Egész éjszaka az orvosi könyveket olvastam a hasnyálmirigyről. Minimum huszat lapoztam át, mire felkelt a nap. Azután persze a rákok fajtáit keresgéltem. Már hatalmas könyvpolcok voltak az ágyam körül. Sam már konkrétan háromszor belerúgott és szedte össze a könyveket. Amikor már a király átküldte Samnek a leleteit mailben, akkor arra tértem át. Bár nem is bírtam olvasni, mert a látásom nagyon összefojt. A huszadik kávé lehetett benne a szervezetemben, de nem tartott ébren egyáltalán. És még emiatt meg is szektem azt, hogy nem iszok kávét, mert gondoltam, hogy megérné, de ott voltam hatalmas kérdésekkel együtt és rengeteg sebészi jegyzettel. Dühömben a kezemben levő könyvet eldobtam, így az nekirepült a falnak és behorpasztotta.

-Hohohó! - szólalt meg Sam is, ahogy a fürdőből kijött - Hotelben vagyunk, csillapodj! - kérte, de én csak lefejeltem az asztalt - Ennyire rossz a helyzet? - jött rá a reakciómból.

-Egyszerűen förtelmes a helyzet! - vallottam be - Ha még transzplant listára is kerül, az áttét, már rajta van ez artérián is!

-És a varázslat meg nem segít rajta, mi? - ült le mellém.

-Nem, de az asgardi és a wakandai technológia javítana a helyzetén! Viszont mivel ebben a világban egyik sincs, így nem tudok rajta segíteni! - magyaráztam majd hátradőltem és megdörzsöltem a szemem.

-És kérsz még egy kávét?

-Elég legyen a kávéból! - emeltem feljebb a hangom, így ijedten összegubózott - Bocsánat, nem akartam felemelni a hangom! - kértem elnézést.

-Semmi baj! Tudom, hogy kiakaszt ez a helyzet! - simogatta meg a karom - Elmegyek reggeliért, majd a többiekkel visszajövök! - hozta fel, így biccentettem - Addig megjavítod a falat? - mutatott a sérült részre, így kínosan felkacagtam. Leírtam egy kört a csuklómmal, így már a régi állapotában volt a fal - Majd jövök! - puszilta meg a fejem majd ki is sétált.

Én addig összepakoltam a könyveket egy helyre majd a jegyzeteket is egy mappába szedtem. Ezalatt hasonló műtéteket vettem át a fejemben, de egy idő után meguntam, így erőt véve magamon kiléptem az asztrális formámmal a testemből majd zsebre tettem a kezem. Lefektettem magamat majd mágiával szimuláltam a daganatot a hasüregemben. Nekiálltam az operációnak, de mivel az egész szimuláció volt nem nagyon volt hatásos. Nem hallottam a szívem dobogását, nem láttam az életfunkciókat... Semmi értelme nem volt. Annyi hasznom volt, hogy nekiálltam beszélni magammal, hogy miket tennék, és ő megg a végkifejletet mondta el. Egészen jól elvoltam miközben beszélgettem magammal. Kiderült, hogy tök jó társaság vagyok. Persze mind a ketten az ajtó felé kaptuk a fejünket, amikor nyitódott az ajtó. Sem meg is torpant és kidülledt szemekkel nézett hol a testemre, hol az asztrális énemre.

-Mi a franc? - akadt ki.

-Gyakoroltam magamon a műtétet! - legyintettem, majd visszamentem az eredeti testembe.

-Sokkal jobb, köszönöm! - biccentette mikor a többiek is bejöttek.

-Na van valami? - lépett mellém Natasha.

-Az idegösszeroppanáson kívül? - vontam fel a szemöldököm - Nem igazán - ellenkeztem miközben ráztam a fejem - Emberekről van valami hír? - néztem körbe.

-Egyenlőre nincs semmi új! - válaszolt Hela - Vagy csinálsz valamit a királlyal, vagy megyünk Tampa városába! - vont vállat, így leültem az ágyamra.

-Fel kéne tárnom ahhoz, hogy pontos képet kapjak az állapotáról! - mormogtam - Azt viszont nem kockáztathatjuk ebben az állapotában, mert az is csak rontana a helyzetén!

-Akkor meg vagyunk lőve a királlyal, irány Florida! - tudta le ennyivel, így mindannyian ránéztünk.

