Osztálytárs - Jean x T/N
Végzősnek lenni nehéz dolog, előtted az érettségi és a jelentkezés az egyetemre. De ha ez nem lenne elég, ott van Jean az osztálytársad aki amikor tudott belédkötött. Sőt, volt pofája ilyen jóképűen visszatérni az iskola kapui közé év elején. Haját és szakállát megnövesztette, stílust is váltott. Jól nézett ki de ha bárki kérdezné nem vallanád ezt be.
Egy újabb nap az iskolának nevezett pokolban. Hála a buszjáratodnak mindig te érkezel meg elsőnek. Ezért szokás szerint elővetted fülhallgatód és zenét hallgattál.
Pár perc múlva kinyílt a terem ajtaja de aki bejött rajta elrontotta a reggelhez képest egész jó hangulatod. Jean volt az, ahogy megpillantott téged pimaszul elmosolyodott. Te csak megforgattad a szemed is ismét zenédre koncentráltál volna. De az említett személy miután ledobta táskáját helyére feléd indult és kivette füledből a fülhallgatód egyikét.
-Mit hallgatsz törpe?-na igen, szerette megemlíteni hogy egy év alatt sokkal magasabbra nőtt, amíg te az évek során nőhettél vagy 5 centit.
Mielőtt válaszolhattál volna, füléhez helyezte az egyik fülhallgatót. Szemei kikerekedtek és rád pillanatott.
-Arctic Monkeys?-motyogta meglepetten.
-Ismered őket?-most te voltál az aki meglepődve figyelte a fiút. Nem hitted hogy van ízlése, azt gondoltad a tipikus felkapott rap számokat hallgathatja.
-Persze, az egyik kedvenc bandám-
mondta büszkén.
-Az enyém is-bólintottál egy halvány mosolyt ejtve felé. Tud néha rendes is lenni gondoltad magadban.
A nyugodt pillanatot egy újonnan érkező osztálytárs zavarta meg. Mintha az előbbi Jeant kicserélték volna, gyorsan elment padodtól és nevetgélni kezdett a megérkező haverjával.
Csendben eltelt az első két órád. Jelenleg a folyosón sétáltál hogy találkozz az egyik barátnőddel a másik osztályból. Ekkor Jeanbe botlottál néhány haverjával maga mellett. Majdnem egymásnak mentetek amit persze nem hagyott szó nélkül.
-Vágom hogy nem vagyok a látókörödben és mellé szerencsétlen is vagy, de figyelj a lábad elé te nőszemély-mondta egy fölényes mosollyal ajkain mire haverjai halkan elkuncogták magukat.
-Sajnálom hogy nem veszem észre ilyen nyomorékok jelenlétét-megforgattad szemed és mellkasára téve kezed arrébb lökve őt távoztál. Barátai hurrogtak beszólásodra amíg Jean pár másodpercig lefagyott.
Szünet után a terembe lépve az első amit észrevettél hogy Jean szúrós szemmel méreget. Egész vicces volt mérgesnek látni. Leültél helyedre ekkor érkezett meg a tanár is. Kiderült hogy kettesével fogtok dolgozni az óra idejében. Nagyon nem örültél neki de reménykedtél hogy olyan embert kapsz akivel egész jóba vagy. De miért is alakulna jól neked akármi? Jean morogva ült le veled szembe.
-Én se akarom ezt nyugodj meg-suttogta majd egy nagyot sóhajtott miközben oldalra fordult és tekintetét a tanárra vezette. Nem tudtál a tanárra figyelni, lassan végigmérted az előtted ülőt. Barna tincsei, éles állvonala, na meg izmos mellkasa amit előző szünetben megérintettél egy jó összképet adott a fiúról.
-Szólj ha befejezted a bámulásom-suttogta úgy hogy csak te halld miközben féloldalas mosoly kúszott ajkaira.
-Én nem bámultalak-motyogtad halkan és inkább az órára koncentráltál.
Kiadták a feladatot és neki is kezdtetek. Egész jól haladtatok amíg nem találtatok egy olyan dolgot amiben nem értettetek egyet. Vitatkozni kezdtetek és egyre jobban nőtt köztetek a feszültség. A tanár többször rátok szólt de ti egyre hangosabban bizonyítottátok igazatokat.
-Elég! Mindkettő ki a teremből. Amíg abba nem hagyják a veszekedést vissza ne jöjjenek-a tanár éles hangja szakította meg vitátokat. Aprót bólintva hagytátok el a termet.
