-Biztos, hogy nem tűnt el miután isten lettél? - hozta fel Sam újra mire Tony megmasszírozta az orrnyergét, így levettem a tettéből, hogy rohadtul nem akarja ezt a szöveget újra és újra hallani. 
-Ott volt! Steve még hozzá is tette, hogy szebben is megcsinálhatták volna! - jegyeztem meg csípőre tett kézzel.
-Az nem Ultron után volt? - vonta össze a szemöldökét, így átgondoltam a helyzetet.
-Ja de! - adtam neki igazat - De emlékszem, hogy April négy évesen bekente a hasamat a seb miatt, mert azt hitte, hogy nekem is elmúlik, mint neki a horzsolás! És Tonynak is el kellett mesélnem, hogy hogyan szereztem meg! - jutott eszembe, mire Quill felkapta a fejét.
-Starknak minek kéne tudnia? - kérdezte egyből az Őrző. 
-A fia neve is Tony! - válaszolt helyettem Bucky, hogy letisztázzuk mindenkivel a helyzetet.
-Várjunk csak! - kérte Stark megvilágosodott arccal - Nem azt mondtad, mégis van egy itteni éned, csak Loki átvert és ezt eltitkolta előled? - mondta, mire Peter egyből mellém lépett idegesen. 
-Én megmondtam, hogy nem szabad benne megbízni! - erősködött Parker. 
-Nem tudhattuk, hogy ez lesz! Azt hittük, hogy megváltozott! - védett meg engem Sharon - Mindenki azt hitte! - tette hozzá, hogy a többiekre is igaz legyen és ne csak engem okoljanak a többiek.
-A csínytevés istene! 
-Ahogy az én vőlegényem is volt! - szólaltam meg nyugodtan, hogy a gyerek felvegye az én állapotomat - Nem akarom őt megvédeni, de kiismertem, hogy mikor ver át engem és mikor nem. Most nem jöttem rá! - ráztam meg a fejem hitetlenkedve.
-Mert elvakított a szerelem! - vont vállat Sharon mire mindenki értetlenül ránézett, engem is beleértve - Ugyan! Amikor meghalt még szeretted! Túltetted magad rajta mivel azt hitted, hogy nem látod többé a halála miatt. Nem ugyanaz ha amiatt felejted el, mert szakítottatok, vagy amiatt, mert meghalt! - magyarázta el az elméletét, amin nem is kicsit, de ledöbbentem.
-Oh, szóval te most már szakértő vagy? - értelmeztem a helyzetet. 
-Csak azt mondom, hogy természetes ez, amit érzel iránta! - tudta le ennyivel, kikerülve a lehetséges vitát köztünk.
-Gyászoltam! Szerettem! Direkt használok múlt időt! - jelentettem ki - De visszatérve Stark mondandójához… - fordultam az említett személy felé - Ezek szerint én is felvettem az itteni testemet és akkor nincs semmi bajom? 
-Ne tereld a témát! - suttogta nekem Sharon. 
-Tegyük fel, hogy ez igaz! - gondolkozott Sam a helyzeten - Mit kerestél volna akkor itt? Az itteni éned az amazon esőerdőben lakott - hozta fel, így az egyedüli logikus ötlet is kétségessé vált előttünk.
-Ősember! - szólt be Stark morogva, így a milliárdos felé pillantottam.
-Ezt meg sem hallottam! - forgattam meg a szemeimet majd a figyelmemet visszatereltem Wilsonra.
-Folytatom! - nézett rám és Tonyra Sam, hogy biztos legyen abba, hogy senki se fogja őt félbe szakítani - Hogyan kerültél ide, egyenesen Brazíliából? - fordult felém. 
-Úgy nézel rám, mintha tudnék valamit! - mondtam mire lehajtotta a fejét, mert ugyanolyan tehetetlenséget mutattam feléjük, mint ők felém, és az étteni létem alatt, ez volt az első alkalom. 
