Harry és Louis ott álltak az iskola kapuja előtt, miután Mrs. Jonhs hazaengedte őket. Egyikük sem tudta, mit kéne mondania vagy tennie, így csak kínosan álldogáltak egymás mellett, néha-néha a másikra pillantva, de egyikük sem mozdult egy lépést sem.

- Öm anyu mondta, hogy megbeszélte a te anyukáddal, hogy akkor ma átjöttök vacsorára. Gondolom akkor nálunk találkozunk. - Harry már nem bírta tovább a kínos csendet, így inkább megszakította azt. - Szia Louis! - intett egyet és már indult, bár egyáltalán nem akarta ott hagyni az angyalát, a közelében akart lenni.

- Várj Harry! - kiáltott Louis, ezzel megállítva Harry-t.

- Igen?

- Mondd, esetleg nem lenne kedved velem tölteni a délutánt, hamár elengedtek minket? Bár biztosan van jobb dolgod is, hisz épp menni készültél. Menj csak, akkor majd vacsoránál. - Louis-nak csak pörgött az agya, nem is hagyta Harry-t megszólalni.

- De Louis, szívesen lennék veled! - szakította félbe Louis-t.

- Oh Jól van! És tudsz valami jó helyet, ahova beülhetnénk, vagy mit szeretnél csinálni? - kérdezte kíváncsian Louis. - Tudod, én életemben eddig csak tanulmányi kirándulásokra jöttem ide, Londonba, így nem ismerek még igazából semmit a városból, csak néhány nevezetességet. - magyarárkodott a megszeppent fiú.

- A London Eye-t láttad már? - kérdezte a göndör, mire a kócos megrázta a fejét. - Jó, akkor egyszer elmegyünk oda. - jelentette ki. - De egyébként tudok egy jó pékséget, ahol a kakaóscsiga eszméletlen. Az utcánk végében van a hely, de gondolom nem láttad még. - a fiú ismét fejét rázta.- De én nem szeretnék beülni oda, ha neked nem gond. - igazából Harry félt az üzletben lévő székektől, akármennyire is vicces vagy szánalmas ez. - Ha az úgy jó neked, akkor megyünk veszünk kakaóscsigát, meg amit szeretnél, aztán mehetünk hozzám, ha gondolod. - Harry még véletlenül sem akart rámenősnek tűnni, most csak szimplán otthon szeretett volna lenni, de Louis-val.

- Persze, nekem tökéletes! - mondta mosolyogva a kék szemű.

- Remek, akkor gyere!

Louis

Beszélgetve haladtak egymás mellett a pékség felé. Louis megtudta, hogy Harry-nek van egy nővére, Gemma, aki már dolgozik. Louis mesélt egy kicsit -tényleg keveset, mert most nem akart belemenni a témába- a szüleiről, hogy elváltak és van egy féltestvére, Lottie. Nagyjából 7 év van köztük. Louis mindig is nagyon szerette húgát.
Igen, nagyrészt a családjaikról beszélgettek, annak ellenére, hogy Louis nagyon nehezen nyílik és bízik meg az emberekben, de a bizalom, az már az első pillanattól kezdve meg volt köztük, legalábbis Louis részéről.

- Na, itt vagyunk! - mondta Harry mosollyal az arcán. - Átváltozás, tudom fura, még mindig nem jöttem rá miért ez a neve. - a fiú látta angyala arcán a kérdőjelet, miszerint nem érti a pékség nevét.

Bementek és Louis felismerte a helyet a látomásából. Nagyon megilletődött, erre nem számított. Minden részlet, amit csak látott a fejében, minden ugyanolyan volt most is, hogy látta maga előtt. Ez letaglózta őt. Hogy lehetséges? Soha életében nem látta még sem a tündérét, sem a pékséget látomása előtt, mégis minden részletre pontosan ugyanolyan volt, mint ahogy az agya levetítte a szemei előtt 2 napja.

- Louis, jól vagy? Nagyon lesápadtál! - aggódást látott Harry szemeiben.

- Oh igen, persze. Csak... csak hát... én csak... - dadogott zavartan.

