Louis

- Azt hittem ennyiből rájöttél...Te voltál az Louis.

Louis meg sem tudott szólalni. Lesokkolták őt a hallottak. Rendszerezni akarta a fejében kavargó gondolatokat. Tehát... Itt van Harry. Ő a régi legjobb barátja, akit egészen idáig elveszettnek hitt. Soha nem gondolta volna, hogy valaha újra fogja őt látni. De most itt van. Ráadásul, mileőtt újra találkozhattak volna, volt vele egy látomása, a mostani énével. És mint előbb kiderült, Harry-nek is volt egy látomása Louis-al. Ugyanazon a délután volt egymással látomásuk. És ami még nagyon furcsa, a többi igazán érdekes dolog mellett, az az, hogy mintha megtalálták volna egymást. Hiszen Louis úgy látta Harry-t, amilyen helyzetben Harry látta Louis-t.

Louis nem nagyon tudta összerakni, mi ez az egész, de egyben biztos volt. Imádja azokat a zöld szemeket! Igen, olyan szépnek találta őket. Azokat a smaragdokat bámulná egész nap, ha tehetné. Most is éppen ezt tette, de aztán Harry kétségbeesett arca húzta őt vissza a ragyogó szemek fogságából, melyekben elveszett. Eszébe jutott, hogy valószínűleg halálra rémisztette az ő tündérét szótlanságával, és hogy lehet válaszolnia kéne valamit. De mielőtt bármit is mondthatott volna, Harry megszólalt megbánással a hangjában.

- Lou, én nem akartam. Hagyjuk inkább, felejtsd el. Hülyeség. - hadarta és már ment is volna ki a szobából, de Louis visszarántotta a kezénél fogva őt.

- Nem Harry. Ez most fontos. Ne menekülj el előlem, kérlek!

- Nem megyek sehova, csak mondj már valamit! - egy kis mosoly jelent meg az arcán.

- Ez az egész annyira furcsa! És zavar, hogy nem értem. - fakadt ki Louis, mire a zöld szemű, kissé meglepődött, de hagyta barátjának, hogy kifejtse.

- Én eddig nem nagyon hittem semmilyen természet feletti dologban, de ezután... már le sem lehetne tagadni, hogy ilyesmi van a dologban. - mondta a kék szemű, de látva Harry értetlen arcát, folytatta.

- Egy. Már az is bizarr, hogy láttál engem a mostani énemmel, pedig 13 éve nem is hallottunk egymásról. Kettő. Az még furább, hogy velem is ez volt, ráadásul ugyanakkor.

- Mi...? Mármint, hogy te is...öm te is... Mi történt veled? - kérdezte végül.

- Nekem is látomásom, vagy mim volt veled, és nagyjából ugyanakkor, mint neked velem. Hétfő délután... - kezdte Louis.

- Fiúk! Gyertek le! Kész a vacsora! - kiáltott fel Anne. - Fasza, pont jókor. - gondolta magában Louis.

- Neee. Tudni akarom! Gyorsan mondd el! - mondta Harry.

- Na, azt nem Fürtös. Vacsi után megtudod. - felelte vicceskedve az előtte ülő ideges fiúnak.

- De én addig nem bírom ki Louuu! - nyafogott tovább.

- Haz kérlek! Tudom, hogy tudni akarod, de bírd ki kérlek! Ehhez nyugi kell. Nem tudom fél perc alatt elhadarni, mert akkor nem értenéd, és fontos, hogy értsd! - mondta nyugtató hanggal és közben megsimította a göndör arcát, aki erre a cselekedetére láthatóan megszeppent. - Na gyere! - húzta ki őt a szobából.

Leérve Louis meglátta, hogy már tényleg mindenki itt volt náluk. Ugyanis időközben megérkezett Robin és Gemma is, akik kitörő boldogsággal fogadták a híreket, miszerint újra köreikben láthatják a rég elveszett családtagot. Louis rendkívül boldog volt, amiért a Styles család ilyen sok idő elteltével is egy rég látott családtagként gondolnak rá.

- Gyertek fiúk! Terítsetek meg az asztalnál kérlek! - mondta Jay.

- Persze Anya, máris. Gyere Hazza! - Harry gyorsan üdvözölte apját és nővérét, majd ment Louis után.

- Én ezt értem, de mitől ájultatok el? Mármint, akkor még nem is ismertétek fel egymást, hogy a meglepetéstől lehettetek volna rosszul. - érdeklődött Gemma. Nos igen, nyilván kihagyhatatlan rész volt a családi vacsiról, hogy mi történt az utóbbi pár napban, kezdve azzal, hogy hogyan történt az újbóli találkozás. Louis ezt nem bánta, tetszett neki a sztori, így szívesen mesélte egy-két részletet persze kihagyva. Nem kell mindent tudniuk, ő maga sem tud még néhány dolgot.

- Harry történt, drága Gemma... - válaszolta meg magában Gemma kérdését a kék szemű.

- Mi sem tudjuk, Gem. Fizikai oka nem volt, biztos a Sors akarta így. - felelte végül Harry. Louis észre vette, hogy a tündére somolyog. Nem értette miért, de aranyosnak találta, ahogy halványan mosolyogva lehajtja a fejét, és kezdi babrálni ujjait.

- Te meg a sorsod! Folyton ezzel jössz fiam. - mondta Robin forgatva a szemeit.

- Sajnálom Apa, de nincs rá más magyarázatom. Nem tudom, mitől ájultunk el. - itt mellette ülő barátjára nézett. - Te Lou? Mit gondolsz? - kérdezte sokat mondóan pillantva rá. És ezzel elárulta Louis-nak az ájulásának okát.

- Fogalmam sincs... - sóhajtotta, majd kivárta, míg már nem bámulja őt mindenki és óvatosan megütötte Harry lábát, hogy az nézzen rá. A zöld szemű így is tett, ezért Louis egy aprót bólintott, tudatva ezzel, hogy ő is hasonló ok miatt ájult el, mint Harry. A göndör válaszul sunyin elmosolyodott.

- Na nem! Mi volt ez srácok? Láttam ám. Ti tudtok valamit, igaz? - kíváncsiskodott Gemma "kiakadva".

- Nem tudom miről beszélsz. - jelentették ki a fiúk tökéletesen egyszerre.

Louis tudta, hogy lebuktak, de mégsem zavarta nagyon ez őt. Szerencséjére senki nem firtatta tovább, és Gemma is egy kételkedő "aha"-val letudta végül a dolgot.

A kócos hajú fiú rendkívül jól érezte magát a családja körében. Mert hiába, életete első 5 évét velük élte le. A családjának érezte őket. Mindegyiküket. Mintha hazatért volna.

A vacsora nagyon finom volt, Jay és Anne kitettek magukért. És már csak a desszert maradt hátra, amire már nagyon kíváncsi volt Louis, mert Anne úgy harangozta be, mint "ennél jobbat elképzelni sem tudnátok" sütit.

Sok minderől beszélgettek vacsora közben. Szóbajött Harry apjának munkája, amit mellesleg nagyon szeret, és 13 éve keményen végez, amiért - az átlaghoz képest - gyakran kap jutalmat vagy fizetés emelést. Felmerült Gemma munkája is, és az is kiderült, hogy egy fiú is van a láthatáron. Aztán Jay felhozta Louis apját. Anne és Robin kíváncsiak voltak, hogy vele mi történt, de nem tolakodtak. Mivel Jay és Mark mai napig jóban vannak, ezért nem esett nehezére beszélnie róla. A beszélgetés során nagy vonalakban elmesélték az előző 13 év történéseit.

Louis látta Jay-en, hogy nagyon boldog, amiért visszakapta régi barátait. A fiú teljes mértékben megértette anyját, hiszen tudta, hogy születése előtt is már éveken át közeli barátok voltak legfőbbképp Anne-el, de Robin-nal is remek kapcsolatot ápolt. Meghát, át tudta érezni anyja helyzetét, ugyanis mindketten visszakapták legjobb barátaikat.

- Nos fiúk, lányok! Remélem felkészültetek a desszertre! - mondta szórakozottan, de azért mégis komolyan Anne, majd eltűnt a konyhában Jay társaságában. Két perc múlva vissza is tértek. Louis úgy látta, mintha valami krémes-piskótás, vagy hasonló sütemény lenne.

- Na Anyu! Ezt még nem láttam! Mi ez? - érdeklődött Harry.

- Királyfi, azért nem láttad még ezt, mivel erre az alkalomra tartogattam. - ekkor Harry-re és Louis-ra nézett, majd kacsintott egyet. - Ez egy Larry-torta. - jelentette ki büszkén.

- Hogy milyen Drágám? - kérdezte Robin.

