-Olyan gyorsan történt minden... - meséltem - Én csak egyet pislogtam és minden megváltozott! - emlékeztem vissza az elmúlt évek eseményeire - Mire megszoktam egy dolgot, addigra már elvették tőlem és szoknom kellett máshoz. 
-Nehéz időszak lehetett! - simogatta meg a karomat Sharon, hogy kimutassa a biztatását. 
-Annál nehezebb még nem is volt! A félelem, a bizonytalanság, kétségbeesés. A gyász is kavargott bennem akkor... - ráztam meg a fejem, mert újra feltörtek bennem az azonos érzések, és megint rosszul éreztem magam emiatt.
-Ki halt meg? - kérdezte suttogva.
-Loki - hajtottam le a fejem - Megkérte a kezem és pár nappal később meghalt! - nyeltem nagyott, mert annak ellenére, hogy már rohadtul Steve volt a férjem, attól még fájt a Lokival történt események vége. 
-Annyira sajnálom! 
-Loki nélkül nem lenne ez a hely, szóval annyira nem kell! - húztam fintorra a szám majd körbenéztem - Legalább mindannyiunknak kényelmes a túlvilág, ha már mindenkit idehoztam. 
-Ez nem a te hibád! - ellenkezett, így hitetlenkedve megforgattam a szemem - Mindent magadra vállaltál egész életedben, mi lenne, ha most az egyszer nem tennéd ezt?
-Pont, hogy most igazán az én hibám! - mutattam magamra - Én elbuktam, de olyan szinten, mint még soha! Előre meg volt ez írva egy jóslatként, de nem tudtam ezellen tenni semmit, pedig kicseszett öt évem volt rá! - magyaráztam már kiakadva saját magamra - Annyi jó dolog történt velem az elmúlt években, hogy lett két gyerekem! - tettem hozzá, így teljesen ledöbbence kidülledt a szeme.
-Álljunk csak meg egy pillanatra! - kérte felemelve a kezét - Neked? Gyereked? Azt hittem, hogy a baleseted után nem lehetséges az ilyen! - csodálkozott tovább - Mégis hogy?  
-Örökbe fogadtam őket! - húztam mosolyra a szám - April három évesen lett árva, amikor a szülei a szeme láttára porladtak el a kocsiban. Szerencsére éppen parkoltak és emiatt nem szenvedtek semmilyen balesetet. Arra sétált egy nő másnap és egyből hívta a tűzoltókat. Ők az intézménybe vitték, de minden egyes ilyen hely tele volt a csettintés után, mert sok gyereknek elporladtak a szülei. Miután megöltök Thanost, én elvesztem. Egyik nap a városba voltam és éppen elmentem egy ilyen intézmén előtt, amikor észrevettem, hogy ő megszokott, mert egy pillanatra nem figyelt rá senki. Nekem futott sírva, így felvettem az ölembe és megnyugtattam. Visszavittem, de nagyon ellenkezett. Megláttam, hogy milyen helyzetben voltak, így átgondoltam a helyzetet. Örökbe fogadtam és minden egyes papírt ott azonnal aláírtam és utána hazamentünk a bázisra. Natasha azt se tudta, hogy mit mondjon, Bruce is teljesen le volt fagyva, egyedül Stevenek volt annyi lélek jelenléte, hogy megkérdezze, hogy mi történt - meséltem el, így ő is vigyorogva hallgatta - Őt már öt éve nevelem és olyan mintha az én gyerekem lenne teljesen! Úgy is viselkedik, tisztára olyan makacs, mint én! - jegyeztem meg, így elkuncogta magát - Tony pár hete a család tagja. Őt is akkor adták be az intézménybe, amikor a csettintés által elporladt az édesapja. Az anyja nem bírta elviselni ezt lelkileg és anyagilag, ezért úgy gondolta, hogy ez volt a helyes lépés. Én Thanos legyőzése után visszavonultam... - vallottam be, így elámult a kijelentéstől - Ne is mondd! - helyeseltem vele - Ez számomra is furcsa volt! De megtettem és akkor úgy gondoltam, hogy még egy kisgyereket örökbe fogadok. Ahogy beléptem egy másik intézetbe, akkor minden gyerek sorba állt előttem, mert tudták, hogy ki vagyok. Tony volt az egyetlen, aki csak szomorkásan rajzolgatott. A dolgozó megkérdezte miközben én még a többi gyerekkel beszéltem, hogy miért nem fogad engem. Azt válaszolta, hogy őt úgy sem választaná senki, nemhogy egy szuperhős. Erre felfigyeltem és odamentem hozzá és leguggoltam mellé majd megkérdeztem, hogy ezt honnan gondolja. Teljesen meglepődött és emiatt abbahagyta a rajzolást és akkor vettem észre, hogy egy szivárványt rajzolt. Elmagyaráztam a Bifröst lényegét és látszott rajta, hogy nagyon akar még ilyesmi sztorikat hallani, így leültem vele egy kicsit és játszottam vele. April is ott volt és teljesen elbeszélgettek. És végre felcsillant a remény a kisfiú szemében és emiatt választottam őt.  
