– A francba! – sziszegte Hermione, amikor a szempillaspirál harmadszor csúszott bele a szemébe. Őszintén szólva fogalma sem volt róla, hogy Lavender és Parvati hogy képes ezt minden nap végigcsinálni: a sminkelés kész kínszenvedésnek tűnt.
– Segítsünk? – dugta be a fejét Parvati az ajtón. Hermione szembenézett a tükörrel, és sóhajtva rázta meg a fejét. Némi ezüstös szemhéjpúder, egy kis szemceruza és a spirál együtt már bőven soknak is tűnt hétköznapi önmagához képest. Parvati is valami ilyesmit gondolhatott, mert így folytatta: – Ügyes vagy, ez pont elég lesz.
Ő és Lavender eddig Hermione ruhái között válogattak. Lavender még mindig az ágy mellett álldogált, és gondterhelten nézte a vörös színű ágytakaróra kidobált kínálatot. Hermione sóhajtott, amikor meglátta a lány arckifejezését: Lavender egyértelműen elszörnyedt azon, hogy nincs egyetlen igazán divatos ruhadarabja sem. Se talár, se mugli ruha.
– Még soha nem gondoltál arra, hogy egyszer nem csak a könyvtárba akarsz elmenni? – kérdezte a lány éppen csak annyi gonosz hangsúllyal, amennyit Hermione megítélése szerint még megengedhetett magának valaki, aki az egész szombat délutánját az ő kicsinosítására szánta. És az nem kis munka volt.
– Normális esetben nem érdekelnek a ruháim – morogta.
– Bízzunk benne, hogy a srácot sem fogják érdekelni – vont vállat Parvati. – Végül is kevés olyan fiú akad a Roxfortban, aki divatszakértő.

Lavender egyetértően bólogatott, és már Parvati ötleteit hallgatta, hogy hogyan kombinálják a lány ruhatárát, hogy mégis valami elfogadható összeállítást kapjanak. Hermione lehunyta a szemét. No igen, kevés olyan fiú akadt a Roxfortban, akit érdekeltek a ruhák – de ő éppen egy olyannal akart randizni. Persze ezt a két szobatársa nem tudta. Lavender és Parvati, amint meghallották a titkos randi valamint a titkos kapcsolat szókapcsolatokat, annyira el voltak ragadtatva attól, hogy részesei lehetnek a titoknak, hogy szinte kéretlenül segíteni kezdtek. És tényleg nem kíváncsiskodtak.
Hermione az ablakhoz lépett, és kipillantott a sötétbe boruló birtokra. Hálás volt, hogy tényleg nem kell hazugságokat kitalálnia, mert az egyszer biztos volt, hogy két szobatársa az igazságot nem hinné el. Ő maga is alig hitte. Amikor péntek este végre elcsípte Malfoyt egyedül a folyosón, és a torkában dobogó szívvel utána szólt, még akkor sem hitte volna, hogy alig huszonnégy óra múlva erre fog készülni. Sőt, igazából csakis azért volt hajlandó megszólítani a mardekáros fiút, mert biztos volt benne, hogy kinevetik és elhajtják. Legalább ezerszer meg is mondta az igazgatónak, aki az arcán különös, mindentudó mosollyal forszírozta azt az agyalágyult ötletet, hogy Hermione megpróbáljon randit kérni Draco Malfoytól, hogy erre semmi esély sincs.

Őszintén szólva Hermione egyik fele – egyáltalán nem a racionális fele, nem az, amelyik mindig tudta, hogy miből írnak jövő héten dolgozatot, sem az, amelyik Voldemort horcruxait tartotta számon – elismerte, hogy Draco Malfoy figyelemreméltó jelenség lett hetedéves korára. Az ezüstszőke hajú fiú elkényeztetett gyerekből először idegesítő kamasszá, mostanra viszont már határozott megjelenésű és sajnálatos módon jóképű fiatalemberré nőtte ki magát. Olyanná, aki egyáltalán nem vetette meg a lányok társaságát. Arról, hogy mikor kivel randizik, az egész iskolában terjengtek pletykák. És négy-, vagyis inkább hatszemközt Lavender elismerte, hogy igaz a hír, ő is csókolózott egyszer egy kicsit Malfoyjal – ami mennyei volt.
Hermione nem tudta, hogy örüljön-e ennek az információnak, vagy még jobban megijedjen attól, hogy Malfoyjal csókolózni jó. Mert akármit gondolt is Malfoy megjelenéséről, azért soha az életben nem hívta volna el sehová sem. Csakhogy Harry tizenhetedik születésnapján ők hárman, mint nagykorú varázslók, törvényesen is beléphettek a Főnix Rendjébe. És, habár ez az iskola befejezéséig nem járt nagyon sok újdonsággal, az azért tény volt, hogy néha feladatokat kellett teljesíteniük. És Hermione most ezt a képtelen feladatot kapta. Vagyis a feladatot eredetileg mindhárman kapták: Dumbledore Harrynek, Ronnak és a lánynak csak egyetlen utasítást adott erre a tanévre, azt, hogy tudják meg, milyen megbízást kapott Draco Malfoy a Sötét Nagyúrtól a nyár végén tartott halálfaló gyűlésen, amely a fiú első ilyen találkozója volt. És akadályozzák meg, hogy végrehajtsa.

Harry megpróbált nyomozni. Felhasználta a Tekergők Térképét, bevonta Dobbyt és némi hallgatózó-bűbájt is, aminek köszönhetően rengeteg dolgot tudott meg Draco tanításon kívüli életéről: sok átmulatott éjszakát a Három Seprűben és még több másfajta mulatást, főleg mardekáros vagy hugrabugos lányok körében. Ron ekkor javasolta a Százfűlé-főzet újbóli alkalmazását, de rövid gondolkodás után belátták, hogy nem jut eszükbe egyetlen olyan mardekáros sem, akinek Malfoy valószínűsíthetően elárulná a feladatát: Crak és Monstro nyilvánvalóan túl buta volt, Parkinson túl pletykás, Zambini álláspontja a háborúban túlságosan is kétes, Nott pedig túlságosan belefeledkezett a barátnőjébe, Greengrassbe.
Ez után olyan logikusan átgondoltnak tűnt az ötlet, hogy sajnálatos módon maga Hermione prezentálta Dumbledore és két barátja előtt: ha Malfoyt látszólag csak a hölgyek társasága érdekli, akkor egyértelműen egy lányon keresztül kellene megfogni. Egy olyan lányon keresztül, aki beavatott, és ért a legilimenciához vagy a szócsavaráshoz – esetleg mindkettőhöz. Mert van olyan pillanat, amikor egy fiatal kamasz képtelen igazán erősen fenntartani az okklumenciát. Vagy amikor annyira szeretné bizonyítani férfiasságát, hogy olyasmivel is dicsekszik, amit máskor nem mondana el. Csak jó időzítés és jó csábítás kell.

Hermione számára egyáltalán nem volt világos, hogy egy ilyen szónoklat után hogyan jutott az igazgató arra a következtetésre, hogy ennek a hölgynek a szerepét ő játssza el. Őszintén – és persze igen udvariasan – megérdeklődte, hogy az igazgató valaha megnézte-e már őt alaposabban. Mert ő megnézte magát, és tudta, hogy nem az a csábító típus. A haja kezelhetetlen volt, a ruhái ugyebár egyáltalán nem divatosak, sminket életében kétszer tett csak fel, a járása többnyire enyhén meggörnyedt a könyvekkel telepakolt táskája súlya alatt, és a jobb kezének mutatóujja fekete volt a tintától, mert szinte állandóan eszébe jutott valami fontos, amit le kellett jegyzetelnie, és ilyenkor többnyire összekente magát. Mindemellett alig-alig értett a legilimenciához, ahhoz pedig, hogy dicsekvésre vegyen rá egy fiút, egyáltalán nem.
De ha a Rend vezetője valamit elhatároz, akkor bizony nincs apelláta. Úgyhogy Fleur a téli szünet alatt a helyes tartással és kellő kecsességgel való járásra okította Hermionét. Igazából csak az első egy óra volt megalázó, utána már egészen jól szórakoztak. Közben a lány legilimencia és okklumencia leckéket is vett, amit viszont kifejezetten értékes és hasznos tudásnak tartott, tehát átmenetileg még hálás is volt Dumbledore-nak érte. Végül ma este Lavender valami csodaszerrel eltüntette a tintát, és némi manikűrözés után még a körmeit is csillogó, halványrózsaszínre varázsolta. Aztán Parvatival közösen ügyködtek valamit a hajával, amitől kezelhetőbb lett, és most egy része a vállára omlott, a többi pedig lazán a tarkójára tekeredett. Most pedig eljött a ruha ideje.

– Ezt nem vettem fel negyedik óta – jegyezte meg Hermione, amikor meglátta az inget, amit Parvati kiválasztott. Halványrózsaszín, egyszerű, vékonyított szabású felső volt.
– Sejtettem – vigyorgott a lány, mint aki pontosan ezt várta.
– Kicsi rám – világított rá Hermione a szerinte nyilvánvaló tényre.
– No igen, azt reméltük is – bólintott Lavender, és rákacsintott. – Ne aggódj, jó kezekben vagy. Elolvastam a Tinimagix összes „átalakítjuk" cikkét, és tudom, hogy hogyan lehet a kevésből a maximumot kihozni.
– És itt most nincs is olyan kevés – tette hozzá Parvati nyilvánvalóan kétértelműen, csak Hermione még nem tudta, hogy mire is célozhat.
Amikor felöltözött, akkor megtudta. Az ing tényleg kicsi volt rá, különösen mellben, így aztán meglepően hangsúlyos dekoltázst alakíthattak ki rajta. Hermione elszörnyedve nézett a tükörbe. Először is nem tudta, hogy ő tud ennyire jól kinézni. Másodszor a tükörből visszapislogó lány egyáltalán nem hasonlított az énképére – inkább olyan volt, mintha Lavenderék előhúztak volna valahonnan egy harmadik barátnőt –, és nem is tudta, hogy hogyan álljon és pláne hogyan üljön ebben a ruhában. Harmadszor pedig zavarba ejtő módon tetszett neki az, amit a tükörben látott. Szívesen lett volna ilyen. Csak éppen tudta, hogy ez egy hazugság.
– Ideje indulnod – jegyezte meg Parvati, miközben Hermione még mindig döbbenten állt a tükör előtt. A magas sarkú csizmával nem volt baja, hála Fleur oktatásának. A szoknya még elviselhető hosszúságú volt. No de az ing... Az komolyan zavarta. Parvati nagy kegyesen elmondta, hogy mire ügyeljen, amikor leül vagy mozog benne, és hogy hogyan kerülheti el azt, hogy a gombok szétpattanjanak.
Hermione fülig pirult és tökéletesen idiótának érezte magát, mire elindult.

~ * ~

Malfoy a hetedik emeleten várta a megbeszélt találkozóhelyen. Sötétszürke, ezüsttel átszőtt, kiválóan szabott talárt viselt, ami nyúlánkabbnak mutatta az alakját. Lezserül a falnak támaszkodott, zsebre vágta a kezét, és gúnyos mosollyal figyelte a közeledő Hermionét. A lány észbe kapott, és kapkodó lépteit lelassította. Egymás elé tette a lábait, ahogy Fleur mutatta, hogy ringó, szexis legyen a járása. A fiú vigyora valamivel szélesebb lett. Hermione igazán nem tudta, hogy mi vette rá Malfoyt erre az egészre. Mert abban az egyben biztos volt, hogy nem az ő vonzerejének köszönhetik, hogy eljött.
A lány felidézte a péntek estét, amikor vacsora után Harry hathatós győzködésének – amelynek az volt a veleje, hogy az igazgatónak tilos ellentmondani – és Ron zavart vállvonogatásainak hatására a fiú után ment a pincébe. Malfoy nem a mardekáros klubhelyiség felé tartott, hanem csak kóborolni kezdett a pince labirintusszerű folyosóin. Amikor Hermione már úgy érezte, hogy nem találna vissza, tehát nagyon veszélyes lenne még tovább menni, utána szólt:
– Malfoy!
A fiú megfordult, arcán kihívó mosoly terült el. – Nocsak, Granger... Hát meg mertél végre szólítani?
Hermione annyira meglepődött, hogy először egyetlen hangot sem tudott kinyögni. Aztán meg olyasmit kérdezett, amit egyáltalán nem akart: – Tudtad, hogy itt vagyok?
– Feltűnt. Volna mit tanulnod az álcázásról és a lopakodásról... – jegyezte meg gúnyos hangon Malfoy. Hermione elvörösödött.
– Mindent tudok az álcázásról...

– Elméletben – vágott közbe Malfoy. Nyilvánvalóan kiválóan szórakozott Hermione dühén. – De, amint a mellékelt ábra is mutatja, van még mit gyakorolnod. – Közelebb lépett Hermionéhoz. A lány önkéntelenül hátrált egy lépést, és nekiment a kőfalnak. – Akarod, hogy továbbmenjek, mintha mit sem sejtenék, és így gyakoroljunk még néhány órán keresztül, vagy kinyögöd, hogy miért loholsz a nyomomban?
– Én... – Hermione mély lélegzetet vett. Most jött a nehéz rész. Megfogalmazta és bemagolta a mondandóját, de Malfoy gúnyosan csillogó szürke szemei egészen összezavarták. – Én arra gondoltam, hogy esetleg valamelyik este találkozhatnánk.
Ha Malfoy meg is lepődött, azt jól leplezte. Rezzenéstelen arccal meredt Hermionéra. Akinek szerencsére hamar eszébe jutott, hogy le kell zárnia a fiú mellett az elméjét. Malfoy végül megszólalt.
– Minek?
– Kettesben. Egy nyugodt helyen. Hogy... – Hermione elakadt.
– Hogy? Ezt kérdeztem, Granger, hogy minek?
– Tudod. – Hermione zavartan vont vállat. Malfoy nevetett.
– Szóval randizni akarsz velem. – A lány feje mellé támaszkodott a kőfalon. Hermione elfelejtett lélegzetet venni. Meglepő módon Malfoy most nem tűnt ijesztőnek, inkább volt vonzó. Igaz, ez a gondolat már ijesztőnek tűnt. – Miért egyeznék bele?
– Te... Nem igazán veted meg a lányok társaságát – emlékeztette Hermione. A fiú biccentett.
– Nem. De ez azt jelenti, hogy van miből válogatnom. Gondolod, hogy érdekelsz? – Draco pillantása végigfutott a lányon. Olyan méricskélő volt, hogy Hermione belevörösödött.
– Azért nehogy azt hidd, hogy nem tudnék olyat, ami érdekelne! – vágta oda sértetten. Malfoy felvonta a szemöldökét.
– Tényleg? Tudod mit? Mutasd meg! Holnap este éppen ráérhetek.

