Harry leült a fotelba és hirtelen bizseregni kezdett mindene. Kétségbe esett, nem értette mi történik, és próbált valahogy jelezni Niall-nek, hogy valami baj van, de az csak továbbra is a kakaóscsigával volt elfoglalva. A göndör félt, nem tudta mi fog történni, így csak behunyta szemeit és próbált lenyugodni. Sosem volt még hasonló élménye, és félt attól, hogy ez esetleg egy pánikroham, mert kezdte a levegőt is nehezzen, kapkodva venni. Próbált felállni a fotelből, hátha ezzel segít magán, de a lábai nem akartak engedelmeskedni, mintha fölbe gyökereztek volna.

Eleinte nagyon megilyedt, de amikor sehogy sem múlt el ez a bizsergető érzés, kezdett belenyugodni. Fájni nem fájt neki, csak kellemetlen volt, mert tehetetlenül érezte magát. A légzése is kezdett a normál tempóra visszaállni, már nem kapkodta pánikolva a levegőt.

Szemei még mindig csukva voltak, és csak akkor nyitotta ki, mikor feleszmélt, hogy valószínűleg halálra rémítette barátját. Kinyitotta szemeit, de nem várt látvány fogadta. Egy erdőben találta magát. Nagyon meglepődött, de nem ilyedt meg ez alkalommal valamiért. Nyugodt volt. Arra nem is gondolt, vajon mi történhetett, meg hogy hova lett Niall és annak szeretett csigái, ugyanis az elé táruló látvány elfelejtette vele mindezt. Sohasem járt még ilyen csodálatos helyen, még ha csak képzelte is ezt. Gyönyörű volt ez az erdő. Magas, zöldellő fák, terebélyes lombkoronákkal. Élénk, egészséges fű volt mindenütt, ameddig csak a szem ellátott. Harry szerint a fűnek ragyogó zöld színe volt, akárcsak a szemének. Nem volt egoista, sőt... De a szemeit szerette Harry. Szépnek tartotta őket, de nem csak ő gondolta így, rengetegen mondták már neki ezt.

Még csak most vette észre, hogy milyen gyönyörűen ragyogott a nap, sugaraival kiemelve a bokrokon és a fűben lévő szebbnél-szebb virágokat. Harry lassan elkedzett az egyik virág felé sétálni. Előszőr csak megnézte, hogy milyen szép élénk kék színe van a szirmának, majd megszagolta. Elkábította a virág varázslatos illatta, így nem vette észre, hogy valaki elé sétált.

- Ki vagy Te? - kérdezte a göndör fiútól. Harry ugrott egyet, annyira megilyesztette őt az előtte álló ember. Lassan felnézett és újra elkábult, mikor a szemben lévő fiú szemeibe nézett. Ugyanolyan élénk és csodaszép kékek voltak , mint az a virág, amit az előbb csodált meg.
- Ki vagy Te? - ismételte magát a kócos barna hajú fiú, mikor Harry csak bámult rá.
- Ömm...hát én...Harry vagyok.- dadogott zavarában.
- Hogy kerültél ide, Harry?
- Hát én...nem tudom igazából. Az előbb még Niall-lel...óhh Niall hova lett? - eszmélt fel a göndör, hogy nem látja sehol sem barátját.
- Én nem ismerek Niall-t, de mondd, mit keresel a virágomnál? - érdeklődött számonkérően.
- Oh én nem tudtam, sajnálom, ha ezzel megsértettelek. Csak...olyan gyönyörű..pont olyan, mint a szemed. - mondta ki hirtelen átgondolatlanul, ami az eszében járt.
- Hát köszönöm, de még mindig nem értem, hogy lehetsz itt? Neked nem szabad itt lenned! - mondta zavartan a fiú.
- Öm, én sem tudom hogy kerültem ide, de miért ne lehetnék itt?- kérdezte Harry zavartan, nem értette mit értett ezalatt a szépszemű fiú.
- Basszus, nem szabadott volna ilyet mondanom! Tudod mit, csak menj innen, nem szabad itt lenned! Szia! - hadarta el, majd hátat fordított az értetlen göndörnek és elrohant.

