☬29.☬
Summer:
-Summer, várj!-szól utánam Jojo, mielőtt kilépnék a kis lakhelyünk ajtaján.
Mivel Biff tegnap este kiderítette, hogy négy személy volt, aki felszívódott a szezon nyitó buliról a lövöldözés előtt, így valamelyest felosztottuk, hogy ki ki után megy és próbálja kideríteni, hogy mi az alibije az adott embernek. Winter pedig bevállalta, hogy beszél Mr. Millerrel a kártyájáról, amivel lekapcsolták az áramot, mielőtt elszabadult a káosz. Szinte adott volt, hogy Ansel az enyém legyen, két roppant egyszerű és ésszerű oknál fogva: szabadnapom van, és én tudom a leginkább megpuhítani a fiút. Jojónak persze ez marhára nem tetszett és megpróbált rávenni, hogy hadd menjen ő helyettem, de félő, hogy akkor abból előbb vagy utóbb verekedés lesz, nem pedig válaszadás és ezt igazán nem engedhetjük most meg magunknak. Főleg nem Jojo, akit egyszer már majdnem börtönbe juttatott Ansel. Ha velem jönne, akkor ugyanez a rizikó állna fent, hiszen Jojo ki nem állhatja őket-Wintert leszámítva-, így kénytelen a seggén maradni, hiába nem vágyik rá. Szerintem most először utálja, hogy neki is szabadnapja van, mert így még csak észrevétlenül sem tud megfigyelni minket, hogy minden jól menjen. Teljesen magamra leszek utalva.
-Jojo, ha megint azzal jössz, hogy elmész helyettem, vagy megpróbálsz visszatartani, mint a randiról-fordulok vissza-, akkor bele se kezdj, mert...
-Nem ezt akartam-szakít félbe elém lépve és kisimít egy tincset az arcomból, mélyen a szemembe nézve.-Csak azt akartam mondani, hogy vigyázz magadra-nyel nagyot, ahogy egy pillanatra a számra néz-és hogy tudd, hogy itt várlak.
Én is nagyot nyelek, ahogy tartom a szemkontaktust. Jojo tekintetében annyi érzelem csillog, hogy szinte megszámolni is lehetetlen lenne. Olyan, mintha még ezer, meg egy dolgot akarna mondani, de nem teszi meg. Sosem teszi, ő nem a szavak embere, ha az érzelmekről van szó, de nekem nem is kell semmit sem mondania, értem, hogy mit akar, egyszerűen érzem. Nem mondom, hogy a kedvencem ez a két állapot közti lebegés, de én nem fogok erőltetni semmit. Jelenleg amúgy sincs itt az ideje ennek... semmilyen szempontból sem, ahhoz túl gyors mostanában minden körülöttünk. Ezért sem kell jobban kifejtenie mindazt, amit érez.
-Vigyázok-biccentek végül és a kezem elindul, hogy legalább egy másodpercre megfoghassam az övét, de aztán félúton megáll a levegőben.-Megyek-engedem ki a visszatartott sóhajt.
-Jó-biccent ő is, s összeszorítja az állkapcsát.-Ja és, Summer!-szól utánam újra, amikor már az ajtóban vagyok.
-Igen?-nézek vissza a vállam fölött.
-Ha sokáig nem jössz vissza, akkor utánad megyek-közli, amitől az ajkaim akaratlanul is felfelé görbülnek.
-Mindjárt gondoltam-jegyzem meg, de újra bólintok egyet, mielőtt kimegyek, amitől ő is elmosolyodik.
Anselt nem meglepő módon a medencéknél találom, épp az egyiknek a partján ül egy asztalnál és valami koktél pihen előtte. Az érkezésemre felkapja a fejét.
-Szia!-lépek az asztalához, majd az egyik üres helyre nézek.-Leülhetek?
-Szia! Persze, gyere csak-húzza ki nekem az említett széket, s lekapja a napszemüvegét, gondolom, hogy én is lássam az arcát.-Meglep, hogy csatlakozol, mostanában nem nagyon beszéltünk, amit mondjuk meg is értek, de... nem számítottam rád.
