Summer:
Automatikusan Jojo apjának a kezéhez kapok, de olyan vasmarokkal szorít, hogy képtelen vagyok lefejteni magamról. Nagyon igyekszem levegőhöz jutni, viszont ez egyre nehezebben megy, főleg, amikor a támadóm megemel a földről és még jobban a nyakamra fonja az ujjait. A fejem lángolni kezd és feszülni, a tüdőmbe csak rekedtesen jut el a levegő és a lábaimmal is kapálózom, hátha valahogy javíthatok a helyzetemen. Ahogy küzdök, a testem kezd gyengülni és fekete foltok kezdenek el ugrálni a szemem előtt. Nem akarom, de elkezdem feladni, amikor Jojo valahogy összeszedi magát, feláll a földről, majd valamivel lesújt az apja fejére, aki ettől ájultan esik a földre. Én is mellé zuhanok, s a mellkasomat szorongatva próbálok oxigénhez jutni, amikor Jojo mellém lép és átkarolva felállít.
-Tűnjünk el innen-morogja, s a kezében a fotóalbummal, engem magához ölelve, elkezd kimenni a házból.
-Jól...jól vagy?-Kérdezem rekedtesen, még mindig a levegőért küzdve.
Jojo nem válaszol, csak gyorsabban kezdi szedni a lábait, én pedig igyekszem felvenni a ritmusát, de a lábaim elég nehezen működnek az előbbi oxigénhiányos állapotom miatt.
-Jojo-próbálkozom újra, de megint nem válaszol.
Ahogy kiérünk a kocsihoz, bedobja hátra az albumot, majd engem beemel az anyós ülésre és némán bepattan. Azonnal elindítja a motort és kihajt az udvarból, de még mindig nem szól semmit.
-Beverted a fejed és elvertek-kezdem óvatosabban.-Talán nem kellene vezetned.
-A fejemnek semmi baja-fakad ki hirtelen hangosan.
-Most miért kia...
-Megmondtam, hogy maradj a rohadt kocsiban-kiabál rám, s valószínűleg az idegességtől, jobban kezdi nyomni a gázpedált.
Hát ez szép!
Utána mentem, mert aggódtam. Gyakorlatilag megmentettem, mielőtt az apja megint megütötte volna, erre ezt kapom?
Megköszörülöm a torkom, hogy visszanyerjék a hangszálaim az erejüket, aztán kiállok magam mellett:
-Mi lenne, ha nem kiabálnál?-Emelem meg én is a hangom.
-De igen, Summer, kiabálok-csap a kormányra.-A francba is! Megmondtam, hogy ne gyere be!
-Én meg azt mondtam, hogy nem akarom, hogy egyedül menj be!-Vágok vissza egyre idegesebben.-Nehogy már haragudj rám, amiért nem hagytam, hogy bántson.
-Ura voltam a helyzetnek, oké? Erre bejöttél és...-elharapja a mondatot és a fejét ingatva újra kezdi.-Nem játszhatsz folyton önfeláldozósdit, csakhogy minket védj. Először a rablásnál, aztán a letartóztatásomkor, most meg ez! Summer, nem irányíthatsz mindent és mindenkit.
-Nem irányítok! És, ha ezt nem látod be, akkor hülye vagy. Bocs, hogy amikor azt láttam, hogy a földön fekszel és ő bántani akar, akkor valahogy nem azt vágtam le, hogy annyira ura lennél a helyzetnek-emelem meg a kezeim, miközben beszélek.
Már annyira pipa vagyok, hogy eszembe se jut azon agyalni, hogy mi történt az előbb a házban. Jojo elérte, hogy egy másodperc alatt felmenjen bennem a pumpa.
-És erre az volt a megoldás, hogy magadat sodrod veszélybe?-Fordul felém, a kormányra támaszkodva.-Hah, Summer? Úgy gondoltad, hogy az apró alkatoddal képes leszel majd ellátni apám baját? Csakmert nem. Nem vagy rá képes, mert ő kétszer akkora, mint te. Magasságra és súlyra is, hallod? Én is alig bírtam el vele a múltkor, épphogy nyertem. Nem tudom, hogy mit hit...
