-Bonnie! - szólt nekem Loki miközben megragadta a kezem, hogy megállítson. 
-Igen? - torpantam meg, majd megráztam a fejem, hogy visszatérhessek a valóságba. 
-Hová mész? - kérdezte meglepődve, de enyhén aggódva az állapotom miatt.
-Csak mosdóba! - legyintettem.
-Ugyan! Hazudsz… - vezetett a fal mellé, hogy kikerüljünk a látómezőkből - Nekem elmondhatod! - suttogta, így vettem egy mély levegőt.
-Láttam Peggy nénit! - vallottam be. 
-Nem csoda… Ő is brit! - hozta fel az emberekre pillantva.
-Nem vagyok benne biztos, hogy mit csináljak! - hajtottam le a fejem. 
-Miért? - vonta fel a szemöldökét furcsállva - Hiszen szerettétek egymást! 
-De ő volt Steve életének nagy szerelme. És fordítva is! Én meg tönkretettem mindent, hogy megjelentem a Bosszúállók között! - meséltem, így megrázta egyből a fejét.
-Hé! Ez nem így van! 
-Pedig de! - ellenkeztem vele, mert nagyon is jól tudtam, hogy a két családtagom, mit érzett egymás után - Tudtam, hogy mit érez iránta Peggy néni, mégis beleszerettem! Direkt kértem menjen vissza Steve Peggy nénihez, de nem tette! És helyette velem házasodott össze! Fel tudod ezt fogni, hogy mennyire fájna neki? - magyaráztam hadarva.
-De a másik oldalról meg szükséged van rá! - jegyezte meg, mert nagyon is tudta, hiszen ismert engem - A szeretetére, a tanácsaira! Ahogy a halála előtt! 
-Annyira hiányzik! - borultam a nyakába, már szipogva. 
-Menj utána! Kell neked! Ahogy te is kellesz neki! - mondta, így elhajoltam mellőle.
-De Steve… - kezdtem mire felemelte az ujját, hogy megállítson.
-Meg fogja érteni! Én is megértettem, akkor ő is megfogja! - jelentette ki bíztatva engem, így félig mosolyra húztam a számam.
-Egy próbát megér! - engedtem el majd megpusziltam Lokit - Ez is nagyon hiányzott! - tettem hozzá, jelezve, hogy régebben is nagyon jól tudta, hogy mire volt szükségem és ki volt számomra fontos.
-Ahogy nekem is! - emelte fel a kezem majd megcsókolta - Siess! Menj utána!
-Köszönöm! - biccentettem majd először bementem a mosdóba, hogy megigazítsam a sminkem. Mikor benyitottam, Peggy néni éppen akkor jött ki kezét mosni. Hirtelen lefagytam, mert pont azért, jöttem a helyiségbe, hogy normális állapotban menjek hozzá, és ne így enyhén elmosódott sminkkel.
-Minden rendben Kedvesem? - fordult felém felvont szemöldökkel, mikor észrevett.
-Persze! - biccentettem majd lehajtott fejjel a tükörhöz mentem és elővettem a sminkes cuccaimat az apró táskából.
-Biztos? - folytatta miközben mellém jött, hogy kezet mosson.
-Csak beképzeltem magamnak, hogy láttam egy olyan rokonomat, aki meghalt jó pár éve… - legyintettem.
-Akkor nem Hiddlestont kell megvernem, hogy ezt tette veled! - kuncogta el magát mire én is elmosolyodtam. 
-Ő nem lenne ilyenre képes! - ráztam meg a fejem Lokit védve.
-Nem lehet biztos ilyenben az ember! Főleg ha a partnerét a mosdóba találjuk éppen szétfolyt sminkkel! - jegyezte meg, így felkacagtam. Teljesen Peggy néni szólalt meg belőle és jó érzés volt ezt újra hallani.
-Csak meghatódtam a rokonom miatt! Nagyon szerettem és hiányzik! - tudtam le ennyivel.
-Ki volt ő? - érdeklődött kedves, baráti hangon.
-Igazából nem is vérrokon, de a családomba tartozott! A nagy… Nagynénémnek tartottam mégha nem is volt az! - javítottam ki magam gyorsan, hogy nehogy valami hülyeséget mondjak előtte, emivel lebukhatnék idő előtt.
-Ez nagyon aranyos! - simogatta meg a hátam, így megfogtam a púdert és kinyitottam a kis korongott. Hitetlenkedve felnevettem majd lehajtottam a fejem szégyenembe - Mi történt? 
