Louis

Miután Louis és Jay hazamentek Harry-éktől, nem sok mindent csináltak. Késő volt már. Elmendtek mindketten lefürdeni, majd gyorsan átbeszélték a napjukat. Jay kicsit megijedt mikor Louis elmesélte az ájulásos esetet, de a fiúnak sikerült megnyugtatnia őt, hogy jól van. És ez így is volt, mégsem sikeült elaludnia. Harry-n gondolkodott. A mai napon történteken. Első pillanattól kezdve megbíztak egymásban, legalábbis Louis részéről. De miután Harry eljátszotta neki azt a gyönyörű dalt, amit azelőtt még senkinek sem mutatottt meg, Louis érezte, hogy Harry is megbízik őbenne.
Azon gondolkodott, hogy igazából milyen gyönyörű a tündére. És az a csodás zöld szempár még mindig kísértette, jó értelemben.

Louis reggel nagyon fáradtan ébredt. Erősen gondolkozott rajta, hogy ki fog-e tudni kelni agy ágyából, de végül sikerült. Elindult a fürdőbe elvégezni teendőit, majd visszament a szobályába felöltözni. A ruháin kívül még szinte minden cucca dobozban volt, úgyhogy örült, hogy még a költözés napján bepakolta ruháit a szekrénybe, mert most biztos, hogy nem fogott volna hozzá  keresgélni egy két ruhadarab után. Kivett szekrényéből egy szűk fekete farmert és egy bő szürke pulcsit. Lement a konyhába reggelizni. Evés közben Jay-jel beszélték meg a napjukat, majd elköszöntek. Az ajtóhoz lépve Louis felvette fekete Vans cipőjét és kilépett az ajtón.

Az iskola felé tartó út alatt végig Harry-re gondolt. Nem tudta elképzelni, mi lesz ma, de egyben biztos volt. Mégpedig abban, hogy, ha több nem is lehet, de a barátja szeretne lenni a göndörnek.

Amint beért az iskolába, egyből a szekrényéhez ment, lerakni a cuccait és megnézni az órarendjét. Csak bízni tudott abban, hogy hamar meg fogja találni a termet, ahol biológia órája lesz, és nem téved el. Szerencséjére gyorsan megtalálta amit keresett és nem késett el. A csukott ajtó előtt állt, mikor az ajtó hirtelen kinyilt, kilépett rajta és Louis-nak csapódott egy szőke hajú, kék szemű fiú.

- Jajj, ne haragudj kérlek! Nem figyeltem. Sajnálom. - mondta a szőkeség Louis-ra nézve. Egy kicsit mintha lefagyott volna.

- Ugyan, semmi baj. Előfordul. - mondta az alacsony fiú nevetve. - Egyébként Louis vagyok. - nyújtotta kezét mosolyogva a szőke felé.

- Én Niall Horan. Azta, tényleg gyönyörű kék a szemed. - csodálkozott Niall.

- Mi? - kérdezte a megszeppent fiú. Mást nem is tudott kinyögni erre.

- Vagyis...öm...Örülök, hogy megismerhettelek Louis! Üdv az osztályban! Remélem jól fogod érezni magad köztünk! - mondta Niall. Louis hallotta, amit igazából mondott, és az igazat megvallva nem értette, hogy most mi történt.

- Én is örülök Niall! És én is remélem. - mondta mosolyogva. Nagyon remélte, hogy itt nem fogják őt bántani. Mert ha ebben az iskolában is bántalmazni fogják, lehet, hogy már Jay sem tudja majd megmenteni őt a sötétségtől.

- Na gyere, menjünk beljebb! - invitálta a terembe.

- Jó, de nem mentél volna valahova, ha nem ütközünk össze?

- Ja de. De mindegy mostmár. - mosolygott selytelmesen.

Ahogy beléptek a terembe, az összes szempár rájuk szegeződött. Louis megakadt. Nem bírta, ha mindenki őt nézi. Egyszer csak azt vette észre, hogy Niall elindul egy irányba. Louis fel sem nézve ment utána. Mikor a padhoz értek, Niall leült, Louis pedig feleszmélt. Ott volt előtte Ő. Harry. Abban a padban ült, ami előtt állt az alacsony fiú. A kék újra találkozott a zölddel. Egymást bámulták.

- Srácok khmm. - szólt Niall miután percekig nézték egymást mozdulatlanul.

