a tekintetem rajtuk.
-A mai nap eseményei után teljesen megértem, ha nem akarjátok foly...
-Ne is gondolj erre-szakít félbe a legjobb barátnőm a szemembe nézve és most ő ingatja meg a fejét.
-Dehát...
-Fegyvert fogtak ma ránk-szól ismét közbe az értetlenkedésembe-, majdnem elkaptak a zsaruk, miután betörtünk gyakorlatilag egy bűntett helyszínére és mindezt miért? Egy nyakláncért? Ezért halt meg majdnem Scarlett és kerültünk ma veszélybe? Az teljességgel lehetetlen. Na és a zsaruk? Miért nem vittek el mindent bizonyítéknak?-Préseli össze az ajkait, s Sonny ujjaira kulcsolja a sajátjait, hogy kicsit lenyugodjon.-Kizárt, hogy ez egy semmiség, igazad van, nem áll össze a kép, nincs értelme. Valami nagyon nem stimmel. És ezt az is igazolja, amit Biff talált-néz a fiú felé, mire felkapom a fejem.
-Találtál valamit? Mikor? Hol? Mégis hogyan?-Ömlenek belőlem a kérdések, s a testemet elönti egyfajta furcsa adrenalin.
-Amikor Jojóval hátra mentetek körülnézni, akkor kicsit kézbe vettem a dolgokat és átnéztem a gépet. Elég bénán nyomozhatnak, mert nem vitték el azt, csak valószínűleg lemásolták az adatokat, de nem is ez a lényeg. Egy kicsit betörtem a rendszerbe és átnéztem pár dolgot. Mielőtt eldörrent az első lövés, nem sokkal előtte...kábé még amikor Jojo Anselékkel viaskodott, az összes kamera rendszeren kívül volt. Minden biztonsági rendszert kikapcsoltak és nem vírus, vagy támadás által. Egy belsős ember volt. Valaki, akinek volt hozzáférése a dolgokhoz. Sajnos az adatokat a beléptetőkártya kódja rejti, de az IP címet vissza tudom nyomozni és idővel a kártyát is ki tudom deríteni, hogy kié és akkor...
-Közelebb kerülünk a tettesekhez is-kerekednek el a szemeim a meglepettségtől.-Biff, te egy zseni vagy. Mennyi idő, amíg le tudod nyomozni?
-Hát, idő-húzza el a száját a söréből kortyolva.-Főleg, hogy nincs gépem, főleg nem olyan, ami a hotel rendszerével van összekötve. Szóval vagy vissza kell mennünk a talált tárgyak osztályára, vagy be kell jutnunk Philips irodájába, hogy az ottani géppel ellenőrizzem az adatokat.
-Én a másodikra szavazok-szólal meg Jojo, kifújva a füves cigaretta füstjét, majd felém nyújtja.-Kérsz?
-Ugye csak viccelsz?-Vonom fel a szemöldököm kék szemeibe nézve.-Tudod, hogy soha nem szívok.
-Gondoltam azért megkérdezem-von vállat, ám a következő pillanatban Matt kikapja a kezéből a csikket.
-Én viszont kérek-szív belőle nagyot, szemforgatást kiváltva belőlem.
-Szerintem egyikőtöknek sem kellene-jegyzem meg, de Jojo felhorkant.
-De, Summer, most pont, hogy kellene.
-A fű nem megold...
-Mert az, hogy sörözgetünk itt egy ilyen nap után, az megoldás?-Szakít félbe, s idegesen a hajába túr.-Nem lesz bajunk attól az egy száltól, de képzeld, hogy megijedtünk. Fegyvert fogtak ránk és téged meg...-elharapja a mondatot, majd összepréselve az ajkait megdörzsöli az arcát.-Elvittek tőlünk. Bármit tehettek volna veled, meg is ölhettek volna, vagy lelőhettek volna, mint Scarlettet. De tudod mit? Legyen igazad-áll fel.-Inkább lefekszem aludni, nem kell az a cigi-legyint, majd elindul a kisházunk felé.
