Harry

Amint Harry meglátta a képet a szíve kihagyott egy ütemet. Először nem értette, hogy hogy kerülhet Louis-hoz egy kép róla és a régi barátjáról. De aztán eszébe jutott valami, így muszáj volt rákérdeznie Louis-nál.

- Mondd, honnan van ez a kép? - mutatott a pulton lévő képre, amit Louis pár perce helyezett oda.

- Oh nemrég találtam, kiesett az egyik albumból. Azzal a régi legjobb barátommal vagyok rajta, akit múltkor csak megemlítettem Liam mellett. Még oviban készült a kép. Azóta sajnos nem láttam, és már a nevére sem emlékszem, hogy felkeressem őt. - felelte, de nem értette miért érdekli őt? - Miért kérded?

- Ezen a képen én vagyok a régi legjobb barátommal. - mondta meglepettséggel a hangjában, majd lassan felnézett Louis-ra. Louis kikerekedett szemekkel nézett vissza az előtte ülő fiúra.

- Mi?... - Louis csak ennyit tudott kinyögni.

- Én nem mondtam, mert nem tartottam fontosnak, de én 5 éves koromig Doncaster-ben éltem a családommal. Egyetlen barátom volt csak, de ez nem zavart mert ő egymagában többet ért nekem egy rakat barátnál is. A legjobb barátom volt egészen odáig, míg el nem költöztünk ide Londonba. Niall-el már itt ismerkedtem. - monda lassan de mégis kicsit sietősen Harry, miközben fel-felpillanott Louis-ra.

- Te... te, mármint hogy izé. Én nekem is volt....volt egy barátom. Óvodában ő volt az egyetlen a macimon kívül. De mikor 5 évesek voltunk elköltöztek Londonba a családjával. - itt Harry-re nézett. - Azóta nem láttam őt...

- Lou. Te vagy az? Tényleg, vagy csak ez egy nagyon kétségbe ejtő véletlen? - kérdezte könnyesedő szemekkel.

- E..emlékszel még valamire a barátoddal kapcsolatban?

- A nevére sajnos már nem... de a szemei mai napig élénken élnek bennem. Olyan csodás kék szeme volt, akár a nyugodt tenger, mikor a nap a felszínére veti ragyogó sugarait. Imádtam a szemeit. - felelte Harry kis mosollyal az arcán, mely az emlékképnek köszönhetően szökött oda. Majd felnézett Louis szemeibe és ugyanaz a szempár fogadta, mely 5 éves korában, a tekintetében a gyermeki huncutság kivételével. - Úristen! - hirtelen jött a felismerés. Nem értette, hogy miért nem vette észre hamarabb...pedig már több napja kísérti az a kék szempár. Természetesen jó értelemben.

- Tudod Harry, én nem szegtem meg a szavam. Gondoltam rád. Kerestelek is, de mindig csak süket fülekre találtam... Te betartottad a szavad? - kérdezte Louis könnyezve, mégis óvatos mosollyal az arcán.

- Hiszen megígértük egymásnak! Uramisten Louu! - kiáltotta Harry, majd felpattant és legjobb barátja karjaiba vetette magát, aki ugyanezt tette.

- Úgy hiányoztál Hazzi! - a göndör hajú kuncogva szorította jobban magához Louis-t a rég használt beceneve hallatán.

- Igazad volt. - mondta Harry.

- Mi? Miben?

- Megmondtad nekem, hogy fogunk még találkozni. - emlékezett vissza.

- És tényleg. De neked is igazad volt. - Harry kérdőn nézett rá.

- Ahogy látom nem tanultál meg repülni és nem is jöttél vissza hozzám a világ másik végéről, ha úgy vesszük akkor én viszont igen. - itt mindeketten halkan felnevettek. - De megírtad nekem a dalt, amit ígértél. - a fiúk arcáról letörölhetetelen volt a mosoly.

- Hihetetlen, hogy emlékszel erre. Annyira hiányoztál.

- Te is nekem! De nehogy azt hidd, hogy te dal nélkül maradtál. Én is megírtam, amit ígértem.

- Kérlek játszd el nekem! - ugrándozott a zöld szemű.

- Gyere. - azzal felmentek Louis szobájába. Louis-nak is volt gitárja, így eltudta játszani neki.

We were too young to know we had everything
Too young, I wish I could've seen it all along
I'm sorry that I hurt you, darling, no, oh
We were too young
I've been looking back a lot lately
Me and you is all I've ever known
It's hard to think you could ever hate me
But everything's feeling different now
Oh, I can't believe I gave in to the pressure
When they said a love like this would never last
So I cut you off 'cause I didn't know no better
Now I realise, yeah, I realise
We were too young to know we had everything
Too young, I wish I could've seen it all along
I'm sorry that I hurt you, darling, no, oh, oh
We were too young
We were too young
We were too young
Face-to-face at the kitchen table
This is everything I've waited for
Now we can finally have a conversation
That I wish we could've had before
Oh, I can't believe I gave in to the pressure
When they said a love like this would never last
So I cut you off 'cause I didn't know no better
Now I realise, yeah, I realise
We were too young to know we had everything
Too young, I wish I could've seen it all along
I'm sorry that I hurt you, darling, no, oh
We were too young
We were too young
We were too young
It's been two years since I've seen your face
Tryna find some better words to say
Before I let this moment slip away
'Cause now I realise
We were too young to know we had everything
Too young, I wish I could've seen it all along
I'm sorry that I hurt you, darling, no, oh, oh
We were too young
We were too young
We were too young
We were too young
We were too young

- Lou! Imádom! Soha nem hallottam még ilyen szépet. Komolyan. - mondta Harry elérzékenyülve.

- Köszönöm Hazza!

Ekkor meghallották a bejárati ajtó nyitódását majd csukódását. Harry azt gondolta, hogy biztos Jay az. Miután kiderült, hogy Harry és Louis kik is egymásnak igazából, megértette, hogy miért bízott Jay-ben az első pillanattől kezdve, ahogy meglátta a szomszéd ház előtt a furgont. Régen is nagyon szerette Jay-t, második anyjaként tekintett rá.

- Boo! - kiáltott egyet Louis anyukája, ezzel igazat adva a göndörnek.

- Gyere Haz! Mondjuk meg anyának, hogy visszataláltunk egymáshoz. - mondta Louis mosollyal az arcán, mire Harry szíve melegséggel telt meg.

- Szia Anyu! - köszönt a kék szemű, amikor leért a lépcsőn. Azonban volt ott még valaki. - Szia Anne! - köszönt neki is, majd odaszaladt először anyjához, kit egy puszival, majd Anne-hez, akit pedig egy szoros öleléssel köszöntött.

- Sziasztok! - érkezett meg Harry is. - Anyu, hogy hogy itt? - kérdezte Anne-t.

- Sziasztok fiúk! Hát Királyfi, ezt tőled is kérdezhetném. Egyébként azért, mert egyszerre ért véget a műszakunk Jay-jel és áthívott kávézni egyet. Na és Te?

- Hát én eredetileg Louis-t jöttem korrepetálni matekból. - válaszolta zavartan, ugyanis teljesen el is felejtette, hogy alapból miért is jött ide.

- Na és Lou? Érted? Tudott segíteni Harry? - kérdezte Jay.

- Hát nagyon jó a mostani matek tanár, így csak néhány részlet homályos. Bár ma még nem is matekoztunk.

- Miért? Történt valami? Baj van? - aggodalmaskodott egyből Jay.

- Nem Jay. Épp ellenkezőleg. - felelte Harry, majd Louis-val sejtelmesen mosolyogva néztek össze.

- Ezt nem értem. - mondta a két anyuka szinte egyszerre. A fiúk ezen felkuncogtak.

- Anyu, Jay. Emlékeztek, a fiaitoknak volt óvodás korukban egy legjobb barátjuk, azonban el kellett szakadniuk, mert az egyiküknek Londonba kellett költöznie? - kezdte Harry.

- Öm...igen? - felelte megint egyszerre a két nő.

- Hát a sors úgy hozta, hogy mostmár újra együtt van a két barát. - fejezte be Louis, amit Harry elkezdett.

- Úristen! - mondták ugyancsak egyszerre. - Harry, Anne! Úristen tényleg ti vagytok azok! - hitetlenkedett először Jay, majd jött Anne is. - Louis, Jay! Hogy nem vettük észre hamarabb? Egyikőtöket sem ismertem fel. Jézusom, ezt el kell mondanom Gem-nek és Robin-nak!

- Dehát hogy jötettek rá? Nekem az életben nem sikerült volna! Nagyon ismerősek voltatok, csak azt nem tudtam honnan, így nem mondtam semmit. - hitetlenkedett még mindig Jay.

- Nézd Anya! A képet a pulton. - mutatott arra Louis.

Nyilván mindkét anya látta már a képet, mert Jay gyakran tartott nosztalgia estet, melynek kihagyhatatlan része a fotóalbumok nézegetése. És Anne is, mert nekik is megvolt otthon ez a kép. Azonban mikor meglátták a fotót, a döbbenet kiült az arcukra.

- Hihetetlen gyerekek! Ezt meg kell ünnepelnünk! - jelentette ki Anne.

- Vacsi nálunk! Mindenki jön! - felelte Jay. - Anne, segítesz főzni? - kérdezte. - Addig meg a fiúk bepótolhatnák a matekot.

- Jó. Van egy nagyon finom desszertem, ha érdekel. - mosolygott sejtelmesen Anne.

- Már hogyne érdekelne?! Megcsinálhatnánk azt a csirkés-krumplis rakottat, ami régen a fiúk kedvence volt. - vetette fel.

- Remek ötlet, azóta nem ettem olyat. Fiúk? Jó lesz? - érdeklődött Harry anyja.

- Tökéletes! - felelték egyszerre, majd az édesanyjuk lelkesedésén mosolyogva mentek vissza Louis szobályába, ahol nem sokkal később neki álltak matekozni.

- Na Lou, így érted? - kérdezte Harry, miután elmagyarázott egy nehezebb példát.

- El sem hiszem, de igen. Köszönöm Haz!

- Szívesen! - mélyen egymás szemébe néztek. Harry kisimított Louis arcából egy rakoncátlan hajtincset, majd megszólalt. - Még mindig olyan selymes és cukin kócos a hajad, mint annak idején. - Louis kissé elpirult a bókon.

- Köszönöm. A tiéd viszont már nem egyenes és rövid, mint ahogy óvodában hordtad. Most szép, hosszó fürtök keretezik az arcod. - csak mosolyogtak egymásra.

- Lou, én ... - hirtelen aztvérezte, hogy azonnal el kell mondania a látomását, melyben a legjobb barátja mostani éne szerepelt. Még most sem fogta fel ez hogy lehetséges, így még bizarrabb az egész, de mégis tetszett neki.

- Harry, mi a baj? - kérdezte, majd letörölte a zöld szemű arcáról az apró csordogáló könnyet. Harry észre sem vette, hogy sír. - Mondd el! - bíztatta Louis.

- Én csak... történt velem valami, mielőtt újra találkoztunk. - kezdte. - Hétfőn suli után Niall-el elmentünk a pékségbe, ahol múltkor voltunk, tudod. - felnézett Louis-ra, aki bólintással jelezte, hogy emlékszik. - Én ott megláttam a helység sarkában egy eldugottabb asztalt. Fura érzésem támadt, mintha, hogyha odaülök, akkor csoda fog történni, vagy nem is tudom. - nevetett fel, majd folytatta. - Szóval ott foglaltunk helyet Niall-lel. Csakhogy mikor leültem az asztal melletti kis fotelba, olyan dolog történt, amit még most sem értek, és még most sem tudok felfogni és logikusan megmagyarázni. - félve pillantott fel a mellette ülő fiúra, ki kíváncsian fürkészte Harry arcát, mintha le tudná onnan olvasni, hogy mi is volt az a dolog, ami történt. Legalábbis a göndör azt gondolta, ezért nézi őt Louis ilyen különösen. - Szerintem nekem akkor látomásom volt. - megállt egy pillanatra. - Tudod, én hiszek az ilyesfajta misztikus dolgokban, ahogy a tündérekben és az angyalokban is. - Hisz Te is angyal vagy. Az én angyalom. - mondta magában. - De ezt ráér később is megbeszélni, most nem ez a legfontosabb. Szóval, ahogy leültem, egy ijesztő bizsergető érzés lett úrrá a testemen. Megijedtem. Nagyon. Tartott ez körülbelül egy percig, majd lehunytam a szemem, és egy másik helyen találtam magam.

- Harry... - szólt volna Louis, de az említett félbeszakította.

- Ne, Lou. Kérlek ne szólj közbe, ígyis nehéz elmondanom. - hajtotta le a fejét és folytatta.

- Én egy gyönyörű erdőben voltam. Nagyon szép volt tényleg. A nap ragyogó, vidámsággal és élettel teli sugaraival ajándékozta meg a magas zöldellő fákat, a puha egészséges füvet és a szebbnél-szebb virágokat. Azonban volt egy virág. Egy virág, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet. Olyan csodás, élénk kék színe volt, akárcsak a szemednek. - motyogta orra alatt az utolsó mondatot, de Louis pont hallotta, majd mosolyra húzta ajkait. - Émelyítő, kábítóan édes ilatta volt annak a virágnak, annyira, hogy még most is érzem az orromban. - Harry tényleg érezte, hisz az illat forrása ott ült mellette. Louis. - Olyannyira elvarázsolt, hogy észre sem vettem, hogy valaki elém sétált. Megkérdezte, hogy ki vagyok, hogy kerültem ide és hogy mit keresek az ő virágánál. Én nem akartam megsérteni őt, de aztán azt mondta, menjek el, mert nem szabadna ott lennem. És elrohant. - Harry fejében még tisztán meg volt a látomása. - Én lefagytam. Pislogtam egyet és újra Niall és a szeretett csigáinak képe jelent meg a szemeim előtt. - fejezte be, de egy részletet direkt kihagyott, hátha Louis rájön magától. Bár Harry, hitetlen arcát látva, nem látott erre sok esélyt.

- Én a harmadik dimenzióban is hiszek, de nem oda kerültem, mert Niall elmondása szerint végig ott ültem előtte. Igaz, hogy pár percig semmit sem reagáltam a szólongatására, de azért nem is egy másik világban járkáltam éppen, ahogy én azt hittem. - nevetett fel kínjában.

- Harry. Én erre nem is tudom mit mondjak.... Hogy történhetett ilyen veled? - kérdezte végül.

- Hát Lou, én is ezen filózok, mióta megtörtént. Fogalmam sincs.

- És tudod ki volt az a valaki, akivel találkoztál? - kérdezte Louis, és Harry mintha egy kis reménykedő csillanást látott volna a kék szemében.

- Azt hittem ennyiből rájöttél... Tudod, mikor ez a látomás dolog megtörtént, azért is volt rendkívül furcsa, mert azt hittem, hogy még soha életemben nem láttam őt. Aztán belépett az osztályterembe 2 napra rá. Én elájultam. És ő is, bár azt nem tudom, hogy miért. Ma pedig kiderült, hogy a legjobb barátom volt az. - ekkor mélyen a kékségekbe nézett és próbálta minden érzelmét belesűríteni tekintetébe, hátha azzal Louis választ kaphat minden - akár fel nem tett - kérdésére. Bár ez nem volt könnyű, hisz jelenleg érzelmi kavalkád tombolt szívében. - Te voltál az Louis.