Halovány mosolyt erőltetek magamra. Tény, hogy mióta Jojo kórházban volt, szinte semmit nem beszéltünk. Nem mondom, hogy előtte minden nap a randink óta, de néha váltottunk pár szó, amikor összefutottunk, plusz, amikor Charlesék megtámadtak minket Jonathannel, akkor megkeresett, hogy hogy vagyok és elvileg helyretette a barátait is. Jojo miatt is érdeklődött nagyon ritkán, de lényegesen kevesebbet kommunikáltunk azóta.
-Hol vannak a barátaid?-nézek az üres helyekre, inkább elterelve a témát.
-Ha én azt tudnám-von vállat egy szerény mosoly kíséretében.-Őszintén, mióta volt ez az egész balhé Jonathan és köztük, azóta nem nagyon mondhatom magunkat barátoknak a fiúkkal-húzza el a száját.-Arya pedig az apjával és Winterrel kajálnak valahol, így egyedül vagyok-tárja szét a karjait.-Egyedül a koktélommal. Egyébként, te kérsz valamit? Meghívlak.
-Köszi, de nem-rázom meg a fejem, de belül még mindig az előbbi szavait emésztem.-Szóval már nem vagytok jóban a srácokkal? Mi lett azzal, hogy nem tagadod le őket? A randin még ezt mondtad nekem.
-Drog-ügyekbe keveredtek, majdnem megölték Jonathant kétszer, téged sem kíméltek és Wintert is bántották, talán nem súlyosan de baja eshetett volna, amikor belökték a tó sziklás részén a vízbe, csak hogy bánthassák Jonathant... megváltoztak a dolgok. Nem nagyon vagyunk már jóban, inkább Arya és Winter, akikkel elvagyunk, bár Winter mostanában egész napokra eltűnik valahova-kortyol a koktéljából.-Azt mondta, hogy mostanában veletek szokott lógni olykor.
Őszintén meglep, hogy Winter bevállalt minket a barátainál. Bár így, hogy Charlesék már nem annyira tagjai a bandájuknak, csak amikor a látszat kell, annyira nem meglepő, úgy tűnik, hogy ha a két barom nincs mellette, akkor Ansel egészen normális is tud lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy már megbocsájtottam neki mindent, amit velünk és velem tett, csak azt, hogy lényegesen másabb, amikor a másik két haverja nincs mellette.
-Igen, valahogy hozzánk csapódott-erőltetek mosolyt magamra.
-Őszintén meglep a dolog-ismeri be.
-Akkor már ketten vagyunk-szakad ki belőlem akaratlanul is egy kis kacaj.-Eleinte határozottan elleneztem a dolgot, de le lettem szavazva, mára meg már rájöttem, hogy Winter nem is olyan vészes. Sőt, egészen rendes.
-Mármint egy világos oldalihoz képest-biccenti oldalra a fejét Ansel, de az ajkai felfelé görbülnek.
-Te mondtad, nem én-emelem fel a kezeim védekezőn, amivel szélesítem a mosolyát, de aztán hirtelen komolyra vált.
-Hogy-hogy felkerestél így hirtelen? Gondolom Jonathan nem repesett az örömtől.
-Ő akart jönni helyettem-ismerem be, de közben elönt a bűntudat.
Igen, Ansel egy seggfej volt éveken át és olyanokat tett a szeretteimmel és velem is, amiket nem fogok tudni csak úgy elfelejteni és megbocsájtani, talán soha, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy lelő egy embert. Sok dolgot lehet mondani rá, de nem gyilkos. Lehet, hogy naiv vagyok, de képtelen vagyok elhinni, hogy Ansel volt az, aki meghúzta a ravaszt. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem volt ott és nem volt köze a rabláshoz, de még ezt is erős feltételezésnek találom, nem érte volna meg neki, semmi értelme nincs, Ansel simán besétálhatott volna oda és elkérhette volna a nyakláncot. Bár az is igaz, hogy ez mindenkinek adott volt, bármelyik ember bemehetett volna oda, hogy csak szimplán elvigyék a nyakláncot, senkinek sem kellett volna meglőnie érte Scarlettet, de mégis megtette, én pedig megígértem a barátaimnak, hogy kiderítem, hogy Ansel volt-e az, vagy sem.
