-Kezd elegem lenni! – jegyeztem meg mikor a varázslattal egy vonalba felgyújtottam az ellenfelet.
-Tényleg? – szólalt meg mellőlem Stark – Még csak most? – döbbent le miközben egy rakétát lőtt az ellenre. Hatalmas szarkasztikát viselt a hangja, így én csak megforgattam a szemem – Amúgy látta valaki Lokit? – jutott eszébe.
-Nem, de nem ártana, ha nem is jelenne meg! – válaszolt az adóvevőbe Nat.
-A köveknek még pár perc kell! – mondta Hela majd a következő pillanatban megjelent mellettem az öt évvel ezelőtti szerkójában – Tán tetszik? – vonta fel mosolyogva a szemöldökét.
-Te kaptad ezt, míg nekem estélyit kellett hordanom egyfolytában! – tudtam le ennyivel.
-Családi összejövetel van és nem hívtatok? – landolt mellettünk Thor – Mi a téma?
-Szélmalom harcot vívunk! – érkezett meg Nat is lihegve – Semmi esélyünk, ha folyamatos az ellenfél utánpótlása!
-Egyszer elfogy az ember! – ellenkeztem.
-És addig mit csinálunk? – lépett mellém Steve.
-Azt kell védenünk! – mutattam a kövek felé a színes burokra – Pillanatok kérdése és hazajutunk! Addig kell csak kitartanunk!
-Zavar, hogy Loki nem tolta ide a pofáját! – nézett körbe Sam – Bár, merte volna megtenni!
-Bármikor megjöhet! – mormogtam – Addig is... – vettem egy mély levegőt – Bosszúállók, védjük a köveket! – parancsoltam majd mindannyian odamentünk.
Mindannyian a burok elé mentünk és fedeztük a másikat. Akik mágiával rendelkeztek, azok hátravonultak, hogy a többieket jobban tudják védeni, ha bármi előttük történne. Tökéletes terv volt. Sorra pusztítottuk az ellent. Öröm volt nézni. Jó, én nagyon élveztem a harcosdit, mert régen nem volt részem ilyenben. A háború istennője voltam, nem tagadhattam meg magamat. Mikor a többiek kezdtek fáradni, én csak akkor tértem elemembe. Nem mellesleg hat asztrális énem éppen a burok belsejében tartotta a köveket, így szinte maximálisan kihasználtam az erőmet. Bár a köralakzat miatt Sokoviában éreztem újra magamat, annyi volt a különbség, hogy nem robotok ellen harcoltunk és nem mellesleg sokkal többen voltunk. A wakandai sereg szinte megállíthatatlan volt. Harcoltak, mert ezt kapták parancsba. Kár volt, hogy az asgardiak nem voltak jelen, mert az dicső harc lett volna. Mikor már a többiek már nagyon fáradtak, akkor gyorsan vettem egy mély levegőt majd felugorva kiszívtam a jégóriások dobozából a mágiát és azt használva az egész harcteret lefagyasztottam rajunk kívül. A többiek lihegve megpihentek egy pillanatot, míg én körbenéztem. Hirtelen béke lett a tisztáson. Nem tetszett nekem, túl egyszerű lett volna, ha ennyivel lezárult volna az egész. A helyére tettem a kardom, majd tovább hallgatóztam. A többiek túlságosan elhitték, hogy ennyivel vége lehetett mindennek. Én sokkal paranoiásabb voltam, főleg ilyennel kapcsolatban. A két dimenzió szinte már majdnem egybeolvadt, így egy részem kezdett megnyugodni. Már indultam vissza a csapathoz mikor meghallottam egy vékony fabotnak a széttörését. Akkor megint a tisztás felé fordultam majd furcsálva átvettem a dolgokat. Amint rájöttem a dologra, akkor a szemem egyből kidülledt.
-Mindenki mögém, most! – kiabáltam el magam majd gyorsan teremtettem egy nagy pajzsot, mert amint észrevettem a trükköt, akkor már ránk is lőttek az ágyúval. Amint becsapódott a lövedék, akkor egy kicsit hátrébb csúsztam, de mikor elszállt a por, akkor észrevettük a hatalmas jégóriás hadsereget Lokival az élén.
-Ezt honnan láttad? – döbbent le Stark.
-Ez csak egy csíny! – forgattam meg a szemem hitetlenkedve majd eltűntettem a pajzsot – Nem elég, hogy Asgard népét feláldozod, de még a véredet is ontanád a fennkölt céljaid érdekében? – kérdeztem Lokitól.
-Oh, ne tégy úgy, mintha érdekelnének a jégóriások! – kuncogta el magát.