- Jól van Louis, nincs semmi baj, nyugodj meg! - a göndör a fiú vállára tette kezét, ezzel próbálta nyugatatni Louis-t, de a kék szeműnek ez sok volt. Nem nagyon tudott most lenyugodni.

- Hé, mi a baj? Nekem elmondhatod! - mondta Harry, mikor látott legördülni egy könnycseppet angyalkája arcán.

- Harry, te... te ezt nem értheted. Nem tudom, hogy elmondjam-e neked. - vallotta be a zavart fiú.

- Elmondhatod nyugodtan. Nem foglak kinevetni, sem haragudni rád vagy bármi hasonló.

- Nem. Nem lehet. Őrültnek fogsz nézni engem. Nem mondhatom el, Harry - motyogott Louis.

- Biztos, hogy nem néznélek téged őrültnek, sosem tudnék úgy nézni rád. De ha nem szeretnéd elmondani, nem kell. Nem erőltetem. Megértem. De tudd, bármikor elmondhatsz nekem bármit. - biztosította őt.

- Jól van, köszönöm! Na de mostmár vegyük meg azokat a csigákat, aztán menjünk. - törölte le gyorsan könnyeit arcáról, majd indult tovább.

Megvették a sütiket, majd elindultak Harry-ékhez. Út közben Louis megbotlott egy kavicsban. Ő maga sem értette hogyan, de nem esett el, ugyanis Harry még időben kapta el karját. De akkor a göndör meglátta angyala csuklóját, és félve nézett fel az ilyedt fiúra. Választ várt a fel nem tett kérdésére.

- Hagyjuk Harry. Inkább csak menjünk tovább. - próbált nyugodt maradni.

- Nem Louis, ez fontos dolog. Kérlek mondd el mi történt! - kérte Harry könnyeit visszafolytva.

- Jó Harry, csak nem itt. Majd nálatok elmondom. - meg sem próbálta mostmár kikerülni a témát. Szerette volna elmondani a tündérének.

- Oké...

Ott ültek a Styles ház nappalijában a kanapén. Louis azon gondolkozott, hogy hogyan kezdjen bele a mesélésbe. Tudta, hogy Harry azt várja, hogy mondjon valamit, így feszengett egy kicsit, majd belekezdett.

- Meleg vagyok. - ezzel kezdte, mert talán így nem kell majd később magyarázkodnia. - Bántottak engem emiatt. Az előző gimimben első évben megtetszett nekem az egyik fiú az osztályból. Soha nem mondtam el neki. Igazából magamnak sem akartam bevallani a dolgot. De aztán elfogadtam. Viszont akkor elkövettem addigi életem legnagyobb hibáját. Beállítottam egy meleg zászlót háttérképnek a telómra. Az egyik osztálytársam, Simon ezt meglátta, és attól a naptól kezdve zaklatni kezdett egy barátjával, Stan-nel együtt. Minden nap többször is megvertek és a többi gyerek meg végignézte vagy röhögött rajta. - egy pillanatra felnézett Harry-re, aki kb 10 cm-rel magasabb volt nála- és látta a sajnálatot szemében. Mintha ettől sírnia kellene, ezt látta az arcán. - Ezt egészen 11. osztály végéig csinálták velem. Nem szólhattam az igazgatónak vagy valamelyik tanárnak erről, sőt még a családomnak sem, mert Simon egyszer egy késsel fenyegetett meg, hogy ha szólok elvágja a torkom. - újból felnézett a fiúra, aki már hang nélkül zokogott - 11. osztály utolsó napján is megvertek, de sokkal durvábban, mint azelőtt bármikor. Nem kaptam levegőt és csak magzatpózban szenvedtem a földön. A legjobb barátom, Liam kapart össze a padlóról, csakúgy, mint mindig. - belenézett a göndörkéja szemeibe, amik könnyektől csillogtak, és úgy mondta - Ha szeretnéd később róla is mesélek. - Harry bólintott egy halvány mosollyal arcán. - Szóval aznap délután én, ha ez lehetséges, mégjobban összetörtem. Akkor csináltam ezeket. - mutatott csuklóján lévő hegekre, miközben már ő is könnyezett. - Anyukám pont akkor nyitott be a fürdőbe. Nem tudta, miért csináltam, de azonnal kitépte kezemből a pengét, és szorosan karjaiba zárt. - szipogott egyet. - Ő kellett nekem akkor, mert ő ismer engem a legjobban, megértette velem, hogy akármi is történik, ez nem megoldás. Bekötözte a vágásokat, majd kérdőn nézett rám válaszra várva. Kitört belőlem a zokogás és elmondtam neki mindent. - megtörölte szemeit, és látta, hogy Harry nem bírja abbahagyni a sírást - A nyáron pszichológushoz jártam, hogy fel tudjam dolgozni a történteket. Dr. Hastings azt javasolta, hogy váltsak iskolát, és ha lehet várost is, mivel a hallottak alapján, biztos volt benne hogy Simon és Stan nem fogják abba hagyni a verésemet. így most itt vagyok. - sóhajtott egy nagyot, majd Harry-re nézett, és látta, hogy ő nagyon sír és egyáltalán nem tudja befejezni.