-Jojo-figyelmeztetem rémülten, ahogy a kocsi elindul a másik sávba, de ő észre sem veszi.
-Nem, Summer, most végighallgatsz!
Egy kocsi feltűnik a kanyarban és egyenesen szembe jön velünk. A pulzusom pillanatok alatt ugrik kétszázra, ahogy elönt a pánik.
-Jojo, a kocsi!-Kiáltok fel, amire végre felkapja a fejét és az utolsó pillanatban, amikor előttem már lepergett az életem, elrántja a kormányt.
-Jézusom!-Morog a kormányra csapva, s lefékez, mielőtt megpördülhetne az autó, vagy megint átmenne a másik sávba.-Sonny kinyír, ha összetöröm a kocsiját.
-Húzódj le-szólok rá, levegőt kapkodva, s úgy kapaszkodom az ülésbe, mint a macska, amit megijesztettek, a plafonba.
-Mi van?-Kapja rám megint a tekintetét, miután lassan elindult, de most szinte azonnal vissza is néz az útra.
-Húzódj le, most azonnal!-Szakad ki belőlem megint hangosabban a kelleténél.
-Mégis minek akarod, ho...
-Csak húzódj már le, az istenit! Ilyen állapotban nem vezethetsz!
-Ja, mert te olyan remek állapotban vagy, hogy átvehesd a kormányt, nem igaz?
-Jojo, azonnal húzódj le!-Kiáltok rá, s a halántékomhoz kapok.-Friss levegőt akarok szívni!
-A francba!-Csap megint a kormányra, majd idegesen a hajába túr, de aztán csak teljesíti a kérésem.
Még meg sem áll rendesen, amikor én már kinyitom az ajtót és kipattanok a járműből.
-Summer!-Kiált utánam, de nem figyelek rá.
Muszáj lehiggadnom. Túl sok dolog történt mostanában és még több minden az elmúlt egy órában, amitől a testem remeg. Meg kell nyugodnom, mert ilyen állapotban használhatatlan vagyok és ma még dolgoznom kéne.
Tele vagyok érzelmekkel, amik feszítik a mellkasom és kicsit sem könnyítik meg a helyzetem. Dühös vagyok Jojóra, amiért így rám förmedt; gyűlöletet érzek Jojo apja iránt, mert képes így bánni a fiával; haragszom apára, amiért eltitkolta mindezt előlem és ugyanezért el is vagyok keseredve. És ezeknek rengeteg egyvelege is kavarog bennem, arról nem is beszélve, hogy baromira aggódom Jojóért. Plusz valami furcsa módon, ez a veszekedés felébresztett bennem még valamit...talán vágyat.
És mégis, mindezek után, amikor a fiú kiszáll a kocsiból és elém lép, az utolsó érzelem az, ami teljesen maga alá gyűr.
-Summer, s...
-Fogd már be-indulok meg felé, majd a nyakába ugorva, megcsókolom.
Jojo azonnal viszonozza a csókom, de most sokkal erőteljesebben és erőszakosabban szorít magához, mint az első alkalomkor. Nem okoz fájdalmat, vagy tesz olyat, amit én ne akarnék, csak sokkal jobban ölel és vadabbul csókol. Olyan, mintha kétségbe lenne esve. Vagy, mintha már ezer éve éhezne, hogy újra megcsókolhasson. Komolyan olyan, mint egy éhező, aki hosszú napok után megkapja a kedvenc ételét. És ez, most még jobban bizsergeti és égeti a testem, mint az első csókunk. Sokkal hevesebb és ez mindenemet megremegteti. Az ujjaim a hajába vezetve tudom magamhoz közelebb, miközben ő megemel a földről. Egyszerűen nem akarok elválni tőle. Örökre itt akarok maradni, ahol most megállt az idő és élvezni Jojo ajkainak édes érintését. Tudom, hogy ő is ezt akarja, mert az ujjai a pólómba kapaszkodva nyomódnak a hátamnak, de a tüdőnk valahogy másra vágyik, ahogy elfogy köztünk az oxigén.
-Ezt miért kaptam?-Dönti a homlokát az enyémnek lihegve.
-Mert meg akartalak csókolni-harapok az alsó ajkamba, lehunyt szemekkel.-Bocs, hogy bementem hozzátok, amikor megkértél, hogy maradjak kint a kocsiban-nézek a szemébe, amikor nagy nehezen a csók hatása alól kibújva, kinyitom az enyémeket.
-Én sajnálom, hogy kiabáltam veled-ingatja a fejét.-Csak nem akartam, hogy bajod essen és teljesen bepöccentem, amikor láttam, hogy bánt téged. Rajtad vezettem le. Nem gondoltam komolyan azokat, amiket mondtam-simítja meg az arcom finoman.-Tudom, hogy nem irányítani akarsz minket, csak szimplán tényleg ennyire fontosak vagyunk neked. Sajnálom-ismétli, de most én rázom meg a fejem.
-Ne tedd. Részben mind a kettőnknek igaza volt-bújok hozzá.-Nagyon fáj, ahol megütött?
-Most inkább rúgott-vonja meg a vállát.-De túlélem, nem nagy ügy.
-És a fejed?-Lépek hátrébb tőle, hogy szemügyre vehessem és finoman megérintem ott, ahol beverte az említett testrészét.
Nem szisszen fel és nem is hajol el, amit jó jelnek veszek. Talán tényleg csak durvábbnak tűnt, mint amilyen valójában volt.
-Kutya baja-fogja meg a kezem óvatosan.-Tényleg csak pillanatnyi sötétség volt hirtelen, ahogy koppant. De nincs baj. Amikor megláttam, hogy megragad téged és elkezd fojtogatni, azonnal összeszedtem magam. Nincs miért aggódnod-simít ki egy tincset az arcomból a szabad kezével.
-Tudod, hogy ez nem így megy-ingatom meg a fejem.
-Pedig, ha valakinek, akkor inkább nekem kéne aggódni. Ma kiderült apádról az, ami és-közelebb lép hozzám és megsimítja a nyakam-az én apám keze meg nyomot hagyott rajtad-húzza el a száját és látom rajta, hogy megint befeszül.
-Jól vagyok-lépek kicsit hátrébb, s közben reménykedem benne, hogy elhiszi nekem.
Jojo még magamnál is jobban ismer engem, így nem egyszerű elrejteni előle az érzéseimet. De azt sem akarom, hogy még ennél is jobban aggódjon vagy visszamenjen esetleg balhézni az apjával. Másra sem vágyom, csak, hogy visszaérjünk és elmehessek úszni. Azzal kiadhatom a bennem lévő rengeteg érzelmet, ami folyamatosan gombócot növeszt a torkomban, hiába nyelem azt le.
-Summer, előttem nem kell megj...
-Komolyan nincs baj-szakítom félbe, mielőtt túl gyöngéd lenne és bejutna a pajzsom mögé.-Elárulod, hogy miért kellett annyira az az album?
-Ha visszaértünk és ott lesznek a többiek, akkor elmondom-bólint, s egy pillanatra összepréseli az ajkait.-Amúgyis több véleményre vagyok kíváncsi.
-Jojo, mit láttál a házban, amiért annyira fontos lett hirtelen mások véleménye és az-biccentek a kocsi felé, s óvatosan a két kezem közé veszem az arcát.
-Csak...várd ki, amíg hazaérünk-kéri, majd megfogja a kezeim, elveszi az arcáról és egy puszit nyom az enyémre.-Oké? Bízz bennem.
-Tudod, hogy bízom-bólintok kék szemeibe nézve, mire ő is biccent.
-Visszaszállhatunk a kocsiba? Mehetünk?
Még messze nem érzem magam késznek ahhoz, hogy elszakítsam magam a friss levegőtől, de látom rajta, hogy már nagyon menne vissza, minél messzebb a házuktól. Így hát, bármennyire is szeretnék még egy darabig itt állni, erőt veszek magamon és ismét bólintok.
-Igen-teszem hozzá.-Igen, menjünk-felelem, majd odalépek az ajtóhoz és bepattanok az ülésre.