-Van apjuk? - érdeklődött, bár láttam rajta, hogy legbelül tudta a választ erre.
-Van! - bólintottam - Sharon, én... - makogtam majd a szemébe néztem, mert nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. 
-Mindig is téged szeretett! - vont vállat - Örülök nektek! 
-Köszönöm! - suttogtam félig mosolyra húzva a számat.
-De siess visszaszerezni, mert itt az egyik legszexibb férfi a világon és szinte minden nő őt akarja! - jegyezte meg, így mind a kette feélkacagtunk - Igaz, kettőtöket eddig senki se tudott elválasztani! Lásd, én, Loki, Peggy néni... 
-Peggy néni ébren van! Emlékszik mindenre! - hoztam fel mire lefagyott. 
-Találkoztál vele? - értelmezte.
-Amikor Londonban voltam. Nem akartam felébreszteni, de akaratom ellenére mégis megtörtént. Meglátta a karkötőm és megvilágosodott - kaptam egyből az adott ékszerhez. 
-Kínos lehetett számára a házasságod! - jegyezte meg.
-Kinek kínosabb, számára vagy számodra? - mormogtam mire lehajtotta a fejét - Én... 
-Semmi baj! - vágott a szavamba - Mindig is tudtam, hogy téged szeret! Ez ellen nem tehettem semmit! Most sem tehetek semmit! Csakis annyit, hogy beletörődök! - tudta le ennyivel. 
-Sajnálom! 
-Mit? - értetlenkedett nevetve - Azt, hogy van két szuper gyereked és egy remek házasságot? Én sajnálom, hogy még nem találkoztam Aprillel és Tonyval! 
-Majd felírlak a listára! 
-Ennyien nem tudtak találkozni velük? - lepődött meg a hallottaktól. 
-Meg akik találkoztak is velünk abban az időszakban, ők csak Aprilt ismerik. Csakis Bucky, Sam és Thor látta mind a kettő gyereket. 
-A legfontosabb emberek! - adott igazat.
-Natasha sajnos nem érte meg... 
-Viszont itt még találkozhat a fiaddal! - jutott eszébe.
-Csak egy bökkenő van ezzel! - fújtam ki a bennem levő levegőt.
-És mi az? - fordult felém mivel látszott rajta, hogy nem tudja a választ. 
-Hogy nem tudom, hogy hol vannak a gyerekeim! - vallottam be kétségbeesetten.
-A francba! - érezte át a szituációt - Képed van róluk? 
-Semmim sincs! Egymagam jöttem át. 
-Biztos? Semmi se volt nálad? 
-A telefont is Loki vette nekem... Ugyanaz a készülék, de mégis különböző! Ebben nincsenek fényképek a múltból! Csakis egy darab fotóm van és azt is most mentettem le - magyaráztam mire bekapcsoltam a mobilom - Hela küldte a családjáról pár perce... - emlékeztem majd megnyitottam a galériát és megjelent előttem két mappa - Ez meg mi? - döbbentem le. 
-A nemrég törölt képek mappája! - olvasta le Sharon mellőlem.
-De én nem töröltem semmit! Nem is volt képem ezen kívül! - ellenkeztem.
-Akkor mi lehet ez? - nyomott rá az ikonra mire megjelent több száz kép - Wow! - tátotta el a száját.