- Hé Harry, mi a baj? - kérdezte aggódóan és az emlitett vállára simította kezét.

- Én csak.... nekem i... én csak... - dadogott. - Meg..megölelhetlek? - kérdezte félve, sírástól vörös szemekkel.

- Persze! - mondta Louis és egymás karjaiba vetették magukat. Az érintkezésre a kék szemű fiú megnyugodott és már nem sírt, csak élvezte a tündére védelmező, meleg ölelését.

Harry

- Persze! - mondta Louis és egymás karjaiba vetették magukat. Harry megnyugodott Louis ölelésétől, de olyan gyorsan, mintha 1 perce nem is bőgött volna.

Egymást ölelték hosszú, nyugatató perceken keresztül. Egyikük sem akarta elengedni a másikat, de muszály volt megtenniük egy idő után.

- Figyelj Louis. Én nagyon hálás vagyok, amiért ezt elmondtad nekem és bízol bennem. Csak kérlek, soha többet ne bántsd magad! Megígéred? - kérdezte félve a göndörke.

- Hidd el nem terveztem, hogy újra megteszem. Megígérem.

- Köszönöm! És most, mivel te elmondtad a te történetedet, most én jövök. - vett egy nagy levegőt, mielőtt belekezdett volna, de Louis megszakította őt.

- Nem Harry. Nem azért mondtam el, hogy te is megtedd. Nem muszály.

- De én szeretném. - bólintott egyet Louis és Harry elkezdte. - Én is meleg vagyok. És engem is bántottak miatta. Nálam is 9.-ben kezdődött a bántalmazás. Igazából 12 voltam, mikor megtetszett az egyik fiú osztálytársam. Ezt a családomnak és neki mondtam csak el. A fiú nem bántott, pedig azt hittem hogy fog. Nem, csak elmondta, hogy sajnálja, de ő nem úgy néz rám. Elfogadtam. Egy ideig szomorú voltam, de boldog is, mivel nem bántott. Az általánosban ez nem volt nagy cucc, lehet azért mert akkor lehet nem fogták fel, hogy én tényleg meleg vagyok, és nem csak úgy mondom. - Harry Louis-ra nézett, aki kissé döbbenten figyelte a göndört. - 9.-ben elkezdtek engem először csak csúfolni meg szavakkal bántani a szexualitásom miatt. Mai napig fogalmam sincs, hogy honnan tudták meg, mert én nem mondtam el senkinek az osztályból. Aztán elkezdtek verni engem az óra közti szünetekben. Engem is a legjobb barátom, Niall kapart össze. Én már a legelejétől mindent elmondtam a szüleimnek, mert nagyon közel állunk, és nem tudtam volna ezt titkolni előlük. Ami a legrosszabb volt nekem a 9. osztályban az az, hogy a szüleim majdnem elváltak. - itt megállt egy pillanatra, hogy letörölje az újra előtörő könnyeit. - Máshogy akarták kezelni ezt a dolgot, mindketten csak a legjobbat akarták nekem. Pedig nekem az lett volna a legrosszabb ha szétmentek volna. Végül megoldották szerencsére, és azóta csak erősebb a kapcsolatuk. - Harry elmosolyodott. - Szóval vissaztérve, 2 éven keresztül bántalmaztak, és azalatt az idő alatt gyakran látogattam meg Mrs. Jonhs-t, megszerettem őt, ezért vagyunk nagyon jóban. De a két év alatt egyszer sem mondtam semmit, hogy miért van szükségem az ápolásra. Ám egy napon, 10.-ben sokkal durvábban vertek meg, mint valaha. Annyira, hogy belső vérzésem lett és kórházba kerültem. - Louis-ra nézett, aki újra sírt, akárcsak Harry. - Akkor már nem tudtam mit kitalálni, és elmondtam mindent. A tetteseket azonnal kirúgták a suliból. - ezzel kiengedett egy megkönnyebbült sóhajt. - Azóta nem bántott senki, 'csak' néhány bántó szót kapok, de azokat már megszoktam. És most itt vagyok. - kicsit rámosolygott Louis-ra, aki végszóra Harry karjai közé ugrott sírva.