-Mindjárt gondoltam-nevet fel, de látom rajta, hogy azért nem örül ennek a ténynek.-Szóval? Mi az oka a találkozónak most a semmiből, Summer?-fürkészi az arcom kíváncsian, én pedig érzem, hogy gombóc nő a torkomban.
Nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz vele erről beszélnem, de úgy néz ki, hogy mégis. Elvégre, ha most konkrétan meggyanúsítom, az rágalmazás és elég súlyos dologgal készülök megvádolni őt, méghozzá azzal, hogy majdnem megölt egy embert. Egy lányt, akit még a világos oldalon is egészen sokan kedvelnek.
-Ansel, tudom, hogy hogyan hangzik az, amit mondani készülök és megértem, ha kiakadsz miatta, vagy megharagszol rám, de muszáj vagyok megkérdezni, hogy mi történt a szezon nyitó bulin, miután a verekedést követően mi leléptünk? Hova mentetek a srácokkal, merre voltatok, mit csináltatok?
-Arra vagy kíváncsi, hogy benne voltam-e a balhéban, amibe Scarlett megsérült?-kérdezi néhány másodperc gondolkodás után.
Nagyot nyelek, hátha el tudom tüntetni a gombócot a torkomból, de az csak még nagyobb lesz, miközben összeszorított ajkakkal biccentek. Felesleges lenne kamuzni, vagy kertelni és húzni az időt, hiszen pontosan ezért vagyok itt, hogy megtudjam, hogy volt-e köze az aznap esti tragédiához.
-Szerinted le tudtam volna lőni Scarlettet?-vonja fel a szemöldökét és a tekintetében nincs harag, sokkal inkább, mintha fájdalom lenne, amitől még inkább nő bennem a bűntudat.
-Szerintem nem-vallom be, s a hangom akaratom ellenére is elgyengül-, de megígértem Scarlettnek, hogy kiderítem, hogy ki tette ezt vele, mivel a rendőrség nem csinál semmit kábé... és... nem árulhatom el, hogy honnan, de tudom, hogy a négyből te voltál az egyik, aki eltűnt a lövöldözés előtt. Ansel, nem mondom, hogy mindent megbocsájtottam, amit tettél, de hallanom kell tőled, hogy nem te voltál-nézek mélyen a szemébe.-Tudnom kell, hogy jól gondolom, hogy te nem tennél ilyet.
Ettől, mintha egy kicsit enyhülne a fájdalom a szemében, ahogy közelebb hajol hozzám, meg nem szakítva a szemkontaktust.
-Nem én lőttem meg Scarlettet-rázza meg a fejét-nincs pisztolyom, soha nem is fogtam fegyvert a kezemben és ha lenne, akkor is biztos, hogy nem ártanék vele soha, senkinek az önvédelmet leszámítva, de ha szeretnéd, akkor nyugodtan túrd át a cuccaim és nézd meg magad, hogy nincs semmiféle fegyverem. A verekedés után Charles és Barden társaságában visszamentem a bulira, aztán a szobámba mentem, mert volt egy kisebb konfliktusom az anyámmal, így meg kellett nyugodnom és ahhoz egyedül akartam lenni. A szobámban voltam, amikor elment az áram és amikor eldördült a lövés. Tudom, hogy ez gyenge alibi, de nyugodtan kérdezd meg Aryát, ő jött utánam és ő talált meg a helyemen. Megijedt, hogy bajom esett a lövéskor, azt mondta, hogy egy pillanatra azt hitte, hogy Jonathanék voltak azok, így megkeresett, hogy egyben vagyok-e még. Ő az alibim. És mire visszajött az áram, visszaértük az ünnepélyre, ami idő közben értelemszerűen feloszlott. Nem voltam a támadók között és esküszöm, Summer, hogy nem tudnék ártani Scarlettnek. És ma már őszintén sajnálom mindazt, amit veled és a barátaiddal tettem, komolyan-nyel ezúttal ő nagyot, én pedig ahogy megemésztem a szavait, érzem, hogy valahol megkönnyebbülök.
