- Harry! Kelj fel Kicsim, vár a suli! - kiáltott fel az emeltre Anne fiának, aki még félálomban volt, az éjjel nem sokat tudott aludni. Harry lassan kiszállt puha, meleg ágyából és elindult a fürdő felé. Gyorsan ledobta magáról pizsamáját és beállt a zuhanyfülkébe. Fürdés közben általában gondolkodni szokott valamin, és ez most sem volt másképp. Ez alkalommal azonban gondolatai teljesen máshol - más valakin- jártak, mint egyébként szoktak. Ilyenkor gyakran gondolkodik dalszövegeken, ugyanis nagyon szeret énekelni és dalokat írni. A családja hallotta már a számainak nagy részét, de volt néhány, amelyet csak magának írt. Szerettei rendszerint csak dícsérték őt, hogy mennyire tehetséges és, hogy ezzel kéne foglalkoznia. Harry gondolt már rá, de ő túl félénk és visszahúzódó ehhez.

De most nem egy új szövegen járt az esze, hanem a titokzatos fiún az erdőből. Nem értette, hogy mi történt, és azt sem, hogy Niall miért nem vett észre semmit az egészből, csak azt, hogy Harry 'elgondolkodott'. Egész hátra lévő időben ezen elmélkedett, hogy mégis mi történt. Harry hitt a misztikus dolgokban, mint a harmadik dimenzió, vagy tündérek, angyalok vagy bármi természet feletti lények. Amikor meglátta maga előtt a kék szemű fiút, arra gondolt, hogy ő most egy angyallal vagy egy tündérrel találkozott. Mert annyira tiszta volt a kisugárzása, és a gyönyörű szemeiben mérhetetlen kedvességet és jóságott látott, ezért is babonázta meg őt annyira.
Gondolt arra, hogy lehet tényleg egy misztikus helyen járt, de végül arra jutott, hogy valószínű, hogy csak egy látomás vagy hasonló volt, mert ha tényleg más helyen lett volna, Niall azt 'talán' észrevette volna, bár nem biztos, mert őt viszont a kakaóscsiga bűvülte el nagyon.

Harry miután végzett a zuhanyzással fogat mosott, majd visszatért szobájába. Felöltözött a szokásos szettjébe. Általában egy fekete szűk csónadrágot viselt, mintás inggel -amit mindig csak félig gombolt be- egy bőrcsizmával. Mielőtt lement volna a földszintre reggelizni, még gyorsan megnézte magát a tükörben. Szemei alatt halvány szürkés csíkok helyezkedtek el a kevés alvástól, ugyanis este is csak az angyalra tudott gondolni. Hosszú, vállára hulló göndör tincseit átfésülte ujjaival, majd felkapta iskola táskáját és elindult a földszintre.

- Jól érzem, hogy a kedvencemet készítetted, Anyu? - kérdezte Harry még a lépcsőn, mikor megérezte a palacsinta illatát.

- Igen, Kicsim! Van hozzá juharszirup, bár tudom, hogy nem szereted, mert túl édes és ragacsos, éppen ezért, vettem neked epret mellé, és van tejszínhab is ha kérsz. - mondta vidáman Anne, miközben rakott pár palacsintát négy tányérra. Az egyiket Gemma, Harry szeretett nővére, a másikat az apja elé rakta, egyet meg ott hagyott maga előtt.

- Jó reggelt! - köszöntötte családját a göndör, majd mindenkinek sorban adott egy-egy puszit.

- Neked is! Hogy aludtál Haz?- kérdezte Harry apja, Robin.

- Oh Apu, nem túl jól. Egész este járt az agyam és nem tudtam túl sokat aludni. - felelte Harry álmosan. - Na és Ti?

- Jajj Harry, képzeld el, én sem aludtam valami sokat. Egész este csak forgolódtam. - mondta Gemma fáradtan, majd ásított is egyet. - Lehet telihold volt.

