Elbeszélgettünk egy darabig Okoyevel. Kellett neki a felzárkózás, nekünk meg őszintén egy társ, akivel kibeszélhettünk mindent. A vége felé már inkább hajlott egy csajos csevejre a beszélgetésünk, minthogy az univerzum megmentéséről. Engem nagyon nem zavart ez, mert kettős érzelmek voltak bennem. Nem tudtam semmire se a választ, csak elmondtam magamban a véleményem, és ez megőrjített. Egész eddigi életemben azt tanították nekem, hogy a legnehezebb helyzetre is kell legyen válasznak és emiatt bújtam a könyveket minden egyes szabad percemben. Mindent tudnom kellett a Földről és annak az országairól, mert az egész családom katonák voltak, így kívülről fújták minden egyes ország kapcsolatait, így amikor elmentem nyaralni a nagyszüleimhez erről kezeskedtek, hogy kívülről fújjam, hogy kik állnak a Szovjetúnió ellen és ki ellene, és hol vannak belső viszályok, és ha vannak, akkor milyen szintűek. Amikor meg jött Loki, akkor kitágult ez egészen az univerzumra. Tudtam, hogy miről szólt a legbonyolultam fizikai képlet, képbe voltam az univerzum összes mágiájával, de hogy most mi lett volna a helyzetemben a helyes lépés, könnyebben meg tudta volna mondani egy szuperhős rajongó, mint én magam! Ott volt a helyzet, hogy nem pusztíthatjuk el ezt a helyet, de igazából más jobb ötletem meg nem akadt! Thort és Valkűrt be kéne vonni, mert ez az ő végüket is jelenthette. Olyan szinten benne voltunk a szarban, hogy nem lehetett leírni. Vagy kiírtunk egy népet gyerekeket és családokat beleértve, vagy hagyjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak és erre az elfuserált helyre kerül minden szuperhős az emlékével együtt és éljük tovább az életünket, mintha nem lenne semmi feladatunk. Ha nem lenne családom és nem tudnám, hogy asgardi vagyok, akkor egy nagyon szomorú átbeszélés után meggyőzném Thort, hogy csináljuk meg az egészet majd Wandával kikerülném az egészet, hogy mégse haljanak meg, de így... A gyomrom fel-alá ugrál és most először érzem azt, hogy a vég az tényleg a vég! Wanda egyedül képtelen lenne megcsinálni ezt az egész változtassuk meg az átok részt, mert még nem elég gyakorlott és nem tudja, hogy pontosan mire is képes. Nem mellesleg a családom már egyszer végig nézett engem meghalni, még egyszer nem akarom, hogy átéljék. Az ölembe raktam a kezem és elkezdtem forgatni a jegygyűrűmet. Észre se vettem, de a következő pillanatban, már szipogva töröltem le a könnyeimet.

-Bonnie, minden rendben? - pillantott felé aggódva Natasha, így felkaptam a fejem és mély levegőt véve megpróbáltam megkomolyodni.

-Persze! - bólintottam egyből, de ő csak aggódva felém fordult - Vagyis... - makogtam, mert egyből rájöttem, hogy nem voltam képes előtte hazudni - Most jön ki rajtam ez az egész! - legyintettem lehajtva a fejem, így megfogta a kezem - A gyerekeim szemtanúik voltak a halálomnak! A férjem most az először érezte azt, hogy tényleg van számunkra vég, mivel meghalhatok! A legjobb barátom és a sógorom meg úgy láttak engem utoljára a rendes életünkben, hogy rezzenéstelen arccal, feladva mindenemet befutok a saját végzetembe, hogy megmentsem az univerzumot! És most ideérve a halott ex-vőlegényem meg újra átvert mikor tudta, hogy mennyire törékeny voltam, de mégis keménynek mutatkoztam! Végre megismerhettem az igazi apámat! És a gonosz sógornőm, meg jóvá vált és segít nekünk megtörni ezt az egészet! Ez nekem nagyon sok egyszerre, és ezt már úgy elmondtam valakinek, de nem tudtam időben, így most kitört belőlem! - hadartam el a lehető leggyorsabban, mert tudtam, ha kétszer is meggondolom, hogy mit mondanék, akkor elsírnám magamat.

-Te értetted, hogy mit mondott? - suttogta Okoye a másik oldalról.

-Az oroszok képesek ennél gyorsabban beszélni ha dühösek, szóval igen! - vont vállat majd megsimogatta a kezem - Kellett ez neked, hogy kiadjad! Nem is emlékszem olyan pillanatra az életünkben, amikor megtörtél volna bárki előtt is!

-Még a legerősebb emberek is eljutnak arra a pontra, hogy nem bírják tovább! - helyeselt Okoye is engem biztatva. Csettintve varázsoltam magamnak egy zsepit majd kifújtam az orromat - A lényeg, hogy tudd, nem vagy egyedül! Soha nem voltál egyedül, mert mindig voltak olyanok, akik melletted álltak!

-Tényleg! - csillant fel Natasha szeme - Így, hogy a halálom után lettetek házasok Steve-vel nem tudtam megkérdezni, hogy milyen egy fiatalabb pasival egy kapcsolatban? - hozta fel poénként, így elmosodtam és enyhén el is kuncogtam magam.

-Hogy menj el melegebb éghajlatra! - szóltam be már kacagva - De most tényleg! Amikor még nem tudtuk, hogy száznegyvennégy éves vagyok, addig meg azzal csesztettél, hogy milyen egy olyan öreggel lenni, aki a nagyapám is lehetne! - emlékeztettem, így kitört belőlük a nevetés - Nálad mi a jó egyáltalán? Mit csinálok rosszul?

-Én nem tudom! Azt se tudom, hogy milyen volt az esküvőd! Sőt abban se voltam biztos, hogy ott voltam-e egyáltalán! - tette hozzá, így lehajtottam nevetve a fejem.

-Még én magam se tudom, hogy milyen volt az esküvőm, én csak kaptam egy gyűrűt és egy papírt, ami bizonyította, hogy igenis házas vagyok!

-Hohohó! - akadt ki hátradőlve Nat - Hogy mi? - vonta fel a szemöldökét.

-Igen, ezt nem mondtam el, mert tudtam, hogy ilyen reakciód lenne! - mormogtam - Steve így tért vissza a múltból! Főleg, hogy csak kevesen tudták alapból az ottani életünkben. Thor, Banner, Bucky és Sam tudott róla, a többiek csak itt lettek képbe, hogy pontosan mi házasok vagyunk! - magyaráztam el mire Okoye helyeselt - Látod? - mutattam a tábornokra - Ő se tudott róla!

-Ebből látszik, hogy nem voltam ott és nem tettem helyre Rogers eszét! - jelentette ki a barátnőm - Visszatérünk, akkor az lesz az első dolog, hogy ténylegesen tartunk egy kisebb esküvőt, ahol a barátaink ott vannak! - tudta le ennyivel, így nyeltem egy nagyot. Nem mertem hozzátenni, már ha én túlélem, mert akkor még jobban kiakadt volna. 

-Egyenlőre a fele csapat sincs meg! - emlékeztettem, emiatt leállt az esküvőm tervezésében - Nem mellesleg a dühös ex meg újra felvette a gonosz szerepet! - mondtam mire megtámaszkodott az asztalon.

-És egyébként ezzel az isteni erővel nem tudnál könnyen legyőzni? - jutott eszébe ábrándozva Okoye - Az egész bolygót New Yorkba varázsoltad anélkül, hogy megerőltetted volna magad!

-Akkor nyerném vissza a teljes erőmet, ha mindenki emlékezne!

-És mivel ez egy átok, hogyan lehet megtörni? - érdeklődött Romanoff - Olyan, mint a mesékben, mert akkor Steve kell nekünk és az igaz szerelem csókja! - tudta le ennyivel, így elnevettem magam.

-Ha a valóságban ilyen egyszerű lenne minden, akkor én már rég óta Asgard királynője lennék és uralnám a kilenc birodalmat és a férjem Loki lenne és nem mellesleg biztos megszültem volna neki azt a gyereket, akitől Isten megóvott minket!