A megkönnyebbülés pedig hatalmas sziklaként gördül le a mellkasomról. Nem tudom pontosan, miért nyugtat meg ez ennyire, de örülök, hogy nem Ansel tette. Persze tudom, hogy a szavak még nem bizonyítanak semmit, de őszintének tűnt, nem szakította meg a szemkontaktust, nem vont be felesleges részleteket és a tekintetében csillogó érzelmek is mind igazinak látszanak. Tényleg nem tudna ilyen szinten ártani valakinek és a tény, hogy mióta Charlesék kórházba juttatták Jojót, nem állnak szóba egymással, szintén ezt támasztja alá. Talán a bunyókban benne volt, de komoly kárt nem akarna okozni.
-Köszönöm, hogy elmondtad-teszem a kezem a kezére-és azt is, hogy nem haraptad le a fejem, miután feltettem a kérdéseimet.
-Csak segíteni akarsz Scarlettnek-mosolyodik el halványan, megvonva a vállát-, plusz eléggé kár lenne érted-teszi hozzá, amitől felnevetek.
Jojo:
Tudom, hogy megígértem Summernek, hogy nem megyek utána, amíg Ansellel beszél, de azt is mondtam neki, hogy ha túl sokáig marad, akkor nem ülök meg nyugiban a seggemen, márpedig ő most határozottan sokáig van távol. Már legalább egy óra eltelt azóta, hogy Summer kisétált a lakrészünk ajtaján és ez pont ötvenöt perccel több, mint amennyit bármelyik világos oldalival-Winter kivételével-kellene töltenie.
Nem is várok tovább, felkapom a lakrészünk kulcsát, majd elindulok kifelé, de az ajtó bezárásáig nem jutok el, mert meglátom, ahogy nem messze Summer beleütközik Charlesba. A lány hátrálni kezd, de ott Barden állja az útját, így gyakorlatilag csapdába esik. Habozás nélkül hagyom a kulcsot a zárban és kezdek rohanni Summer felé. Úgy sincs sok dolgunk, amit el akarna bárki is vinni, de ha lenne, sem lenne fontosabb Summernél.
-Mondtam már, hogy hagyjatok békén-próbálja kikerülni őket Summer, de folyamatosan az útjukat állják.
-Mi meg azt, hogy következményei lesznek, ha Ansellel szórakozol-válaszolja Charles, egyre közeledve Summer felé.
-Nem szórakoztam! De különben sincs közötök hozzá, hiszen már nem is vagytok jóban-vágja hozzájuk, mire Charles elkapja a karját.-Eressz el!
-Nagyon vigyázz, hogy miket mondasz, vagy...
-Azt mondta, hogy ereszd el!-szólok rá, amint odaérek teljesen hozzájuk.
A két fiú egyszerre merevednek meg, mint az őz, ami meglátja a kocsi fényszóróját az úton, Summer viszont látványosan megkönnyebbül, amikor meglát.
-Engedd el, nem mondom még egyszer-nézek mélyen Charles szemébe, amikor felém fordul, még mindig Summer alkarját szorongatva.
-És megérkezett-tárja szét a karjait teátrálisan Barden-, befutott a szőke herceg is. Mondd csak, Summer, Jonathan tudja, hogy Ansellel iszogattál ma?
-Na és az apád, hogy drogozol?-vág vissza Summer, mire Charles felkapja a fejét és valószínűleg megszorítja a lány karját, mert Summer arca megvonaglik.
-Azt mondtam, hogy vigyázz, miket mondasz-sziszegi, nekem pedig eddig tartott a higgadtságom, meglendítem a karom is Charles arcába vágva az öklöm, elérem, hogy elengedje Summert, ahogy megtántorodik.
-Én meg azt, hogy engedd el-nézem a fiút, ahogy az arcához kap, de aztán Summer felé fordulok.-Jól vagy?
-Persze, nincs gond-dörzsöli meg a karját, majd a fiúk felé fordul.-Ti sosem tanultok a hibáitokból? Felfogjátok egyáltalán, hogy mit tesztek, vagy totálisan önkívületi állapotban vagytok? Már kétszer majdnem végeztetek Jojóval és egyszer velem, komolyan feszegetni akarjátok a határokat? Ennyire hülyék vagytok?
