Quill után rajtam kívül mindenki elment a dolgára. Ilyen volt ez a sztár dolog, mindenhova hívják az embert és kevés magánéletet kapnak a paparazzik és az újságíróktól. Nem is csodáltam, hogy kész rohanás az életük, most, hogy félig belekukkanhattam, egyből megértettem mindent. Egy darabig csak ültem a pihenőbe, ahol Sam hagyott, és unalmamban telefonoztam. Persze nem éreztem, hogy magam lettem volna, így csak a kezemben forgattam a készüléket. Gondolkoztam a mai napon, az eddig itt töltött időmön és átvettem, hogy hol rontottam el és mit. Párszor meg is csörrent a mobilom, de nem válaszoltam rá, mert a kedvem nagyon messze járt. Hol Loki hívott, hol Thor, meg se lepődtem, hogy a testvérpár összebeszélt és felváltva keresett engem. Biztos voltam abban, hogy Lokit nem fogom felvenni, de szegény Thort sajnáltam. Nem tehetett semmiről, csak én voltam rád dühös a testvére miatt. Úgy viselkedtem, mint April, amikor Stevere is dühös lett, mert ki merészelt állni Tony mellett a családi kártyapartin. És persze újra szólt a csengőhangom. Hela neve volt rajta, így döbbenve megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez tartottam. Nem szóltam bele, ő is tudta, hogy felvettem, de ennek ellenére utánozott engem. Nem beszélt ő sem, biztos gondolkodott valamin. 
-Na jó, én ezt nem bírom tovább! - jelentette ki kuncogva, ezzel megtörve a csendet.
-Szereted hallgatni a hangodat! - szóltam be neki, így erősebben felkacagott.
-Mi a nagy eltűnésednek az oka drága rokon? - kérdezte komolyra változtatva a hangnemét.
-Egyet találhatsz! - fújtam ki a bennem maradt levegőt.
-Mit csinált az öcsém? - jött rá egyből.
-Azt, amihez a legjobban ért… Átvert!
-Már megint? Bonnie, ezzel magasan viszed a listát az átverések száma miatt! - jegyezte meg.
-Tanulnom kéne végre! - vallottam be majd lassan hátradőltem miközben milyen beszívtam a levegőt. 
-Hittél benne, hogy megváltozott! Ez a szerelem jele, gyermeteg dolog, igaz, de nem tehetsz ellene! - állt ki mellettem, így félig mosolyra húztam a számat.
-Te tudtál róla? 
-Miről? 
-Szóval igen… - jöttem rá a hangjából és a válasza gyorsaságától.
-Beszélgettem most vele egy kicsit! - helyeselt velem - Azért alakította ki a karakteredet, mert hiányoztál neki! És persze azért küldte el az esőerdőbe, mert elfogadta, hogy ő halott, míg te élsz. 
-Elmondhatta volna! Tájékoztathatott volna! 
-Jól mondod! Ezért küldtem el a francba! - tette hozzá, így mind a ketten felnevettünk.
-Teljesen megváltoztál sógornőm! 
-Ahogy mondtam! Asgardban nem lehettem jó rokonod! Most az leszek… - emlékeztetett az ígéretére.
-Köszönöm! De most már menj! Ha nem is dolgozol, akkor a gyerekeidtől lopom el az időt! - ráztam meg a fejem.
-Egyszer találkozol majd velük! - jelentette ki magabiztosan.
-Persze! Ki nem hagynám! Szia Hela! - köszöntem el.
-Isten veled kedves rokon! - nyomta ki majd egyből küldött egy képet a gyerekeivel. 
Elmosolyodtam általuk. Nagyon idilli család voltak azon a képen. Mindenki mosolygott és betöltöttek az egész fényképet, biztos amiatt, mert különben látszana a karácsony szemete a fán kívül. A szétdobált csomagolópapír, a millió helyen elszórt játékok. Akaratlanul is elszomorodtam attól a ténytől, hogy Tony még egy ünnepet se töltött velünk, mégis elveszett a rengetegben. April első karácsonyán mindenkitől szinte dupla ajándékot kapott, ha nem triplát. Együtt ünnepeltük Nat és Bruce társaságában. Együtt voltunk, de mégis magányosak! Én meghívtam Thort, de nem jött el. Steve is meg akarta hívni Tonyt és a családját, de inkább kihagyta a lehetőséget. Más meg abban az időben nem volt! Persze végül boldogak voltunk, de mindannyiunkból hiányzott valami. April még csak szokta az új családját. Steve és én próbáltunk jó szülők lenni, hol sikerült, hol nem. Nat és Bruce a múltjuk ellenére mosolyt öltöttek és April kedve miatt nem estek kínos szituációkba. A régi telefonomban ott volt minden kép tele emlékekkel és sztorikkal mögöttük, de ezen… Nem is az én mobilom volt! Ugyanolyan, mint a régi, de nem volt semmilyen olyan dolog rajta, ami mondjuk a másik dimenzióba történt volna. A galéria üres volt! Minden üres volt. Lépteket hallottam kintről így elraktam a készülékemet és az ajtó felé kaptam a fejem, amin nem Sam, Peter vagy esetleg Quill jött volna be. 
-Elnézést! Ugye nem zavarok? - kérdezte meglepődve az ajtóban állva Sharon. 
-Csak nyugodtan! - biccentettem majd felálltam, hogy kiinduljak a helyiségből. 
-Most miattam mész el? - szólt utánam megijedve mire meglepődve felé fordultam. 
-Nem akarok zavarni! - magyaráztam egyből - Én csak egy vendég vagyok! Ez a ti helyetek! Nekem nincs jogom itt lenni! - tudtam le ennyivel.
