Summer:
Néhány nappal később Jojo már valóban lényegesen jobban van és kijöhetett a kórházból. Papíron még pihennie kellene, de mivel a csodás főnökeink finoman szólva is ki nem állhatnak minket, így nem sok időt hagytak neki, hogy teljesen felépüljön. Matt azért igyekszik minél több terhet levenni a válláról, hogy ne terhelje túl magát, de természetesen Jojo sem könnyíti meg a legjobb barátja dolgát, mert mindenképp dolgozni akar, hogy a főnökeinknek még véletlenül se legyen oka levonni a fizetéséből.
-Tévedek-kap be egy falat húst az ebédjéből a fiú-, vagy lényegesen másképp nézel rám, mióta kijöttem a kórházból?
Eddig a körülöttünk lévő embereket figyeltem, de most Jojóra kapom a tekintetem.
-Nem tudom, hogy mire gondolsz-rázom meg a fejem, összevonva a szemöldököm.
-A pillantásodról-hajol lejjebb az arcomat fürkészve-valahogy más, mióta magamhoz tértem és megint más, mióta kint vagyok. Nem is beszéltél velem azóta Scarlettről, sem arról, hogy van-e terved a továbbiakra, sem rólam... gyakorlatilag semmiről sem igazán.
Ez azért nem teljesen igaz, de tény, hogy az utóbbi napokban másképp állok hozzá, mint eddig. Mióta a szüleinket elküldtem melegebb éghajlatra, azóta kicsit távolságtartóbb vagyok vele és az is igaz, hogy mióta kint van, azóta a távolságtartás ellenére, baromira megnőtt az aggodalmam, mert rettegek, hogy megint bajba keveredik, hogy Charlesék felbukkannak vagy hogy csak szimplán rosszul lesz.
-Ez nem igaz, most is itt vagyok veled kettesben és beszélgetünk-mosolyodom el kényszeredetten.
Jojo megint elintézte, hogy kettesben tudjuk ebédelni, úgyhogy ahogy szünetem lett, azonnal leléptem, mert a távolságtartás ellenére igenis szeretnék a közelében lenni és ez valójában baromi bosszantó, mert teljesen össze vagyok zavarodva.
-A beszélgetünk erős túlzás-biccenti oldalra a fejét.-Eddig kábé kerülted a tekintetem és tőmondatokban válaszoltál, ha kérdeztem valamit.
Lesütöm a szemeim és inkább elterelem a témát, mielőtt jobban belefolyunk ebbe.
-Charlesék mostanában mennyire vannak a közeledben?-kérdezem folyamatosan figyelve a környezetünket, hogy ha esetleg most bukkannának fel, akkor tudjak valamit lépni.
-Semennyire.
-Gondolod, hogy tartanak attól, hogy mit lépsz?-pillantok vissza egy másodpercre a fiúra, aztán újra el.
-Kétlem. Ha megtámadnám őket, megint a fogdában kötnék ki vagy egy kórházban, ha pedig fel akarnám jelenteni őket, pontosan tudják, hogy semmi pénzem nincs egy ügyvédre. Esélytelen lennék és ezzel pontosan tisztában vannak. Amennyiben elhinném, hogy van bűntudatuk, talán arra fognám, de előbb tennék arra, hogy Winter valamit mondott nekik és azért kerülnek.
A lány neve hallatán összepréselődnek az ajkaim, de azért biccentek egyet. Tagadhatatlan, hogy egyelőre valóban segít nekünk és nélküle nem tudnánk, hogy alagutak és bányarendszer van a város alatt.
-És most, hogy ezt megtárgyaltuk-csúszik közelebb hozzám és megfogja a kezem, amire megint felkapom a fejem.-Elárulod, hogy miért vagy ilyen?
A torkomban gombóc nő, ahogy a kék szemébe nézek. Nagyot nyelve próbálom eltűntetni azt, de ettől csak olyan, mintha még nagyobbá válna. Szeretném megint más vizekre evezni, de van egy olyan érzésem, hogy Jojo úgy sem hagyná, mindenképp visszakanyarodna ide, amíg választ nem kapna vagy össze nem vesznénk, mert mind a ketten olyan makacsak vagyunk, mint egy öszvér. Néhány pillanatnyi levegő visszafojtás után, kiszakad belőlem egy sóhaj.