Miután Jean bezárta az ajtót felsőjébe markolva húztad őt közelebb magadhoz. A fiú nem hátrált meg, ugyanolyan mérges tekintettel nézett vissza szemeidbe.
-Ez a te hibád-suttogtad idegesen.
-Igazán? Nem tudom ki volt ilyen rohadt makacs-pólóját tartó kezedre fogott és egy egyszerű mozdulattal lesöpörte azt magáról.
Mielőtt folytattátok volna a vitát egy köhögést hallottatok a folyosó végéről. Ez egy közelgő tanár lehetett. Nem járnátok jól ha meglátna titeket mert ha szerencsétek van az igazgatóiba küld. Jean hamarabb kapcsolt mint te, kezedre fogott és a közeli fiú mosdóba húzott téged.
-Pont a fiú mosdóba? Tényleg Jean?-morogtad halkan.
-Gyorsan kellett gondolkodnom - motyogta miközben zavartan megvakarta tarkóját.
-Jó mindegy, maradjunk itt egy ideig-sóhajtottál elkapva róla tekinteted.
Hirtelen Jean a falnak lökött és kezeid fejed felé szorította. Szemeid nagyra nőttek és értetlenül figyelted az előtted állót.
-Már nincs kedved veszekedni kincsem?-az ez előtti zavarban lévő Jeannek semmi nyoma nem volt. Nagyot nyeltél és rángatni kezted kezed hátha kiszabadulsz szorítása alól. De ez felesleges erőlködés volt mert a fiú egy kézzel simán lefogta csuklód.
-Ne hülyéskedj már.. Ez nem vicces-felnéztél a feletted lévőre aki a szokásos vigyorával figyelt téged.
-Ki mondta hogy hülyéskedek?-felhúzta egyik szemöldökét majd szabad kezével arcodra fogott-Ez teljesen komoly..
-A francokat az. Megint az lesz hogy foglalkozol velem amíg ketten vagyunk, aztán leszarsz és kötekedsz ha megjelennek a barátaid-Jean nem is takarta el hogy hirtelen kiindulásod kissé meglepte.
-Szóval ez zavart?-halk kuncogása visszhangzott az üres mosdóban-Az igazság az hogy sikerült beléd esnem-súgta halkan miközben egy halvány pír jelent meg arcán.
-Micsoda? Figyelj Jean ha ez egy prank azonnal fejezd..-mielőtt végig mondtad volna a barna hajú ajkaidra tapadt.
Egy halk sóhajjal fogadtad csókját és arcod felvette a vörös árnyalatot. Szabad kezével csípődre fogott így húzva közelebb magához. Teljesen egymásnak simulva szenvedélyesen csókoloztatok. A levegőhiány miatt lassan elhúzódtatok egymástól majd amint tekintetetek találkozott elmosolyodtatok. Füled mögé tűrte tincseid így felfedve nyakad és apró csókokat kezdett el hagyni bőrödön. Mikor megtalálta egyik érzékeny pontod finoman megszívta azt így egy lilás foltot hagyva nyakadon. Kezei sem tétlenkedtek, elengedte csuklód majd derekad és combod simogatta. Hasadban megjelentek azok a rohadt pillangók és beleolvadva a fiú érintéseibe halkan sóhajtoztál. Keze pólód alá csúszott majd mikor elérte melled finoman rámarkolt arra. Ekkor fogtad fel mi is történik.
-Jean.. Szerintem ezt nem itt kéne és nem most-suttogtad alig hallhatóan. Kicsit elhúzódott tőled de kezét még mindig mellednél tartotta.
-Egy hihető okot mondj és azonnal abbahagyom-szádra haraptál majd felpillantottál rá.
-Suliban vagyunk, akárki bejöhet-mondtad határozottan de a mondatod végén kicsit megakadtál mert miközben beszéltél Jean kihúzta kezeit pólód alól. Már belső combod simogatta és ujjai néha súrolták nőiességed.
-Gyenge-súgta halkan és keze feljebb csúszott. Lassan simogatni kezdett nadrágodon keresztül miközben végig szemedbe nézett ártatlan tekintettel.
-Sz-szűz vagyok-motyogtad következő kifogásod mire elnevette magát.
-A helyedben kerülném a hazugságokat-morogta mély hangján. Elkezdte kigombolni nadrágod mire egy nagyot nyeltél.
-Egyéb kifogás?-megráztad fejed, Jean nadrágod szélére fogott majd szemedbe pillantott-Szabad?
-Szabad-bólintottál majd a fiú azonnal levette nadrágod. Letérdelt eléd amire értetlenül néztél rá.