Hermione nyelt egyet. Nem erre számított. Ráadásul máris holnap? De már késő volt meghátrálni: – Találkozzunk hétkor a hetedik emeleten a faliszőnyeggel szemben.
– Holnap hétkor. Csodás. Már előre izgulok, Granger – mosolygott Malfoy, majd otthagyta a folyosón, és egy pillanat alatt felszívódott. Hermionénak egy órájába telt visszatalálni az előcsarnokba vezető lépcsőhöz.
Most pedig itt voltak egymással szemben a hetedik emeleti folyosón. Malfoy pillantása végigfutott a lassú, óvatosan szexi járással közeledő Hermionén. Arcán semmi sem látszott a gondolataiból, és egyelőre az elméje védelmét is tökéletesen fenntartotta. Hermione mély lélegzetet vett, és Draco érdeklődő pillantásától kísérve előhívta a Szükség Szobájának ajtaját. Torkában dobogó szívvel lépett be: kellemes, klubhelyiségszerű szoba fogadta, amely a sárga és a barna különböző, egymással keveredő árnyalataiban pompázott, puha szőnyeg fedte a padlóját és egy kanapé uralta a helyiséget. Az ajtó halk, finom kattanással záródott be Malfoy mögött.
Hermione megfordult, és idegesen nézett a fiúra. Levette a talárt, amit felvett a ruhákra, amiket szobatársai ráadtak: túl kihívónak találta azt az öltözéket ahhoz, hogy abban menjen végig a folyosókon. Malfoy tekintete kényelmes lassúsággal futott végig a testén először tetőtől talpig, aztán visszafelé. Sem a vonásaiból, sem elméjéből nem derült ki semmi sem abból, amit a látványról gondol.

– Meglepsz, Granger – szólalt meg vontatottan, miközben leült a kanapéra. – Nem is gondoltam volna, hogy annyira szeretnéd, hogy megfektessenek, hogy mindent kiteszel az ablakba, amid csak van.
Hermione elvörösödve pillantott le magára. – Ez messze nem minden – suttogta újra feltámadó büszkeséggel.
– Akkor remélhetem, hogy csatlakozol itt hozzám? – kérdezte a fiú vigyorogva, és maga mellé mutatott a kanapéra.
Hermione szándékosan lassan ment oda, és remélte, hogy megfelelően utánozta Parvati fenékkidugós módszerét, amikor leült. Egyébként Malfoy valószínűleg nem a fenekére koncentrált. Hermione keresztbetette a lábát, hogy kivillanjon a combja – ahogy Lavender ajánlotta –, és idegesen pillantott a fiúra. Draco most az arcát méregette lassan, kényelmesen. Hermionének a torkában dobogott a szíve, és hirtelenjében nem tudta, hogy ez csak az idegesség miatta van-e.
– Mutasd, mid van még, amit nem láttam, és érdekelhet – kérte Malfoy csúfondárosan, miközben a pillantása újra végigfutott Hermione dekoltázsán. A lány lámpalázasan szólalt meg:
– Miért nem próbálsz most te elkápráztatni, Malfoy? – kérdezte lágy, szexisnek szánt hangon. Malfoy egyértelműen mulatott rajta. De közelebb hajolt. Hermione majdnem hátrahőkölt.

A fiú keze puhán futott végig az arcán, félresöpörve néhány kósza hajszálat. Hermione igazán szerette volna megérteni, hogy Malfoy érintése azzal a lágy, ezüstszürke pillantással ötvözve miért is bizsergeti meg. Aztán nem volt már képes gondolkozni ezen a kérdésen, mert a fiú odahajolt hozzá, és megcsókolta. Hermionét meglepte a helyzet: biztos volt benne, hogy Malfoy előbb vagy utóbb közli, hogy egyetlen ujjal sem érne hozzá egy sárvérűhöz – ehelyett máris egymáshoz simult a szájuk. A lány ajkai zavartan elnyíltak, és Malfoy nyelve a szájába siklott. Ízek és érzések különös egyvelege áradt szét Hermionében, már-már robbanásszerűen. Lavender nem túlzott. Malfoy magabiztosan gyengéd technikája egyszerűen mennyei volt – habár Hermionének nem volt nagy összehasonlítása alapja. Lihegve kapott levegő után, amikor a fiú elengedte.
– Remélem, elégedett vagy – mondta Malfoy gúnyosan. Hermione önkéntelenül bólintott. A fiú olyan önelégülten mosolygott, hogy Hermione máris megbánta a dolgot. Malfoy ásított egyet. – Én viszont kezdek unatkozni. Bedobhatnád magad, Granger.
– Én... Gondoltam, talán beszélgethetnénk – vetette fel Hermione idegesen.
– Beszélgetni a barátaimmal is tudok – legyintett Malfoy.
– Tényleg? Crakkal meg Monstróval? Izgalmas lehet... – bukott ki Hermionéből a gúnyos válasz. Malfoy végigmérte.
– Nézd, én sem kezdem feszegetni Potter és Weasley értelmi képességeit. Pedig hidd el, volna mit gúnyolódni rajtuk.
– A kettő össze sem hasonlítható! – legyintett Hermione. – Az én barátaim a bambán bámulásnál többet is tudnak.
– Ha te mondod... – mosolygott Malfoy lenézően. Hermione mély lélegzetet vett. Ez egyáltalán nem volt jó irány.
– Nem hiszem, hogy most róluk kellene beszélnünk – morogta.
– Hanem mit hiszel? Igazán nem értem, hogy miért vagy itt, Granger. Ha az ágyba akarsz csábítani, akkor szólok, egyáltalán nem jársz jó úton.

– Te miért vagy itt? – vágta rá Hermione. Komolyan érdekelte. Malfoy rámosolygott.
– Kíváncsiságból. Érdekelt, hogy milyen a Griffendél esze, ha elveszti az fejét. Meg a szüzességét...
– Honnan tudod, hogy még nem vesztettem el? – kérdezte Hermione kihívóan, újra szándékosan szexi hangon. Malfoy keze a combjára simult, és ő összerezzent az érintéstől. Aztán a fiú ujjai lassan feljebb futottak a szoknyája alá. Hermione megállította a kezét, mielőtt túl messzire ment volna.
– Innen – suttogta a fiú a fülébe. – Az ártatlan óvatoskodásodból.
– Oké, jogos – sóhajtott Hermione megint kiesve a csábítószerepből. – Béna vagyok ebben. Még soha nem csábítottam el senkit sem.
Malfoy mosolygott. – Biztos, mert hétköznapokon rejtegeted ezeket – mondta lágyan, és a mutatóujja végigszaladt Hermione nyakán, aztán mellkasán, egészen a melleiig. Hermione zavartan meredt rá. A fiú érintésétől jólesően borzongott meg. – Nocsak! Ez már tetszik? – somolygott Draco.
– Malfoy... – sziszegte Hermione figyelmeztetően, amikor a fiú egész tenyere a mellére simult. Megfogta Malfoy csuklóját, és határozottan húzta el.
– Kéreted magad? Azt hittem, azért jöttél ide, mert meguntad, hogy te vagy az egyetlen a hatod- és hetedévesek között, akit még nem döntöttek meg. Azt hittem, szívességet akarsz tőlem, Granger.
Hermione beharapta az ajkát. Igent kellett volna mondania. Fel kellene tüzelnie Malfoyt ahhoz, hogy be tudjon törni az elméjébe. De fogalma sem volt, hogy hogyan lehetne képes erre.
– Malfoy, én... Nem is tudom. Talán rossz ötlet ez az egész.