-Megmondtuk, hogy vigyázz a szádra!-kiabálja Charles és mind a ketten elindulnak felénk, mire belépek Summer elé, hogy ne essen baja.
Szerintem most is be vannak állva, szinte biztos vagyok benne, ha nem lenne bazi nagy pupillája mind a kettejüknek, akkor is ezt gondolnám. Charles és Barden két igazi barom, de ennyire sosem voltak vészesek, Summert ilyen jellegűen nem bántották még egyszer sem az évek során, egészen a medencés esetig, amikor is, mint kiderült, drogoztak előtte. Nem azt mondom, hogy a többi bántalmazás rendben volt, de ilyen messzire még soha nem mentek el ezelőtt. És ennél türelmesebbek is voltak, most kábé egy mondat után robbantak. Tuti, hogy nem véletlenül.
-Te lőttél rá Scarlettre?-szegezi Charlesnak a kérdést idegesen Summer, mire megtorpannak.
-Mit mondtál?-kérdezi Charles, a lányra mutatva.
-Te lőttél rá Scarlettre a szezon nyitó buli alatt?-kérdezi higgadtabban Summer, kilépve mögülem, de én megfogom a kezét, hogy ne menjen közelebb hozzájuk.
-Haver, ez igaz?-kapja rá a tekintetét Barden és látványosan összezavarodik.
-Hogy lenne már igaz? Miért lőttem volna rá?-emeli meg a hangját megint Charles és látom, hogy egyre közelebb kerül a robbanáshoz.
-Summer!-pillantok rá.-Húzodj vissza mögém.
-Nem, látni akarom az arcát-húzza ki a kezét az enyémből.-Te voltál az, Charles? Eleget lett a sötét oldali lányból, ezért lelőtted, remélve, hogy meghal? Hm? Lefogadom, hogy még élvezted is, amikor megtudtad, hogy majdnem elvérzett a talált tárgyak között a padlón.
-Summer!-szólok rá, de nem áll le, hanem elkezd a fiú lépdelni, aki viszont hevesen pislogva rázza a fejét.
-Igazam van? Hm? Valld csak be, hogy jó érzés volt...
-Nem!-kiált fel, félbeszakítva Summert és még épp időben sikerül visszahúznom magam mögé, mielőtt Charles megütné.-Nem bírom a sötét oldaliakat, de nem bántottam őt-indul meg felénk és az előbb elbizonytalanodott haverja megint beáll mögé támogatásképp.-A szobámban voltam, amikor elment az áram, szóval, ha még egyszer meg mersz gyanúsítani ilyennel, akkor...
-Akkor mi lesz?-szakítom félbe.-Ha bántani mered, kicsinállak, Charles.
-Fenyegetőzöl, Whittier? Jelezzem, hogy ketten vagyunk ellened és eddig egyszer sem nyertél?-szólal meg ijesztő vigyorral Barden.-Egyszer már kijöttél a kórházból, mit gondolsz, másodjára is menni fog?
-Mi lenne, ha most én juttatnálak titeket oda?-indulok meg feléjük.
-Hé!-hasít a levegőbe egy erős hang, amire mindannyian megmerevedünk.-Elég legyen!-lép oda hozzánk a Zion, amitől a szemem sarkában látom, hogy Summer teljesen megdöbben.-Mégis mi a fene folyik itt?-lép a lányához, de a fejét köztem és Bardenék között kapkodja.
-Csak beszélgettünk-nyel nagyot Summer, miközben hatalmasakat pislogva próbálja összeszedni magát.-A lövöldözés estéje jött fel témának-néz Charlesra, akinek ettől megfeszül az állkapcsa, de nem hozza magát szar helyzetbe egy újabb fenyegetéssel, vagy kirohanással.
Nem is lenne értelme, Zion mióta visszajött, folyamatosan játssza a jó apát, ha Charles vagy Barden előtte fenyegetné meg Summert, biztos, hogy következményei lennének és azt egyikük sem merné bevállalni. Mindenki tudja, hogy Zion mikre képes, nem éri meg ujjat húzni vele.
-Nekem nem úgy tűnt, mintha csak sima beszélgetés lenne.
-Pedig de-vágja rá Summer, aztán sóhajt egyet-, jó, talán egy picit vitatkoztunk, de semmi komoly.