-Miért te vagy az egyetlen, akinek nincs emléke? - akadt ki Stark - Miért csak a rendes életünkre emlékszel? 
-Loki alkotott meg engem, nem tudom! -  vontam vállat miközben megmasszíroztam a nyakam, hogy könnyebben tudjak gondolkodni.
-Egyáltalán próbálkoztál már emlékezni? - vont kérdőre egyből - Hogy milyen volt az elmúlt tíz év? Hogy milyen a gyerekkorod? 
-A saját gyerekkoromra alig emlékszek, nemhogy itt! - jelentettem ki, így feladva hátradőlt a kanapén.
-Kivel tudnánk erről beszélni? - állt fel Bucky a székéről, ahol eddig foglalt helyet.
-Nem tudom… - válaszoltam miközben megráztam a fejem - Egyszerűen nem tudom! 
-És ha mindennek megvan a saját oka? - gondolkozott el hangosan Quill. 
-Hogy érted? - nézett fel Sam és konkrétan mindenki, mert új dolgot hoztak fel, és emiatt kíváncsiak voltunk. 
-Ha például Warlock azért küldött minket ide, mert oka volt rá? 
-Hogy elpusztítson mindent és mindenkit! - mondtam logikusan. 
-Nem! - emelte fel a kezét időt kérve, hogy megmagyarázhassa, így befogtam a számat, hogy hagyjam beszélni - Nem lehetséges, hogy azért küldött mindannyiunkat ide, mert ő tudta, hogy itt valami baj készülődik?
-Akkor miért játszotta volna el azt, hogy ez a halálos átok, ami mindenkit megöl? - értetlenkedtem keresztbe tett kézzel.
-Stratégiából! Eljátszotta, hogy ne keltsen feltűnést. Valamiért szükség volt itt a hősökre! Valószínűleg erre kell rájönnünk, hogy pontosan miért is! - mesélte el az elméletét, így átvettem a helyzetet és a mondanivalót a fejemben.
-Akkor miért csak nekem van emlékem? - folytattam, mert nálam még mindig nem állt össze a kép.
-Mert te vagy a kulcs a csapathoz! - mutatott rám, így felvontan a szemöldököm - Mindig is te voltál, akár gonosz voltál akár nem! Ismersz mindenkit és mindent! Warlock tudhatta, hogy ez lesz! Hogy felkeresel minket és beszélni fogunk erről! Nem értitek? - fordult körbe felcsillanó szemekkel - Ő minden lépésünket előre tudta! Vajon miért? - kacagta el magát.
-Kiszámíthatók vagyunk… - suttogtam, mert rajtam kívül igazából mindenki le volt fagyva és nem volt képes felfogni a dolgokat.
-Pontosan! - értett velem egyet - A mágiád egyre jobban erősödik! Nem véletlenül! Kell nekünk! - fejezte be majd csend lett a szobába. 
Lehajtottam a fejem, próbáltam átgondolni ezt az egész szöveget, de sajnos nem nagyon sikerült elsőre. Stark mellettem előre dőlt és megmasszírozta a homlokát. Sam a plafont bámulta úgy törte a fejét. Sharon a körmét piszkálta. Bucky már rég nem szólalt meg, nem is most akart a nagy csendben. És ott volt még Peter. Ő csak a mentora reakcióját nézte. Mindenki a maga módján gondolkozott, de igazából egyikünknek sem vált be semmi se, mert fogalmunk sem volt semmihez! Nekik azért, mert mágia volt, én azért nem tudtam semmit, mert ilyenről soha se ejtettek szót a könyvek és Loki se mesélt még hasonlót sem és ez megőrjítet. Felnéztem Quillre, mert nem bírtam tovább a jelenetet. Csípőre tettem a kezemet és kitört belőlem a röhögés. Pillanatokkal később Tony is csatlakozott mellőlem, mert rájött, hogy rohadtul nem volt semminek tudományos magyarázata és az egész egy hülyeségnek tűnt. Ugyanezen mentem én is keresztül, mert tudtam, hogy a tudományon túl van a mágia, de ez még azt is túlszárnyalta. Mindenki kínosan nézett körbe mivel mi csak ketten nevettünk és fogalmuk sem volt, hogy mi is miért tartjuk ezt ennyire mulattatónak.