-Ezek az én képeim! Megvannak! - örvendeztem. 
-Akkor vannak emlékeid a gyerekeidről! Tudsz rájuk gondolni! - karolt át, miközben nézte a fotókat. 
-Tessék! - mutattam meg egy olyan képet, ahol éppen én fel voltam öltözve az asgardi páncélomba és April meg Tony a köpenyem mögé elbújtak - Felavattak engem, mint Asgard egyik megmentőjét és ezért ki kellett öltöznöm! A gyerekeknek ez nagyon tetszett! Ilyet kértek Halloweenra! - meséltem mosolyogva.
-Én ismerem őket! - mormogta mire lefagytam - Kinek is a gyereke itt? - dőlt hátra majd elkezdett gondolkodni - Megvan! Tony itt Downey fia! April meg Luke Hemsworth lánya! 
-Tonynak a fia Tony? - nyeltem nagyot - Biztos vagy benne, hogy itt Stark fia Tony? 
-Száz százalékban! Várj! - kérte majd elővette a telefonját és megnyitotta a böngészőt - Mi is a neve? Ash... Nem, az biztos nem! - rázta meg a fejét - Ty... Az sem!
-Írd be, hogy Downey gyereke! - utasítottam ingerülten mire megijedt - Bocsánat! - nyugodtam le - Nem akartam! - kértem bocsánatot mire beírta azt, amit kértem tőle.
-Exton! - jött rá majd felém fordította a kezét. 
Egyből felpattantam majd kifutottam a szobából. Mindenhol kerestem Starkot, de nem találtam sehol! Pechemre biztos előadása volt akkor és nem ért rá. A pihenőből egyből a riporterekhez mentem, hátha ott volt náluk a keresett személy. A szívem egyre jobban dobogott. A szemeim szinte már kifolytak az állandó sírástól, mert olyan szinten megríkatott a helyzet. Viszont amikor megnéztem a az interjúk helyszínét nem volt ott. Se a közelében nem járt, mert mindenkitől kérdeztem és nem látták arra. Elmentem a színpadok mögé, hátha ott tartózkodott, de az sem jött be. Minden reményemet feladtam ez ügyben. Nem tudtam megtalálni Tonyt, akármennyire is akartam. A folyosó közepén megálltam majd a kezembe temettem az arcom. Minden reményem elveszett a fiamhoz. Nekidőltem a falnak, majd megtámaszkodtam a térdemen és mély levegőt vettem, hogy valamennyire megnyugodjak. 
-Minden rendben? - fogta meg valaki a hátamat mire felismertem a hangját. Egyből kidülledt a szemem és felkaptam a tekintettem Starkra. 
-Exton! - mondtam szipogva.
-A fiam, igen... Ismerlek téged? - kérdezte meglepődve, mert nem gondolta, hogy ezzel kezdtem volna egy beszélgetést. 
-A fiad! Február hetedikén született! - nyeltem nagyot, mert igazából azzal nem lőhettem félre, ha rákérdezek a biztonság kedvéért.
-Pontosan! - aott nekem igazat.
-A kedvence a csoki fagyi kekszdarabokkal! 
-Túl sokat is eszik abból! - húzta fintorra a száját.
-A kedvenc színe a kék! 
-Valóban! 
-És a kedvenc szuperhőse Pókember! - jelentettem ki mire teljesen lefagyott, mert nem nyilvános dolgot osztottam meg most vele.
-Na ezt senkinek se mondtam el! Ezt honnan tudod? - akadt ki.
-Onnan, hogy az én fiam! - mutattam meg a képet, amit az előbb Sharonnak is. 
-Ez megszerkesztett! - vont vállat, mintha azt tettem volna - Főleg, hogy a kislány, az egyik Hemsworth gyereke.
-Robert, hinned kell nekem! - kértem könyörögve.
-És pontosan miért? Mert képeket mutogatsz a fiamról? - vonta fel a szemöldökét - Mert mindent tudsz róla? Ki vagy te pontosan? - akadt ki mire csettintettem és megjelent egy aprócska láng az ujjamon - Szóval bűvész vagy! Szuper! - forgatta meg a szemeit.