Summer is tudja, hogy mi lesz, ha bemártja a fiúkat és azt hiszem, hogy ezt még nekik sem kívánja. Vagy csak attól tart, hogy Zion elkezdene kérdezősködni és a végén el kellene árulnunk, hogy nyomozunk a tojás ügyében, ami miatt ez az egész történt.
-Annyira vitatkoztatok egy nyamvadt nyaklánc miatt, hogy majdnem verekedés lett?
A kérdésére felkapom a fejem.
A zsaruk nem hozták nyilvánosságra, hogy mi történt a talált tárgyak osztályán, rajtunk kívül csak Scarlett és Ashton tudja, hogy mit kerestek. Meg gondolom Mr. Miller, de szinte biztos vagyok benne, hogy rajtunk kívül mindenki csak találgat és mi is csak onnan kaptunk az infót, hogy majdnem Summer életébe került. Még most is kiráz a hideg, ha eszembe jut, hogy elhurcolták tőlünk és bármit tehettek volna vele ott hátul. De a lényeg, hogy Zionnek ezt nem kéne tudnia. És tudtommal Summer sem árult el neki semmit a kis kalandunkról a barátainkkal. Hacsak tegnap, amikor kimentek a konyhába, nem beszéltek erről, de kétlem, hogy Summer kitálalt volna az apjának, amikor saját bevallása szerint marhára nem bízik benne. Vagy ha el is mondta volna neki az igazat, tuti, hogy szólt volna róla nekünk.
Akkor meg Zion honnan tudja, hogy mit vittek el a talált tárgyakról?
-Apa, minden rendben, oké?-érinti meg a karját Summer a férfinak és szerintem neki fel sem tűnt, hogy az apja tett egy igen érdekes megjegyzést.-Charlesék és mi csak beszélgettünk, igaz?-néz a fiúk irányába, mire azok biccentenek.-Te mit keresel itt?-pillant vissza Zionre.
Most mintha Zion lenne zavarban és hevesen pislogni kezd.
-Hozzád jöttem-nyögi ki végül.-Charles, Barden, azt hiszem, hogy ideje mennetek, ez családi téma-közli a két világos oldalival, mire azok összenéznek, majd ellenkezés nélkül távoznak.
Még csak megjegyzést sem tesznek arra, hogy valamikor még ezt lejátsszuk, amit itt elkezdtünk.
-Hozzám?-vonja fel Summer a szemöldökét, én pedig a lány mellé lépek.
-Igen, meg akartam kérdezni, hogy nem ebédelünk-e együtt?
-Ez rendes dolog, meg minden-szólalok meg Summer előtt-, de sajnos Summernek és nekem már van programunk-közlöm, amire felkapja a lány a fejét és értetlenül a szemembe néz, de a tekintetemmel jelzem, hogy vegye a lapot.
Bőven van most mit megbeszélnünk, azt hiszem.
-Oh, igen-esik le neki, visszafordulva az apjához.-Ne haragudj, de végre tudunk egy kicsit kettesben is lenni és szeretnénk kihasználni.
-Oh-pillant rám Zion kérdőn-, azt hittem, hogy csak barátok vagytok.
-Talán valami megváltozott-nézek farkasszemet és a válaszommal elérem, hogy Summer megint rám kapja a tekintetét.-Remélem, hogy nem ba....
-Nem, dehogy-szakít félbe Zion a fejét rázva hevesen-, semmi baj, jól teszitek-erőltet mosolyt magára, de baromira nem tűnik őszintének a mosolya.-Van dolgom bőven, majd máskor ebédelünk együtt-néz vissza a lányára.-Menjetek csak. De Summer, kérlek, vigyázz magadra rendben? Maradj ki a bajból.
-Majd igyekszem-bólint összevont szemöldökkel.
-Jonathan, vigyázz a lányomra!-mutat rám, én pedig magamra erőltetek egy mosolyt és bólintok.
-Mindig-teszem hozzá, majd megfogom Summer kezét és elkezdem visszahúzni a lakrészünkre.-Ez meg mi a fene volt?-kérdezem, ahogy hallótávolságon kívül vagyunk.