- Harry, én úgy sajnálom. Köszönöm, hogy elmondtad és hogy te is megbízol én bennem!

- Huhh, hát nem gondoltam volna, hogy ez a délután ilyen depisre sikerül. - nevetett kicsit erőltetetten Harry.

- Én azért örülök, hogy ezt elmondtuk egymásnak. Te nem?

- De persze. Én még soha senkinek sem mondtam el ezt. - vallota be a zöld szemű.

- Hát én sem szoktam "dicskedni" ezzel másoknak.

- Hé Louis, mit szólnál, ha a vacsora végéig itt maradnál velem? Úgy értem, hogy nem mennél haza előtte. - kérdezte félve Harry, bár nagyon remélte, hogy Louis szeretne vele maradni.

- Szeretnék, de előtte még át kéne öltöznöm. Mégsem jelenhetek meg ilyen ruhában.

- Ugyan miért nem? Én is így leszek. Ha arra gondolsz, anyut nem fogja zavarni. - biztosította a kék szeműt.

- Ha tényleg így gondolod, akkor oké, maradok. - mosolygott Louis.

- De jó. Na gyere! - és azzal Harry felállt és már rohant is fel a lépcsőn. Louis csak úgy futott utána.

- Ez az én szobám, gyere! Nyugodtan foglalj helyet az ágyon, vagy ahol akarsz. Én minjárt jövök. - a göndör meg sem várta a választ, máris rohant a fürdőbe. Muszály volt kicsit összeszedni a gondolatait.

Nos tehát. Louis az a fiú a látomásából, akibe beleszeretett, mert nyilván sikerült neki. Ezt még mindig nem értette, de már annyi dolgot nem értett, hogy inkább hagyta is. Azt Jay-től már korábban megtudta, hogy Louis-t az előző iskolájában bántották, de arra nem gondolt, hogy így és ennyire. Annyira sajnálta Louis-t, amiért ilyet kellett átélnie, bár ő is hasonlókon ment keresztül, de az most nem számított, Most neki csakis Louis számított. Szerette volna elmondani, hogy mi történt 2 napja, de nem tehette.
Nem akarta nagyon megváratni angyalát, így gyorsan megmosta hideg vízzel az arcát, hogy kicsit összeszedettebb legyen, majd visszament Louis-hoz. Azonban az ajtóban meg kellett állnia. Meglátta, ahogy Louis ölébe veszi Harry gitárját, és elkezdi pengetni a húrjait. Egy gyönyörű dallamot játszik. A göndör már vagy 1 perce csak nézi őt az ajtóban, mire a kék szemű felkapja fejét és Harry-re néz.

- Tudsz rajta játszani? - kérdezte Louis.

- Igen. Nagyon szeretek zenélni. Dalokat is szoktam írni.

- Kérlek játszd el nekem az egyiket! - Louis bocsiszemekkel nézett a göndörre.