-Az, hogy itt vagyok a híres Hayley Atwell mellett, bőgök, mint egy ötéves és siránkozok neki! És a legviccesebb az, hogy olyan régen sminkeltem ki magam, hogy egyszerűen nem emlékszem, hogy hogyan kell! - vallottam be röhögve, így ő is felkacagott velem együtt.
-Segítek! - tette le a táskáját majd maga felé fordított - Hogy ismerkedtél meg Tommal? - kérdezte amikor nekiállt az arcomat helyre rakni.
-Egyik éjjel későn mentem haza és találkoztunk az utcában. Kiderült, hogy egy helyen lakunk. Behívott magához és teáztunk. Meséltünk egymásról és ennyi a történetünk. Egymásba szerettünk, megkérte a kezem, igent mondtam, és aztán meg minden tönkrement és barátok maradtunk. De most… Szükségem van rá, és emiatt újra magam mellett érzem, mint… - meséltem el, de hirtelen megakadtam, mert nem voltam képes megfogalmazni a szót.
-A vőlegényedként? - folytatta helyettem.
-Nem is tudom! - ráztam meg a fejem - Ott van köztünk az a szikra, de én az öt év alatt tovább léptem. Vagyis azt hittem! - tettem hozzá nagyot nyelve.
-Szóval nem! - értelmezte a mondandómat.
-Ez egy kicsit bonyolult! 
-Miért? 
-Mert házas vagyok! 
-Ohh! Akkor tényleg bonyolult! - adott igazat.
-Picit elcsesztem az életemet! - vakartam meg a fejem mire a csuklómra pillantott. 
-Dum Dum Dugan? - érintette meg a karkötőt mire felcsillant a szeme. 
-Peggy néni? - mormogtam, hogy ne nézzen hülyének ha mégsem az történt, amit hittem, hogy megvalósult. 
-Te szőke vagy! - tért magához - Utoljára amikor láttalak, még világos barna voltál! - emlékezett vissza.
-Annyira hiányoztál! - jelentettem ki majd megöleltem. 
-Te is nekem drágám! - simogatta meg a hátam - Várjunk csak egy kicsit! Loki megkérte a kezed? Mikor? - esett le neki miközben eltolt magától. 
-Peggy néni, ez nagyon hosszú sztori! - húztam fintorra a számat.
-Akkor menjünk haza! - vont vállat majd elindult kifelé - Miért nem jössz Drágám? - fordult vissza. 
-Egy gála közepén vagyunk! - hoztam fel, hogy felfoghassa, hogy ez nem történhet csak úgy.
-Úgy sem nyerek semmit! - legyintett miközben kinyitotta az ajtót. 
-Szólok Lokinak! - mentem ki utána. 
-Az épület előtt várlak! 
-Megbeszéltük! - kanyarodtam a másik irányba majd visszatértem a bálterembe. Odasétáltam az asztalunkhoz majd megálltam Loki mögött és megsimogattam a vállát, hogy észrevegyen - Elmegyek Peggy nénivel hozzá! - hajoltam a füléhez. 
-Hívj és jövök érted! - pillantott az arcomra.
-Ne aggódj! Majd valahogy hazajutok! - pusziltam meg. 
-Vidd a zakómat! - nyújtotta utánam majd megfogta a kezem - Örülök nektek! 
-Majd jövök! - mosolyogtam majd felvettem a zakóját és kimentem egészen a főbejáratig. Megálltam a járda közepén, de nem láttam sehol se Peggy nénit.
-Itt vagyok Bonnie! - szólalt meg jobb oldalról egy sportautóból, így kidülledt a szemem a furcsa látványtól.
-Miért képzeltem hozzád egy régi bogarat? - kuncogtam bevallva a gondolataimat.
-Olyanom is volt régen! Na gyere, pattanj be! - nyitotta ki az ajtómat, így beültem. 
-Messze laksz innen? - érdeklődtem bekötve az övem.
-A város szélén! 
-Minden nyugodtabb! - jegyeztem meg - Mindig is inkább a kertvárosi részt szeretted! - emlékeztem vissza.
-Igen! - helyeselt mosolyogva mikor elindult a kocsival - És veled mi újság? - kérdezte az utat pásztázva.
-Inkább majd akkor mesélek ha már nem vezetsz! Kicsit frusztráló is lehet! Főleg rád nézve! - válaszoltam megkerülve a kérdését.