Jojo viselkedése határozottan nem nyugtatott meg, úgyhogy örülnék, ha minél előbb kiderülne mindaz, amit annyira rejteget.

Jojo:
Nagyon nem állok készen erre, amikor visszaérünk a többiekhez a munkahelyünkre, de mindig is a tettek embere voltam, így úgy gondolom, hogy jobb minél gyorsabban túlesni a dolgokon.
Bármilyen választ is kapok tőlük.
-Na végre!-Indul meg felénk Matt elsőnek.-Már azt hittük, hogy elkaptak titeket vagy...-megtorpan, amikor meglátja Summer nyakát, s a tekintete elkomorul.-Mi történt? Ez Zion volt?-Mutat Summer nyakára, mire mind a ketten megrázzuk a fejünket.
-Nem-teszem hozzá, elhúzva a szám.-Nem, ez az apám volt.
-Mi van?-Kiált fel, s idegesen a hajába túr.-Nem arról volt szó, hogy a házhoz mentek? Mégis mi a francot kerestetek nálatok?-Néz a szemembe, én pedig meglóbálom az albumot.-Mit kezdjek azzal az albummal? Mi a fene történt veletek?
Nem hibáztatom, amiért ennyire kiakadt. Én is kiakadtam, amikor Summer bejött utánam. Sőt, már akkor, amikor azt mondta, hogy el akar menni a házhoz, hogy leellenőrizzük, hogy biztosan jól láttuk-e az apját tegnap este. De nem kötekedtem, mert pontosan tudom, hogy milyen, amikor bízunk valakiben,-akiben nagyon nem kéne-, hogy egyszer jobb lesz. Hiszen ezt érzem minden egyes alkalommal az apámmal kapcsolatban, amikor csak szembe találom magam vele. Mindig van bennem egy kis remény, hogy talán rájön, hogy milyen is és, hogy ez így nem jó, majd leáll. De persze sosem teszi meg. Mert ő rossz ember. Rossz és sosem lesz jó. Éppen ezért vár rám is ez a sors majd.
Hiszen az ő vére csordogál az ereimben.
-Lehetne, hogy ezt bent beszéljük meg?-Morgom ingerülten.-A többiekkel-teszem hozzá, mielőtt Matt tiltakozni tudna.
Igen, dühös vagyok és tele vagyok méreggel. És igen, megértem azt, hogy a legjobb barátom így kiakadt, amikor meglátta Summer nyakát. Én is forrongok magamban és legszívesebben visszamennék apámhoz, most, hogy tudom, hogy Summer biztonságban van és addig verném, amíg mozog. De mindezek az érzelmek ellenére, semmi kedvem kint az utcán megbeszélni, hogy mi történt. Főleg úgy nem, hogy bármikor meghallhat minket bárki, hiszen ebéd után már azért igazán elkezdenek mozogni az emberek, hogy eljussanak a hotel különböző szolgáltatásaihoz.
-Legalább annyit mondj, ho...
-Bent-szakítom félbe Mattet, majd már el is indulok befelé a lakrészünkbe a többiekhez.
Alig lépek az ajtóhoz, ők máris rám kapják a tekintetüket, s talpra ugranak.
-Mi történt?-Kezdi az arcomat fürkészni Coco.
Megvárom, hogy Summer és Matt is bejöjjenek, majd becsukom az ajtót.
Már épp elkezdeném mondani, amikor Summer reszketeg hanggal, megszólal:
-Igazatok volt-nyögi ki a legjobb barátnője elé lépve.-Apámé a ház. Megtaláltam a papírokat. Ott van, teljesen legálisan, az ő aláírásával az összes dolog, ami csak kellhet. Egyszerűen nem értem, hogy hogy lehetett erre pénze-rogy az ágy szélére a fejét ingatva, s nekem azonnal feltűnik, hogy az eddig annyira jól használt álarca most elkezd repedezni.
-Mi történt a nyakaddal?-Szólal meg Biff, s láthatóan megfeszül.
Biff talán nem a legsportosabb ember, akivel valaha találkoztam-finoman szólva-, de az biztos, hogy értünk akár a világ legdurvább akadály pályáját is végigcsinálná, hogy ezzel minket megmentsen. Mégha tartózkodónak is tűnik néha.