-Egy kis empátiát Hela! - jegyeztem meg.

-Bocsánat, még új vagyok ebben a hős dologban! - intett a többieknek.

-De igaza van! - szólalt meg Bucky - Azzal is segíthetünk T'chala állapotán, hogy hamarabb visszajutunk a mi világunkba, ahol minden normális és éppen nem haldoklik!

-Akkor Tampa? - pillantottam körbe mire mindenki bólintott.

-Találtam valamit! - rohant be Wanda a szobába, így mindenki arra kapta a fejét, ahogy ő és Vízió betörtek szinte az ajtón.

-És mi lenne az? - kérdeztem nyugodtan.

-Amikor megkértél arra, hogy keressem meg a rúnákat Loki miatta, akkor észrevettem a térképen őket az éjszaka. Viszont amikor szólni akartam nektek, akkor hirtelen megváltozott az utcák szerekezete és elveszett minden! - magyarázta el, így többen is értetlenkedve néztek rá.

-Én ezt nem értem! - tette keresztbe a kezeit Sam - Hogy érted, hogy egy városnak megváltozott az utcaszerkezete?

-Az utcák, olyan alakban helyezkedtek el Bostonban, hogy rúnákat formáltak légi felvételből - ismételte el - Viszont ez az éjszaka megváltozott!

-Azt mondtad Boston? - szólaltunk meg egyszerre Buckyval.

-Igen, miért? Mi van Bostonban? - döbbent le tőlünk, így mi ketten egymásra néztünk.

-Inkább ki! - javította ki őt a volt bérgyilkos - Steve abban a városban él ebben az univerzumban.

-Tudjuk, miért változott meg a rúnák alakja? – dörzsöltem meg a szemem.

-Számos oka lehet! – vont vállat Wanda – Loki csak úgy megváltoztatta, vagy esetleg megölte őt, az is lehet, hogy elutazott... – sorolta fel, így nyeltem egy nagyot.

-Jól van, mivel ha itt meghal valaki, akkor nem tér vissza, ezért azt a lehetőséget kizárjuk! – mondta először Sam – Tudjuk hova ment?

-Tegyük fel, hogy ment valahova! – javítottam ki mire vett egy mély levegőt.

-Még nem vettem észre más városokban ilyet, de figyelek majd rá! – jelentette ki Wanda.

-Nem kell, Washingtonban van! – szólalt meg Vízió a telefonját bújva – Paparazzik most tették ki a képeket!

-Akkor Nat, Sam és Bucky velem jön! Elmegyünk Washingtonba és megtörjük az átkot! – jegyeztem meg mire mindenki rám nézett.

-Mert tudjuk, hogy hogyan kell? – vonta össze a szemöldökét Wilson.

-Jelenleg a leglogikusabb ötletem az igaz szerelem csókja, de kétlem, hogy az lenne a válasz! – vontam vállat, mire Bucky hangosan elnevette magát.

-Most csak szivatsz, ugye? – vált komollyá egyből mikor meglátta, hogy én nem röhögök vele.

-A lehető legkomolyabb vagyok! – ellenkeztem majd megragadtam a kocsimnak a kulcsát.

-De hiszen ilyen csak a mesékben van!

-Oh, mert ez nem olyan helyzet, mintha az Egyszer volt, hol nem volt sorozatot kevernék a mi világunkkal? – vágtam vissza – Színésznek tartanak titeket, mikor az univerzum, egyik legmagyobb hősei vagytok! – hoztam fel, mire mindenki elhallgatott – El kell mennünk Washingtonba, mert caak úgy tudjuk kideríteni, hogyan törjük meg az átkot! Igen, lehet, hogy nem egy csókkal fog ez megtörténni, az túl egyszerűn lenne tudom, viszont az egyik társunk haldoklik, míg Loki nagyban játszik velünk! – jutott eszembe majd letöröltem a kicsúszó könnyeimet – Istenem, hogy annyi kávét kellett innom, még a sírást se vagyok képes kontrolálni! – hitetlenkedtem majd elindult.

-Lehet ez csapda is! – jegyezte meg Natasha, ahogy követett engem.

-Az is lehet, hogy a vesztünkbe rohanunk! – adott neki igazat Sam.

-De mit ér az egész, ha meg sem próbáljuk! – állt mellém Bucky – Meg kell ezt tennünk!