-Adjatok egy percet-nézek a barátainkra.-Mindjárt jövünk, bízzátok rám-állok fel, majd Jojo után rohanok.-Jonathan Whittier, azonnal állj meg-kapom el a karját, amint utolérem.
-Mért? Már az is baj, ha aludni akarok?-Fordul felém indulatosan, amitől automatikusan hátrálok egy lépést, s ezzel mintha kicsit magához téríteném.
A vállai előre esnek és a száját elhagyja egy reszketeg sóhaj.
-Tudod, hogy nem úgy értettem a cigit sem-rázom meg a fejem lassan közelebb lépve hozzá.
-Tudom-bólint elhúzva a száját.-Ne haragudj, csak kibuktam-hajtja le a fejét megvakarva a tarkóját.
-Az feltűnt-mosolyodom el halványan.-Én is sajnálom, de, Jojo-helyezkedem úgy, hogy a szemébe tudjak nézni-, nem lett bajom és ami fontosabb, hogy nektek sem.
-Minket nem rángattak el külön egy fegyveres barommal egy raktárba. Azt leszartam volna, ha nekem esik bajom, de te...Summer, alig bírtam egy helyben maradni, hogy ne menjek utánad.
-Mázli, hogy nem tetted-borzolom össze a haját.-Nézd, ha valójában csak a kiborulásod miatt akarsz elvonulni, akkor kérlek, hogy gyere vissza. Ki kell találnunk, hogy hogyan tovább és azt a döntést nélküled nem fogjuk meghozni.
Jojo egy ideig habozik, de aztán bólint és azt mondja:
-Amúgyis Matt lenyúlta a cigimet, szóval szereznem kell még egyet-emeli égnek a szemeit, s ezzel belőlem kicsal egy kacajt.
-Olyan hülye vagy-forgatom meg a szemem, miközben elindulok vissza a többiekhez.
Amúgy Jojo nem láncdohányos. Igazából nem is nagyon szokott cigizni, csak amikor épp nagyon stresszes, vagy Mattel és Cocóval úgy döntenek, hogy le akarnak lazulni egy kis fű társaságában. És azt hiszem, hogy ma kellőképpen kiakadt, pedig neki aztán nem szokása ezt így kimutatni. Szerintem baráti éveink alatt kábé maximum háromszor láttam kiborulni és abból az egyik most volt. És ehhez tegyük hozzá, hogy úgy nagyjából öt éve vagyunk barátok.
-Jó hírem van-tárja szét a karjait, amikor visszaérünk a többiekhez-, nem ússzátok meg a társaságom.
-Az jó, mert van egy ötletem-vigyorodik el Coco.-Nevezzük tervnek, amiben főszerepet kapsz majd.
-Ki vele-vigyorodik el a fiú is, miközben lehuppan mellém, de a szemén látom, hogy megint csak feltette a "minden rendben van" maszkját.
Azt pedig jó sokszor látom rajta sajnos.
Vagyis az a sajnos, hogy ez csak egy álarc és nem a valóság.
-Mindenképpen beszélnünk kell Scarlettel, de mivel amúgysem bírnak minket a kórházban és azt mondtátok, hogy két őr áll a szobájánál, ezért el kell terelni a figyelmüket, hogy addig bejussunk hozzá.
-Mi jár a fejedben?-Vonja össze a szemöldökét Matt kíváncsian és telt ajkai mosolyra húzódnak.
-Senki sem hazudik olyan jól, mint a mi Jonathanünk-pillant a fiúra.-Egy mesteri alakítás kellene arról, hogy komolyan megsérültél. Biff és Matt bevisznek téged a kórházba, addig mi Summerrel és Sonnyval belógunk Scarletthez és kikérdezzük.
-Olyan remek lesz az alakítás, hogy a végén még ti is elhiszitek majd, hogy baj van-biccent, majd rákacsint a legjobb barátnőmre, aki mosolyogva hajtja a fejét Sonny vállára.
-Mostmár ezt véghez visszük, akkor is, ha megint farkasszemet kell néznünk egy pisztollyal-kortyol a söréből Coco, s a hangjából kihallatszik az elszántság.
Én csak egy bólintással jelzem az egyetértésem, de azért annyira nem vagyok magabiztos. Nem akarom a barátaimat ilyen veszélynek kitenni, viszont ezek után biztos, hogy nem szállnának ki. És nem hagynák, hogy magam derítsem ki, hogy mi ez az egész.
Hosszú órákkal később, már a kisházunkban remegésre leszek figyelmes. Sőt, nem csak remegés, hanem konkrét kapálózás az, ami felver az álmomból. Amint felfogom, hogy ezt nem csak álmodom, hanem tényleg valós a folyamatos morgolódással és nyöszörgéssel együtt, felülök. Jojo mellettem folyamatosan kalimpál a karjaival és egyre jobban forgolódik.
-Ne-motyogja egyre kétségbesettebben.-Ne! Engedjétek! Hagyjátok! Eresszétek! Ne!
A szívem szakad meg, hogy valami ennyire szörnyű dolgon megy át álmában, így nem is habozom, hanem azonnal a karjaimba zárom.
-Jojo, hé, ébredj-simogatom az arcát folyamatosan, s puszilgatni kezdem a feje búbját.-Jojo, kelj fel, én vagyok az. Itt vagyok, hallod? Jojo, itt vagyok, semmi baj. Hé, shh, semmi baj.
A fiú szemei egyszercsak kipattannak és hevesen levegőt kapkodva bújik hozzám. Az ujjai a karomba vájnak, de nem okoznak fájdalmat. Valószínűleg nem is áll szándékában. Sőt, a lehető legtávolabb áll tőle, de a pánik, ami jelen pillanatban rajta ül, ezt váltja ki belőle. A teste remeg és a homlokán, meg a haja tövében izzadtság cseppek gyöngyöznek. Szegény lángol. Tűz forró a teste, mégis úgy reszket, mintha mínusz húsz fokban feküdne mellettem. Már nem is emlékszem, hogy hogyan is jutottunk oda, hogy vele alszom, de most határozottan örülök, hogy itt vagyok neki, amikor ebben az állapotban van.
-Tényleg itt vagy?-Suttogja, s a hangja megremeg, miközben jobban hozzám bújik.
-Itt vagyok, Jojo, komolyan. Semmi baj.
-Azt álmodtam, hogy lelőttek. Ott haltál meg a karjaimban és annyira valóságos volt-néz fel rám, s a szemében látom, hogy mennyire összetört.
-Csak egy rémálom volt, nem a valóság-rázom meg a fejem tovább puszilgatva a feje búbját.-Nem lőttek le, nincsen semmi baj. Komolyan itt vagyok. Nézd meg. A kezem szorongatod, ez nem kamu.
-Komolyan megijedtem, Summer-néz fel a szemembe, s mivel nem poénkodta el, tudom, hogy tényleg megviselte a dolog.
-Próbálj meg visszaaludni, rendben?-Adok puszit az arcára.-Gyere, bújj ide-fekszem vissza, s ő szinte azonnal a mellkasomra hajtja a fejét.-Minden rendben van-suttogom a hajával játszva, s meglepetésemre ő összefonja az ujjainkat a takaró alatt.

Jojo:
-Hát ez most nagyon nem hiányzott-morgom az orrom alatt, amikor meglátom, hogy ma a golf pályára vagyok beosztva.
Szar volt az este, mivel majdnem lelőtték a barátaimat; majd még hülye rémálmaim is voltak, amitől olyan kis szánalmas kölyöknek tűntem, mint aki a saját nevét sem tudja. Mást sem kívántam még éjszakára, minthogy Summer karjaiban reszkessek. Hihetetlenül gáz volt az egész. Nem is beszélve a kiborulásomról még a mólón. Pedig annyira jól megy, hogy leplezzem mindazt, ami bennem van. A sok negatív érzelmet is profin tudom palástolni egy vigyorral, mondván, hogy minden rendben van és az emberek általában be is veszik. Gyakorlatilag szinte mindig. Egy ember van, akit nem tudok sosem átverni, mégpedig Summert...