– Ugyan, Granger. Nincs ebben semmi rossz – mosolygott a fiú. – Egy bizonyos életkor után teljesen természetes a kíváncsiság. Csak éppen az a helyzet, hogy a zavarodott, ártatlan kisgyerekeket nem igazán szeretem. Nem szeretek a megrontó szerepében tetszelegni. Szóval szedd össze magad, és villants valamit.
Hermione közelebb hajolt a fiúhoz. Azt magyarázta magának, hogy nincs más megoldás, ezt kell tennie. Már, ha szeretné elvégezni a feladatát, és felgöngyölíteni a Rendnek ezt a kérdést. Azt magyarázta magának, hogy egyáltalán nem azért szívja magába Malfoy arcszeszének illatát, mert az isteni és jólesik érezni, ahogy jólesik az ajkainak az, ha végigfut a fiú frissen borotvált, puha arcbőrén. Összesimult az arcuk, és Hermione egyáltalán nem akarta azt gondolni, hogy ez bizony nagyon finom érzés. Úgyhogy hamar meg is szüntette, és a szája óvatosan rásimult a fiúéra.
Malfoy kegyesen hagyta, hogy Hermione nyelve a szájába csússzon, és finoman végigmasszírozza a nyelvét. Aztán a fiú nyögött egyet, szorosabban magához húzta Hermionét, és puhán, élvezettel kezdte csókolni. Hermione még azelőtt elhúzta a fejét, hogy az egész túl jó lett volna. A szürke szemekre meredt, és meglepetten vette észre, hogy Draco szemei elködösültek az élvezettől. Tehát nem csak neki tetszett a dolog... Hermione akaratlanul is elmosolyodott, látva a fiú vágyakozó pillantását.
– Nem rossz... – morogta Malfoy, amikor újra megtalálta a hangját. – Volna mit javítani a nyelvtechnikádon, Granger, de nem tűnsz menthetetlennek.
– Volna mit javítani, mi? – vigyorgott Hermione.
– Határozottan – szögezte le Malfoy, és a biztonság kedvéért újra megcsókolta Hermionét. Nyilván csak azért, hogy javítson a technikáján. Hermione sem tiltakozott. Nyilván csak azért, mert ő meg nagyon szeret tanulni. Akármit, akármilyen mestertől, a fő, hogy a végén ő legyen benne a legjobb.

~ * ~

Meglehetősen hosszú csókolózással töltött idő után Hermionének eszébe jutott, hogy nem ok nélkül van ő itt. És az az ok egyáltalán nem az, hogy ő legyen a legjobban csókolózó lány a Roxfortban. Igazán, ez nem az a cím volt, amire Hermione vágyott, habár szerepelt benne a „legjobban" kitétel, ami mindig megdobogtatta Hermione szívét. Mindenesetre most a lány megpróbálkozott egy enyhe, óvatos, puhatolózó legilimenciával. Kiderült belőle, hogy Malfoyt határozottan ellazította az élmény, hogy kivételesen egészen másképp értelmezik a nyelvcsata kifejezést, mint eddig. És elégedett. Ez azért egy picit jólesett Hermionének.
– Talán át kellene térnünk valami komolyabbra... – javasolta Malfoy, és a keze újra végigfutott Hermione mellén. A lány most sokkal kevésbé bánta a dolgot.
– Mire gondoltál? – kérdezte azon a kihívó, csábítóan lágy hangon, amit direkt kifejlesztett az ügy érdekében.
– Arra gondoltam, hogy leveszed a ruháidat és elém térdelsz, Granger – közölte a fiú szenvtelen hangon. Hermione elpirult. És mellesleg, a legilimenciának köszönhetően tudta, hogy Malfoy sokkal inkább arra gondol, hogy vajon erre mit fog reagálni. Hermione sajnálata, hogy egyelőre ő maga sem tudja, hogy mit is reagáljon az ajánlatra. Különösen, mert meg kellett volna őriznie Malfoynak ezt a kellemes, ellazult állapotát, amelyben a felszínes gondolatait már tudta ellenőrizni – sőt, tovább kellett volna fokoznia a dolgot, hogy mélyebbre tudjon ásni.

– Talán kisebb lépésekben kellene haladnunk – szólalt meg tehát továbbra is lágyan. Malfoy vigyorgott.
– Beijedtél, Granger?
– Szó sincs róla – sziszegte Hermione. Jó, persze egy kicsit félt a helyzettől, de határozottan bátornak tartotta magát. Így hát igyekezett kihívóan elmosolyodni. – Csak ki kellene érdemelned a dolgot.
Malfoy nevetett. Nem is gúnyosan, inkább jókedvűen. – Hihetetlen vagy – mondta végül a fejét csóválva. – Nem ezt vártam.
– Hanem mit vártál? – kérdezte Hermione őszinte kíváncsisággal, ismét kiesve a szerepéből.
– Azt, hogy ennél sokkal bénább leszel – ismerte el a fiú. Hermione fintorgott.
– Nem is tudom, hogy ezt most dicséretnek vegyem-e...
– Nem arról van szó, amikor megjátszod magad, akkor még mindig béna vagy – mondta Malfoy kedélyesen, és Hermione csak most jött rá, hogy a fiú átkarolja és a karját cirógatja. – De amikor néha felszínre tör az igazi, kis pukkancs Granger, na az egészen szórakoztató.
Hermione megzavarodott. Azt hitte, éppen az a jó út, ha megpróbál szexis lenni. Persze belátta, hogy ez távol áll az ő jellemétől és nyilvánvalóan ügyetlenül is csinálja, de hát ahhoz, hogy megtudja Malfoy titkát, arra volt szükség, hogy elcsábítsa a fiút. Márpedig hogy máshogy csábíthatná el? Idegesen tekergette az egyik, vállára lógó hajtincsét, és próbálta kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés. Aztán megérzett egy finom szorítást a vállán, és ráeszmélt, hogy nincs egyedül. Felnézett a fiúra. Malfoy szürke szemei érdeklődően futottak végig az arcán. Hermione kis késéssel ugyan, de megerősítette az elméje védelmét.

– Valójában miért hívtál el? – kérdezte Malfoy halkan. – Miért volt muszáj? – tette hozzá, nyilvánvalóvá téve, hogy elkapott már néhány kóbor gondolatot, amikor Hermione nem figyelt eléggé az okklumenciára.
– Én csak... Tudni akartam, hogy sikerülne-e.
– Micsoda?
– Randizni. Veled. – Hermione ezúttal nagyon ügyelt arra, hogy jól védje az elméjét. De aztán mégis hozzátette, mellesleg az igazsághoz híven: – Biztos voltam benne, hogy nemet mondasz.
– Én is biztos lettem volna benne – biccentett Malfoy, és Hermione pontosan érezte, hogy valamit igyekszik elleplezni. De a fiú most elég éber volt ahhoz, hogy Hermione ne tudjon meg ennél többet.
– És most mégis itt vagyunk. Furcsa, nem? – ütötte tovább a vasat a lány.
– Nem az. Mondtam már, hogy kíváncsi voltam, hogy hogyan csinálsz hülyét magadból – gúnyolódott Malfoy. Abszolút hamisan, állapította meg Hermione a legilimenciának köszönhetően. A fiú arca pillanatok alatt jéghideg lett. – Ellenőrzöd a gondolataimat – sziszegte.
– Te is az enyémeket – világított rá Hermione, és közben átkozta magát, amiért nem vigyázott jobban afölötti örömében, hogy hazugságon kapta a fiút.
Malfoy elengedte, hátradőlt, és annyira megerősítette az elméje védelmét, hogy Hermionének esélye sem volt. Nem is igazán próbálkozott, mert ő is a saját védelmével volt elfoglalva. Aztán Malfoy felállt, és az ajtóhoz sétált, egy elegáns mozdulattal megfogta a kilincset – majd döbbenten vette észre, hogy nem tudja kinyitni. Visszafordult a lányhoz.
– Nyisd ki az ajtót, Granger. Tűnjünk innen, és felejtsük el az egészet.