-Engedd el magad T/N. Had okozzak neked örömöt-suttogta miközben apró puszikat nyomott combodra. Egyre feljebb haladt majd mikor bugyid széléhez ért fogával húzta le rólad fehérneműd. Amint levette, zsebre rakta azt.
Nagyobb terpeszbe tette lábaid majd végig szemedbe nézve belédnyalt. Felsóhajtottál a kellemes érzésre majd mikor tapasztaltan kezdte el használni rajtad nyelvét barna tincseibe vezetted kezed.
-Baszkih..-nyöszörögted szakadozva véve a levegőt.
Az élvezet miatt összeszorítottad combjaid feje körül de úgy tűnt nem igazán bánta. Szád elé tetted kezed hogy visszafogd hangod de így is kicsúszott pár kétségbeesett nyögés.
Kissé megremegtél majd kezedre haraptál hogy visszafogd magad. Nemsokára elfogsz menni. Ezt Jean is érezte ezért durvábban izgatta nyelvével csiklód. Hajába markolva közelebb húztad fejét és egy elnyomott nyögés kíséretében elélveztél.
Szorításod gyengült a fiú tincsein és próbáltad rendezni légzésed. Mikor felállt és vággyal teli tekintettel nézett rajtad végig egy dolog járt az eszedben, látni akarod milyen izmos is felsője nélkül. Az előző orgazmusod miatt kissé kábán kezted lehámozni róla felsőjét majd mikor eléd tárult kidolgozott felsőteste egy halk nyöszörgés hagyta el ajkaid. Végigvezetted kezed izmos hasán amit a fiú vigyorogva hagyott és egy rövid csókot nyomott a szádra. Megérezted édes nedved ajkaidon de jelenlegi állapotodban nem igazán érdekelt.
Fenekedre markolt majd erősen combodra fogott így jelezve hogy ugorj. Átkaroltad nyakát majd ölébe kapva indult meg veled . Átkulcsoltad lábad dereka körül és nyakába bújtál. Jean kinyitotta az egyik fülke ajtaját majd ahogy bementetek rátok zárta azt.
A fülke fala találkozott hatáddal. Amíg egyik kezével téged tartott, a másikkal nadrágját kezdte el kigomboni. Ha eddig azt hitted hogy Jean erős, most szinte pislogtál hogy úgy tartott téged egy kézzel mintha pihe könnyű lennél.
-Fogamzásgátlót szedek, belém élvezhetsz-suttogtad halkan mikor láttad hogy venné ki az óvszert a zsebéből. Bele sem gondoltál inkább miért van a zsebében egy óvszer olyan természetes módon mintha csak egy csomag rágó lenne.
Aprót bólintott majd bejáratodhoz helyezte tagját és lassan, figyelve reakciód elkezdte belédtolni magát. Vállára markoltál és felnyikkantál mikor teljes hossza benned volt.
-Olyan nagy.. Istenem Jean-mellkasod gyorsan emelkedett és süllyedt.
-Elbírsz vele nem igaz baba?-súgta füledbe mire hevesen bólogattál.
Gyengéden elkezdte beléd lökni magát erősen tartva csípőd te pedig halkan nyöszörögtél füle mellett. Jean sem tudott teljesen csendben maradni, néha halk morgások, sóhajok hagyták el ajkait.
Gyorsított mozgásán és nyakad csókolgatta. Mikor falaid rászorítottak tagjára mielőtt feltört volna belőle egy nyögés válladba harapott.
Tekinteted ködös volt a több irányból érkező élvezet miatt. Jean erős lökései miatt pedig elvesztetted maradék eszed. A fiú kíméletlenül mozgott benned. Lökéseivel ellentétes irányba kezdte el mozgatni csípőd így mélyebbre lökve magát benned.
-Elfogokh menni.. -kapkodtad a levegőt.
-Csinád csak, élvezz el baba-morogta és az eddigieknél is nagyobbat lökött rajtad.
Benned akadt a levegő, egész tested megremegett és nevét nyögve mentél el. Jeannek sem volt sok hátra, hevesen mozgott benned majd mikor végigkarmoltál hátán felszisszent és egy morgás kíséretében engedte beléd élvezetét.
Halkan lihegtetek majd lassan kihúzódott belőled és letett a földre.
-Ügyes voltál édesem-arcodra simított egy lágy mosollyal arcán.
Miután felvettétek ruháitok és rendeztétek kinézeteteket óvatosan kiosontatok a mosdóból. Elnézést kérve ültetek vissza helyetekre. Jean rád kacsintott amire pirulva hajtottad fejed a padra.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro