-Itt vagyok! - rohantam be a kávézóba Parkerhez - Nincs is vészhelyzet? - értelmeztem a helyzetet meglepődve.
-Dehogynem! - állt fel az asztaltól.
-És mi? Elfogyott a koffeinmentes kávé a gyerekeknek? - akadtam ki majd leültem a székre, amit Peter kihúzott nekem. 
-Beszéltem Thorral! - hozta fel.
-Jaj, de jó! - forgattam meg a szemeimet hátradőlve - Akkor telebeszélte a fejedet azzal, hogy Hela tökre felesleges! 
-Pontosan azt tette! - helyeselt bólintva.
-Hallgatnom kellett volna Lokira! - mormogtam kinézve az utcára.
-Nem! - rázta meg a fejét egyből - Loki is gonosz! Ne hallgass rá sem! 
-Peter! - szóltam rá.
-Abbahagytam! - hajtotta le fejét. 
-Loki megváltozott ahogy a nővére is! 
-De… 
-Csönd legyen, a felnőtt beszél! - jelentettem ki ingerültebben.
-Igenis! - fogta be a száját, így örömmel vettem észre, hogy ez e a duma akkor is hatott rá, amikor itt félig-meddig felnőtt.
-Sok mindenen mentek keresztül és emiatt segíteni kéne nekik és nem ellene fordulni! - magyaráztam, így a szemembe pillantott - Ismered az itteni énjét! Az az énje egész végig ott volt Loki személyében is! Ahogy Helaéban is! És ezt el kell fogadnotok! 
-De nem mindenki fog ennek örülni! - vallotta be az okát - Szerintem tök menő dolog meg minden, és nagyon örülök ennek, de például Mr. Stark nem fog így állni hozzá! - hozta fel, így vettem egy mély levegőt. Ezt én magam us jól tudtam, hogy lesznek nehéz esetek, és egyik tippem tényleg Tony volt.
-Starkot bízzad rám! 
-De… - vágott közbe.
-Parker! Nyugalom! Bízz bennem! Eddig ment, nem? - érdeklődtem felvont szemöldökkel.
-Igen, de miután összebarátkoztál a halál istennőjével és a New Yorkot megtámadó Lokival, kezdek aggódni, hogy egy picit elmentek otthonról! - jegyezte meg.
-Ezt meg sem hallottam! - mondtam és ezzel, ő is rájött, hogy rosszat mondott, így egy kicsit összeguborodott.
-Na de mesélj! - kérte terelve a témát.
-Miről akarsz, hogy meséljek? Tegnap mindent elmondtam a küldetésről! 
-Milyen volt Asgard? - jutott eszébe.
-Peter! 
-Kérlek! - könyörgött azzal a gyermeki vággyal - Olyan menő dolgokat hallottam arról a helyről, de sohase mertem megkérdezni Thort, hogy milyen volt! Főleg, hogy csak Mr. Stark temetésén találkoztunk és kicsit para lett volna akkor megkérdezni tőle, főleg, hogy utána meg játszotta a szuperhős nagybácsit Aprillel, és veled se tudtam beszélni, mert olyan hirtelen eltűntetek Mr. Rogersszel, hogy ki se lehetett mondani a neveteket! - emlékezett vissza, így lehajtottam a fejem.
-Tényleg ezért írtál nekem vészhelyzet üzenetet? Hogy hallgass Asgardról históriákat? Ezt te sem gondoltad komolyan! - kuncogtam el magam.
-Légyszi Bonnie! Olyan vagy számomra, mint egy menő nagynéni! 
-Mint egy nagynéni? Ezt te sem gondoltad komolyan! - dülledt ki a szemem a megszólalástól.
-Tényleg nem, de nagyon menőnek tartanak! - javította ki magát - Én is annak tartalak! - mutatott magára - És egyszerűen a történetedet nézve hihetetlen, hogy min mentél keresztül! 
-A végén te leszel az első számú rajongóm! - mosolyodtam el. 
-Nem hiszem, hogy Aprilt túl tudom szárnyalni! 
-Könnyebb, mint hinnéd! - vallottam be.
-Miért? - csodálkozott a válaszomtól.
-Mert rájött, hogy az anyja nem is akkora hős, mint gondolta! - hajtottam le a fejem. 
-Miért gondolod ezt? 
-Mert feladtam a harcot! - hoztam fel.
-Hogy megments több trilliárd élőlényt! 
-Rábíztam egy túl nehéz feladatot! 
-Mert hittél benne! 
-Kilenc éves! Nem szabadott volna engednem, hogy kiálljon egy hatalmas átok ellen! Miattam meg is halt! - érveltem, bár akármennyire is tudtam, hogy nekem van igazam, jól esett, hogy Peter ellenkezett velem.
-De tudod, hogy jó helyen van! 
-A tudom egy kicsit túlzás! Tudom, hogy ezen a helyen van, de hogy melyik kontinensen, egyáltalán melyik városban, azt nem! - ráztam meg a fejem.
-Akkor hinned kell ebben! - tudta le ennyivel.
-A családban mindig is a fiúk hittek jobban! Lásd Steve és Tony… 
-Neked is hiányzik Mr. Stark? 