-Annál sokkal több! - ellenkeztem majd az arcához fújtam a tüzet és az még belement a száján keresztül és emiatt hirtelen megrázta a fejét.
-Neked nem is volt fiad! - mormogta - Akkor nem, amikor én még éltem! 
-Tony! - jöttem rá, hogy a szuperhős éne szólalt meg, így a nyakába borultam - Annyira örülök, hogy újra látlak! 
-Én is! - simogatta meg a hátam - Na jó! - engedett el - Hogyan élek, miért hiszem magam egy színésznek és hol vagyok? - pillantott körbe. 
-Tisztázzuk, hogy mindenki meghalt! És ez a túlvilág! 
-Mindenki halott? - akadt ki - Ez a túlvilág? Hogy mi? Én meghalok, hogy megmentsem a rohadt mihaszna életeteket és ti meg meghaltok? - mondta már dühösebben. 
-Mosolyogj, mert mindenki figyel minket! - szóltam rá mire megtette - Pár napja jött egy átok, amit csak én győzhetek le úgy, hogy meghalok. Viszont rosszul haltam meg és mindenki idekerült! - meséltem el dióhéjban a sztorit.
-Hogyan lehet rosszul meghalni? - kérdezte szarkasztikusan. 
-Azt írta a rúna, hogy hősiesen kell meghalnom, azaz harcolok a végsőkig. De én nem tettem ezt, hogy a szeretteimnek ezt ne kelljen végig néznie. Berohantam egyenesen az átokba és megadtam magam. 
-És ez nem hősies halál? Feláldoztad magad az univerzumért! - értetlenkedett.
-De nem olyan jól, úgy látszik! 
-Exton tényleg a te fiad? - tért vissza.
-A halálod után fogadtuk örökbe Stevevel. 
-Ott is Exton a neve? 
-Anthony Nathaniel Rogers a neve - ráztam meg a fejem. 
-Szóval Tony... Kitalálom! Hiányzik Stevenek! - jegyezte meg, de lehetett hallani, hogy ezzel növeltük az egóját.
-Jobban, mint hinnéd! 
-Visszament hozzád és nem maradt a múltban! Ez nagy dolog! - hozta fel.
-Nekem mondod? Egyik pillanatban mondom neki, hogy maradjon Peggy nénivel, aztán meg megjelenik azzal a hírrel, hogy mi házasok vagyunk - kuncpgtam el magam az emlék miatt.
-Legalább megfogadta a tanácsomat! - vonta meg a vállait.
-Hát az biztos! 
-Szeret engem a fiad! - hajtotta le a fejét.
-Ahogy a lányom is szereti Thor bátyját! Nem tehetek ez ellen! A lényeg, hogy tudom jó helyen van! - tudtam le ennyivel.
-És akkor most mi a terv? 
-Valahogy vissza kell mennem! Mennünk! - javítottam ki - Összeszedem a csapatot és együtt kiagyalunk valamit. 
-És milyen volt Lokival a nagy találkozás öt év után? - hozta fel mire kidülledt a szemem - Néztem híradót öt éve! Hónapokig rólad szólt! A hős Bosszúálló Loki menyasszonya volt! - idézte fel az alcímet, így lehajtottam a fejem - Ez ment mindenhol! 
-Egyből átvert, mint ahogy szokott! Nem is változott meg, csak én gondoltam így! Pedig azt hittem, hogy számítottam neki ennyit... - hitetlenkedtem. 
-Akkor nincs hari köztünk? - kérdezte mire elmosolyodtam. 
-Soha se volt! Most miért lenne? 
-A fiam miatt!
-Fiunk! - mondtam.
-A fiunk miatt! - adott igazat nekem. 
-Jó helyen van és ez megnyugtat! - jegyeztem meg a falnak dőlve - Egyenlőre a legfontosabb dolog az az, hogy visszajussunk! Hogy együtt maradjunk! - jelentettem ki.
-Kik vannak még eddig? - érdeklődött.
-Rob... - nyelt nagyot Peter mellettem majd megállt. Tony egyből kérdőn rám nézett így Parker felé fordultam. 
-A neve Tony! - suttogtam, hogy rjtunk kívül más ne hallja, így odament a mentorához és megölelte.