-Na jó, rossz előérzetem van, hogy Barnes és Bonnie egyet gondolnak! – torpant meg Sam, de egyből jött is utánunk a lépcsőházba.

-Ha ez számít, nekem mindig rossz előérzetem van! – vont vállat Buck, így kuncogva mentem tovább.

Amint kiértünk a tetőre, akkor kinyitottam a kocsit és beszálltam a vezetőülésbe. Megvártam, amíg mindenki beszállt majd bekapcsoltam az álcázást. Amint az is kész lett, halkan felszálltam az épületről majd elindultam déli irányba. A fiúk még nagyon ámultak útközben a repülő kocsitól, de mi Natashával, csak mosolyogva hallgattuk ezt. Az is feljött, hogy anno a második világháborúban Howard Stark ezzel kecsegtette a népet, de ennek ellenére nyolc évvel később jutottunk csak el. A kocsi monitorja többször jelzett nekem repülőket, így szlalomozva mentem el közöttük. Nem léphettem át a hangsebességet, mert az halható lett volna, így csak repülten normális ütemben, vagy annál egy kicsit gyorsabban, de az mindegy is volt. Viszont annak ellenére, hogy egyre közelebb jutottam a férjemhez, a félelem bennem csak egyre jobban nőtt, hogy mi történne vele, ha tényleg csak egy csapda lenne az egész és Loki megölné. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben a keleti parton mentünk lefelé egészen a fővárosig. Amikor már a városhoz közeledtünk, akkor a monitoron megjelent egy hatalmas piros mező. Meglepődtem, mert csak apró repülőket ábrázolt eddig és nem ilyen formát. Semelyikünk se értette ezt, így inkább a biztonság kedvéért a város szélén leparkoltam. Mikor leállítottam a motort, akkor kiszálltam és odasétáltam a táblához, amin nagyban ki volt írva a város neve.

-Mi volt az a nagy piros izé? – kérdezte mellőlem Nat, így elhúztam a kezem a levegőben, így előttünk láthatóvá vált egy hatalmas zöld védőpajzs – Igen, szóval Loki műve – jött rá egyből.

-Mit teszünk? – szólalt meg Sam.

-Átmegyünk rajta! – vontam válat.

-Hogy mi? – akadt ki – Megőrültél?

-Ez egy mágikus pajzs, azaz távoltartja a nem kívánatos embereket! – kezdtem – Loki csak DNS alapján tud minket kitiltani. Egyszerű vagy mindenkit kizár, vagy csak párat! – legyintettem.

-Szóval ki kell próbálnunk – értelmezte Barnes.

-Ha már félig átmegy rajta a kezed, akkor nincs aggódni valód! Nem lesz ártalmas! – nyugtattam meg, így odalépett és megérintette a falat, de könnyedén átnyúlt, így nagyot nyelve át is lépett. Ahogy ez megtörtént az álca vissza is ment, így megláttok Buckyt a város területén.

-Üsse kő, már úgyis meghaltam! – mormogta Natasha majd átsétált ő is.

-Te jössz! – biccentettem Samnek, így nagyot nyelve ő is átment – Na jó! – indultam neki én is, de én fennakadtam a pajzsnál, nem úgy, mint a többiek – Igen, pontosan erre számítottam!

-Te nem tudsz átjönni? – makogta Nat.

-Oh, én ezt tudtam, azóta hogy rájöttünk, hogy ilyen pajsz van a város körül – legyintettem majd nekiálltam gondolkodni.

-Mi mit csináljunk? – tárta szét a karjait Buck.

-Keressétek meg Stevet, és hozzátok ide! – mondtam mire biccentettek.

-Veled mi lesz? – jött közelebb hozzám Sam.

-Megpróbálok bejutni – vontam vállat – Add ezt oda neki! – vettem elő egy képet a családunkról – Tele van mágiával, majd ettől fog emlékezni! – emeltem fel, így Wilson átnyúlt a burkon és elvette.

-És ha nem jön be?

-Akkor szerkesztett képnek fogja tartani, de nem lesz semmi baj! – ráztam meg a fejem – Mert akkor tényleg az igaz szeretet csókja töri meg rajta az átkot! – vontam vállat, így félig mosolyra húzta az arcát.

-Sok sikert!

-Neked is! – utánoztam, így a hárman elindultak – Na jól van, akkor első ötlet! – mormogtam majd nagyon erősen megrúgtam a pajzsot, amitől nagyobb része megrezgett.