- Szia Louis. - kapott észhez hamarabb Harry.

- Szia Harry. - kapcsolt végre Louis is.

- Gyere, ülj csak le! - mondta Harry a mellette lévő székre  mutatva. Louis bólintott egyet majd lassan leült a fiú mellé.

- Ha esetleg izgulnál, nyugi, Mr. Scott jófej tanár. Kedvelni fogod. - mosolygott halványan Harry.

- Remélem ő is fog engem... - kissé bizonytalan volt.

- Biztos vagyok benne. - felelte a zöld szemű.

- Jó reggelt Gyerekek! - köszönt Mr. Scott miközben belépett a terembe. Körbenézett az osztályon és megakadt a szeme egy fiún. - Az új tanuló. Louis, jól vagy? Tegnap mindenkit megijesztettél az ájulásoddal.- kérdezte.

- Igen Tanár Úr! Semmi bajom. - mondta Louis.

- Harry? Te is rendben Vagy?

- Igen, kutya bajom. - feleli a fiú.

- Rendben. Nos Louis, üdvözöllek az osztályban. Remélem jól ki fogunk jönni! - mosolygott a harmincas éveiben járó férfi.

- Én is remélem. - válaszolta Louis.

- Na jólvan. Kezdjük el az órát! Ma az öröklődéssel fogunk foglalkozni, azon belül is a a génekkel. - csapta össze tenyerét Mr. Scott, mire mindenki kinyiotta füzetét.

- Öhm..bocsi..Harry, tudnál adni egy tollat? Én hülye elfelejtettem elrakni a tolltartóm. - hajtotta le fejét szégyenében.

- Persze. - feleli Harry, majd kivesz a tolltartójából egy pasztell rózsaszín színű tollat. - De vigyázz rá, ez a kedvenc tollam! És érezd magad megtisztelve, amiért hasznáhatod! - húzta fel az orrát büszkélkedve, de közben vigyorgott.

- Vigyázni fogok rá, mint az életemre. - furcsa, hogy ezt mondta, hisz valamikor még el akarta dobni az életét... - Köszönöm Haz! - mosolygott. Harry válaszként viszonozta a mosolyt, majd visszafordult a tábla felé. Az óra iagzából érdekes volt Louis-nak, sok új dolgot tudott meg.

A második óra matek volt. Louis-nak sosem volt kedvence a matek. A sok egyenlet meg a különböző definíciók és számolások gyakran kikészítették őt. Remélte, hogy esetleg a tanár majd tart korrepetálást, mert valószínű, hogy szüksége lesz rá. 

Louis elsőre azt hitte, hogy a matek teremben nem Harry mellett fog majd ülni. De tévedett, ugyanis ugyanolyan elrendezéssel álltak ott is a padok, mint a biológia teremben, és szintén Harry mellett volt csak szabad hely. Louis ezt nem bánta, annak ellenére, hogy, alig érezhetően, de folyamatosan bizsergett teste a göndör mellett. Így hát a három fiú megint egymás mellett ült.

- Mielőtt megint izgulnál, megnyugtatlak, hogy Mrs. Roberts nagyon jó tanár, segíteni fog neked amiben csak tud. - bíztatta Louis-t ezúttal Niall.

- Remélem. Sosem volt kedvencem a matek. Bízom benne, hogy fog majd korrepetálást tartani. - mosolygott beletörődően, mert már nem tudott mit kezdeni azzal, hogy nem érti sokszor a dolgokat.

- Hát Lou, itt nem a tanárok korrepetálják a diákokat, hanem más tanulók, akiknek jól és könnyen megy. - mondta Harry.

- Ohh, akkor lehet bajban leszek... - kicsit megijedt Louis. Azt gondolta, hogy új diákként senki sem segítene neki.

- Dehogy. Én értem. Szívesen segítenék neked, ha szeretnéd. Majd megbeszéljük a Tanárnővel, ha nem fogod éretni. - mosolygott Harry. - Meg Niall-nek is megy, ha gondolod ő is segít neked. Igaz Ni? - kérdezte a göndör barátja felé fordulva.

- Hát nem tudom srácok. Tudjátok nagyon sok dolgom van. Nem biztos, hogy lenne rá időm. - mondta komolyan. - Ugye ott van a KFC, a Burger King, a Meki meg hát nyilván a Nando's. Nem szabad őket elhanyagolnom. - nevette el magát mind a három fiú a végére.