-Akkor mi a legegyszerűbb, ahogy meg tudjuk törni az átkot? - kérdezte megijedve.

-Hogy az univerzum legerősebb mágusai összefogva az erejüket egyesítik és azzal szüntetik meg ezt a helyet, vagy egybeolvasztják az igazi és hamis világot, azaz, mindenki emlékezni fog mindenre és minden a legnagyobb rendben lesz csak ezen a helyen!

-Szóval a halottak is itt maradnak és visszakapják a régi énjüket? - értelmezte a wakandai.

-Elvileg! De ha itt is meghal valaki, akkor már nem kap esélyt az újrakezdéshez! Aki itt meghalt, annak végleg lőttek!

-Akkor miért nem öljük meg egyzserűen Lokit? - értetlenkedett, mire kidülledt a szemem.

-Megölni Lokit, az egy teljesen más dolog! - ráztam meg a fejem mire Natasha igazat adott.

-Előre lát minden egyes támadást, képes klónokat csinálni magáról, azt sem tudod, hogy melyik az igazi. Belemászik az agyadba és irányít, vagy egyszerűen szívem szúr és letud téged!

-Szóval rosszabb, mint Thanos? - ijedt meg a tábornok mire legondolkodtam a feltevésén.

-Konkrétan Thanost csak a kövek és a hadserege miatt volt nehéz legyőzni, szóval igen! - biccentettem - És az a vicces, hogy még én sem láttam teljesen, hogy mire képes, ami egy kicsit meg is ijeszt! - suttogtam mire megszólalt a telefonom, így elővettem a készüléket és kihangosítva felvettem - Hallgatunk Sam! - kezdtem.

-T'chala folyamatosan lemondja a találkozót! - panaszkodott, így vettem egy mély levegőt - Kitalálunk egy újabb időpontot, de neki az sem jó! Olyan szinten lerázott minket, hogy az már fáj!

-Okoye majd elintézi! - válaszolta Nat, mire az említett bólintott melettünk - Banner-ről valami hír?

-Vízió bemérte a telefonját, de még a forgatási helyszínen van! - újságolta Wanda.

-Kapás van! - kiáltott fel az android a háttérben, így hárman összenéztünk - Azt írta a feleségének, hogy fél óra múlva indul haza! - jelentette ki, így kifújtam a bennem levő levegőt.

-Valami terv esetleg? - szólalt meg Bucky.

-Odamegyünk - vontam meg a vállam mire megjelent a kezembe egy kocsikulcs - Köszönöm Okoye a beszélgetési lehetőséget! - mosolyotam rá az ismerősre majd kitettem az italokért fizetendő összeget - Kérlek, próbálj kapcsolatot teremteni a királlyal és szervez meg vele egy találkozót! - simogattam meg a vállát, így bólintott - Szia! - öleltem meg majd kiindultam.

-Na akkor, milyen jó kis kocsit teremtettél nekünk? - követett engem izgatottan Natasha miközben kimentünk az utcára.

-Kerülnünk kéne a feltűnést, hogy Loki ne találjon meg minket! - jegyeztem meg majd lefordultam a sikátorba, így előttünk termett a kocsi.

-Ezért beülünk egy tűzpiros Mustangba, miért is ne? - értelmezte mellőlem Romanoff, így kinyitottam a járművet.

-Loki azt hiszi, hogy mivel kémek vagyunk, ezért kerüljük a feltűnést és arra fog koncentrálni, hogy mi hogyan tudnánk meghúzni magunkat, emiatt könnyen elmehetünk mellette egy luxus kocsiban! - tudtam le ennyivel majd beültem a vezetői ülésbe.

-Biztos, hogy neked kéne vezetned? - kérdezte miközben helyet foglalt mellettem.

-Mi? - akadtam ki miközben elindultam - Én remek sofőr vagyok! - ellenkeztem miközben elindultam az adott forgatás felé, ami be volt táplálva a navigációba.

-Biztos vagy te ebben? - nevette el magát.