Egy elégedett mosollyal vettem tudomásul, hogy a pajzs nem áttörhetetlen számomra. Még párszor megpróbáltam ezt, de aztán lihegve feladtam. Segítségül hívtam Wandát. Jól tudtam, hogy neki nem volt ereje, de a múltkor olyat csináltunk az ő erejének a megidézésekor, hogy lehet, hogy ebben a helyzetben is használhatnánk. Láttam párszor ilyet csinálni Maximoffot, így kértem, hogy egyszerre végezzük el. A tervem addig bevállt, amíg az én sárga mágiám helyett sötét piros lett. Egy óvatos mozdulattal a pajzs felé irányítottam. Szerencsémre elkezdett megrepedni. Percekkel később darabjaira hulott, így ujjongva elkezdtem toporzékolni majd befutottam a városba. Az örömöm ellenére megremegett a föld, így megálltam. A beton hirtelen kettérepedt a lábaim között, így kidülledt a szemem, mert volt egy sejtésem, hogy mi lesz a következő lépés.

-Ez te voltál, ugye? – szólalt meg a fejemben Sam.

-Ha úgy vesszük, akkor igen! – húztam fintorra a számat majd elkezdtem rohanni a város felé – Ahogy bejutottam a burkon belül, akkor kettétört föld!

-De te törted ketté? – vágott közbe Natasha idegesen.

-Mert úgy ismersz, mintha ilyeneket tennék? – kérdeztem vissza majd felugrottam és a lendülettül a központba érkeztem.

-Nem, de ez mióta számít? – szólalt meg a mellettem lévő épület ajtajából, így arra fordultam. Megláttam mindenki és még Stevet is nagyon meglepődve.

-Ezt hogyan? – szólalt meg makogva – Hiszen nem volt rajta semmilyen segédlet és csak úgy felállt utána! – hitetlenkedett, így lehajtottam a fejem.

-Nem hatott a kép, ugye? – jöttem rá.

-Nem is látta, mert egyből evakuálni kellett a földrengés miatt! – rázta meg a fejét Bucky. Abban a pillanatban még jobban megrepedt a rés és elkezdett eltávolodni a két fél.

-Akkor hajrá! – jegyeztem meg majd leklónoztam magam és be ugrottam és elkezdtem összehúzni a hasonmásokkal együtt.

-Ezt most vagy álmodom és ő egy hős, vagy ez a valóság és valójában megőrült az a nő – jelentette ki Rogers mire szemet forgatva húztam erősebben.

-Egy hős, de alapból nincs minden rendben a fejében! – tudta le ennyivel Romanoff.

-Mi lenne, ha a kibeszélésem helyett megmutatnátok neki a rohadt képet és elkezdenétek menteni a népet? – szóltam be mire meghallottam a lépteket – Gyerünk már! – szurkoltam magamnak. Egy idő után meghallottam egy dinoszauruszhoz hasonlító üvöltést, így kidülledt a szemem – A kurva életbe! – húztam még erősebben magamhoz azt a földrészt.

-Merjem megkérdezni, hogy ez mi volt? – állt meg a közelben Sam.

-Hidd el nem akarod tudni! – ráztam meg a fejem, mert már én is nagyon féltem.

-Miért? – értetlenkedett mire a törés végén kiugrott az élőlény, így én a hirtelen változás miatt össze tudtam húzni a talaj két részét, emiatt kiestem és elterültem a betonon.

-Mi a franc? – kiabálta el magát Natasha.

-Igen, ettől tartottam! – mormogtam majd feltápászkodtam – Emberek, ő a midgardi kígyó, Loki kis állatkája! – mutattam be miközben a fáradtságtól levegőért kapkodtam.

-Kis állatkája? – akadt ki Buck – Nagyobb, mint a város!

-Na nem mondod? – néztem felé – Vigyétek innen Rogerst! – kértem – Még nem tudja, hogy ki ő és emiatt civil! – magyaráztam majd előteremtettem a kristálynyakláncot.

-Az meg minek?

-Ezzel lehet irányítani! – legyintettem majd vettem egy mély levegőt - Ha nem élem túl, akkor meséljétek el neki, hogy ki voltam! - kértem Steve felé biccentve, aki még mindig csodálkozott a történteken, közben be volt parázva az apokaliptikus esemény miatt.