-Sajnálom, ahogy anyukáddal beszéltem a múltkor.
Jojo annyira meglepődik, hogy szabályosan hátra esik a székben, miközben nagyokat pislog rám.
-Hogy mi van?-bukik ki belőle.-Te ezért viselkedsz velem úgy ahogy? Azért, mert elküldted anyát a kórházból? Summer, ugye csak szórako...
-Szörnyen erőszakos voltam és kidobtam az anyádat a szobádból. Az anyádat, akit nem láttál már évek óta. És....
-Azért nem láttam, mert ő maga lemondott rólam. Teljesen igazad volt abban, amit mondtál. Magamra hagyott egy férfival, aki a pofonokat már rutin szerűen adja és amikor visszatért, esze ágában sem volt felkeresni. Simán itt van már hosszú napok óta úgy, hogy az eszébe sem jutottam. Én is kidobtam volna, ha te nem tetted volna, úgyhogy emiatt igazán ne érezd magad szarul. Térjen vissza az a Summer, aki annyira aggódik értem, hogy ezzel már-már az agyamra megy-mosolyodik el halványan.
-Én most is aggódom-fogom meg ezúttal én kezét, ami lecsúszott az enyémről, amikor hátra hőkölt.-Jobban, mint azt gondolnád, csak az utóbbi napokban, én...
Torokköszörülés szakít ezúttal félbe, s ahogy felnézünk, mind a ketten lefagyunk. Beletelik pár percbe, mire realizáljuk, hogy kik is állnak az asztalunk előtt.
-Leülhetünk?-kérdezi Jojo anyukája.
A hangja most lényegesen gyengébb és valahogy, mintha rosszabbul is nézne ki. A szemei karikásak, a bőre pedig sápadtnak tűnik, pedig aztán igazán tűz a nap, engem már most olyan szinten megfogott, hogy egyértelműen kijön a különbség a téli és a nyári bőrszínem között.
Jojo nem válaszol, hanem rám kapja a tekintetét. Nem tudom, hogy az anyukája és az apám megérezték-e, hogy éppen róluk beszélünk, vagy csak véletlenül kerültek pont most ide, de nem repesek az örömtől, hogy megint hirtelen felbukkantak.
-Szerintem pár nappal ezelőtt Summer mindent elmondott, amit akartunk volna mondani-feleli végül a fiú és finoman megszorítja a kezem.
Apa tekintete az összekulcsolt ujjainkra siklik. Nem tudom pontosan, hogy jól látom-e, de mintha egy kicsit elhúzná a száját, mielőtt a szemembe nézne.
-Éppen erről szeretnénk beszélni veletek-feleli finom hangon és megfogja az egyik szabad szék háttámláját.-Kérünk titeket, hogy hadd üljünk le.
Jonathan legalább annyira nem élvezi ezt a helyzet, mint amennyire én, látom a szemén, ahogy figyeli, hogy apa kihúzza azt a széket az engedélyünkre várva. Amúgy sem repes az apámért, de a történtek után, azt hiszem, hogy apa népszerűsége még lejjebb csúszott nála.
A feszültség érezhető az asztalnál, ahogy a két férfi farkasszemet néz és ahogy Jojo anyukája engem próbál meg szuggerálni a szabad székek reményében. Marhára nem tetszik, hogy itt vannak, de egy belső hang azt súgja, hogy úgy sem mennek sehova, amíg nem mondhatják el azt, amit akartak.
-Öt percet kaptok-felelem végül keményen, amire Jojo fel is kapja a fejét.-Nem adják fel, amíg nem mondhatják el a magukét-nézek a szemébe és ismét megszorítom a kezét.
Néhány pillanatig habozik ugyan, de aztán egy szájhúzás kíséretében biccent egyet.
A szüleink szinte azonnal leülnek és hozzánk hasonlóan, megfogják egymás kezét az asztalon. Jojo közelebb csúszva hozzám érezteti mind a kettőnkkel, hogy itt vagyunk egymásnak.
-Hallgatunk!-biccentem oldalra a fejem, felvonva az egyik szemöldököm.