-Ugyan! Mackie nővérének mindent szabad! - hozta fel mire elnevettük magunkat. 
-Mesélte? - jöttem rá, hogy honnan volt képbe a dolgokkal.
-Sokan pletykálnak rólatok odakint! Azt hitték, hogy a barátnője vagy… - mesélte, így ledöbbenve felvontam a szemöldököm.
-Idősebb vagyok, mint ő csak engem örökbe fogadtak a szülei - legyintettem.
-Idősebb vagy nála? Nagyon jól tartod magad akkor! - jegyezte meg végignézve rajtam.
-Genetika… - vontam meg a vállam.
-Sokat segítenek! De modortalan vagyok! - jött rá majd mellém sétált és nyújtotta a kezét - Emily! - mutatkozott be.
-Bonnie! Örültem, hogy találkoztunk! 
-Úgy szintén! - helyeselt bólintva - Nagyon emlékeztetsz valakire! - jegyezte meg gondolkodva - Bocsánat, csak az arcod ott van a fejemben! Nem tudom, hogy pontosan kire, de ismerős vagy! Találkozhattunk már csak nem tudtunk róla? - kérdezte.
-Nem hiszem, mert az esőerdőben laktam tíz évig… 
-Wow! Egy igazi túlélő! - döbbent le.
-Inkább kalandor! - javítottam ki kuncogva - Sokáig túlélőnek gondoltam magam, de rájöttem, hogy az lehetetlen! Nem lehet mindent megúszni! 
-Sajnos nem! - adott igazat.
-Bonnie, vigyázz! Erre tart Sha… - futott be Sam mire meglátott minket, így egyből elhallgatott - Szia Emily! - köszönt neki már teljesen megnyugodva, hogy nem történhet semmi baj. Sharon miatt aggódott… Tudta, hogy mit jelent nekem, ahogy azt is, hogy mennyire szeretem. Csak meg akart óvni. 
-Ki tart erre Mackie? - kuncogott Sharon. 
-Sebastian! - válaszolta - Be akartam mutatni neki Bonniet, mivel most már ugye visszatért az esőerdőből! - füllentett.
-Nem is tartalak fel akkor titeket! - biccentett majd engem Sam ki is húzott a szobából. 
-Emlékszik? - kérdezte suttogva. 
-Akarod, hogy emlékezzen? - válaszoltam kérdéssel.
-Segítene nekünk talán… - hozta fel.
-Az előbb, még figyelmeztetni akartál! - emlékeztem vissza.
-Stratégia szempontjából nem lenne hülyeség!
-És hogy emlékeztessen?
-Ahogy szoktad az embereket… Mit tudom én! - legyintett.
-Nem biztos, hogy olyan egyszerű!
-Miért? - lepődött meg.
-Nem gondolom ezt jó ötletnek! - vallottam be.
-És miért nem? Mert szereti Rogerst? - kérdezte mire lehajtottam a fejem - Kiskorod óta a legjobb barátnőd! Kell neked! Stratégiai szempontból még nagyon hasznos! Sok mindenkit ismer! 
-Itt a stáb között is minimum öt asgardit számoltam! Azok nem lennének hasznosak? - vágtam vissza.
-Féltékeny vagy? - értelmezte.
-Miért lennék féltékeny? 
-Mert ő híresebb itt, mint te! 
-Otthon is mindig híresebb volt! A Carter név elég jól elterjedt! - hoztam fel - Ő ment a S.H.I.E.L.D.-hez, és tök jó dolga volt! Engem szinte kínoztak a fronton, a katonaságnál a nevem miatt. Kiköptem a belém minden egyes nap és kemény munkával szereztem meg azt a hírnevet, amit ő születésétől kezdve hordoz magán! Hogy féltékeny vagyok-e? Rohadtul! - jelentettem ki őszintén - Mindent megkapott! Én harcoltam mindenért! Ezért rengeteget is hibáztam! Félek, hogy ha megint hibázok, akkor végem lesz! Mert igenis lehetséges lenne! 
-Tiéd lett Steve, nem? - vonta fel a szemöldökét. 
-A férjem, igen… 
-Isten vagy, nem? 
-A háború istennője a skandináv mitológiában, igen!
-Van egy szép családod, nem? 
-De!
-Akkor miért vagy féltékeny? - értetlenkedett - Kiskori sérelmek miatt? Tedd magad túl rajta és nőj fel! - kérte - Sharon senki hozzád képest! Harcoltál és sikereket értél el! És ettől vagy a legjobb! Szed össze magad és ébreszd fel! - parancsolta mire bedobtam egy tűzgolyó a pihenőbe és becsuktam az ajtót - Jézus Bonnie! Száznegyvennégy vagy és nem tizenhat! - panaszkodott majd mosolyra húzta a száját. 
-Asgardban még tinédzsernek számítanék! A Földi élet gyorsan öregít! - jegyeztem meg.
-Oh, te szegény! - sajnálkozott szarkasztikusan.
-Tisztára mintha testvérek lennék! - ráztam meg a fejem - Veszekszünk és leszúrjuk a másikat!
-Teljesen normális! - adott igazat miközben benéztem a szobába, ahol Sharon térdelve lihegett a földön. 
-Ugyan már Sharon! Volt ennél meglepőbb dolog is az életedben, főleg velem kapcsolatban! - szólaltam meg mire felnézett ránk. 
-Isten vagy… WoW! - ámuldozott a barátnőm majd felhúztam és megöleltem - Hiányoztál! 
-Ahogy te is nekem! - suttogtam majd erősebben a