-Miért? 
-Mert miattam haltál meg! - tudtam le ennyivel mire biccentett egyet.
Azt szerettem Peggy néniben, hogy mindig megtette azt, amire kérték a szerettei. Most miután bevalltam, hogy miért akartam inkább a házában beszélni, egyből elhallgatott és csak vezetett. Az arcán, ott keringett az értetlenség és a kíváncsiság egyben, és ez megőrjített, mert tudtam, hogy nek szerette azt, ha nem tud valamit és annak pontos részleteit. Kiérve a külvárosba, össze-vissza kanyargott a kisutcákban majd végül leparkolt egy ház előtt. Kiszállva a kocsiból megvizsgáltam a helyet és észrevettem, hogy teljesen hasonlított a régi otthonához, annak ellenére, hogy az Amerikában volt és nem Londonban. Követtem befelé az udvarba majd türelmesen megvártam, ameddig kinyitja az ajtót.
-Adok neked kényelmes ruhát! - mondta Peggy néni miközben belépett a házba.
-Nem kell ennyire fáradoznod! - ellenkeztem - Megvagyok én így! - legyinttettem mire felém fordult.
-Kedvesem, te is fáradoztál értem a múltban! Tartozom neked ennyivel! - simogatta meg az arcomat majd bement a szobájába - Reggelről maradt még tea, szóval azt megmelegítem ameddig te átöltözöl! - mondta miközben visszatért egy melegítővel a kezében, amit odaadott nekem.
-Rendben! - mosolyodtam el majd levettem a ruhát és felhúztam a nadrágot és a pulcsiba is belebújtam. Összehajtottam a szoknyát majd a cipőt is a helyére raktam majd kisétáltam a konyhába.
-Beviszed Drágám a nappaliba a teát és a kekszet? - fordult felém miután észrevette, hogy készen voltam.
-Menj csak átöltözni! - helyeseltem, így biccentett majd elment mellettem. Kiöntöttem a teát egy kancsóba majd rátettem a tálcára, amin volt a többi dolog és bementem a nappaliba. Leültem a kanapéra törökülésbe majd kiöntöttem a poharakba a meleg italt. 
-Itt is vagyok! - huppant le mellém Peggy néni már ő is kényelmes ruhában - Hallgatlak Bonnie! - jelentette ki visszatérve a fontos dologra. Megvakartam a tarkómat majd vettem egy mély levegőt.
-Tisztázzuk, hogy te meghaltál hét éve! - kezdtem a lehető legegyszerűbb dologgal.
-Már hét éve? - lepődött meg q számot hallva.
-Igen, nálunk 2023 van! - tettem hozzá az indokot.
-Értem! - bólintott - Nagyjából tudom a sztorit, mert láttam a filmeket, de te abban nem vagy benne! 
-Amikor te meghaltál 2016-ban, én Asgardban éltem… - folytattam előre nézve, hogy kerüljem a szemkontaktust.
-Lokival? - jött rá egyből.
-Igen, mint király és királyné… 
-Ez szuper dolog! - vágott közbe - Rendes estélyi ruhákban, meg minden?
-Asgard nem úgy működik, mint az Egyesült Királyság, de igazad van! - helyeseltem - Estélyi ruhában kellett lennem egész nap! Vendégségbe mentünk, tárgyalásokat tartottunk. Az volt az egyedüli mázlim, hogy a hadseregnek voltam a vezére és emiatt néha mellőzhettem a szoknyát! - mormogtam, de biztos voltam benne, hogy ő ennek ellenére hallott.
-De mi történt Steve és közted? - hozta fel - Hiszen 2014-ben még a felettesed volt! 
-Először hadd fejezzem be a Lokis történetet! - kértem egy dologra koncentrálva miközben megfogtam a bögrét és hátradőltem. Mivel jelt adott, hogy folytathatom, így neki is vágtam újból - Megtudtam, hogy kórházba kerültél! Hazajöttem és én műtöttelek meg! 
-Te? De hozzátartozókat nem engednek!
-Nem mondtam el, hogy a hozzátartozód vagyok! - vallottam be kuncogva - Csak annyit tudtak, hogy rizikós a műtét és emiatt én bevállaltam, míg más nem merte! - vontam meg a vállamat.
-Drágám, nem kellett volna! - fogta meg a kezemet, hogy kimutassa az érzéseit.