– Nem én zártam be – állt fel Hermione értetlenül. Ő is odament, de az ajtó neki sem engedett. Ez határozottan ijesztő volt. Bezárva lenni egy szobában Malfoyjal, ahonnan nincs menekvés, hát ez igazából a rémálom kategóriába tartozott. Malfoy vigyorgott. Nyilván megint olvasott a gondolataiban. Hermione koncentrált az okklumenciára, aztán előhúzta a pálcáját, és megpróbálkozott néhány zárnyitó bűbájjal – teljesen feleslegesen. Utána Malfoy is próbálkozott, és Hermione igazán elégedett volt, amikor csődöt mondott. – Jellemző, hogy azt hitted, te el tudod végezni a zárnyitó bűbájokat, amiket én nem – jegyezte meg csípősen.
– Ez semmit sem bizonyít, Granger – vágta rá a fiú. – Talán az ajtót senki sem tudná bűbájjal kinyitni.
Hermione sóhajtva leült. – Szerinted miért záródtunk be ide?
– Ez Merlin büntetése, mert te randira hívtál, és én voltam olyan hülye, hogy igent mondtam – morogta Malfoy.
– Miért vagy morcos? Félsz, hogy hiányolni fognak a barátaid? Ne aggódj, szerintem még néhány hétig nem tűnik majd fel nekik, hogy nem vagy ott közöttük... – gúnyolódott a lány.
– És mi a helyzet a te barátaiddal? Nem fognak aggódni?
– Nem tudják, hogy veled vagyok – hazudott Hermione rezzenéstelen arccal. Persze csak az okklumenciának köszönhetően. Őszintén remélte, hogy Harryben idővel felülkerekedik a megmentési ösztöne, és betör majd valahogy ide. – Majd csak kinyílik – intett az ajtó felé. – Addig várjunk. – Azzal visszaült a kanapéra. Malfoy gúnyosan vigyorodott el, és leült a szőnyegre, hátát a falnak támasztva. Vártak.

~ * ~

– Lehet, hogy mégis szexelnünk kéne – vetette fel Malfoy. Hermione nem tudta, mennyi idő telt el, mert az apjától örökölt, széles, barna bőrszíjú órát se Lavender, se Parvati nem tartotta elég kecsesnek ahhoz, hogy felvegye a randira. Szóval Hermione csak azt tudta, hogy a percek csigalassan teltek, Malfoy végignyúlt a szőnyegen, és az alakja, valamint szétterülő, szőke tincsei meglepő módon vonzották Hermione szemét.
– Eszemben sincs – vágta rá Hermione. – Nevetséges, hogy ennyi ideig se bírod ki szex nélkül.
– Mennyi ideig? Tíz percig? Éppen csak azon gondolkoztam, hogy mit akarhat tőlünk a szoba. És lehet, hogy a szüzességedet – vigyorgott a fiú.
– Kizárt – sziszegte Hermione.
Éppenséggel ő is ezen gondolkozott, és mivel akkor, amikor használni kezdte a Szükség Szobáját, arra gondolt, hogy kell neki egy ideális hely, ahol kiszedheti Malfoyból, hogy mi a megbízatása, tartott tőle, hogy addig nem nyílik ki az ajtó, amíg el nem végezte a feladatát. Ez pedig elég ijesztő kilátásnak bizonyult. Felszínesen ellenőrizte a fiú gondolatait, és túl azon, hogy Malfoy kicsit unatkozott, nagyon távol állt attól, hogy a feladatán elmélkedjen. Ráadásul most már azt is tudta, hogy Hermione képes legilimenciát alkalmazni.
– Akkor jöhet a te ötleted, Granger. Tudom, hogy van – tette hozzá a fiú, egyértelművé téve, hogy ő is folyamatosan ellenőrzi a lány gondolatait.
– Talán beszélgetnünk kéne – javasolta Hermione óvatosan.
– Kizárt – sziszegte Malfoy.

~ * ~

– Ma este meg akartam írni a bájitaltan házit – jegyezte meg Hermione ismét azonosíthatatlan számú perccel, vagyis érzései szerint egymilliárd évvel később. Óra nélkül, könyv nélkül, néma csendben, Malfoyjal összezárva ólomlábon haladt az idő.
– Mert egy kis buzgómócsing vagy – vont vállat Malfoy lazán.
– Csak tudatosan tanulok – magyarázta Hermione. – Tegnap átnéztem az eheti tananyagot, és kiegészítettem az órai jegyzeteket a tankönyv idevágó, magyarázó részeivel. Ma délelőtt pihentem egy keveset egy jó könyv társaságában, aztán viszont kivettem a könyveket az átváltoztatástan nagyesszéhez a könyvtárból. De nem akartam ma este belekezdeni az esszébe, mert túl nagy falat lenne éjszakára, és én nem szeretem félbehagyni a munkát. Úgyhogy éppen ideálisnak tűnt, hogy ma este megírom a bájitaltant, mert az a három tekercs szinte semmi, és aztán holnap reggel nyugodtan el tudom kezdeni az átváltoztatástant.
– Miért gondoltad, hogy ebből a monológból akár egyetlen szó is érdekel engem? – kérdezte Malfoy gúnyosan. Hermione elgondolkozott.
– Őszintén? Mert nem vágtál közbe. Ron és Harry már régen belém fojtotta volna a szót.
– Ha még a barátaid sem képesek elviselni, akkor én tutira belehalok ebbe az összezártságba – mondta Malfoy vontatottan. Hermione nem felelt. Aggasztó gondolat volt, hogy még a barátai se tudnák elviselni. Rövid csend után Malfoy megszólalt: – Mellesleg én már megírtam a bájitaltan házit.
– Most akkor ki is a buzgómócsing? – fonta Hermione keresztbe a karját. Kicsit rosszulesett neki, hogy Malfoy megelőzte.
– Te – nevetett a fiú –, mert nem tudod elviselni a gondolatot, hogy én már készen vagyok.
– Hülye! – sziszegte Hermione, és megerősítette az elméje védelmét. – Mit írtál a platánlevelek felhasználásnak módjairól? – kérdezte rövid csend után.
– Háromféle módot különböztettem meg... – kezdte Malfoy. Aztán elakadt, mert Hermione elvigyorodott.
– Akkor kezdheted elölről, már ha kijutunk valaha, mert ötféle van.

~ * ~

– Nem, egyáltalán nincs igazad, Granger! – csapott a térdére Malfoy. – Nem létezik olyan főzet, amibe sárkányvér és unikornisszőr is kell. Ez a két összetevő nem képes elegyedni egymással. A végeredmény mindenképpen robbanás.
– Sziporka Szirup – jegyezte meg Hermione. Draco egy másodpercig hallgatott.
– Menj a fenébe.
Hermione elvigyorodott. A földön ültek egymással szemben, és már percek óta vitatkoztak Piton kérdésein. Malfoy mély lélegzetet vett.
– Félelmetes a memóriád – ismerte be a legyőzöttek hangján. – Nagyon örülök, hogy kezdhetem újra az egészet...
– Már, ha kijutunk még a hétfői bájitaltan előtt – jegyezte meg Hermione. Draco vigyorgott.
– Hidd el nekem, hetedév második félévében Piton nem fogad el kifogásként egy olyan kis semmiséget, hogy bent ragadtunk a Szükség Szobájában...
– Ez igaz – bólintott Hermione. – Mostanában kifejezetten szemét, nem? Úgy értem, még veletek is. Eddig csak a griffendélesek, a hollóhátasok meg szerencsétlen Justin Finch-Fletchley izgulta halálra magát az óráján. Mostanában viszont már veletek sem olyan elnéző.
– No igen, Piton egyre idegesebb – bólintott Malfoy. – Persze, ez érthető.
– Minden évben van RAVASZ-ra készülő osztálya, Malfoy. Nem tudom, ettől miért kellene idegeskednie – morogta Hermione.
– Egyedül te idegeskedsz még mindig a vizsgák miatt – vágta rá a fiú. Hermione értetlenül vonta fel a szemöldökét. – Háború van, Granger. Piton azért ideges.