Apa és Jojo abyukája összenéznek, mint akik szemmel kommunikálnak, végül apa veszi át a szót.
-Mindaz, amit a minap a kórházban elmondtál, teljesen jogos volt...
-Nem mondod?-jegyzem meg szarkasztikusan, amire kapok egy lesujtó pillantást.
-Hadd fejezzük be-kér Jojo anyukája lágy, szinte könyörgő hangon.
-Bocsánat-dőlök hátra a székben, felemelve a kezeim, mire Jojo az övét a combomra teszi.
Mintha folyamatosan hozzám kellene érnie, hogy higgadt maradjon.
-És igazatok volt, amikor arra kértetek, hogy mindezek után menjünk el-folytatja apa, mintha mi sem történt volna.-Nem mi vagyunk a szülők mintapéldánya-néznek össze, majd vissza ránk.-És tudjuk, hogy nem lehet mindent elfelejteni és bepótolni az elmaradt éveket és pillanatokat, de mostantól szeretnénk jelen lenni az életetekben, amennyiben hagyjátok.
Már épp reagálnék, de a fiú édesanyja átveszi a szót apától.
-Anno el kellett hagynom apádat-néz mélyen Jojo szemébe.-Mindaz, amit velem tett... én... nem bírtam elviselni, el kellett játszanom, hogy meghaltam, hogy megszabaduljak tőle.
-Bent voltunk a hullaházban-kezdi Jojo feszült hangon és a teste is megfeszül, a kezével szorítani kezdi a combom, így megfogom azt, hogy érezze, hogy még mindig itt vagyok neki.-Azonosítottuk a tested, láttuk a holttested.
-Rengeteg szívességgel járt ez a színjáték-próbálja megfogni a fia másik kezét, de Jonathan elhúzza azt.
-Napok óta itt voltál, amikor végre eljutottál oda, hogy meglátogass engem. Soha nem írtál nekem levelet, hogy tudjam, hogy élsz, simán lemondtál rólam.
-Jonathan... el kellett mennem mellőle, minden nap bántott és...
-És velem ugyanezt tette, miután te leléptél!-szakítja félbe, megemelve a hangját.-Már szinte csak kedvtelésből osztotta a pofonokat, egy hete... egy hete megtámadta Summert is, aki csak rajtam akart segíteni ellene! Úgyhogy bocs, ha nem értem meg az indoklásod és nem hiszek neked abban, hogy újra az életem része akarsz lenni, miután a te döntésed volt, hogy magamra hagyj azzal az állattal.
-Nem mondtam, hogy nem hibáztam-remeg meg a nő hangja és könnycseppek kezdenek lefutni az arcán.-De soha nem gondoltam volna, hogy a saját fiát, egy gyereket képes lenne bántani.
-Hát... úgy néz ki, hogy tévedtél-nevet fel keserűen Jojo, de az ő szemében is könnyek csillognak, úgyhogy azt érzem, hogy ideje átvennem a szót:
-Élete legnagyobb hibáját követte el, amikor elhagyta Jonathant. Fogalma sincs, hogy mit veszített, mert a fia minden hibájával együtt egy csodálatos ember-húzom ki magam.-És te-nézek apára-, szintén hatalmas hibát követtél el, amikor magamra hagytál. Tudtad, hogy szükségem lesz rád, de nem törődtél vele és ahogy nézem tökéletesen megvagy az új családoddal-pillantok a kezükre.-Meghallgattunk titeket, amiket mondtatok, majd meggondoljuk, most viszont mennünk kell, mert van pár dolog, amit el kell intéznünk-állok fel, s Jojo követ engem.
Köszönés, a reakciójuk megvárása nélkül hagyjuk őket faképnél, Jojo csak akkor szólal meg, amikor már messzebb érünk:
-Szerinted komolyan csak ezért jöttek?-törli meg a szemeit.
A vállam fölött hátra pillantok, a szüleink még mindig ott ülnek, teljes kétségbeesésben és döbbenetben. Fáj, de meg kell ráznom a fejem.
-Egy szavukat sem hiszem el. Valami baromira azt súgja, hogy tudják, hogy mi folyik itt a városban és nem kizárt, hogy nyakig benne vannak.

Jojo:
-Csak én érzem úgy vagy valami tényleg nincs rendben?-szólal meg a sor elején Winter, aki a térképeket olvasva halad Biff mellett.
Az ebéd után, amit az őseink félbeszakítottak, Summer teljesen felszívva magát, közölte, hogy éjjel leellenőrizzük a bányarendszert és az alagutakat. Úgyhogy az ürügy, amivel lerázta a szüleinket, az nem is volt annyira valótlan, ugyanis kábé azonnal a barátainkhoz mentünk, hogy vázolja nekik a tervét. Annyira fel volt bőszülve, hogy még Winterhöz is személyesen ment el, mivel a lánynál voltak a térképek. A többiek nem haboztak ebbe belemenni, de a kettőnk hangulata nem lett sokkal jobb, ami egyértelműen kihat a barátainkra is. Valószínűleg ezt érzi és látja is rajtunk most a világos oldali lány.
Summer felnéz rám és megfogja a kezem, mire rákulcsolom az ujjaim az övéire. Nem is értem, hogy a szüleink mégis hogyan tervezték ezt a hirtelen család egyesülést felvezetni azok után, hogy simán magunkra hagytak anno.
-Csak én érzem-reagál Matt Summer és mögöttem-vagy tényleg beleütöd az orrod olyanba is, amik nem a te dolgod?
Winter elől azonnal megtorpan és felénk fordul, aminek hatására a legjobb barátom a váratlan fékezéstől a hátamnak jön.
-Emlékeztesselek rá, hogy a segítségem nélkül sehol nem tartanátok?-vonja fel a szemöldökét és összefonja a karjait a mellkasa előtt a lány, miközben összeakasztja a tekintetét Mattével.
-Ezt nem is vitattam, de az baromira nem tartozik sem az ügyhöz, sem rád, hogy mi az, ami nem stimmel-lép egyet a lány felé.
-Áh, igen, az ügy, amit marhára nem akartok elárulni, hogy pontosan mi is-forgatja meg a szemét.
-Srácok!-próbálom csitítani őket, de mind a ketten nagyon belelendültek egymás öldöklésébe.
Ez két szempontból sem jó. Az egyik: hogy direkt este jöttünk, hogy senki ne halljon minket és ne vegyenek észre, viszont ezzel a kiabálással, hiába vagyunk elhagyatottabb részen, mindenkit fel fognak verni. A másik pedig: hogy rohadtul nem vagyok olyan állapotban, hogy még az ő veszekedésüket is hallgassam. A mai után biztosan nem.
-Már elnondtunk mindent, amit tudnod kell, hercegnő, úgyhogy...
-Ja, igen, Jojo töri bukása-szakítja félbe.-Jojóé, aki egyébként ötössel végzett az év végén. Utánanéztem, hogy mibe fektetem a pénzem és az energiám.
-Srácok!-próbálkozom újra, de még mindig semmi.
-Ha jól emlékszem, akkor nem kellett könyörögnünk, hogy segíts!
-Nem ez a lényeg!-lép közelebb Winter is, megemelve a hangját.
-Srácok!
-A lényeg, hogy segítek nektek és te még mindig úgy beszélsz velem, mintha a seggedből rántottál volna ki, pedig rohadtul nem járnátok sehol nélkülem! Jobban örülnél, ha magamtól raknám össze a képet és...