-A királynőjük vagyok! – egyenesedtem ki – Ezt az előbbi kis mutatvánnyal bizonyítottam is!
-Nem volt semmi! – vallotta be elismerően.
-Vesztettél Loki! A két hely egyesül! – néztem fel az égre, ahol ez nagyban látszódott.
-Nem szokásom veszteni! – rázta meg a fejét majd előrébb lépett – És még a kapu nem zárult be, szóval percek alatt még győzhetek! – húzta mosolyra a száját majd leklónozta magát, így nyeltem egy nagyot.
-Ne vegyél erre mérget! – ellenkeztem mire a testemből kilépett a katona énem, a Bosszúálló énem, az ügynök énem, az isteni énem, a királynői énem, a jégóriás énem, és meglepetésül egy olyan énem, aki Lokinak volt öltözve, csak lány volt. Kicsit meglepődött ezen mindenki, de én jól tudtam, hogy Loki egy része bennem élt, csak nem ilyen szempontból gondoltam. Így álltunk hát szemtől szembe, ugyanannyi klónnal és sereggel – Enyém Loki, a többi a tiétek! – mondtam a többieknek miközben előre haladtam pár métert.
-Bonnie! – szólt nekem Steve, így megtorpantam.
-Csak óvatosan! – fejezte be Yelena, mire nyeltem egy nagyot és az erőmel felemelkedtem a levegőbe.
-Ahogy mindig! – mormogtam mire az isteni énem villámokat szórva a negy seregnek odapörkölt.
Ezután egyből megtámadtam Lokit és a klónjait. Eléggé kiegyenlített volt a helyzet kettőnk közül, de ezt meg is értettük. Ő tanított engem, aztán meg azt mondta, hogy egyek vagyunk. Annyiban igaza volt, hogy mind a ketten istenek voltunk, de attól még nem voltunk egyek. Már nem... Amikor én egy kicsit visszaestem, akkor az egyik klón testébe belebújtam és annak az erejével támadtam. Hol lefagyasztottam az ellent a jégóriás énemmel, hol egy tőrt lőttem a nyakába a Loki énemmel... Élveztem volna ezt, ha máshogy jöttem volna rá erre a képességemre. A többiek is jól álltak, néha besegítettem nekik, mert volt egy nehezebb helyzetük. Így zúztuk az ellent, mintha teljesen filmbe illő lenne. Szerencsémre sikerült annyira elterelnem Loki figyelmét, hogy az igazi énjét jó erősen megrúgtam, így hátraesett és az összes másolata eltűnt.
-Add fel! – kértem mellé sétálva – Ne kényszeríts erre! – nyeltem nagyot – Kérlek!
-Na mi van? A háború istennője csak nem érez valamit az ellenség iránt? – kacagta el magát, így lehajtottam a fejem – Oh... Hát mégis... – jött rá, így szipogva ugyan, de az erőmmel felemeltem a földről majd a levegőben megtartottam.
-Mit gondoltál? Csakúgy hidegvérrel megöllek? – döbbentem le – Lehet, hogy te erre képes lennél, de én nem!
-Jaj, ne játszd túl a szerepet! – forgatta meg a szemeit.
-Én szerettelek! – jelentettem ki, így elnézett a másik irányba – Szerettelek, minden egyes percben, de rettegtem mire lennél képes! – vallottam be könnyezve – Annyira beleőrültél, hogy megkaphasd a trónt, hogy elvesztettél emiatt!
-Neked akartam a trónt!
-De én nem akartam uralkodni! – emlékeztettem szipogva – Én csak melletted szerettem volna lenni! Én csak téged akartalak! – vontam vállat.
-Ezek szerint egyikünk se kapta meg, amit akart – értelmezte a szemembe nézve.
-Általad biztos nem! – helyeseltem majd vettem egy mély levegőt – Én voltam a fennkölt célod... – hoztam fel – Hát... Most én leszek a végzeted! – töröltem le a könnyeim, majd az erőmmel elkezdtem összenyomni őt a levegőben.
-Milyen nagy szavak! – mormogta a fájdalom között – Én jobban átgondolnám a te helyedben! – mondta mire összevontam a szemöldököm. Abban a pillanatban meghallottam a fém hangját, ahogy a levegőben mozgatták, így gyorsan a bosszúálló énem odaállt Steve elé, míg az ügynöki énem Yelena elé. Ennek következtében Lokinak a klónjai engem szúrtak le. Az összes énem eltűnt és én is Steve karjaiba estem egy karddal a gyomromban.
-Édesem! – ijedt meg Steve, majd óvatosan letett a talajra.
-Anya! – futott hozzánk Yelena – Maradj velünk, jó? – fogta meg.