-Mi olyan nevetséges? - kérdezte Quill végül a csapat nevében. 
-Semmi! - legyintettem - Nem érdekes! - tudtam le ennyivel miközben vettem pár levegőt, hogy lenyugodjak és közben letöröltem a kifolyt könnyemet.
-Bonnie! - szólt rám Sam ezzel azt kérve, hogy nem illendő a viselkedésem. 
-Ne, Sam! Hagyjad! Teljesen érdektelen! - folytattam vállat vánva már teljesen komolyan - Nem számít az, hogy évtizedeken keresztül vizsgáltam minden rúnakövet, hogy megfejtsem a rajtuk lévő jóslatokat! - tártam szét a karjaimat tehetetlenül -  Nem is érdekel senkit, hogy az én születésem előtt már századokkal tudták a nagymesterek, hogy én igenis harcolni fogok ezzel az átokkal szemben! - tudtam le már enyhén idegesen - Amióta tudom, hogy én vagyok Tyr, azóta azon vagyok, hogy megváltoztassam a sorsom! - tettem a szívemre a kezem, hogy kimutassam, hogy az igazat mondtam - Sajnos nem sikerült, mert meghalt mindenki és ide érkeztünk erre a Valhalla utánozta helyre, ahol minden felborul! A gonosz sógornőm éppen a szerető anyukát játssza és mintha kicserélték volna! A sógorom, éppen a három gyerekével éli az életét boldogan! A gyerekeim szétszórva vannak, az egyik a Downey a másik a Hemsworth családnál! A volt vőlegényem, akire azt hittem, hogy jó ember lett, megint átvert engem a nem is említeném meg hányadik alkalommal és ki tudja, hogy mit tervez még és mire képes ezen a helyen! A férjem azt se tudja, hogy ki vagyok, és hogy egyáltalán létezek! És még sorolhatnám a rengeteg sok bajomat, ami közül jelenleg a legkisebb, hogy nincs heg a hasamon és azt jelenti, hogy a Tél katonája nem szúrt le a sivatagban és igenis képes vagyok kihordani egy szerencsétlen babát, amit a saját világunkban nem lennék képes okulva az előző és egyetlen esetből! - meséltem mire Bucky szégyelve magát lehajtotta a fejét - Ne sajnáld, mert Lokinak lenne egy gyereke! - kértem mire mindenki lesokkolva figyelt fel a kijelentésemtől - Szóval igazából hálás us vagyok neked Buck, köszi, hogy megmentetted a világot még egy lehetséges pszichopatától! - jegyeztem meg a az említett felé hajolva - De igazából mit sem ér ez az egész bajom, mert szarul haltam meg és mindannyian idekerültünk és erre napokkal később jössz te, Quill! - fordultam felé - És azt mondod, hogy azért küldött ide minket a jónak szánt gonosz, hogy megmentsük ezt a helyet? - hoztam fel a feltevését - Itt a legnagyobb baj a globális felmelegedés! A legveszélyesebb dolog az Északi-tengeren és az Antarktiszon lévő jégtábla! Ha Adam Warlock ezért küldött ide minket, bár nem hiszem, akkor eléggé béna gonosz lett belőle! - hitetlenkedtem kuncogva.
-De most… - makogott mire komollyá váltam. 
-Adam Warlock gonosz! Erre nincs más opció! Tudta, hogy mire jó ez az átok, és emiatt készítette el majd küldött minket erre a helyre! 
-Hősnek tervezték - hozta fel.