Hermione elfordította a tekintetét. Néhány percre sikerült teljesen elfelejtenie, hogy miért van most itt és kivel is beszélget. Draco az elmúlt percekben nem volt több egy iskolatársnál, aki végre nem pisszegi le, kezd ásítozni, tettet horkolást, vagy alszik el tényleg, ha ő magyarázni kezd. Hanem vitatkozik, érvel, meggyőz és hagyja magát meggyőzni. Hermione nagyon kedvelte a barátait, de azért ez most felemelő élmény volt. Erre a fiú eszébe juttatja, hogy háború van, és ők valójában nem is állnak egy oldalon ebben a háborúban. Hermione felsóhajtott.
Ránézett Dracóra. Úgy tűnt, a fiúnak hasonló gondolatok járhatnak a fejében, mert szürke szemei elsötétültek, és most már ő is komor volt. Természetesen újra tökéletesen lezárta az elméjét, így arra esély sem volt, hogy Hermione megtudja a feladatát – pedig nyilván az is eszébe jutott, ha a háborún rágódott. A vita során kiszökő gondolatok pedig, amiket Hermione el tudott csípni, mind a témával és a lány érveléstechnikájával voltak kapcsolatosak. Őszintén szólva néha elég hízelgő gondolatok voltak, de Hermione tudta, hogy ezen nem érdemes rágódnia: ők most ellenfelek, és a cél az, hogy végre választ kapjon Dumbledore kérdésére, különben soha nem jutnak ki innen. Elkapta a pillantását Malfoy arcáról.

~ * ~

– Ez meg mi volt?
– Az előbb még pontosan tudtad, hogy mi az a csók, Granger. – Malfoy hangja lágy volt. Az arca még mindig annyira közel volt a lányéhoz, hogy Hermione orrát eltömítette az arcszeszének illata, és látta a világosszürke szemekben a jókedvű ragyogást.
– Tudom is, de... Hogyhogy?
– Lássuk be, a te ötleted nem vált be. Beszélgettünk, de az ajtó továbbra is zárva van.
– Honnan tudod? Nem is ellenőrizted – jegyezte meg Hermione. Malfoy nem engedte el a tekintetét.
– Te szeretnéd ellenőrizni? – kérdezte halkan. Hermione aprót rázott a fejét. Draco bólintott. – Helyes. Tehát az ajtó zárva van.
Újra megcsókolta a lányt. Hermione felhagyott azzal, hogy gondolkozzon a dolgon. Amúgy is élete legabszurdabb élménye volt ez a randi. Fogalma sem volt, hogy mióta van már összezárva Malfoyjal – egy fél életnek tűnt, legalábbis azok a részei, amikor csak némán ültek és bámulták egymást –, és lassan már meg sem lepődött azon, hogy a teste jóleső bizsergéssel reagál a fiú érintésére. Draco határozott gyengédséggel nyomta le, és végignyúltak a szőnyegen. Amikor a fiú végre elengedte az ajkait, és felkönyökölt mellette, Hermione a lélegzetét visszafojtva bámult a szürke szemekbe.
Draco megint ellazult kicsit, és Hermionét az óvatosan tapogatózó legilimencia után meglepték a kósza, egyelőre a fiú számára is nevetségesnek tűnő gondolatok, hogy Draco jól érzi magát mellette. Hermione mély lélegzetet vett. Egészen nevetségesen alakult ez az este.
– Valóban abszurd – bólintott Malfoy, és a keze végigfutott Hermione arcán, aztán le a nyakára, majd végig a kulcscsontja mentén. Hermione levegő után kapott.

– Turkálsz a fejemben.
– Te is az enyémben. Áruld el, mit akarsz ennyire tudni? – kérdezte a fiú csúfondárosan. – Annyira, hogy hajlandó voltál még erre a randira is érte. Annyira, hogy bezártál ide minket miatta.
– Véletlenül zártam be magunkat! – tiltakozott Hermione. A fiú elégedett vigyora alapján rájött, hogy Malfoy eddig csak gyanakodott, és ő éppen most árulta el magát. Sóhajtott. – Ha megkérdezném, úgysem válaszolnál – mondta nyugodtan.
Draco vállat vont. – Akkor annál tovább maradunk. Én nem bánom... – Az ajka lassan végigfutott Hermione kulcscsontján. A lány megdermedt.
– Csak nem gondolod, hogy le fogok feküdni veled, Malfoy? – kérdezte hűvösen és annyira elutasítóan, amennyire csak képes volt úgy, hogy a fiú érintése megborzongatta.
– A tested akarja – vigyorgott rá Malfoy. – És igazából te is akarod. Fogadok, hogy már egy ideje készülsz rá. Nyilván mindent elolvastál róla, amit csak találtál. Felvilágosító könyveket boszorkáknak, mugli könyveket, újságok tanácsadó rovatát, olcsó, minőségtelen ponyvát, csak mert szex van benne. Le merem fogadni, hogy alaposan felkészültél a dologra. Elméletben.
Hermione elpirult. Ebben volt valami, tényleg ugyanúgy kezelte a testiséget, mint minden mást eddigi életében: beszerzett róla minden lehetséges anyagot, elolvasta, értelmezte, megtanulta – és most, életében először, zavarban volt, amikor alkalmaznia kellett volna a tanult tudást. Túl nagy, túl gyors és túl hirtelen volt az egész. Eddig biztos volt benne, hogy még az ügyérdekében sem kell idáig elmennie. Eddig biztos volt benne, hogy még az ügy érdekében nem akarna idáig elmenni Dracóval. De most már kezdett elbizonytalanodni. A fiú arcára ismét felkúszott az a győztes, magabiztos mosoly.

– Ha ez is annyira jól megy a gyakorlatban, mint a lopakodás, akkor van mit gyakorolnod – gúnyolódott. Hermione fintorgott.
– Éles helyzetben tudok lopakodni – morogta.
– És éles helyzetben megy a szex is? – vigyorgott a fiú. Hermione sziszegett.
– Micsoda egy rohadék vagy te, Malfoy!
– Igen, az vagyok – mosolygott Draco jókedvűen, és újra végigcsókolta a nyakát. Hermione sóhajtott. Ez az egész valahogy túl jó volt. Nem lett volna szabad ennyire jónak lennie. Úgyhogy felült, ezzel kényszerítve Malfoyt, hogy arrébb húzódjon, és megpróbálta átgondolni kicsit a helyzetet. A fiú ott térdelt mellette, és figyelmesen nézte.
– Nem akarok lefeküdni veled – tisztázta Hermione. – Az ennél komolyabb dolog.
– Túl komolyan veszed az életet, Hermione – mondta a fiú, és Hermionének egy pillanatig fel sem tűnt, hogy a keresztnevén szólította. Aztán értetlenül bámult rá Dracóra, de ő már a szőnyeg hosszú, puha szálait simogatta. Hermione mély lélegzetet vett.
– Hiszen te magad mondtad, hogy háború van. Az ember ilyenkor alaposan megfontolja, hogy mit tesz.
– Egy fenét. – Draco még mindig nem nézett fel. Hermione óvatosan kezdte ellenőrizni a gondolatait, miközben a fiú beszélt. – Pontosan azért, mert háború van, mert ez az egész véges és rohadtul egyértelmű, hogy mi lesz a vége, nincs értelme ülni a négy fal között, és gyötrődni. Pontosan ezért kell kihasználni ezt az időt, amit még kaptunk, és jól érezni magunkat. Ha vége lesz, nem akarom azt érezni, hogy szart se láttam az életből.
Őszinte volt. Hermione döbbenten meredt rá, és fogalma sem volt, hogy mit mondjon. Amikor Draco végre felnézett, az arca hideg, de a pillantása izzó volt.