-Mert olyan nagyon nehéz legyőzni? - állt elém Sam.

-A rúna azt írja! Thor majdnem belehalt, amikor Odin ideküldte a bestiát! - emlékeztem vissza a történetre.

-Oh, és a rúna mindig igazat jövendöl? - vontam fel a szemöldökét.

-Idekerültünk, nem? - tártam szét a kezem, így vette a célzást - Na megyek, mert a végén az emberek szívják meg és nem tudnak visszajutni! - lépte el mellette majd felugrottam egy felhőkarcolóra és feltettem a nyakláncot a nyakamra. Formáltam egy nagy tűzgolyót majd nekidobtam a kígyónak, így felém fordult - Gyere a mamihoz! - kértem mire vicsorra húzta a száját, így láthatóvá váltak a fogai - Rondább vagy, mint amilyen mesék szólnak rólad - jegyeztem meg majd leugrottam és a áram vezetéket letéptem az oszlopról.

Felugrottam a szörny nyakához majd pórázként kikötöttem, hogy valamennyire iránytani tudhassam. Nem nagyon tetszett ez neki, hogy elkezdett ide-oda mozogni. Próbáltam kontrollálni, de csak percek után sikerült. Addig szinte felszántotta a várost, így hitetlenkedve néztem csak a károkat. Erőt vettem magamon és felirányítottam az űr felé. Jól tudtam, hogy repülni is képes, csak eddig nagyon félénk volt és nem akarta ezt megmutatni nekünk. Amint megtudta, hogy merre akarom vinni, nem tetszve a víz felé kezdett repülni. Azzal persze nekem voltak bajaim, így felhúztam az ég felé. Bár nekem egyre nehezebb volt megállnom a hátán, mert a gravitáció egyre jobban húzott lefelé. Ezt egészen addig bírtam, amíg a felhők fölé nem értünk, mert ott megadva a szenvedést elengedtem a kábelt. Ahogy zuhantam lefelé a kígyó megállt és repült vissza, így hitetlenkedve levettem a nyakláncot és az erőmet használva kilőttem az ékszert és a szörnyet az űrbe. Ennek annyi volt a hátulütője, hogy erősebben csapódtam bele a földbe, így a váratlan érkezéstől, elájultam.

~ Pillanatokkal később ~

-Bonnie! - hallottam meg Sam hangját, de nem éreztem semmit és nem is voltam képes mozogni, innen jöttem rá, hogy az asztrális énem ébredt csak fel.

-Jézusom! - ijedt meg Natasha is.

-Bonnie - rázott meg Wilson, de nem voltam képes válaszolni - Ébredj már fel! - kérte, hát igen, azt én is szerettem volna.

-Hé Chris, nem kéne... - kezdte Buck mire felfigyeltem. Most Steve tényleg azt csinálja, amire gondoltam?

-Mit csinálsz? - döbbent le Sam a hangjából ítélve.

-Újraélesztem, mert nincsenek életjelenségei! - magyarázta majd megéreztem, hogy a hátamra fordított - A nővéred, meg kell érte tenni mindent! - tette hozzá majd nekiállt a szívmasszásnak. Ezután megéreztem a számon az övét, így ezzel együtt a tüdőm is megtelt oxigénnel és elkeztem újra érezni a testemet - Gyerünk már! - mormogta majd folytatta a mellkas komresszióval. Ezzel együtt én csak egyre erősebb lettem, kezdett felébredni a testem is, ami csak jó volt. Amikor legközelebb szájon át lélegeztetett, akkor egy erőhullám tört ki belőlem, így nagy nehezen elkezdtem kinyitni a szemem. Addigra minden kár a helyére állt az erő által, és a többiek is azt figyelték. Egyedül Steven láttam azt, hogy engem nézett aggódva - Nem ez volt az utolsó! - suttogta majd megsimogatta az arcom. Tudtam, hogy mire gondol, mert ezzel búcsúztunk el a mi világunkban, így egy könnycsepp kicsúszott az arcomra. 

-Ne ez legyen az utolsó! - idéztem őt, és erre mindenki felénk kapta a tekintetét. Steve csak felhúzott majd majd magához ölelt és megpuszilta a nyakam.

-Nagyon aggódtam érted!

-Ugyan már, te se hitted el, hogy megözvegyülsz! - ellenkeztem, így mind a kettőnkből kitört a nevetés majd megcsókoltuk egymást.