-Srácok!-kiabálok idegesen a hajamba túrva, mire mind a ketten elhallgatnak.-Elég legyen, halljátok? Rohadtul elegem van ebből az állandó feszkóból, ha nem bírjátok egymást, akkor az egyik menjen hátra, a másik előre és ne beszélgessetek! Inkább legyen kuss, mint ez! Winternek igaza van, nélküle nem jutottunk volna sehova-nézek Mattre.-És lehet, hogy ez most marhára nem fog tetszeni nektek, de Winter legalább annyit volt jelen mostanában mellettem, mint ti. Én megbízom benne, úgyhogy ezt vagy elviselitek, vagy köpködhettek rám a sarokba. De Mattnek is igaza van-nézek a lányra át-, neki több időre van szüksége, hogy megbízzon benned, ezt pedig neked kell elfogadnod, vagy te is mehetsz köpködni a sarokba. Piszok rossz napom volt, értitek?-futtatom végig a tekintetem a barátaimon.-Az anyám random felbukkant megint, hogy ismét az életem része akar lenni, holott simán lemondott rólam régen és szerintem nem is ez a valódi oka annak, hogy megkeresett a szünetemben. Summert többször is majdnem elveszítettük mostanában, mint nem, csak néhány napja vagyok kint a kórházból, dolgunk volt drogtanyával és valamivel, ami egy barátunk életébe került majdnem. Rohadtul nem vágyom arra, hogy még a csapaton belül is öljük egymást-rázom meg a fejem hevesen.-Szóval szedjétek össze magatokat, mert mi nem szoktunk így viselkedni. Winter!-lépek elé.-Igazad van, nem a törihez kellenek az adatok-kezdem és meglepetésemre, senki sem szakít félbe, vagy szól rám.-Scarlett elmondta, hogy a nyaklánc, ami miatt majdnem meghalt, amit ellopta a találttárgyakról, egy legenda része, amihez csatlakozik a város alatti bunker is, aminek az alapja valószínűleg a régi bánya volt és csatlakozik egy baromi értékes Faberge-tojás, ami többet ér, mint az egész város. Meg akarjuk találni és választ akarunk kapni a kérdéseinkre, például, hogy ki a lövöldöző és tolvaj; hogyan lett pénze Summer apjának megvenni azt a házat, amelyiket megvett; hogy került össze az anyámmal; ki volt a fiú, aki náluk járt, amikor megláttuk őket és hogy mégis mit keresett a mi mélyen tisztelt vezetőnk Atwood legsötétebb helyén úgy két hete. Döntsd el, hogy továbbra is segítesz-e vagy kiszállsz, mert nem kényszerítünk semmire, de ha maradsz, akkor ezt nem mondhatod el senkinek. És mi befogadunk. Rajtad áll. Amennyiben távozol, legalább annyit hagyj, hogy lefotózzuk a nálad lévő dolgokat.
Megfagy a levegő körülöttünk. Vagy harminc fok van, mégis most fagyosnak tűnik a feszültségtől és a várakozás idegtépő pillanataitól. A lány teljes döbbenetben néz rám és csak pislog. Szerintem nem számított rá, hogy ráborítom az igazságot, arra meg végképp nem, hogy ennyi mindent foglal magába az igazság. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy nem hiszi azt, hogy szórakozom vele és mindez csak kitalálció vagy valami totális kamu.
Summer hasonlóan gondolkozhat, mint én, mert ellép mellettem és egyenesen Winter elé áll, majd felé nyújtja a kezét.
-A viszálykodás és utálkozás elfelejtése és az újrakezdés érdekében-magyarázza a tettét.
Winter néhány pillanatig figyeli Summer kezét, mint aki arra számít, hogy ez is valami szívatás Summer mindjárt elveszi tőle, ami nekünk kell, majd elfut vele, de aztán biccent egyet és kezet ráz vele.
-Szóval egy Faberge-tojást keresünk-néz fel rám.
-És választ a kérdéseinkre-bólintok.
-És választ a kérdésekre-ismétli a lány, aztán elnéz mellettünk, egyenesen Mattre.-Te képes vagy elfogadni engem és legalább megtűrni vagy lesznek még konfliktusok?
Matt rám pillant, aztán vissza a lányra. Ahogy közelebb lép hozzá és felé nyújtja a kezét, megint megjelenik az a fajta feszültség, ami folyamatosan körülveszi őket. Valami, ami inkább tűnik szexuálisnak, mint valódi feszültségnek.
-Bocs, hogy így letámadtalak-teszi hozzá-, és kösz a segítséget. Meg azt is, hogy ott voltál Jojónak.
-Hát-néz egy másodpercre vissza rám Winter-, a haverod nem is olyan rossz, mint amilyennek gondolják-mosolyodik el halványan, mire Matt felnevet.
-Nem, annál sokkal rosszabb-feleli, amivel kiérdemli a középsőujjam.
-Akkor, most, hogy szent a béke, mehetünk?-kérdezi Sonny, aki a barátnőjével eddig csendben figyelte az eseményeket hátulról.