- Larry. - körbe nézett a társaságon és látta az értetlen fejeket. - Tényleg nem értitek? - nemleges fejrázás minenkitől - kivéve Jay-t - volt a válasz. - Ajh ilyet?! Azért ennél többet vártam tőletek. - hitetlenkedett felnevetve. - Akkor jobb lesz, ha elmagyarázom. Nos ez egy kekszes-banános torta, egy kis mascarpone-s krémmel, hogy ne legyen száraz. - felelte mosolyogva Harry és Louis közt kapkodva a tekintetét.

A két fiú egymásra nézett. Csak mosolyogni tudtak egymásra. Louis szívét melegség töltötte el, ahogy eszébe jutott, hogy miért pont keksz és banán. - Emlékezett rá. - gondolta magában.

- Szóval Larry? Hm? - gondolkodott el Harry. - Nekem tetszik! - mondta sokat mondó mosollyal Louis-ra nézve.

Louis boldog volt. Hihetetlen. Úgy érezte, mintha időutazott volna. Újra 5 évesnek érezte magát, mint akkor, mikor ezekkel az emberekkel töltötte minden szabad idejét. Nyilván, nem teljesen, hisz mégiscsak 18 éves. Már nincs meg benne a gyermeki önfeledtség és huncutság. Jó, de. Azért még maradt belőle egy kevés benne. De ma már felelősséget kell vállalnia a tetteiért és viselnie kell azoknak a következményeit is. Már nem az a legnagyobb problémája, hogy mennyire jó - vagy éppen nem jó - memória játékban, vagy hogy milyen nagyra kell építenie a homokvárát, hogy azzal megnyerje a versenyt Denis ellen. - Haha mindig megvertem, hisz vérprofi vagyok! - dicsekedett magában Louis és e gondolaton fel is kuncogott, ezt pedig a körülötte lévők is észrevették.

- Mi az, Boo? - kérdezte Jay.

- Áh semmi Anyu. Csak jó újra veletek lenni. - vallotta be. Nem is érezte eddig, hogy mennyire hiányoztak neki ezek az emberek. Főleg Hazza.

- Louuuu! - kiáltotta Harry. - Gyere mááár!

- Nyugalom Haz. Csak mosdóban voltam. Mi volt ilyen sürgős? - kérdezte Louis beérve Harry szobájába, annak tulajdonosa pedig az ágyon ült törökülésben, rendkívül izgatottan.

- Mondd el légysziii! Már vége a vacsinak. - Louis csak nem úszta meg a mesélést, de nem is bánta igazán.

- jól van, csak nyugodj meg Harry. Nem olyan nagy cucc. - Óhh, dehogynem nagy cucc Tomlinson. Miket beszélsz? - tette fel magának a kérdést, majd belekezdett.

- Szóval, azt mondtad, hogy hétfő délután történt veled ez a dolog, ugye?

- Igen. - bólintott.

- Nos, hétfőn délután nekem is látomásom volt. Én...akkor Doncaster-ben voltam hogy, apánál összepakoljam a cuccaim. De szerettem volna mégegyszer elmenni a kedvenc helyemre, míg mielőtt idejövünk. Így mielőtt pakolni mentem volna, elugrottam oda. Tudod Doncaster határában van egy erdő... - megállt egy pillanatra, hogy megbizonyosodjon róla Harry figyel rá. A fiú meredten hallgatta mit mond Louis, így folytatta. - Nagyon szép. Tele van gyönyörű nagy fákkal, bokrokkal. Van az erdőn belül egy eldugottabb rész. Ott a fű olyan puha mintha egy felhőn lépkednél. Mai napig nem értem hogyan... - gondolkodott el. - Az az eldugott kis rész a kedvenc helyem. De nem csak a fű miatt. Olyan gyönyörű virágok vannak ott, amilyeneket még nem láttál...illetve Te láttad...

- Mi? Hogy én?

- Igen. Úgy néz ki, hogy a látomásodban a kedvenc helyemen voltál és engem láttál. És valószínűleg pont akkor, mikor tényleg ott is voltam.

- Najó ez már nagyon fura. Eddig is az volt, de most...

- Várj, még van jobb is. Szóval gyönyörű virágok vannak ott, de nekem van egy nagy kedvemcem. Egy kék. A nevét nem tudom, de imádom, mert olyan a színe, mint a szememnek. Most nem akarok nagyképűsködni, de nagyon szeretem a szemeimet. Szerintem szépek. - hajtotta le fejét. - Most emiatt biztos egoistának néz. - mondta magában.

- Meg tudod érteni, hogy miért szereted. Én imádom őket. - motyogta Harry az orra alá, de Louis értette mit mond, és kellemes bizsergés kerítette hatalmába a bóktól.

- Köszönöm! - vigyorgott Louis, mire a zöld szemű felkapta a fejét és ijedten nézett az előtte ülőre, de mielőtt bármit is kinyöghetett volna zavarában, Louis folytatta.

- Tehát ott voltam a virágomnál, és akkor  jött egy bizsergető érzés. Kettőt pillantottam és tudod hol találtam magam?

- Öm nem...

- A pékségben.

- Akkor ezért voltál rosszul mikor odamentünk? Jaj Lou, elmondhattad volna. - felelte Harry.

- Nem. Nem lehetett. Bár így, hogy veled is ez történt, így meg tudtad volna érteni, de mostmár igazán mindegy ez.

- Igazad van. - látta be a zöld szemű.

- Ott voltam a pékségben, és ami múltkor még nagyon kiakasztott, az az, hogy minden apró részlet ugyanolyan volt, mint ahogyan láttam... Éreztem a péksütik illatát, de keveredett valami egészen mással. Egy olyan ilattal, ami elkábított engem. Körbenéztem, hogy megleljem a forrását és akkor meg láttam valakit egy fotelban ülni. Nem csinált semmit. Először csak maga mellett nézett valamit, majd mikor ránéztem, belefúrta tekintetét az enyémbe. Nem tudom, meddig nézhettük egymást, de már pislognom kellet. Mire kinyiotttam a szemem eltűnt, amit addig láttam és újra az erdőben voltam. Az meg, hogy ki is volt az a személy a fotelban, szerintem már lejött neked.- fejezte be. Ránézett Harry-re, akinek álla már szinte a padlót súrolta.

- Ez... ez... ho-hogy lehetséges? - dadogott összevissza.

- Én nekem fogalmam sincs Haz. Mindennél jobban szeretném tudni, hogy ez hogy és miért történt, de azt hiszem sosem fogjuk megtudni.

- Én örülök neki. - jellentete ki Harry, mikor visszatért a döbbenetből.

- Mi? Minek? - kérdezte Louis.

- Hogy nem tudjuk, és lehet nem is fogjuk megtudni, hogy hogyan és miért történt ez. Szeretem a rejtélyeket meg az ilyen misztikus dolgokat, és ez nagyon is az!

- Hát örülök, hogy Te örülsz, én viszont nem tudom, hova tenni ezt az egészet, és kezd elegem lenni belőle, mert egyre csak bonyolódik minden. Úgy értem, költöznöm kellett, aztán jött ez a látomás izé, aztán kiderült, hogy Te Te vagy, aztán meg az, hogy láttuk egymást. Végülis nem bánom ezeket, csak sok egyszerre... - vallta be inulatosan Louis. Ez a kirohanás kicsit meglepte.

- Hé, Lou! Semmi baj nincs ezzel. Tejlesen rendben van, ahogy érzel, engem is megviselne, ha ennyi minden szakadna a nyakamba. - Harry szoros ölelésbe vonta őt és hátát simogatva próbálta nyugtatni barátját, ami hamar be is vált.

- Sajnálom Hazza, nem tudom honnan jött ez a nagy kiakadás... - mondta elhúzódva Harry-től, hogy a szemébe nézhessen.

- Nincs mit ezen sajnálni! Inkább hagyd egy kicsit pihenni ezt a látomás dolgot, szerintem már úgyis sokat tudunk róla. Ha meg egyszer megtudjuk a miértjét, akkor megtudjuk. De ha meg nem, az sem baj. - felelte.

- Igazad van Hazzy! Váltsunk témát inkább. - mondta gyorsan Louis. - Te, az anyukád mióta tartogatta azt a sütit erre az alkalomra? - hirtelen csak ez jutott eszébe, mint új téma.

- Fogalmam sincs. Anyu sosem beszélt még nekem erről a Larry-tortáról.

- Egyébként miért Larry? - kérdezte, de amint kimondta, leesett neki és homlokára csapott, de Harry csak azért is megválaszolta a kérdést.

- Ez a ship nevünk Lou. Harry + Louis = Larry. - írt fel egy matematikai képletet Harry.

- A ship nevünk... Harry + Louis = Larry... Ez miért nem érettségi tétel? - gondolta magában Louis.