-Nem tudom, nem beszéltünk arról, hogy együtt ebédelünk, vagy hogy egyáltalán idejön és...
-Nem erre célzok-szakítom félbe a fejemet rázva.
-Hanem?-néz rám az ajtónkban állva.
-Summer, nekitámadtál Charlesnak, hergelted őt, pedig láttad, hogy így is elég nagy barom hangulatban van-fordulok felé és a kezemmel a hely felé mutatok, ahol mindez történt.-Nem ezt beszéltük meg, mégis mi volt ez? Summer, kettőnk közül neked kéne lenni a racionálisnak és nekem a forrófejűnek. Én robbanok és csinálok faszságokat, te pedig visszafogsz, mi lett volna, ha nem érek oda, vagy nem látom mindezt? Akkor is ezt tetted volna? Mi a f...
-Most tulajdonképpen az a bajod, hogy nem tartottam magamat a tervünkhöz, vagy hogy bajom eshetett volna?-szakít félbe ezúttal ő engem, amitől ösztönösen hátrébb lépek egyet döbbenetemben.
Nagyot kell nyelnem, hogy összeszedjem magam.
-Mindkettő-felelem végül.-Bajod eshetett volna.
-Vagyis a második verzió-biccenti oldalra a fejét.-Nézd, Jojo, sajnálom, de Charles és Barden már egy ideje követtek és undorító dolgokat mondogattak és... csak egyszerűen elpattant az agyam, oké? Sajnálom, hogy rossz helyzetbe hoztalak, de...
-Csak ne ijessz meg így többet, rendben?-fogom meg a kezét a fejemet rázva.-És, ha lehet, ne úgy borulj ki, hogy veszélybe sodrod magad.
-Majd igyekszem-ígéri és halványan elmosolyodik, de a következő témától én komoly maradok.
-Summer, te mondtad apádnak, hogy mit vittek el a talált tárgyak osztályáról a lövöldözés után?-kérdezek rá az arcát fürkészve, amire értetlenség ül ki.
-Nem, dehogyis, miért mondtam volna? Egyáltalán miért kérdezed?
Sejtettem...
-Nem hallottad, amikor kimondta, hogy egy nyakláncról van szó?
-Nem, én...
Summer elharapja a mondatot és olyan fejet vág, mint aki épp végigpörgeti az imént történteket a fejében, aztán ahogy leesik neki, elkerekednek a szemei.
-De mégis honnan... egyáltalán hogy tudta volna... hisz az áram... és a kártya... a fegyveresek... rám is lőhetett volna... Jonathan...
-Lélegezz!-szólok rá, közelebb lépve hozzá.-Lélegezz, ez még nem bizonyít semmit, csak azt, hogy Zion tud a nyakláncról, hallod? Óvatosnak kell lennünk vele, de ez még nem bizonyíték. Az apád nem bántana téged-rázom a fejem ismét.-Nem bánna veled úgy, ahogy azok a fegyveresek bántak.
Zion nem mintaapa, sőt, nem mintapolgár, de ebben az egyben biztos vagyok, szándékosan, közvetve sosem bántaná a lányát. Itt hagyta a hibbant volt feleségével Summert, ami határozottan nem megbocsájtható, de soha nem okozna neki kárt, mert a maga fura módján valóban védeni akarja. Bár abban nem vagyok biztos, hogy ma miatta jött ide, de ezt inkább nem említem Summerne, mert csak még jobban kiakad.
-Jojo, miért van az, hogy ahogy haladunk, csak még több kérdés merül fel és ismét a nullára kerülünk?-enged ki egy mély sóhajt.
-Hogy izgalmas legyen-próbálom elviccelni, de látva a kétségbeesett tekintetét, megfacsarodik a szívem és magamhoz ölelem őt.-Nem tudom, S, de a végére fogunk járni mindennek, megígérem. Haladunk, még ha nem is mindig érezzük úgy.
-Lehet, hogy most egy kicsit így maradunk, mielőtt beszélünk a többiekkel, hogy mi mindent tudtunk meg?-bújik hozzám.
-Ansel nem bántott?
-Nem.
-Akkor addig maradunk, ameddig csak szeretnéd.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro