Louis

Alig tudott hinni a szemének, mikor meglátta Liam-et az ajtóban ácsorogni. Oké, azt tudta, hogy a barátja is megy majd valami táborba, de mennyi esélye volt, hogy ők is pont ebbe jönnek? Hát Louis szerint nem sok, mégsem foglalkozott többet a találgatással. Zayn-t kicsit arrébb lökve ugrott Liam nyakába.

Elsőre úgy látta, hogy mindenkinek szimpatikus a barátja, és ez fontos volt neki. Szerette volna, ha a barátai jól kijönnek egymással. És ez meg is történt...főleg Zayn részéről. Mikor észrevette, hogy a két fiú szinte ledermedve figyeli egymást nem értette miért. De aztán kapcsolt az agya és hamar rájött a turpisságra. Somolyogva pillantott Harry felé, és ahogy szokásuk tartja meg is beszélték már jó előre, hogy mi fog itt történni. 

Szerette volna, ha mind az öten jól meglennének egymással, de aminek legjobban szurkolt az az volt, hogy Harry és Liam bírják egymást. Mert azért valljuk be, nem szerencsés, ha két ennyire fontos személy az életedben nem szimpatizál egymással. Louis akkor lett volna meglőve, ha a dolgok nem úgy jöttek volna ki, ahogyan ő azt elképzelte, vagyis Harry és Liam nem kedvelik meg egymást. Ugyanis Liam...mintha a testvére lenne. A családjába tartozott. Harry meg...csak most kapta vissza a gyerekkori legjobb barátját, nem veszíthette el újra, ilyen hamar. Már pedig ő képtelen lett volna választani közülük. De szerencsére minden remekül ment. Egészen addig, amig Liam el nem szólta magát.

- Hát tudod, Lou sokat mesélt már rólad. Ez a lelkitárs dolog egyébként nagyon érdekes. - mondta. Louis-nak majd' leesett az álla, hogy Liam csak így feldobta ezt a témát.

- Mi? - reagált Harry, láthatóan megszeppenve.

- Tudod, régen legjobb barátok voltatok, aztán a látomások, most meg hogy szerel... Hé, aucs!

Louis nem véletlenül nem hagyta, hogy befejezze, és nem véletlenül csapta karon barátját. Erről írogattak egy ideje. Louis minden történést megosztott Liam-mel, ami Harry-vel történt. De tényleg mindent. Egészen a látomástól kezdve, a lelkizésen át, egésszen addig, amikor is rájött, hogy valószínűleg tetszik neki Harry. Nos igen. Először nem is akarta bevallani még magának sem. Nem akarta ezzel elrontani az egészet. De nem tagadhatta tovább, onnantól kezdve, amikor is meglátta Simon-t az iskolánál. Akkor nagyon sokat segített neki Harry, és aznap este hirtelen felötlött benne a tudat, hogy egész nap a göndört figyelte. Az arcvonásait, ar orra és szája vonalát. A szemeit, amiket nem bír nem imádni, olyan szépek. A göndör fürtjeit. Magát a mimikáját. És hogy milyen boldog volt a film nézése közben és ahogy énekelte a dalokat.

Miután Zayn kikövetelt magának egy mesélést későbbre, Niall-el együtt visszamentek a nappaliba. Harry viszont ott maradt még. Louis jelzett neki, hogy menjen csak, úgyis beszélni szeretne még Liam-mel.

- Liam örülök, hogy itt vagy, hiányoztál, de hogy mondhattál ilyet, Nem hiszlek el, komolyan. Te is tudod, hogy nem kellett volna felhoznod azt a témát. Nem szeretném, ha Harry megtudná, hogy én ilyeneken gondolkodok. Ő  biztosan nem hisz az ilyesmikben. - hajtotta le a fejét. - Mondtam neked, múltkor is hogy kiakadt, amiért Niall azt mondta, hogy lelkitársak vagyunk. Nem szeretném, ha egy ilyen hülyeség miatt tönkremenne a kapcsolatunk. - emlékezett vissza a pár napja történt eseményekre, mikor a Mamma Mia-t nézték.

- Bocsánat Louis, igazad van. Viszont emiatt nem fog megromlani a kapcsolatotok. A vak is látja, hogy ti bizony lelkitársak vagytok, akár létezik olyan, akár nem! - jelentette ki komolyan.

- Nem tudom...talán... - vallotta be halványan mosolyogva. - De nem tudhatja meg. Kérlek többet ne hozd fel, jó?

- Persze Lou. Viszont csak addig tartom csukva a szám, ameddig be nem látjátok mindketten, hogy mi is folyik itt igazából. - mosolyodott el.

- Mire gondolsz?

- Gyere menjünk be. Még ki kell pakolnom. - hagyta figyelmen kívül a kérdést és bőröndjét maga után húzva besétált a nappaliba. Végül Louis is hagyta a dolgot, és ment vissza ő is pakolni.

Miután mindent elraktak a szekrényekbe, jöhetett az ágy választás. Niall egyből lefoglalta magának a felső ágyat, és legközelebb Louis csak arra eszmélt fel, hogy neki és Harry-nek maradt a két összetolt ágy. Elgondolkodott azon, hogy lehet jobban járna mindenki, ha széttolnák őket, de azzal valószínűleg nagyon megsértette volna Harry-t, így próbálta lazán kezelni a dolgot, mintha nem is különösebben érdekelné.

- Na Hazzy! - karolta át Harry-t, nem mutatva, hogy hirtelen megcsapta őt a fiú vaníliás illata, ami egy másodperce elkábította őt. Bízott benne, hogy senki sem vette észre. - Ha te nem bánod, akkor nekem oké. De ha téged zavar, akkor széttolhatjuk őket, haver. - egész jól játszotta a nemtörődömöt, de az utolsó szóval, ami kicsúszott a száján, saját magát sikerült bántania. Reménykedett, hogy Harry nem akad fenn ezen.

- Nekem jó így is, haver. - felelte a göndör és annak ellenére, hogy Louis mintha egy kis gyúnyt fedezett volna fel a hangjában az utolsó szónál, Harry-nek sikerült ezzel megforgatni Louis-ban a kést, amit saját maga helyezett el a mellkasában.

Ezután nem történt túl sok érdekesség. Kicsit lelkiztek, kicsit faggatták Liam-et, kicsit kifaggatták Zayn-t is, aztán megint kicsit lelkiztek. De nem sokkal később elég érdekes dolog történt.

- Te Liam... - szólalt meg Zayn, miközben Louis és Harry még mindig telepatikusat játszottak. - Lehet igazad van. Lehet tényleg lelkitársak. - mondta elgondolkodva. Louis már éppen azon volt, hogy megpróbálja leplezni a reakcióját, de nem jutott el odáig, ugyanis Harry elkapta a tekintetét róla és lehajtotta a fejét, ezzel pedig rengeteg kérdést hagyva Louis-ban.

- Srácok, egy kicsit ellopom Harry-t, ha nem gond. - mondta Niall. Ezek szerint neki is feltűnt a fiú hirtelen hangulatváltozása.

Louis nem tudta mitévő legyen most. Magában víbódott, hogy mit csinájon. Először arra gondolt, hogy utánuk megy, de ezt hamar elvetette, mert valószínűleg Niall nem vitte volna be Harry-t a házba, ha nem kettesben akart volna beszélni vele. Aztán az is eszébe jutott, hogy megérdeklődi Liam-nél és Zayn-nél, hogy hátha esetleg észrevettek valamit, úgymond "külső szemmel", de látva a kissé meglepődött és értetlen arckifejezésüket, ezt is kénytelen volt elvetni. Végül nagyjából 5 perc múlva döntött a makacs és aggódó éne. Miután mondta a mellette ülő fiúknak, hogy maradjanak ott, felállt és Niall-ék után ment.

- De ha meg nem így van és nem erre gondolt, akkor miről másról nem akarja, hogy tudjak? - hallotta meg Harry elkeseredett hangját, ahogy beért a házba, de nem akart hallgatózni, így inkább beljebb lépett és beszélni kezdett.

- Hazzy? Minden oké? Mi történt? Jól vagy? - nagyon aggódott a barátjáért. És látva Harry megtört arcát, amikor Niall után jött a házba, egyszerűen nem hagyta nyugodni a dolog, hogy vajon mi történhetett. Vajon megint ez a lelkitársas téma hozta ezt ki belőle, vagy mi más?

- Óh Louis... - esett hirtelen kétségbe Harry, majd Niall-re nézett.