- Oké Niall. Sok fontos dolgod van. - nevetett tovább Harry.

- Meg ott van az Átvátozás. Nem értem a nevét, de muszáj meglátogatnom ott a szerelmem. - Louis kérdőn nézett felváltva a két fiúra. Aztán végül Harry válaszolt a fel nem tett kérdésére.

- A kakaóscsiga. - mondta ki természetesen, amitől Louis-nak nevetnie kellt.

- Ne nevess. Rohadtul imádnivalóak azok a csigák! - "sértődött meg".

- Jól van. - mondta Louis. Eszébe jutott, mit mondott az imént Niall. Megemlítette a pékséget. Akárhányszor csak valamilyen módon felmerül, furcsa érzése lesz. Nem tudta miért, de nem is volt sok ideje gondolkodni, ugyanis belépett a terembe a tanár.

- Jó napot, Gyerekek. Remélem mindenkinek kész van a házi feladata és le tudjuk ellenőrizni. - hadarta el Mrs. Roberts, mire Louis megijedt. Neki nincs házija. Nem tudta, hogy van. Ez az átka, ha új vagy és hiányoztál pár napot a suli kezdéskor. Lemaradtsz néhány dologról.

- Elnézést Tanárnő! - tette fel a kezét Louis, jelezve, hogy mondana valamit. - Nekem nincs házi feladatom. - vallotta be, de félt a következményektől.

- Semmi baj. Louis igaz? - a fiú bólintott. - Nos, akkor még kevésbé baj. Új vagy az osztályban és előző órán nem voltál itt, tehát nem tudhattad. Semmi gond. Csak arra kérlek, hogy ezen túl ne legyen sok ilyen alakalom. - mosolygott halványan, amitől Louis megnyugodott. Ritka az ilyen megértő tanár.

- Rendben, nem lesz több ilyen! - ígérte meg a fiú.

- Úgy legyen. Najó kezdjük el a mai anyagot. - és azzal tempósan, de Louis-nak is érthetően, kezdte el magyarázni az egyenletet, amit felírt a táblára.

Az óra egész jól telt. Nagyjából mindent értett. Volt néhány részlet, ami nem volt világos neki, de azokat majd megkérdezi Harry-től. Tényleg jó tanár. Ezelőtt szinte soha nem volt olyan a gimiben, hogy ilyen könnyen megértett volna valamit. Volt, amire később magától jött rá, volt, amit a tanárja magyarázott el neki. De úgy gondolta, hogy a matek jegy fele a tanáron múlik. Nem mindegy milyen tanárt kapsz. Lehet, hogy olyat kapsz, aki jól magyarázza el, és meg is érted. De lehet hogy olyat, aki azt hiszi, hogy jól magyarázza el, te meg a felét sem érted...

- Na Louis? Értetted amiről szó volt? - kérdezte Niall.

- Hát nagyjából igen, bár van egy-két homályos rész. - felelte.

- Értem. Nos akkor Harry áll a rendelkezésedre ezügyben. Én is segítenék de most nem tudok... Tudod itt ez a szendvics és ahh... - esett újabb szerelembe a szendvics láttán.

- Öm. Harry, akkor segítesz nekem? - kérdezte szégyenlősen a kék szemű.

- Persze. Ma ráérsz? - Louis bólintott. - Remek, akkor ma délután nálad elmagyarázom, ami nem tiszta. Oké? - kérdezte Harry.

- Jó. Köszönöm! - Harry elmosolyodott.

A nap további részében nem történt semmi különös. Volt még egy nyelvtan az osztályfőnökükkel, amin még nem tanultak, ugyanis volt néhány fontos dolog, amit meg kellett beszélni az osztállyal. Louis jól érezte magát azon az órán. igazából sokat nevetett. Az ofő, Miss. Henry nagyon nyitott a hülyeségekkel kapcsolatban, azt vette észre Louis. Folyton poénkodtak az osztálytársai, a kedves nő meg velük nevetett, ahelyett, hogy leszidta volna őket, mint sok más tanár.