-Miattam haltál meg! - ittam egy kortyot a forró italból.
-Öreg voltam! - rázta meg a fejét.
-Volt még lehetőséged! De nem vállaltam be! Nem hagytalak élni!
-Éltem én eleget!
-De… - pillantottam rá, de egyből megakadtam, mert éreztem, hogy egy könnycseppem kicsúszott.
-Jó döntést hoztál Kedvesem!
-Akkor más miatt fogsz rám haragudni! - tudtam le ennyivel.
-Nem tudnék rád haragudni! - ellenkezett megsimogatva az arcom.
-Amikor elvittem hozzád Stevet, a felettesem volt már egy éve! Kezdett kialakulni köztünk valami… - meséltem tovább, de semmi meglepődést nem vettem észre az arcán - Ő flörtölgetett velem, én meg ellenálltam. Mert ott volt Loki… - mondtam mire eszembe jutott még egy dolog - És ha már Loki! Nem véletlenül lettem Bosszúálló!
-Ugye nem? - jött rá egyből a vétkemre. Ez volt számomra, hogy nagyon is jól ismert engem Peggy néni, és tudta, hogy a szeretteimért képes voltam mindenre.
-Esküszöm, hogy nem tudtam megcsinálni amire kért! - jegyeztem meg.
-Hála a jó égnek! Én meg azt hittem, hogy egy jó ember! - hitetlenkedett megforgatva a szemeit.
-Az is!
-Az itteni éne!
-Loki is az volt! - álltam ki mellette és be kellett, hogy valljam, de rohadtul fárasztó volt, hogy állandóan csak megvédtem őt mindenkinél.
-Arra kényszerített, hogy áruld el a Bosszúállókat!
-De nem tettem meg! 
-És miért nem? - kérdezte kiakadva.
-Mert a családomat alkották! És mert egyre jobban szerettem Stevet! - nyeltem nagyot - Arra kért, hogy a jogart szerezzem vissza, de nem tettem meg, mert tudtam, hogy újra megtörténne a New yorki incidens! Erre arra kért, hogy érjem el, hogy Steve belém szeressen és vele szedjem szét a csapatot…
-Uram atyám Bonnie! - engedte el a kezem mivel ideges lett a hallottak alapján - És te ezek után vele éltél Asgardban? - döbbent le.
-Ő ölte meg a szüleimet is!
-De felrobbantották a házukat… - értetlenkedett.
-Nem! Először Loki leszúrta őket és aztán robbantották fel a házat!
-És te ezt az embert szeretted? - húzta fintorra a száját.
-Elfogadott úgy ahogy voltam… - néztem a szemébe már sírva.
-Kedvesem, mindenki elfogadott úgy, ahogy vagy! - nyugodott meg miután tudatosult benne az állapotom.
-Nem! - ráztam meg a fejem - Mindenki elvárta tőlem, hogy én legyek a hatalmas katona, a nagy hős, aki nagyapa nevét fenn tudja tartani! - emlékeztem vissza, így lehajtotta a fejét - Nem voltam elég soha a szüleimnek, akármit is csináltam. Ha nem a katonai dolgaimban kritizáltak, akkor a sebészi képességemet vonták kétségbe! Loki volt az az egyetlen, aki elfogadta a bennem nyugvó gonoszságot és szeretett ahogy voltam!
-Milyen gonoszságról beszélsz? - vágott közbe a szót meghallva.
-Én akartam annyira azt a bevetett küldetést a Bosszúállók közé! - vallottam be - És élveztem amikor gyilkolnom kellett! - ráztam meg a fejem - Az az érzés amikor háborúba mész és legyőzöl mindenkit… - emlékeztem vissza - Kezemben volt a puska, vagy a gépfegyver. Minden egyes zsebemben volt egy kés! Vágytam a harcra, kellett nekem a harc, mert csak ott éreztem jól magam! - meséltem majd letöröltem a könnyeim - Persze ezt gonosznak tartottam! De ezt majd megérted, hogy miért nem az! Szóval! Stevevel összejöttünk egy évvel azelőtt, hogy meghaltál volna - tértem vissza - Loki sikeresen lebuktatott és Rogers kirúgott a csapatból. Elköltöztem Asgardba, Loki teljesen megváltozott miattam, mert látta, hogy nem voltam boldog… Jó ember vált belőle, aztán meghaltál, ő segített nekem feldolgozni ezt a traumát. És újra beleszerettemazok után amin keresztül mentünk. 