- Mi jól aludtunk. - mondta mosolyogva Anne, majd Robinra nézett, és adott egy meleg csókot a homlokára. Idén lesz a 25. házassági évfordulójuk. Harry és Gemma azon szerencsések közé tartoztak, akiknek nem váltak el a szülei. Ez nagyon gyakori a mai világban, és ez nagyon elszomorította a fiút, ugyanis szörnyű lehet az olyan gyerekeknek, akik nem láthatják akármikor valamelyik szülőjüket.

Anne és Robin egyszer viszont nagyon összevesztek, mikor Harry a gimit kezdte. Minkettejük máshogy kívánta kezelni a fiúk iskolában ért bántalmazását. Mindketten csak jót akartak Harry-nek, de ez a vita, majdnem válással végződött, ami a lehető legrosszabb lett volna a fiúnak. Robin akkor 2 hétig hotelban lakott, ez megviselő és rossz volt mind a négyüknek. Végül a szülei megbeszéték és megoldották a dolgot, és onnantól csak még erősebb lett a kapcsolatuk.

Harry mikor végzett a reggelijével, elmosta tányérját, majd gyorsan ivott egy pohár vizet. Fontosnak tartotta a hidratálást. Felvett egy pulcsit, mert ősz volt, és már kezdett hűlni az idő. Felkapta csizmáját meg táskáját is, majd puszit dobva a levegőbe elköszönt a családjától és kilépett a házból.

Az iskolába tartó úton, megint csak a kócos hajú fiú járt az eszében. Furcsa volt belegondolnia, hogy egy látomásban, hogy láthatott olyan embert, akivel még sosem találkozott, mert  biztos volt benne, hogy még nem látta őt ezelőtt soha. De azt sem értette, hogy hogy lehet, hogy Niall semmit nem vett észre az egészből. Mégis csak kapkodta a levegőt és pánikolva keresett megoldást. Eldöntötte, hogy majd az óra előtt, vagy valamelyik szünetben rákérdez a szőke fiúnál, hogy mi történt.

- Rendben gyerekek! Remélem felírtátok a házi feladatot! Következő órán innen folytatjuk. Legyetek jók, további szép napot! - köszönt el a fiúk matematika tanára, Mrs. Roberts. Harry és Niall egy osztályba jártak és szinte minden órán egymás melett ültek. A matekot szerencsére mindketten értették, sőt szerették is, így tudták, hogy nem fog nehezükre esni a házi feladat megoldása.

- Hé, Nialler! - bökte meg Harry barátja oldalát.

- Hé, Haz! Mi az? - érdeklődött nevetve a szőkeség.

- Hát öm... tudod múltkor voltunk abban a pékségben. - kezdte bizonytalanul.

- Oh igen, ott ettem életem legfinomabb péksütijét. Haver, azok a kakaóscsigák...- válaszolta kissé hitetlenkedve, még mindig nem bírta feldolgozni, mennyire jók voltak azok a csigák.

- Kár, hogy én nem kóstolhattam meg őket...- a fiú szomorú ábrázattal lehajtotta fejét, Nem volt igazából szomorú, de nem volt baj, hogy Niall ezt most nem tudta.

- Mondtam már, ne haragudj Haz! De egyébként is nem én kerültem el egy másik világba, és hagytam ki ezért azokat a mennyei sütiket. - mondta barátja kérkedve.

- Mi? - lepődött meg a zöld szemű fiú, annyira, hogy majdnem kiesett a padból. - Szóval te láttad? Mi történt? - késdezősködött egyből a fiú, mikor meghallotta a reményét annak, hogy most végre megtudhatja mi történt.

- Hallod H, jól vagy? Mi a baj? Hirtelen nagyon lesápadtál! - Niall aggódni kezdett barátjáért.

- Óh jaj! - kapott arcához Harry - Mindegy, csak válaszolj Niall! - szinte parancsolta.

- Jó, nyugi. Csak úgy értettem, hogy percekig meredtél magad elé, kérdeztem mi a baj, de te még csak nem is pislogtál. Nem tudtam mit csináni, így békén hagytalak, és visszatértem a szerelmemhez. - hadarta el, remélve, hogy barátja megnyugszik. Nem értette ezt a hirtelen viselkedését.

- Niall, nekem azt hiszem látomásom volt. - mondta halkan a göndör, majd felnézett barátjára. Meglátta az ír fiú kissé aggodalmas arcát, majd rámosolygot, hátha ezzel segít a helyzetükön.