Éppen ezért nem szeretek sokáig a szemébe nézni, amikor valami mardos belül, mert olyankor mindig azt érzem, hogy a lelkembe lát. Tegnap is valami hasonló volt. És ugyanezért nem tudtam ellenállni, amikor arra kért, hogy menjek vissza hozzájuk.
Basszus!
Nem hiszem el, hogy a legjobb lány barátom gyakorlatilag egy személyre szóló szirén lett nekem.
Summer Graham...a lány, akiért tegnap halálra aggódtam magam és, aki miatt valószínűleg annyira kibuktam, amikor már nem voltunk életveszélyben. És mindezek után nekem ma gazdag barmokat kell ide-oda furikáznom a golfkocsival, miközben hallgathatom, ahogy minket fikáznak.
Őszintén nem tudom, hogy mennyi türelmem lesz ma ehhez...
A sötét oldaliak amúgyis kedves téma a gazdagok számára. Na de nem úgy, ahogy mondjuk egy kiskutya kedves téma tud lenni az emberek számára. Sokkal inkább, mint a mocsok, amin jót vitatkozhatnak és akiket szídhatnak. Undorító...és nekem ma ezt kell eltűrnöm, vagy repülök a nyári melómból, ami gyakorlatilag otthont ad nekem ebben a pár hónapban. Az pedig nem nyerő, mert haza semmiképp sem szeretnék menni. Akkor már inkább az utca, az úgysem olyan idegen a számomra.
-Mi a baj?-Szakít ki a gondolataimból Coco hangja.
-Csak...most nézem, hogy ma nem is ez a ruha kell-nézek végig a pincér egyneruhámon.-Benéztem, úgyhogy mehetek átöltözni-lépek a szekrényhez, s ahogy pakolom a ruháimat, megtalálom a cetlit, amit átrejtettem oda.
Lehet, hogy újabb rejtekhely kellene neki, amíg nem mondtam el a többieknek, hogy mit találtam még Scarlett lelövésének estéjén. Tegnap terveztem ezt megtenni, de kicsit másképp alakultak a dolgok, mint ahogy azt terveztük, így jobbnak láttam nem letámadni őket még egy ilyennel is. Majd ma...márha ma úgy alakulnak az események. De lehet, hogy csak holnap kellene, miután beszéltünk Scarlettel. Vagy azután, hogy bejutunk Philips irodájába.
Ezt ma még eldöntöm, miközben azokat a szemétládákat furikázom majd jobbra-balra, ahogy épp nekik tetszik. Talán jobb is, ha a saját gondolataimmal törődöm majd és nem azzal, ahogy ők szídják a társaimat.
-Nem mintha neked akadály lenne előttünk átöltözni-mosolyodik el kedvesen, de most nem vagyok poénos hangulatban.
Csaképp Cocóval beszélek. Vagyis jobb, ha nem látja, hogy szar a kedvem. Veszek egy nagy levegőt és egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy megint magamra vehessem a már annyira hozzám nőtt maszkot. Amikor ismét kinyitom a szemem egy vigyort erőltetek magamra, majd a lány felé fordulok.
-Naná, hogy nem. Ugyan miért fosztanálak meg titeket ettől az isteni látványtól?-Mutatok végig magamon, mire Coco felhorkant.
-Egoista-forgatja meg a szemét.-Biztos nem csak egy embernek akarsz te tetszeni?-Pillant a legjobb barátnője felé, én pedig kihasználom az alkalmat, hogy nem figyel és mélyebbre dugom a szekrényben a cetlit.
-Nagyon vicces, Corienn, igazán elmés, de nem-veszem le a felsőm, hogy elkezdjek átöltözni.-Miért is akarnék egy embernek tetszeni, amikor így bármelyik lány csorgathatja rám a nyálát és olykor ez szó szerint történik. Nem is olyan ritkán igazából-gondolkozom el, mire a barna hajú lány elfintorodik.
-Fuj, Jojo, nem érdekelnek ezek a részletek. Bőven elég, amikor utólag hallhatom, hogy megint valami csajjal voltál.
-Hé, ne a játékost utáld, hanem a játékot-kacsintok rá, miközben belebújok a másik felsőmbe, majd a nadrágomat is gyorsan átcserélve már indulok is az ajtóhoz.-Hölgyeim és Uraim, ideje indulni-tárom ki a bejáratot, majd előreengedve a többieket be is zárom azt, amint elhagytuk a kis házikót.-Ne-rázom meg a fejem, amikor szembe találom magam Summer aggódó tekintetével és magam elé meredve elindulok a feladatom felé.-Ne nézz így rám és ne kezdjünk lelkizni.
-Jojo, tegnap este-kezdi, de ismét megrázom a fejem.
-Csak egy rémálom volt, nem nagy kunszt. Jól vagyok, Summer, szóval nincs miért aggódnod-húzom meg a haját játékosan főképp azért, hogy eltereljem a figyelmét és ne olvasson megint a lelkemben.
-De, ha mégis szeretnél beszélni, akkor...
-Akkor azonnal elkaplak majd, ígérem. De nincs gond. Úgyhogy el is búcsúzom. Léptem, skacok-intek a többieknek, majd nyomok egy puszit Summer homlokára és arrébb kocogok tőlük, amint a többiek is intenek nekem.
Ha őszinte akarok lenni, akkor ezzel a puszival magamat is megleptem. Nem szokásom ilyeneket csinálni. Nagyon nem...lehet, hogy ez is a tegnap este hatása és akkor viszont valami egyáltalán nem stimmel velem. Nem kellene így kirohannom olykor, ugyanis az soha, semmi jót nem szül. Gyakorlatilag nem is kellett volna kocognom, de komolyan nem akartam, hogy megint meglássa, hogy a vigyor és a szavaim, amik szerint jól vagyok, hatalmas kamuk. Nem tudom, hogy mi van velem, de jobb, ha gyorsan visszarázódom a régi kerékvágásba. Apám tökéletesen belém verte, hogy az érzelmekből semmi jó nem sülhet ki. Képletesen is és szó szerint is belém verte, ha már ennyire őszinte vagyok. Pedig az sem igazán az én asztalom.
Viszont úgy kábé fél órával később, amikor megtudom, hogy kiket kell furikáznom, már meg is bánom, hogy nem sétáltam idáig és nem csak akkortól, amikortól elég lett volna. Nem kellett volna korábban elválnom a többiektől. Szerencsére viszont nekik nem tűnik fel, hogy én várom őket a golfkocsiban. Legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy nem vesznek észre, ugyanis nincs semmilyen gúnyos megjegyzés, vagy provokálás, amivel feldühíthetnének és támadásra késztetnének. Így hát...én sem töröm magam. Ritka pillanatok egyike, amikor nem használom ki az alkalmat, hanem inkább csendben tűrök és beindítom a kis kocsit.
-Nem hiszem el, hogy valaki képes volt lövöldözni itt-szólal meg Barden, miközben én az első lyuk felé viszem őket.-Mármint...lelőtték Scarlettet. Mi van, ha legközelebb minket lőnek le?
Micsoda férfi.
-Scarlett a sötét oldalról jött, valószínűleg valami magánügy miatt történt mindez, mi nem vagyunk veszélyben-reagál Charles azzal a tipikus fennkölt stílusával.-Bár Scarlettért elég kár. Nem egy rossz nő.
Oké, nem terveztem balhézni ma, mert nem is érzem magam olyan állapotban, de ha ezt így folytatják, akkor kénytelen leszek. Nem beszélhetnek így róla. Ez undorító. És ezt pasiként gondolom így.
-Ja, de van nála jobb-száll be a beszélgetésbe Ansel is, s nekem már a puszta hangjától befeszülnek az izmaim.
Már majdnem az első lyuknál vagyok, a mesterségesen kreált tó mellett, amikor Ansel folytatja a véleményének kifejtését:
-Például Summerért sokkal nagyobb kár lett volna. De amúgy nem nagy ügy, Scarlett túléli.