Na jó...az esetek többségében az is.
-Pontosabban ki történt vele-szólal meg Matt a falnak dőlve, mire rákapom a tekintetem.-Végre kapok valami magyarázatot?
Tudom, hogy nem rám dühös. Sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy inkább aggódik amiatt, hogy nekem is bajom esett. Hiszen tisztában van vele, hogy Summert sosem vinném oda, ahol baja eshetne. Éppen ezért tudom, hogy az a rengeteg negatív érzelem, ami most a szeméből sugárzik, az nem nekem szól, hanem az apámnak. Az apámnak, akit úgy leütöttem, hogy szerintem még mindig nem tért magához. Más esetben bűntudatom lenne, de most...most semmit nem érzek ezzel kapcsolatban, csak azt, hogy megmentettem Summert, mielőtt az a vadbarom megölhette volna. Mert szerintem simán megcsinálta volna. A sok alkoholtól fel sem fogta, hogy mit csinál. És biztos vagyok benne, hogy utána, amikor kijózanodott volna, akkor vagy rám kente volna és emgem kért volna számon vagy magyarázkodott volna, hogy ő nem akarta.
Próbálok ellene tenni, de ettől akaratom ellenére is bekúszik a fejembe egy kép, ahogy Summer ott fekszik a nappalink padlóján és a szíve már nem dobog. Látom magam előtt a mozdulatlan testét és ettől kiráz a hideg, miközben rám tör a rosszullét. Nem tudom, hogy kiül-e az arcomra vagy csak Summer ennyire ismer, esetleg megérzi, hogy kezdek rosszul lenni, de felpattan Coco mellől, kiszakad az öleléséből, majd egyenesen elém lép, pont mielőtt a térdeim összecsuklanának és így én a földre zuhannék.
-Jojo, lélegezz!-Szól rám, s finoman az ágyhoz tol, majd leültet rá.-Jól vagyok, emlékszel?-Simítja meg az arcom finoman, amitől látom, hogy a többiek összenéznek mögötte.-Nyugodj meg és végy egy nagy levegőt.
Lehunyom a szemem egy pillanatra és teszem, amit Summer kért. Veszek pár nagy levegőt, s nagy nehezen kisöpröm a fejemből ezeket a rémképeket, miközben emlékeztetem magam, hogy nem lett nagyobb baj és Summer tényleg jól van. Már amennyire egy ilyen helyzetben jól lehet az ember.
-Rendben-sóhajtok fel egy fél fokkal megkönnyebbültebben.-Megvagyok-biztosítom, mire ő küld felém egy halvány mosolyt és biccent.
Már arra számítok, hogy visszamegy Coco mellé, de ehelyett leül mellém, s a térdét finoman az enyémnek érinti. Nem nagy dolog, de nekem most kábé a mindent jelenti.
Mielőtt bárki felháborodhatna, amiért nem mondtam semmit vagy esetleg aggódni kezdenének, megszólalok:
-Először tényleg Summer apjához mentünk. Valahogy bejutottunk és elkezdtük átnézni a házat. Bementem az egyik szobába, ahol találtam egy képet-húzom elő a telefonom, s megnyitom a galériámat.-Szerintetek ez a kép-nyújtom ki a mobilom, mire mindegyikőjük úgy helyezkedik, hogy lássák a képernyőt-és ez-nyitom ki az albumot, majd oda lapozom, ahol emlékeim szerint van a fotó-, nem hasonlít?
-Hogy nem hasonlít-e?-Kiált fel Biff, s a szemöldöke az egekbe ugrik, miután alaposan szemügyre vette azokat.-Jojo, ez ugyanaz-néz rám, nekem pedig a szavai kicsit sem segítenek abban, hogy a józanság talaján maradjak.
-Ezért mentetek hozzátok?-Pillant rám Matt, de már nyoma sincs a szemében annak a sok dühnek.-Hogy ezt leellenőrizd?