- Na gyere csak, drága barátom! - állt fel a padból a szőke fiú és kezét Harry felé nyújtotta, ösztönözve őt arra, hogy ő is felálljon és kövesse ki a folyosóra barátját. - Most szépen elmesélsz mindent, onnantól, hogy beléptél az Átváltozásba! - parancsolta Niall.

Harry elmesélte minden percét a pékségben töltött idejének. Niall végig figyelmesen hallgatta, néhány résznél elképedve. A szőke fiúnak semmi ötlete nem volt, miért töntént mindaz, amit az imént hallhatott. De mivel Harry végig előtte ült, így nem mehetett át egy "másik világba", így maradt a látomás gondolata. Eldöntötték, hogy suli után újból elmennek a pékségbe és megpróbálják kideríteni a történteket.

- Viszlát gyerekek! Ez volt az utolsó órátok, mehettek haza! - jelentette ki a biológia tanár, Mr. Scott. A fiúk örültek, hogy vége a napnak, bár tudták, hogy ők még nem haza mennek.

Elindult ak hazafelé, és megálltak a pékség előtt. Harry vett egy mély levegőt, majd Niall-t követve bement a helységbe. Még nem történt semmi különös. Megint kakaóscsigát kértek, mert az ír fiú szerelmes lett belé, a göndörke meg szerette volna megkóstolni. A tálcával a kezében, Niall elindult a sarokhoz, ahoz az asztalhoz, Harry-vel nyomában. Leült. Nem érzett semmi furcsát, ahogy múltkor sem, csak egy szimpla asztal 2 szimpla fotellel, gondolta.

A zöld szemű egy pillanatra megállt a fotel mellett. Félt, hogy megint átéli a kellemetlen bizsergető érzést, de izgatott is volt, ugyanis, lehet, hogy ha leül, újra találkozni fog az elbűvölő fiúval. Leült ő is. Várakozott pár percig, hogy történik-e valami, de nem, semmi sem történt, azon kívül, hogy korgott egyet a gyomra, mert még nem ebédelt.  Egyszerre örült is, mert nem érezte magát tehetetlenül, de csalódott is volt kissé, mert így nem láthatja az angyalát.

- Nos Harry, mit érzel? - kérdezte tőle Niall, akárcsak egy pszichológus tenné.

- Semmit.

- De, valamit biztos érzel. Megint bizsereg a tested? - kérdezte kissé meglepődve a fiú válaszán.

- Igazad van. Tényleg érzek valamit... Éhes vagyok. - jelentette ki komolyan, pedig tudta, milyen választ várt tőle Niall, de ha most nem érzett semmit, akkor nem érzett semmit.

- Haha, vicces vagy, de ezt én szoktam mondani. Na mondd már! - sürgette az előtte ülő fiút.

- Nem, Nialler. Tényleg nem érzek most semmi furcsát. Viszont éhes vagyok. Te is láttad mi volt a kaja ma a suliban, abból én nem eszek. - válaszolta nevetve a kissé döbbent fiúnak.

- Jó, de akkor mi történt múlt alkalommal?

- Nem tudom. Lehet nem a hely miatt történt. Lehet, hogy csak úgy jött egy látomásom. Bár tudnám...

- Hm érdekes. Engem az a fiú foglalkoztat leginkább, de ahogy látom téged is. - mondta vigyorogva a szőke, közben már fogta is kezébe a sütit és kezdte el enni.

- Igen Ni. Azok a gyönyörű szemek... nem tudok másra gondolni. És az a barna, kócos haja, úgy szeretnem megérinteni, biztos selymes. És amilyen kis alacsony, szinte eltűnne karjaim közt, ha megölelhetném...

- Uuh Haver! Te beleszerettél? - kérdezte barátja szemöldök húzogatva.

- Ugyan Niall. Nem szerethetek bele olyas valakibe, akit csak a fejemben láttam. Az is lehet, hogy csak beképzeltem az egészet. Nem szerethetek bele, akármilyen gyönyörű és tiszta lelkű is. - mondta szomorúan a göndör.