Nyelvtan, vagyis inkább osztályfőnöki után, volt még egy kommunikáció és egy testnevelés. Egyik órán sem volt gond. Monjuk Louis a testneveléstől félt leginkább, mert a régi iskolájában, sokan csúfolták őt az öltözőben kicsi termete és kissé nőies alkata miatt. De nem volt semmi ilyesmi itt, mert nem kellett átöltözni. Ugyanis a a tanár a teremrendről meg a balesetvédelemről olvasta fel a szokásos szöveget a diákoknak.

Miután vége volt az utolsó órájuknak a szekrényekhez mentek összepakolni. Louis nem is tudta, hogy Harry szekrénye mellett kapott helyet. Örült neki, mert így pakolás közben meg tudták beszélni, hogy együtt mennek haza, aztán egy fél óra múlva Harry átmegy Louis-hoz matekozni.

A haza fele tartó úton semmi érdekes nem történt igazából. Szokásos dolgokról beszélgettek, és ez kicsit zavarta Louis-t, mert furcsa volt neki, hogy most nem találnak egy érdekes témát sem. Nem úgy, mint tegnap, amikor csak ógy jöttek a szavak és a gondolatok mindkét fiú szájából.

Mikor Louis hazaért, nem találta otthon Jay-t. Valószínűleg még dolgozott, csak eddig még nem tudták, hogy hogy lesz műszakja. Egy kis rendet rakott a házban, mert igazából szanaszét hevert még néhány üres doboz.

Éppen a fénykép albumos dobozt rakta kicsit eldugottabb helyre, mikor az egyik album kicsusszant a dobozból és a földre esett. Lousi lehajolt érte, mikor észrevette, hogy kiesett belőle egy kép. Megnézte. Egy régi kép volt az. Egy kép róla és az akkori legjobb barátjáról még az óvodában.

Az a tekintet és az a pisze orr valahonnan nagyon ismerős volt neki. Mintha látta volna már valamikor a közelmúltban, de nem volt benne biztos. Csak abban, hogy néha hiányzott neki a fiú. De miután elköltöztek, nem látta többet. A fiú nevére pedig már nem emlékszik. Többször is próbálta felkerseni őt, mikor még emlékezett a nevére, de mindig csak süket fülekre talált. Egy idő után feladta a keresést, annak ellenére, hogy megígérték egymásnak, hogy nem szakadnak el, és lassan megfeledkezett róla.

Louis elrakta az albumot a dobozzal együtt, de a képet nem rakta vissza. Csak lerakta a konyha pultra.

Valaki kopogott, mikor már éppen leült a sok pakolászás után, tudta, hogy Harry az. Ment is ajtót nyitni, ám a következő percek történéseire nem számított....

- Szia Louis. Készen állsz a matekozásra? - kérdezte Harry miközben levette az ajtóban a cipőjét, majd óvatosan beljebb ment a házban. - Nahát, Nagyon szép a házatok! - dícsérte meg. - Ohh gondolom még nem volt időtök mindent elpakolni. - mutatott a dobozokra.

- Ahogy mondod. De hétvégére már minden a helyén lesz. - felelte Louis. - Gyere csak beljebb, érezd magad otthon! Kérsz valamit inni? - kérdezte a kék szemű.

- Egy pohár vizet megköszönnék. - mondta Harry.

- Máris. Addig ülj le az egyik székre nyugodtan.

Louis és Harry elindultak a konyha felé. Louis tovább ment a szekrényhez elővenni egy poharat, míg Harry leült a pulthoz.

- Ömm...Louis? - nyögte ki Harry, mire az említett a fiú felé fordult.

- Igen?

- Mondd, honnan van ez a kép? - mutatott a pulton lévő képre, amit Louis pár perce helyezett oda.

- Oh nemrég találtam, kiesett az egyik albumból. Azzal a régi legjobb barátommal vagyok rajta, akit múltkor csak megemlítettem Liam mellett. Még oviban készült a kép. Azóta sajnos nem láttam őt, és már a nevére sem emlékszem, hogy felkeressem őt. - felelte, de nem értette miért érdekli őt? - Miért kérded?

- Ezen a képen én vagyok a régi legjobb barátommal. - mondta meglepettséggel a hangjában, majd lassan felnézett Louis-ra. Louis kikerekedett szemekkel nézett vissza az előtte ülő fiúra. És akkor jött a felismerés. Úristen. Ő lenne az?

13 évvel ezelőtt

Louis

- De anyaa! Kérlek! Had menjek! - kérlelte anyját Louis boci szemekkel.