- Hah Tommo, nincs semmi baj. Csak...öhm...igen szóval az van, hogy kicsit rosszul lettem és csak kellett egy kis friss levegő, és megkértem Harry-t, hogy jöjjön velem. Ennyi az egész. - bólintott, mire Harry is és mindketten magabiztosan álltak Louis előtt.

- Jaj tényleg?! Mostmár jobban vagy Ni, ugye? - ment bele ő is a játékba. Nem értette, hogy most miért hazudtak, de kíváncsi volt meddig mennek el ezzel a hülyeséggel.

- Igen, persze. - bólintott megkönnyebülve, felhetőleg amiatt, mert Louis "bevette" a meséjét. - Tudod néha van ilyen. A nagy meleg miatt. - kezdte a magyarázatot, Harry pedig folytatta.

- Vagy ha véletlen nem ittál elegett egy nap. Tudod hogy van ez... - nézett bizonytalanul Louis-ra.

- Aha, tudom... - hatásszünet. - Most ti tényleg úgy gondoltátok, hogy én ezt elhiszem? - nevetett fel erőltetetten, a másik két fiú meg félve nézett vissza rá. - Ugyan már fiúk! A házon kívül voltunk. A szabadban. A friss levegőn. És ti bejötettek ide? Friss levegőért?

- Basszus Niall! - kiáltott fel Harry miután rájött, hogy lebuktak. - Hogy lehet ilyen hülye kifogást kitalálni?

- De hát te is elhitted, hogy beveszi!

- Jó srácok, elég! Semmi gond! - kuncogott Louis. - Elmondjátok mi történt vagy nem? - kérdezte és reménykedett, hogy megbíznak benne eléggé ahhoz, hogy elmondják, de ezek szerint nem, ugyanis a fiúk nem válaszoltak, csak lehajtották a fejüket. - Oké. Értem én. Nem akarjátok, hogy tudjam mi a baj. Rendben. - sóhajtotta és nagyon elszomorodott. - De kérlek, legközelebb legalább normális hazugságot találjatok ki. - azzal kiviharzott a kunyhóból és ledobta magát a székre, ahol néhány perccel ezelőtt ült. Nem tehetett róla, elöntötte őt a düh és némi féltékenység. Pedig tudta, hogy nicsen oka rá, hisz biztosan vannak Niall-nek és Harry-nek közös kis titkaik legjobb barátok révén, mégis rosszul esett neki, hogy nem bíztak meg benne.

Liam és Zayn értetlenkedve és válaszokra várva nézett Louis-ra, de ő nem felelt a fel nem tett kérdésekre. Csak megrázta a fejét és próbálta figyelmen kívül hagyni, az időközben visszatért, Harry fürkésző pillantásait. 

Úgy döntött, hogy egyenlőre nem szeretne erről beszélni, le akart nyugodni, mert tudta, hogy semmi értelme nem lenne, ha haragudna a barátaira ilyen semmiség miatt. Tudta, hogy nincs igaza.

- Lou... - szólalt meg Harry bizonytalanul. - Sajnálom. Csak van valami, amiről egyenlőre még csak Niall tud. Tudom, most úgy érzed, hogy nem bízunk meg benned, de nem erről van szó. Egyszerűen csak nem szeretnék erről beszélni. - hadarta végig Louis szemébe nézve. - És azt is tudom, hogy aggódsz, de nem kell. Nem történt nagy dolog, nincs semmi baj. - bizonygatta és Louis hitt neki...kivéve az utolsó szavait. Nem vette be, de nem adott hangot ennek. Érezte, hogy Harry-t bántja valami, csak azt nem tudta, hogy mi. Viszont ahelyett, hogy annyiban hagyta volna a dolgot, eldöntötte, hogy előbb vagy utóbb, de kideríti mi történt. Most viszont nem firtatta tovább, hagyta magát és Harry-t is.

- Persze, értem. És nem kell bocsánatot kérned, nincs okod rá. Felejtsük el, jó? - kérdezte, mire Harry és Niall is mosolyogva bólintottak, a másik két fiú meg még mindig csak néztek összevissza, hol Harry-ékre, hol Louis-ra, hol pedig egymásra. Igen, szegények semmit, de konkrétan semmit sem értettek az előbbi percekből. Végül ők is elengedték az ügyet, egy-egy szúrós pillantással, ami ebben a helyzetben azt jelentette, hogy erről később beszámolót kérnek.

Mindezek után, mivel már csak 10 perc volt fél kettőig, amikor is ismerkedni fognak a másik osztállyal, elindultak a közösségi ház felé. Modern épület volt. Kör alakú, és a fal végig ablakokból állt. A tetején pedig egy fából készült, kúp alakú tető volt. Ők értek oda elsőként, kicsit hamarabb is, mint kellett volna, így az ajtó előtt álltak és beszélgettek. Többé nem hozták szóba a nemrég történteket, így Louis és Harry sem érezték kínosan magukat, ugyanolyan önfeledten viccelődtek, ahogyan előtte is.

- Már itt vagytok, fiúk? - sétált hozzájuk Miss Henry. - Azt hittem én érkezem majd elsőként.

- Hát Tanárnő, tudja hogy van ez. Utálunk késni. - nevetett Zayn.

- Igen persze. Én is, Zayn. - bólintott mosolyogva.

- Na és Miss Henry, mit fogunk csinálni? - kérdezte kíváncsian Niall.

- Arra gondoltam, hogy esetleg kezdhetnénk egy kis kérdezz-felelekkel. - felelte. - Úgy találtam ki, hogy mivel elég sokan vagyunk, összesen ugye 60-an, így nehézkes lenne, ha egyben lenne mindenki, ezért 6 darab tizes csapatot fogunk összerakni a Tanárnővel, aki épp most jön.

- Szervusz Maya! - köszönt a körülbelül 30-as évei végén járó nő. Szőkés haja volt, amit egy laza konytban fogott össze. Farmerben, egy egyszerű fehér pólóban volt, mely felé még fel vett egy hosszított kardigánt. Louis ismerte őt, elvégre ő volt az osztályfőnöke ezelőtt. - Látom van néhány szorgos diákod. - nézett a fiúkra és nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon nekik. - Sziasztok, fiúk! Adaline Blake vagyok. - kezet rázott Harry-vel Niall-el és Zayn-nel, Liam-nek is köszönt persze. Megkérdezte tőle, hogy jól el van-e ott a többi fiúval, és megnyugodott mikor Liam igennel válaszolt. Feltehetőleg nem akarta, hogy bárki is kellemetlenül érezze magát a tábor alatt. Aztán észrevette Louis-t. - Louis! De jó újra látni! Jaj nem is tudtam, hogy ebbe az osztályba jársz... mármint, hogy amelyikkel együtt táborozunk. Na és hogy vagy? Mi újság? - kérdezte őszinte érdeklődéssel, szeretettel és aggodalommal a hangjában.

- Jó napot, Miss Blake! Önt is jó újra látni. - mosolyodott el. - Minden rendben van mostmár. Remekül vagyok, köszönöm! És Ön?- Liam-en kívül, még Miss Blake miatt nem akarta ott hagyni a régi suliját. Mindig is nagyon kedves és megértő volt mindenkivel. Nem mellesleg nagyon jó tanár is. És természetesen ő is tudott a Simon-os ügyről a végén. Először nagyon megilyedt, hogy hogyan történhetett ilyen éveken keresztül, úgy hogy senki nem vette észre. Aztán nagyon mérges lett. Nyilvánvalóan Simon-ra és Stan-re, azután pedig ő javasolta, hogy Louis menjen el egy pszichológushoz. Louis nagyon kedvelte őt, sokat köszönhetett neki...

- Én is jól vagyok, Louis, köszönöm! - felelte.

- Na jólvan, most, hogy már majdnem mindenki itt van, szerintem bemehetünk, aztán a többiek majd úgyis látják hol vagyunk. - mondta Miss Henry.

A fiúk bólintottak, majd követték Miss Henry-t és Miss Blake-t a belülről is nagy épületbe.

Sziasztok!

Ezúttal nem telt egy egy hónap a következő rész között? Úristen, hogy lehet az? Csak viccelek. Most így alakult, hogy hamarabb jött. Kicsit másabb, ugyanis az előző rész eseményeinek egy részét Louis szemszögéből is láthatjuk. Nem haladtunk sokat előrébb a történetben, de szerettem volna, ha tudjátok a "miérteket".

Remélem azért így is tetszett! Jelezzetek!

Pussz <3