- Jól van, de csak mert olyan szépen kértél! - viccelődött Harry. Egyből a kék szemű angyaláról írt féligkész dal jutott az eszébe. Nagyon szerette volna azt eljátszani Louis-nak, azonban nem tehette. Még. Így az egyik kedvenc dalát választotta. A legtöbb dalát kívülről tudja, mind az akkordokat, mind a szöveget, így a dalos füzete most nem kellett. Kezébe vette gitárját és elkezdte játszani a dalt, majd énekkel is belépett.

Put a price on emotion

I'm looking for someone to buy

You've got my devotion

But man, I can hate you sometimes

I don't want to fight you

And I don't wanna sleep in the dirt

We'll get the drinks in

So I'll get to thinking of her

We'll be a fine line

We'll be a fine line

We'll be a fine line

A test of my patience

There's things that we'll never know

You sunshine, you temptress

My hand's at risk, I fold

Crisp  trepdation

I'll try to shake this soon

Spreading you open

Is the only way of knowing you

We'll be a fine line

We'll be alright

Harry nem az első alkalommal játszotta és énekelte el ezt a dalt, de most, hogy közben végig Louis szemébe nézett, teljesen más volt.

- Úristen Harry! Először is, ezt a dalt tényleg te írtad? - Louis szeme csillogott.

- Igen.

- Elképesztően csodálatos ez a dal. - Pont olyan, mint te magad! gondolta magában. - A hangod meg gyönyörű! Még csak hozzáfoghatót sem hallottam

- Hát köszönöm Louis! - mosolygott boldogan. - Te is egy gyönyörű dallamot játszottál. Te írtad?

- Hát tulajdonképpen úgy is nézhetjük. Az imént találtam ki. Én is szeretek zenélni. Bár a hangomra is rengeteg bántást kaptam. - szomorodott el Louis.

- Na nem. Biztosan neked is gyönyörű hangod van! Gyerünk, most te játsz el nekem valamit!

- Hát jó. - mondta kicsit bizonytalanul, majd elkezdett játszani.

It's been a minute since I called you

Just to hear the answerphone

Yeah, I know that you won't get this

But I'll leave a message so I'm not alone

This morning I woke up still dreaming

With memories playing through my head

You'll never know how much I miss you

The day that they took you

I wish it was me instead

But you once told me Don't give up..

You can do it day by day..

And diamonds, they don't turn to dust or fade away'

So I will keep you, day and night

Here until the day I die

I'll be living one life for the two of us

I will be the best of me

Always keep you next to me

I'll be living one life for the two of us

Even when I'm on my own

I know I won't be alone

Tattoo'd on my heart are the words of your favourite song

I know you'll be looking down

Swear I'm gonna make you proud

I'll be living one life for the two of us

Louis a dal végére érve könnyezni kezdett.

- Louis, biztosítalak, gyönyörű hangod van és ez a dal hihetetlenül csodálatos! - Akárcsak Te! Gondolta magában. - Az anyukádnak írtad? - kérdezte Harry, de nem akart tolakodó lenni.

- Igen. Tudod, nekem ő jelenti a legtöbbet. Mikor megtudta, hogy bántottak engem, ki akarta tépni Simon és Stan szívét a helyéről, csak a felső ami rajtuk volt megakadályozták őt ebben. - nevetett fel Louis. - Én vagyok az egyetlen gyermeke, és tudom, hogy én is a legtöbbet jelentem ő neki. Mindig mondta, hogy ne adjam fel. És csakis neki köszönhetem, hogy végül mégsem tettem meg. - szipogott Louis.

- Louis, biztos vagyok benne, hogy az anyukád nagyon büszke rád! És hiába ismerlek téged még csak alig egy napja, én is hihetetlenül büszke vagyok rád, Lou!

Sziasztok!

Nos, én még nem írtam ide, de szeretnék hozzáfűzni valamit a story-val kapcsolatban. Nekem ez az első "könyvem", amit írok, eddig csak olvastam itt, ezért lehet, hogy néhány részlet kissé elcsépelt vagy hasonló. Én nagyon szeretem ezt a történetet, és mindenképpen fogom folytatni.
Még nem tudom, hogy milyen rendszerességgel fogom hozni a részeket (ha fogom hozni). De ami biztos, hogy nagyjából ilyen hosszússágú részekre számithattok.
Pussz <3