- Jajj Lou, olyan makacs tudsz lenni... - sóhajtott Jay.

- Kérlek Anya! Jó leszek, ígérem! De olyan rég láttam őt... - a fiú tovább könyörgött anyjának. Nagyon elakart menni. A tavaszi szünet utolsó napja volt és már egy hete nem látta őt.

- De tudod jól, hogy nem szeretem, ha egyedül vagy kint. Én most nem tudok menni, és az apád sem.

- De nem leszek egyedül! Vele leszek!

Jay fiának könyörgő kékségeibe nézett és nem tudott ellenállni nekik. - Na jó. De kérlek kicsikém vigyázz magadra! Vigyázzatok egymásra!

- Úgy lesz. Kösziii Anyuu! - nyújtotta el a szavak végét.

- Mit szólnál ahhoz, ha fél óra múlva én is mennék. Addigra végzek a dolgommal, és legalább nem aggódnám halálra magam miattad. Utána meg maradhatunk még. - vetette fel ötletét Jay. Hiába, bízott Louis-ban, de mégiscsak gyerek volt még.

- Jó, de akkor maradjunk sokáig légyszi!

- Majd meglátjuk.

És azzal Louis már rohant is fel a szobájába átöltözni és magához venni néhány játékot. Legjobb barátjával még a szünet előtt az óvodában megbeszélték, hogy délután elmennek együtt a játszótérre. Nagyon szerette a fiút. Mindig adott a kócosnak a kekszéből, Louis meg cserébe az ő banánjából. Állandóan csakis egymással játszottak, és minden kis kincsüket, amiket találtak az udvaron, megosztották egymással. Lehetett az egy makk, gesztenye vagy akár egy kavics is, bármi is volt az, közös volt.

Louis már az ajtónál várt anyjára egy labdával és Boo Bear-rel a kezében készen az indulásra. A fiú megkérte Jay-t, hogy csomagoljon 2 banánt és egy csomag kekszet nekik, majd mikor az anyja a kezébe adta a kis csomagot, Louis már rohant is volna ki az ajtón, de Jay visszahúzta karjánál és maga felé fordította őt.

- 2 dolgot elfelejtettél Kicsim! - mondta Jay mosollyal az arcán. Louis tudta mi az a két dolog. Gyorsan félrerakta kezéből a cuccait, majd felvette pulcsiját. Jay-nek mindig pulcsi mániája volt, de Louis nem bánta. A második dolog a puszi volt. A fiú, miután magára küzdötte a pulóverét, karfelnyújtással jelezte anyjának, hogy hajoljon le hozzá. Louis átölelte Jay nyakát, majd egy puszit hagyott az arcán. Kezébe vette a "túlélő felszerelést", majd kiment az ajtón egy köszönés után. Tényleg úgy gondolta, hogy egy labda, 2 banán meg egy kis keksz és a macija az ő túlélő felszerelése. Elvégre a macija nélkül sehová sem megy, a labda bármelyik pillanatban szükséges lehet, ha unatkozik és a banán meg a keksz kell a testének, hogy életben maradjon. Ennyire egyszerű.

A játszótér nem volt messze házuktól, sőt, az utcájukban volt, így hamar odaért. Mielőtt bement volna a kis ajtón, előszőr körbenézett. Őt kereste. Nem tudta, hogy ő ideért már, vagy, hogy egyáltalán elengedték-e őt. De amint meglátta már rohant is befele.

Az egyik padra lerakta felszerelését, majd odaosant barátja háta mögé. Viszont a fiú észrevette őt.

- Louuu! - kiáltott fel. - Azt hittem nem fogsz jönni. - mondta majd Louis nyakába ugrott. - Szia Louis!

- Szia Hazza! Hiányoztál! - mondta a kócos hajú lekonyuló mosollyal arcán.

Heloka!

Nos, elég későn hozom a következő részt. Kicsit elakadtam vele, egy ideig nem volt ötletem a folytatáshoz, de itt van! És remélem tetszik nektek, a kis fordulattal együtt.

Valószínűleg nem naponta lesz rész, mert az túl sok nekem. Nem is tudom, hogy tudtam tartani egy hétig... Na de azért gyakran fogom hozni a folytatást.

Ha tetszik a történet, kérlek jelezzétek nekem valahogy! Pusz! <3