-Hé – néztem fel rá – Megmentettem a szeretteimet – mondtam majd a fájdalomtól felszisszentem – Semmi baj! – suttogtam majd nehezen vettem egy mély levegőt és ezzel megéreztem a véres ízt a számban. Innen egyből tudtam, hogy a tüdőmet is megsértette. Abban a pillanatban a kövek körül lévő pajzs megszűnt, ezzel bemutatva, hogy a két világ egyesült. Én gyengén köhögtem egyet, de ezzel vér jött ki a számon, emiatt Loki a távolban a sokktól elejtette a kardot, ami a véres pengéjével a földre esett. Jól tudta ő is, hogy ez mit jelentett, hiszen rengeteg orvosi esetről meséltem neki, az Asgardban töltött estéken. Yelena csak egyre jobban könnyezett, így felnéztem rá – Az isten benned van! – lihegtem.
-Neee... – tört ki belőle a sírás mire a kezén az ereje elkezdett kékes fényt kiadni. Egyre nehezebben vettem a levegőt, ezt be kellett magamnak vallani. A fájdalom is csak egyre nagyobb lett, így a könnyem is kicsúszott. Morogva Steve felé fordultam majd megfogtam az arcát.
-Szeretlek! – suttogtam, de sajnos egyre homályosabban láttam a férjem arcát. Ő csak megpuszilta a kezem majd elengedett és magához hívta a mjölnirt és elindult Loki felé – Steve... – nyúltam utána, de abban a pillanatban Yelena is felállt és Rogerst követte.
Yelena kezén egyre jobban látszott az ereje, így egy kicsit emiatt aggódtam. Hela is csatlakozott hozzájuk majd végül Thor zárta a sort. Egyből megtámadták Lokit, így én gyengén próbáltam figyelni őket. Natasha odajött hozzám majd az ölébe húzott. Sam letérdelt mellém és megfogta a kezem. Próbáltak vigasztalni és ébren tartani, de a szememet egyre nehezebb volt nyitva tartani és már csak foltokban láttam, hogy mit csinálnak a többiek. A következő pillanatban Steve odapörkölt Lokinak, így őt követte Thor, majd végül Yelena is az erejét használva rálőtt az apjára. Loki már térdre is rogyott, így Hela lezárta a helyzetet azzal, hogy teremtett egy kardot és átszúrta Loki szívén.
-Anya! – futott vissza Yelena – Megvan az erőm – motyogta, így mosolyra húztam a számat – Segíthetek rajtad! Csak mondd hogyan! – makogta.
-Yelena... – szólaltam meg száraz hangon – Vér van a tüdőmben és a penge miatt számos belső sérülésem van emellett! Nem jut friss vér a testembe és nem kapok levegőt! – lihegtem nagy nehezen – Szerinted Strange miért nem tett semmit? – húztam mosolyra a számat – Még én sem tudnám megmenteni saját magamat! – ráztam meg a fejem, mire Rogers könnyezve letérdelt elém és magához húzott. Akkor vettem észre, hogy az egész hadsereg és az összes Bosszúálló körülöttem térdre rogyott a tiszteletét kiadva, mint anno Stark előtt tettük ezt, amikor ő meghalt – Azért ennyire drámainak nem kell lenni! – jegyeztem meg.
-Anya! – kiabálta April, így nehezen arra fordultam – Anya! – ijedt meg majd odajött hozzám. Őt követte a kisöccse, emiatt mind a ketten félve léptek felé.
-Hé, semmi baj! – nyugtattam őket – Semmi baj!
-Hiszen vérzel! – látta meg Tony.
-Sajnos nem sikerült úgy a küldetés, ahogy megígértem nektek... – mondtam mire April lehajtotta a fejét.
-Mennyire súlyos? – kérdezte a kislány. Én inkább eltakartam a sebet, így egyből rájött – Neee! Anya! Nem csinálhatod ezt! Nem halhatsz meg! – kezdett el sírni.
-A mami jól van! – jegyeztem meg, mire mind a ketten hozzám bújtak – Jól vagyok! – pusziltam meg a fejüket – Kiengedtek az őrök?
-Az erőmmel nekinyomtam a falnak, mert láttam, hogy megsérültél! – vallotta be April, így mosolyra húztam a szám.
-Olyan vagy, mint az anyád! – kuncogtam el magam, de egyből a fájdalom miatt abba is hagytam – Szeretlek titeket! – mormogtam mire Yelena is hozzám bújt – Igazi Bosszúálló vagy! – jegyeztem meg a fülébe, így szorosabban megölelt, csak annyi volt a baj, hogy ezt már alig éreztem.