-De jött a nővére... - mondta, így bólintottam.
-A filmből tudhatod, igen! Amíg a fiúk távol voltak, én beálltam Hela mögé. Szövetséget kötöttem vele…
-Hogy mi a fészkes fenét csináltál vele? - vonta fel a szemöldökét.
-Nem tehettem mást! - tudtam le ennyivel.
-Dehogynem!
-Akkor meghaltam volna! - válaszoltam komolyan, így lefagyott - Utána a Földre tartottunk és Loki meghalt! Engem hazavittek az űrlények és ott harcoltam ellenük, mert Wong kiszabadított. Találkoztam Stevevel két év után és úgymond újra barátok lettünk. Vesztettünk, Én meg megtudtam, hogy igazából a háború istene vagyok. 
-Hogy micsoda? - dülledt ki a szeme.
-Te tudtad, hogy anyáék örökbe fogadtak!
-De az új nekem, hogy egy isten vagy!
-A lényeg az, hogy abban az öt évben, amit a filmben csak úgy átugrottak, én örökbe fogadtam egy kislányt.
-Tényleg? - csillant fel a szeme.
-És Steve segített felnevelni! Aztán jött Scott az ötletével, mi Stevevel azt beszéltük, hogy mind a ketten visszamennénk a múltba a szerelmünkhöz, de az akció után, Nat és Stark halála után én maradni akartam, hogy folytassam Natasha munkáját! - hajtottam le a fejem, mert még mindig nagyon vette a kedvem a barátaim esete - Végül Steve nem ment vissza hozzád a múltba, mint a filmben, hanem visszajött és feleségül vett engem. Kivettünk az intézetből még egy kisfiút és Kaliforniába költöztünk. Hetente meglátogattuk Újasgardban a népet, mivel én attól még a hercegnőjük vagyok, és akkor jött egy átok! Amit csak úgy lehet legyőzni, ha hősiesen feláldozom magam - mutattam magamra majd lehúztam a bögrében levő teát.
-Ugye nem? - kérdezte félve.
-Nem lennék itt, ha nem tettem volna meg! - magyaráztam letéve a poharat az asztalra.
-Édesem!
-Csak annyiból változott a dolog, hogy mindenki meghalt, nem csak én!
-Ez nem a te hibád! - jelentette ki, mert tudta, hogy mit gondoltam ezzel kapcsolatosan.
-Pedig de! Mert nem hősiesen haltam meg, ahogy a rúna mondta, hanem feladtam arra gondolva, hogy könnyebb lesz a többieknek. És most itt van mindenki! Újra találkoztam Lokival, aki persze meghalt miután megkérte a kezem ezért eléggé vegyes érzelmeim vannak. És…
-Én itt vagyok! - vágott közben azzal, hogy megölelt.
-Nem haragszol rám amiatt, mert Steve nem téged választott? - lepődtem meg.
-Nem lennél boldog anyuka, ha mást tett volna! Én jót akarok mind a kettőtöknek! Igaz, örültem volna annak ha az történik, mint a filmben, de ennek meg jobban örülök, mert végre megtaláltad a boldogságodat! - simogatta meg a hátamat, így a vállába fúrtam az arcom.
-Köszönöm Peggy néni!
-Bár Lokival el fogok beszélgetni egy kicsit!
-Ne már! - engedtem el ellenkezve, mint egy rossz tini, így feltörtek a régi emlékeim a múltból.
-Csak vicceltem!
-Azért! - fújtam ki a levegőmet.
-És most mit csinálsz?
-Össze hozom a csapatot… - vontam meg a vállaim - Utána kiagyaljuk, hogy hogyan juthatunk haza!
-Kik vannak meg eddig? - érdeklődött.
-Pókember.
-Ő nagyon aranyos! - jegyezte meg.
-Doctor Strange. 
-Praktikus! - dicsért meg.
-Thor, Valkűr, Heimdall, aki az igazi apám…
-Ő az igazi apukád? - döbbent le a ténytől.
-Igen! És persze ott van Loki és Hela…
-Remélem a végét nem hallottam jól!
-De… - fintorogtam.
-Megőrültél? - szidott le.
-Most neked is el kell magyaráznom, hogy miért tettem? - vontam fel a szemöldököm fáradtan.
-Megköszönném!
-Hozok még kekszet! - kuncogtam el magam miközben felpattantam.