-Muszáj voltam-bólintok.-De Summernek megmondtam, hogy maradjon a kocsiban. Eszem ágában sem volt veszélybe sodorni őt. És eleinte azt hittem, hogy nem is lesz baj az apámmal, mert épp a hántsó verandán vedelt valamit. Komolyan úgy terveztem, hogy csak megyek és jövök. De természetesen ő áthúzta a számításaim-húzom el a számat keserűen, s érzem, hogy az izmaim megint pattanásig feszülnek.
A mellettem pihenő kezemen egyszercsak megérzem, hogy Summer alig észrevehetően becsúsztatja az ujjait az enyémek közé, de nem néz rám. Úgy csinál, mintha véletlen lenne, de ahogy nagyot nyel, tudom, hogy szándékos a mozdulata.
-Kint meghallottam, hogy dulakodnak-veszi át a szót a lány.-És miután hallottam, hogy Jojo apja mekkora féreg, nem hagyhattam bent egyedül-ingatja meg a fejét.-Bementem, hogy segítsek, aztán máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy terveztem-simítja meg a nyakát finoman.
-Fáj még?-Kezdem az arcát fürkészni, de nem pont azt a reakciót kapom, amire számítottam:
-Na és neked a fejed?-Kérdezi, s felvonja a szemöldökét
-Mondtam, hogy nincs baja-vágom rá, s már épp kontrázna, amikor Sonny megszólal, ezzel belé fojtva a szót.
-De várjunk csak-egyenesedik ki, a fejét zavartan rázva-ennek semmi értelme. Ha ez te vagy-bök a kép felé rám nézve-és a két kép ugyanaz, márpedig egyértelműen ugyanaz, akkor mégis mi a francot keresett abban a házban, amit Zion vett meg?
Az egyik felem rávágná, hogy halványlila gőzöm sincs. A másikban viszont elkezd motoszkálni valami. Valami, ami annyira lehetetlen, hogy nem is foglalkozom vele.
-Ez az egyetlen furcsaság a dologban?-Kérdezek vissza.-Zion címe ott volt a lövöldözés helyszínén, a házában pedig ott volt egy csecsemő koromban készült kép rólam. Szerintem ebben több dolog is van, ami nem stimmel. Főleg, ha azt vesszük alapul, hogy elvileg Mr. Miller kapcsolta le az áramot és ezek ketten elvileg ki nem állhatják egymást.
-Csak én érzem, hogy ennek a sztorinak se eleje, se vége?-Kap a halántékához egy fájdalmas grimasz kíséretében Coco, s leül a legközelebbi ágyra.-Mégis mi a francot csinálunk most ezek után?-Néz fel ránk, s most valahogy sokkal fáradtabbnak tűnik.
Sőt, egyenesen kimerültnek.
-Nos-szólal meg hosszú percekig tartó csend után Summer-, több lehetőségünk is van.
-Ami azt illeti, túl sok lehetőségünk is van-száll be a beszélgetésbe Biff is, lényegesen kétségbeesettebben, mint Summer.-Túl sok irányba tudunk elindulni és eddig mindig csak még több kérdéshez lökött minket az, ha elindultunk valamelyikbe-kezd el fel és alá járkálni.-Elmentünk a helyszínre, mire ránk is fegyvert fogtak-kezdi, s engem igazán idegesít ez a járkálás-; megtudtuk, hogy lecsapták az áramot, mire kilyukadtunk a saját főnökünkhöz; találtunk egy cetlit a helysz...
-Hagyd már abba a mászkálást-szólok rá.-Vágjuk. Szarban vagyunk, mi is ott voltunk. Nem kell felsorolni ezeket.
-Beszélek az apámmal-bukik ki váratlanul Summerből, mire mindannyian rákapjuk a tekintetünket.
-Hogy mit csinálsz?-Vonja fel a szemöldökét Matt.
-Beszélek apámmal-ismétli a lány határozottabban.-Talán ezzel kapunk néhány biztos választ.
Nem akarom megbántani, de csak úgy kijönnek belőlem a szavak:
-Az apád hazug és csaló. Annak az esélye, hogy igazat mond, ha olyan témát hozol fel, nulla.
-Lehet-ért egyet bólintva-, de jelenleg nincs jobb ötletem és túl sok bennem a kérdőjel. Válaszokat akarok.