A szavaitól teljesen felmegy a pumpa. Lehet, hogy hülyeség, de elkezdek úgy tenni, mintha elveszíteném az irányítást a gépjármű fölött, ám ők még mindig nem állnak le.
-Öreg, óvatosabban-szól rám Charles, de aztán ismét Anselhez szól:-Miért nem lep meg, hogy megint Summernél kötöttünk ki?
-Nem ott kötöttünk ki, csak elmondtam a véleményem. Tény, hogy nagyobb kár lett volna érte. Azt a csajt még egyszer megszerzem legalább egy éjszakára.
-Ember, rühell téged-nevet fel Barden.-És oké, hogy jó nő, de nehogy már egy sötét oldali kis picsáért teperj ennyit.
Asszem mára befejeztem a kemény fél órája kezdődött műszakot, ugyanis ettől a párbeszédtől teljesen felmegy bennem a pumpa és elengedem a kormányt. Mivel a hazugságokban mesteri vagyok, ezért folytatom azt a látszatot, hogy nem szándékos a dolog, de addig dobálom a kis autót, amíg az egyenesen bele nem hajt a tóba. Még egy rémültnek hallható kiáltást is produkálok, mielőtt a kellemes hőmérsékletű tóba érkeznénk. A golfkocsi félig elmerül, miközben mi kimászunk a tóból. És igen, komolyan jól esett ez most.
-Bassza meg, te idióta, hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? Ez egy Gucci öl...
Ansel elharapja a mondatot, ahogy meglát, majd elvigyorodik.
-Jonathan Whittier-néz a szemembe.-Mi van? Megint elöntött a féltékenység? Fáj az igazság, te csóró nyo...
Nem hagyom, hogy befejezze a mondandóját, mert megint elönt a méreg és nekiugrom.
Kár, hogy hárman vannak ellenem.
Úgy két ütést sikerül bevinnem, mielőtt a másik kettő lerángatna róla és lefogná a kezeimet.
-Hol is tartottunk a banketten, Jonathan?-Lép elém Ansel összeszedve magát.-Remélem tudod, hogy ezt a golfkocsit kifizettetem majd veled. Szóval jobb lesz, ha elkezdesz spórolni-visz be egy ütést a gyomroszájamba, amitől előregörnyedve elhagyja a számat egy fájdalmas ütés.-Majd idehozom Summert arra az egyetlen éjszakára, amit említettem az előbb-suttogja a fülembe, amitől elindulok felé, de a két fiú nem engednek el.
-Rohadt szemétláda-vicsorgok.-Ha nem fognának le, akkor rohadtul semmi esélyed nem lenne ellenem, ugye tudod?
-De lefognak, úgyhogy ezt majd máskor derítjük ki-üt meg újra a már zúzódott ponton, s nem félne folytatni, ha az egyik munkatársam nem jelenne meg.
-Azonnal engedjétek el-harsan fel Ashton hangja.-Philips látni akarja.
Charles és Barden habozik, de aztán Ansel bizonytalanul bólint, így szabaddá válik a kezem. Azonnal nekiugranék annak az öntelt fasznak, de Ashton elkapja az elázott felsőm és maga mellé húz.
-Szólok valakinek, hogy jöjjön értetek-néz a három fiúra, aztán elindul velem tőlük minél messzebb.-Nem hiszem el, hogy folyton bajba keveredsz-morogja a fiú, aki valami ismeretlen oknál fogva mindig úgy vigyázott rám, mintha a bátyám lenne, de magam sem tudom, hogy miért.-Menj vissza a szobátokba. Azt mondom, hogy rosszul lettél.
-És Philips?-Nézek a szemébe értetlenül.
-Csak kitaláltam, mielőtt laposra vertek volna. Jegeld le az ütéseket és maradj a seggeden ma már.
-Ash, én...
-Nehogy elkezdj hálálkodni-szakít félbe halvány mosollyal.-Csak menj.
Engem sem kell sokáig győzködni. Egy biccentés után már megyek is. Ha Scarlett Summer védőszentje, akkor az biztos, hogy az enyém Ashton, pedig kábé nem is ismer...