-Menjünk tovább-bólint Winter és visszamegy Biff mellé, hogy tovább vezessenek minket.
Matt elkocog mellettem és csatlakozik elől Winterhöz a térkép olvasásban.
-Ha ezek előbb vagy utóbb nem tépik le egymásról a ruhát, akkor hülyék-morgom Summernek, aki finoman vállon bokszol.
-Perverz majom.
-Csak van szemem-karolom át, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, miközben követjük a többieket az egyik lejárathoz, amit a térképeken és alaprajzokon Winter talált.
Vagy fél órás menetelés után végül meg is érkezik a várost átszelő kis patakhoz, a hegy lábánál lévő részéhez. A barlang bejárata deszkákkal és egy piros felirattal van lezárva, miszerint tilos belépni, mert veszélyes.
-Ez az egy bejárata van a helynek?-kérdezi Coco a deszkákat méregetve.
-Nem-rázza meg a fejét Winter, majd letérdel és kiteríti az egyik térképet és az egyik alaprajzot.-Atwood tele van ilyen kis bejáratokkal, amikről nem is tudtunk. Teljesen természetesnek vettük, hogy jelen vannak, de nem foglalkoztunk azzal, hogy mi az pontosan. A legtöbb olyan, mintha egy pince lejárata lenne. Innen néhány méterre van is egy ilyen, létra vezet le elvileg.
-Ez biztos?-guggol le Sonny is a földön heverő tárgyakat vizsgálva.
Mindannyian letérdelünk és a zseblámpáink fényében próbálunk ismerkedni a látottakkal.
-Teljesen-bólint határozottan a világos oldali lány-, kicsit kérdezősködtem és jobban utána jártam. Ha igazatok van és a bunker a régi bánya helyét vette át, akkor több kis bejárata is van, de nem hiszem, hogy azok oda vezetnek, ahova ti akartok jutni. Szerintem ahhoz csak a főbejárat képes utat adni.
-És az melyik?-kérdezi teljesen elmélyülve a térképekben Biff.
-Még nem jöttem rá-ismeri be Winter.-Mivel sok alagút van és remgeteg bejárat, így nem tudom eldönteni, hogy melyik lehet az, ami nekünk kell. Elsőre erre tippeltem-biccent a barlang bejárata felé-, de nincs kizárva, hogy totális zsákutca.
-Kezdésnek akkor is jobb, mint a semmi-áll fel sóhajtva Summer.-Nézzük meg, hogy hova vezet.
-Tényleg be akarsz menni oda?-kapja fel a fejét Winter.
-Naná! Nem azért gyalogoltunk idáig, hogy aztán ne haladjunk semmit. Ha le akarjuk szűkíteni a bejáratok számát egyre, akkor ki kell próbálnunk őket. A nyaklánc így sem a mi kezünkben van, vagyis előnye van azoknak, akik megszerezték. Valahogy fel kell zárkóznunk-indul el a bejárat felé, de utána futok és elkapom a kezét.
-Gondolkozzunk, mielőtt cselekszünk, Summer.
-Én gondolkozom. Valahogy haladnunk kell, Jonathan.
-Nem hallottad, hogy sok bejárat van? Ha ez tényleg egy az egész Atwood alatt futó rendszer, akkor olyan, mint egy labirintus, pillanatokon belül elveszhetünk benne. Kell egy terv.
Néhány percig csak a csend vesz körül minket, ahogy gondolkozunk, mert Summer valószínűleg tudja, hogy igazam van.
-Használhatnánk a köteleket-veti fel Biff.-Hoztunk a táskákban, nem? Kössük magunkra és itt kint egy fix pontra, hogy kitaláljunk. Summernek igaza van, hogy próbálkoznunk kell, de nem kell belehalnunk.
-Honnan tudjuk, hogy bent mi vár ránk?-néz fel Coco kissé félve.
-Sehonnan-vágja rá Summer-, éppen ezért nem kell bemennetek, ha nem akartok, de én nem maradok kint.
-Ha egy bemegy, akkor mind megyünk!-jelenti ki Coco, lényegesen határozottabban, mire mindannyian bólintunk.