-De gonosz lett végül! - ellenkeztem - Szerinted nem ismerem a történetét? - kérdeztem, mert kezdett ez lejönni számomra - Öt éven keresztül kerestem elkerülő utat, hogy a családommal maradhassak! Szerinted nem találtam ki én is ezt az egészet kétségemben? - mutattam körbe a szituációra utalva -  Titkolnom kellett a gyerekeim és a férjem elől… 
-Lehet, hogy nem kellett volna titkolnod! Felkészülhettünk volna! - jegyezte meg bátrabban.
-Mire? Hogy páholyból nézzétek, hogy hogyan harcolok a gonosz ellen? - értelmeztem.
-Hogy mindannyian meghalunk a rohadt küldetésed miatt! - jelentette ki már ingerülten mire lefagytam az állapota miatt és az őszinteségétől. Igazából mindenki velem együtt csodálkozott, hogy ezt ilyen bátran ki merte jelenteni, de igazából teljesen igazava volt szerintem. - Bocsánat! Ezt nem így akartam… - hajtotta le sajnálkozóan a fejét miután felfogta, hogy nem volt valami kellemes ez a beszólás. 
-De akartad! - tudtam le ennyivel, mert igenis ezt akarta mondani utoljára ha én nem vágtam volna a szavába. A következő pillanatban a szoba ajtaja ki is nyílt, így mindannyian arra kaptuk a fejünket, így megláttuk Natashát belépni.
-Mi folyik itt skacok? - nézett körbe érdeklődve mire képeztem egy tűzgolyót a tenyeremben.
-Scarlett! - szóltam neki mire felém fordult értetlenül - Kapd el! - dobtam oda, így hirtelen elkapta, de mire felfogta volna már, hogy mi az igazából, a kezébe volt. 
-Mi ez? - fintorgott miközben a lángok belementek a testébe, emiatt hatott rá a mágia és összeesett. Sam elkapta a levegőben még, majd lefektette a földre.
-Mi történt vele? - aggódott Sharon az állapotát meglátva. 
-Mindjárt felkel! - vontam vállat - Mehettek hogyha akartok! Úgyse tudunk kitalálni semmit! - néztem körbe terelve a Romanoff ügyet remélve, hogy magamra hagynak vele. Szerencsére úgy gondolták, hogy jobb nekik jelenleg máshol, így kiindultak a folyosóra. Sam kiment utoljára majd be is csukta az ajtót maga után. Lefeküdtem Nat mellé majd vártam, hogy felkeljen. Nem volt olyan nagy dózis a mágiában, csak kisebb időre ütötte ki a varázslat. Kezdte kinyitni a szemét így oldalra fordultam. 
-Ne csinálj ilyet többet! - mormogta majd morgott egy sort. 
-Ne csináljak ilyet többet? Komolyan Natasha? - vontam össze a szemöldökömet - Te feláldoztad magad a csapatért és engem cseszel le? - hoztam fel az ő esetét.
-Témánál vagyunk! - mosolyodott el majd megölelt egyből, mert sejtette, hogy mit éreztem. Belőlem kitört a sírás a hosszú találkozás után. Nagyon hiányzott nekem és ezt ő is tudta - Semmi baj! - simogatott meg annaknérdekében, hogy megnyugodjak - Itt vagyok!
-Olyan hülye vagy! - jelentettem ki beszólásnak bár annyira nem tudta komolynak venni mert félig szipogtam és félig kuncogtam. 
-Nem gondoltam volna, hogy találkozunk! - vallotta be halkan.
-Én sem! - adtam igazat majd megpuszultam az arcát és még szorosabban húztam magamhoz.
-Van egy lányom! - hozta fel.
-Nekem lett egy fiam! - utánoztam mire eltolt magától és felvont szemöldökkel nézett végig rajtam. 
-Van egy fiad? 
-Van egy lányod? - kérdeztem tovább majmolva őt, de igazából ugyanolyan meglepett voltam miatta, mint ő miattam. Egyszerre felnevettünk a helyzet miatt majd felhúztuk egymást állásba és még egyszer átkaroltam.