Harry lefagyott. Csak ott állt, nem tudta mit csináljon most. Rengeteg kérdése lett hirtelen. Hogy került ide? Mi ez a hely és hol van? Ki ez a titokzatos fiú, aki elvarázsolta a zöld szeműt az ő gyönyörű kék szemeivel? Mit értett az alatt, hogy Harry nem lehetne itt? Miért küldte el az értetlen fiút? És miért rohant el olyan hirtelen? Harry-t nagyon zavarta, hogy jelenleg ennyi mindent nem ért.

Behunyta szemét és bent tartotta a levegőt pár másodpercig, ezzel próbálva összeszedni a gondolatait és visszatérni a valóságba. Kinyitotta szemeit és újra Niall-t látta maga előtt, ahogy éppen az utolsó kakaóscsigát majszolja, és így Harry-nek nem is hagyott egyet sem, de a göndörnek nem ez volt most a legnagyobb problémája. Próbálta felfogni, hogy mi történt, hogy tért vissza a valóságba, vagy hogy egyáltalán tényleg megtörtént-e az előbbi találkozás az erdőben, ugyanis a kócos hajú fiú eléggé felkeltette az érdeklődését a zöld szeműnek.

Harry meleg volt. 12 éves korában jött rá, mikor máshogy kezdett nézni az egyik fiú osztálytására. A szülei jól fogatták a dolgot. Az apja nehezebben, mint az anyja, de mivel Harry volt az egyetlen fia és nagyon szerette őt, a fia boldogságát előrébb helyezte, nehogy megromoljon a remek kapcsolatuk. Az anyja, Anne mindig is tudta, akárcsak Niall. Minketten megnyugtatták Harry-t, hogy nincs ezzel semmi baj, ők ígyis-úgyis örökre szeretni fogják őt. A fiú ennek köszönhetően, sosem szégelte szexualitását, még akkor sem mikor gimiben bántalmazták és zaklatták emiatt. Nyilván nehéz volt feldolgozni, hogy bántják őt, mind érzelmileg, mind fizikailag. Régen bántalmazták, de mamár leginkább 'csak' szavakkal bántják őt.
17 éves, de még nem volt barátja, nem bánja, ő úgy gondolja, hogy majd lesz, amikor lesz. Mikor 12 volt és elég bátorságot összeszedett, bevallotta osztálytársának hogy érez.  A fiú, nem gúnyolta ki, nem bántotta emiatt, hanem elmondta, hogy sajnálja, de ő nem úgy néz a göndörre. A fiú szomorú volt egy ideig, de boldog is, hogy nem kell titkolnia és hogy a fiú nem bántotta őt, pedig arra számított.

- Harry, minden oké? Jól vagy? - kédezte Niall a zöld szeműt, mikor látta, hogy az nagyon elgondolkodott valamin, és kissé aggoladmas arccal bámul maga elé.
- Hogy? Ja igen, persze, csak elgondolkodtam.
- Azt látom, de min?
- Áhh mindegy, nem fontos most. Inkább Te mondd meg nekem, hogy mi az, hogy nekem nem hagytál egy kakaóscsigát sem? - Kérdezte komoly tekinettel Harry, de belül nevetett.
- Ohh basszus, sajnálom, észre sem vettem, de olyan finom volt. Ne haragudj Haz! - kérte a szőke fiú.
- Ugyanmár, semmi baj. Úgyis fogunk még ide jönni szerintem. - mondta utalva a Niall és a kakaóscsiga közötti éppen kialakuló szerelemre, de nem csak ezért akart még ide visszajönni. Ki akarja deríteni mit történt vele pár perccel ezelőtt...