– Ezért szórakozol mindenféle lányokkal? – kérdezte Hermione.
– Nem hiszem, hogy elszámolással tartozom neked ebben a kérdésben – vont vállat Draco. Hermione a fejét rázta.
– Nem. De az előbbi kis őszinteségi rohamod meglepett.
– Vedd úgy, hogy ezzel próbáltalak meggyőzni – fintorgott a fiú.
– Ennyire ki vagy éhezve, Malfoy, hogy már egy sárvérű lány is jó lenne, csak megkaphass valakit? – kérdezte Hermione kihívóan. Draco arca megvonaglott.
– Fogd be, Granger! – javasolta, és, hogy Hermione ne mondhasson ellent, ő maga fogta be a lány száját egy csókkal.
Már megint a szőnyegen kötöttek ki. Hermione nem tiltakozott, amikor Draco lehámozta róla az inget. Az elhatározásához ragaszkodott – nem itt, nem most és egyelőre nem Dracóval akarta az első alkalmat –, de azért egy kicsit még lehetett engedékenyebb. Akkor is ezt gondolta, amikor már ő kezdte kigombolni a fiú talárját, és végigcsókolni a nyakát, a kulcscsontját, aztán a mellkasát. Draco kiszabadította a kezét a talár ujjának szorításából, hogy könnyebben tudja simogatni Hermionét. A lány hozzásimult egy pillanatra, aztán keze végigfutott a fiú alkarján, és rögtön után odakapta a pillantását is. Dermedten meredt a fiúra.
– Hát, a lányok nem ezt a testrészemet szokták kigúvadt szemekkel bámulni – vigyorgott Draco.
– Nem... Ezt nem lehetne bűbájjal elleplezni... Szóval nincs rajtad a... – Hermione döbbenten kereste a szavakat.

– Nem vagyok megjelölve – bólintott a fiú. Kis hallgatás után tette csak hozzá. – Még.
Hermione felkapta a pillantását, és értetlenül meredt rá. Draco vállat vont.
– Mikor kapod meg a Jegyet? Kell valamit tenned érte? – kérdezte a lány halkan, és a legilimenciára koncentrált.
– Igen, kaptam egy feladatot – hajtotta Draco oldalra a fejét. – Ha teljesítem, akkor leszek teljes jogú halálfaló.
– És?
– És? – A fiú felmutatta csupasz, hófehér karját. – Látsz te ezen Jegyet?
– Nyilván még dolgozol rajta.
– Nyilvánvaló, hogy túl sokat akarsz tudni erről a kérdésről – mondta Draco halkan. Hermione állta a pillantását, és kitartóan próbálta megtörni az elméje védelmét. Draco biccentett. – Legyen. Elő kell készítenem Potter megzsarolását. Itt vagyok az iskolában, és én vagyok az egyetlen, aki biztosan el tudja érni Potter legféltettebb kincseit. Nem számítva persze Pitont, de őt kötik azok a bűbájok, amik a diákok testi és lelki biztonságát hivatottak biztosítani, és minden tanárt köteleznek. Szóval én vagyok az egyetlen ember, aki megteheti, hogy elfogja Potter barátait. Akkor Neki elég lenne csak megfenyegetni Pottert, és az máris önként feladná magát az ő életükért cserébe.
– Elfogni Harry barátait – ismételte Hermione dermedten. Draco igazat mondott. A fiú bólintott.

– Például elhívni Hermione Grangert egy randevúra, kettesben maradni vele, és aztán elfogni, Elé vinni, átadni neki vagy az embereinek. – Hermione nyelt egyet. A Draco szemeiben kavargó szürke vihar fogva tartotta a tekintetét. A fiú folytatta. – Aztán tőrbe csalni Ron Weasleyt, addig provokálni, amíg az erejét, a bátorságát, a kitartását bizonyítandó követni nem kezd valahová, ahol el tudom fogni. Vagy ahol más halálfalók várnak rá, és Elé viszik. – Hallgattak egy pillanatig. Hermionét kirázta a hideg. – Számtalan forgatókönyvet kidolgoztam, ami működőképes lehetne. Számtalan ötletet gondoltam végig az elmúlt hónapokban.
– És most? Most mi lesz? – kérdezte Hermione halkan. Draco még mindig a szemébe nézett.
– Most, Granger, felöltözünk, kinyílik az ajtó, mert megtudtad, amit akartál. Úgyhogy elhagyjuk a szobát, ki-ki megy a saját klubhelyiségébe, és soha többet nem beszélünk. Még csak egymásra se nézünk. Ti óvatosak lesztek, én pedig megmondom a tanév végén Neki, hogy túlságosan gyanakodtatok, így nem jártam sikerrel.
– És akkor...?
– Akkor majd megbüntet, aztán ad másik feladatot, amit másképp kerülök el. És ezt addig csinálom, amíg egyszer túl mérges nem lesz.
– Miért?
Draco hallgatott. Most már elkapta a pillantását, újra megerősítette az elméje védelmét, belebújt a talárjába, és ráérősen gombolni kezdte. Hermione zavartan meredt rá. Még akkor sem mozdult, amikor a fiú már elkészült. Draco szemében türelmetlenség villant.

– Öltözz, Hermione! – szólt rá. – Senki sem tudja, hogy randim volt ma, és érthető okokból nem akarom, hogy bárki is megtudja, hogy veled volt randim. Bárki kémkedhet Neki. Az ügyetlenség megbocsátható bűn. Egy kihagyott alkalom már nem lenne az. Úgyhogy, ha kérhetem, kapd össze magad.
Hermione felállt, és lassú, automatikus mozdulatokkal öltözött. Alig tudta összegombolni magán az inget, és aztán kapkodva vette fel a talárt, hogy eltakarja kihívó kinézetét. Magán érezte Draco pillantását. A fiú már az ajtóban állt.
– Mehetünk?
– Nem – mondta Hermione halkan. Draco dermedten fordult vissza.
– Tessék?
– Nem szeretném, ha soha többet egymásra se néznénk. Most eljössz velem az igazgatóhoz, elmondod neki a feladatodat, és ő segít, hogy hogyan úszd meg. Az egészet.
– Te menthetetlenül optimista vagy – csóválta a fejét a fiú, de a hangjában megkönnyebbülés csengett. – Vezess! – mondta, és könnyedén kinyitotta az ajtót.