-Én még a sivatagban és tudok vezetni a legnagyobb homokviharba, szóval ne legyen kétség benned az én vezetői képességem iránt! - mondtam miközben lekanyarodtam az óceán felé.

-Miért erre mész? - vonta össze a szemöldökét, mire egy manőverrel a strandra mentem.

-Mi a szar? - dülledt ki a szeme.

-És még csak most jön a jó része! - húztam mosolyra a számat majd megnyomtam a zöld gombot és emiatt átalakult a kormány. Gyorsan felhúztam és így elkezdett repülni a kocsi - Nyomd be az álcázásd légyszi! - kértem elé mutatva.

-Ez egy repülő autó! - kiabálta el magát.

-Igen az, de ha most nem kapcsolod be az álcázást, akkor többen rá fognak jönni! - jegyeztem meg, így kapkodva megnyomta a szürke gombot - Na most ujjonghatsz! - szólaltam meg másopercekkel később, így egyből elüvöltötte magát megint.

-Ez rohadt menő! - ujjongott az izgalomtól, így én csak feljebb nyomtam a gázt és ettől felgyorsult a repülésünk - Ezt hogyan? Hogyan voltál képes ilyet létrehozni?

-A S.H.I.E.L.D. Coulsonnak simán csinált egy több tíz éves járgányból szerszámok segítségével, akkor én is könnyen képes vagyok mágiával létrehozni egy Mustangot, ami repül is! - tudtam le majd óvatosan a part felé kezdtem közeledni.

-Óvatosan, nehogy a vízen megkátszódjon! - szólt mire megforgattam a szemem.

-Tudom Natasha, hogy arra vigyázni kell!

-Csak mondtam! - vont vállat miközben landoltam a víz melletti kis úton - Most már kikapcslhatod az álcázást! - néztem körbe, hogy biztos legyek abban, hogy nem fogja látni a hirtelen megjelenésünket senki. Nat meg is tette, így nyugodtan kanyarodtam le a forgatás helyszínéhez.

-Mi a titka a repülésnek? - érdeklődött.

-Hidraulika átszabályozása és a rakéták pontos szögbeli elhelyezése! - válaszoltam egyből, amikor leparkoltam.

-Mit tegyek? - csatolta ki az övét.

-Hívd ide és add oda neki ezt a szemüveget! - nyőjtottam felé az adott tárgyat, így ki is szállt a kocsiból.

Becsukta az ajtót majd nekidőlt a kocsinak, Én addig csak nyugodtan vártam a járgányban. Dúdolgattam, ami a rádióban szólt és figyeltem az embereket, hátha felismerem őket. Némelyik volt katona volt, egyes embert csak látásból ismertem, mert valahol összefutottunk.Egy idő után észrevettem Brucet is, csak még nagyban beszélgetett a stáb tagjaival. Natasha megvárta, amíg végzett, így amikor elindult a kiszemelt a saját kocsija felé, akkor Nat szólt neki, így örömmel hozzánk jött. Elbeszélgetett Romanoffal teljesen nyugodtan és örvendezve. Egy idő után a barátnőm átadta neki az ajádnékát, így meglepődve megköszönte majd fel is húzta. Abban a pillanatban az ujjammal lerajzoltam egy kis kört, így a lencsében megjelent hipergyors felvételen az élete, így amikor vége lett az képsornak, akkor megrázta a fejét és megmasszírozta az orrnyergét.

-Mizu Bruce? - hajoltam ki az ablakon, így felém pillantott mosolyogva.

-Nem is te lennél, ha nem egy Mustangot vezetnél! - sétált mellém, majd adott két puszit.

-Csakhogy tisztázzuk, repül is! - menőztem mire eltátotta a száját.

-Mi lenne ha elmennénk egy körre? - hozta fel, így felkacagtunk mindannyian.

-Először elkísérünk téged haza és akkor megmagyarázod a feleségednek, hogy elmész vacsorázni a barátaiddal! - ajánlottam fel.

-Benne vagyok! - rázott velem kezet - Akkor kövess! - kérte majd elindult a saját kocsija felé.