~ * ~

– Hermione, biztos vagy benne, hogy nem tévedtél? – ráncolta Ron a homlokát.
– Arra célzol, hogy rosszabb legilimentor lennék, mint amilyen okklumentor Malfoy? – kérdezte Hermione csípősen. Ron zavartan visszakozott.
– Csak éppen átverhetett...
– Nem verhetett át. Erről szól a legilimencia, Ron.
– Igen, de...
– Nincs de! – sziszegte Hermione. – Ha a barátom vagy, akkor értékeled a képességeimet, és megpróbálsz bízni bennem.
– Én bízom benned! – bizonygatta Ron. – Malfoyban nem bízom, és aggódom. Hiszen olyan sok időt töltöttetek el összezárva.
– Jó munkához idő kell – szorította össze Hermione a száját. És elegánsan megfeledkezett arról, hogy mennyi minden történt ott a szobában a munkán kívül.
– Ne veszekedjetek! – szólt rájuk Harry. – Malfoy most Dumbledore-ral beszél. Őt biztosan nem tudja majd átverni.
– Ez igaz – látta be Ron, és valamivel elégedettebb arcot vágott. Habár továbbra is gyanakodva méregette Hermionét. Ő keresztbefonta a karját, magára szorította az iskolai egyentalárt – és hálás volt, mert fogadni mert volna, hogy Ron nem örülne neki, ha kiderülne, hogy milyen öltözékben töltötte az elmúlt órákat Dracóval.

Az igazgató mindhármukat kiküldte, amikor Hermione megjelent a fiúval a nyomában, és Draco bejelentette, hogy beszélni szeretne Dumbledore-ral. Harry nem örült, mert egyenrangú rendtag akart lenni. Hermione nem örült, mert hallani szerette volna, hogy mit ajánl az igazgató Dracónak, Ron pedig nem örült, mert továbbra is gyanakodott. De senkit sem érdekelt a véleményük: ha a Rend vezetője azt mondta, hogy várakozzanak a szomszédos helyiségben a kandalló lángja mellett, akkor szót kellett fogadniuk. Így hát egy-egy csésze tea mellett üldögéltek csendesen – mert Ron és Hermione nem akart tovább veszekedni.
Az idő lassan telt. Hermione ezúttal Ron tizenhetedik születésnapjára kapott órájára pislogott időnként, hogy megbizonyosodjon róla, hogy azért még nem állt meg. Hozzáfogott, hogy fejben megírja Pitonnak a házit. Ez jó módszer volt, még évekkel ezelőtt fejlesztette ki egy Hollóhát-Hugrabug kviddicsmeccsen, amit csak azért nézett meg, mert Ron szerint nagyon fontos volt a pontok alakulása a kupa szempontjából. Hermione elméletben értett a kviddicshez, de se játszani nem tudott, se le nem kötötte olyan hosszan a cikázó játékosok látványa, hogy igazán koncentráljon. Helyette bánatában egy házi dolgozaton kezdett gondolkozni. És kiderült, hogy ha fejben megírja az egészet, és vár addig, amíg pergamenközelben lesz, sokkal gyorsabban és könnyebben jegyzi le az ötleteit.
Így hát a tűz pattogására koncentrált, és már a harmadik kérdésre adott válasz második bekezdését fogalmazta magában, amikor kinyílt az ajtó, és megjelent előttük az igazgató.

– Gyertek vissza – mondta, és az iroda felé intett. Harry türelmetlenül, Ron bizonytalankodva, Hermione pedig idegesen követte. Mi van, ha tényleg átverték?
Draco ott ült az asztal mellett, és nem nézett rájuk. Az igazgató helyet foglalt a székén, majd további székeket varázsolt elő, felkínálva nekik. Hermione ült le Draco mellé, és lopva a fiúra pillantott. Ő lehunyt szemmel masszírozta a halántékát. Hermione rájött, hogy valószínűleg olyan emlékeket vagy információkat is ki kellett most adnia, amiket jól elrejtettek vagy akár töröltek is az elméjéből, és ez bizony fájdalommal jár.
– Harry, Ron, Hermione – nézett végig rajtuk az igazgató –, tudnotok kell, hogy Mr. Malfoy mától fogva a Rend védelmét élvezi. – Ron önkéntelenül felszisszent. – Természetesen információival és tudásával a munkánkat fogja segíteni a következőkben. Elsősorban a házvezető tanára lesz felelős érte, de szeretném, ha ti hárman is figyelnétek rá.
– Nincs szükségem testőrökre! – morogta Draco ellenségesen.
– De ellenőrökre van – vetette közbe Ron.
– Talán több tiszteletet is mutathatnál az iránt az ember iránt, aki védelmet nyújt neked! – sziszegte Harry Ronnal egy időben, rendreutasítóan.
Hermione nem szólt semmit. Az igazgató és Draco is vetett rá egy gyors pillantást. Aztán az igazgató nyugodt hangon folytatta:

– Nem testőröket kapsz, Draco, hanem segítséget. Segítséget ahhoz, hogy be tudj illeszkedni a Rendbe és ahhoz is, hogy elkerüld Voldemort nagyúr besúgóit. – Draco mély lélegzetet vett, amikor az igazgató kimondat a Nevet, de az arca merev maradt. – Kérlek, most hagyj magunkra minket. Köszönöm, hogy eljöttél hozzám.
Draco felállt, és kimérten biccentett. Az ajtóhoz lépett, és onnan még egyszer Hermionére nézett. Az arca sápadt volt és a vonásai kiismerhetetlennek tűntek. Hermione most nem próbálkozott legilimenciával. Az ajtó csendesen záródott be a fiú mögött.
– Jellemző, hogy még csak meg sem köszönte, amit kap – morgott Ron. – Aljas kis görény, jó lesz vigyáznunk vele!
– Nem hiszem, hogy ez jó hozzáállás – szólt rá Dumbledore. A fiú zavartan kapta rá a pillantását. – Igyekezzetek megkönnyíteni az ifjú Malfoy helyzetét, nem megnehezíteni.
– Én azzal tudnám megkönnyíteni, ha nem szólnék hozzá – ismerte el Ron. A férfi bólintott.
– Akkor ne szólj. Csak csendben figyelj. – Ron meglepődött. Az igazgató folytatta: – Az előítélet olyasmi, amit nagyon nehéz leküzdeni. De az emberek változnak. Van, aki azt hiszi magáról, hogy nincs benne semmi nőies vagy csábító, és egyszer csak valaki egészen mást, saját rejtett énjét fedezi fel a tükörbe nézve. – Hermione idegesen pislogott le magára, de a talár még mindig elfedte az ingét. – Van, aki azt hiszi, hogy köteles követni az apját és a sötét oldalt szolgálni, de aztán talál valamit, ami elgondolkoztatja, és végül meghozza a legnehezebb döntést: mer hátat fordítani a járt útnak. Én mindig is becsültem a bátor embereket. Azt hiszem, ti is...

Harry némán bólintott. Hermione zavartan kapta el a pillantását, és még Ron is motyogott valamit arról, hogy a bátorság, az tényleg fontos dolog. Aztán Dumbledore elengedte őket. A lépcső aljában, a kőszobor mellett ott állt Draco. A hátát a falnak vetette, az arca még mindig sápadt volt, tökéletes szabású talárja kicsit gyűröttnek tűnt a Szükség Szobájában történtek emlékeként. Hermione elpirult, amikor ránézett. Harry odaköszönt neki, és Ronnal a nyomában elindult a Griffendél-torony felé. Hermione dermedten állt még mindig a kőszörny előtt.
– Szóval holnap reggel elkezded az átváltoztatástan esszét? – kérdezte Draco vontatottan. Hermione beharapta az ajkát, és bólintott. – Azt még nem írtam meg – mondta a fiú.
– Találkozzunk tízkor a könyvtárban – mondta halkan Hermione. Draco elmosolyodott. Bólintott, és elindult a Mardekárba vezető lépcsők felé. Hermione még egy pillanatig tétovázott, aztán jókedvűen a barátai után sietett.

VÉGE