-Miből gondolod ezt? - kérdeztem kuncogva.
-A fiadat róla nevezted el! - emlékeztetett.
-Steve adta az első nevét, én a másodikat! 
-És mi az? 
-Nathaniel. 
-Mint Natasha… - jött rá.
-Na ő nagyon is hiányzik! - vallottam be - És csak azt se mondhatja a szemembe, hogy megmondta… - hoztam fel, így lehajtottam a fejem - Mert igenis megmondta! És én hülye nem hittem neki! 
-Mit mondott? 
-Hogy Steve és köztem nem létezik barátság - válaszoltam - Mindig is szerettük egymást, de ezt nem mindig vallottuk be. Öt éven keresztül együtt neveltünk egy kislányt barátokként… - mondtam el kacagva a helyzeten - Vagyis azt hittük! 
-Egy lakásban laktatok, nem? 
-De egy ágyban is aludtunk. Úgy viselkedtünk, mint a legjobb barátok! Nevettünk, együtt csináltunk dolgokat… - soroltam fel majd megráztam a fejem - De ez nem egy tinédzsernek való téma! Szóval mesélj te! Milyen volt ez az egy hónap? - váltottam át a beszélgetés témáját.
-Suliba jártam, délután meg hősködtem… - legyintett, mintha teljesen normális lenne ez a dolog.
-És hogy megy a suli így, hogy kihagytál öt évet? 
-Igazából ugyanúgy! Sokan elporladtak, de voltak akik felnőttek a mi korosztályunkba… Az anyagot meg be kell pótolnunk így év végi vizsgák lesznek… 
-Az kemény dió! - húztam fintorra a számat.
-Annyira nem… - ellenkezett.
-Jó, de te okos vagy! Másoknak nem lehet annyira egyszerű! 
-Az is igaz! - helyeselt.
-És van olyan tantárgy, ami nem megy? 
-Elvagyok mindennel! A spanyollal régebben szenvedtem, de most már jó vagyok benne! Szóval minden király! 
-Ha bármi baj lenne, nekem nyugodtan szólhatsz! Adok korrepetálásokat! - hoztam fel - Aprilnek is segítek a sulinál!
-És mégis hogyan korrepetálnál Kaliforniából? - vonta fel a szemöldökét.
-Létezik Videochat… Száznegyvennégy vagyok és nem halott! Fejlődök a korral! - dőltem hátra, de a megjegyzésemtől, mint a ketten felkacagtunk - És egyébként a fiam kedvence vagy szóval nem lenne baj, ha több időt beszélgetnénk! - jutott eszembe.
-Tényleg? - csodálkozott felcsillanó szemekkel.
-És mi újság nők terén? - hoztam fel - Tudom, hogy az itteni énednek nincs senkije, de Peterrel mi van? 
-Hát van egy lány… - kezdett bele mire előre dőltem az asztalra érdeklődve. 
-És ismerem? 
-Nem! Egy osztályba járunk… A neve Michelle. 
-Szép neve van! - dicsértem meg mire megszólalt a telefonom. Megnéztem és elolvastam a Loki által írt üzenetet - Ezt a beszélgetést folytatjuk! Ha nem itt, akkor szuperhősként! - álltam fel majd ő is követett. 
-Mész Dr. Stranget bevonni? - jött rá.
-Igen! - öleltem meg - Szia Peter! Majd később hívlak! - mentem ki majd beszálltam a kocsiba. 
-Mi tartott ennyi ideig? - szidott le Loki - Arról volt szó, hogy bemész, elhárítod a balhét, ami nálad maximum két perc és jössz! - jegyezte meg.
-Elbeszélgettünk! - vontam vállat bekötve az övemet.
-Nem ő a gyereked! - emlékeztetett, így vettem egy mély levegőt.
-De attól még kiskorú és szüksége van ekkora teher feldolgozásánál segítségre! 
-Elképesztő, hogy milyen tökéletes szülő lettél öt év alatt! - hitetlenkedett.
-Csak mások gyerekével! A sajátjaimat elrontom! - ráztam meg a fejem.
-Kicsit kifogytunk az időből, de ha tíz perc alatt felhúzod a ruhád, akkor rendben vagyunk! - indította be a kocsit. 
-Ezelőtt fürödtem, szóval tényleg csak öltöznöm kell… 
-És a hajad? 
-Bajod van a hajammal? - vontam fel a szemöldökömet.
-Nekem nincs! - ellenkezett egyből.
-Természetes! - mutattam a rá.
-Persze… - bólintott, de a hangsúlya tele volt szarkasztikával.
-Úgyis minden sztárnak tele van mindenféle cuccal a haja, szóval az enyém legyen természetes hullámos! - jelentettem ki.
-Oké! - helyeselt, így megforgattam a szemem.
-Csináljak valamit a hajammal? - értelmeztem a hangjából. 
-Nagyon jól áll a lófarok… - mosolyodott el felhozva a frizurát.
-Istenem! - mormogtam amikor megállt a ház előtt és kiszálltam - Te nem jössz? - fordultam hátra.
-Én már készen vagyok! - mutatott magára.
-Ja hát ha ezt tudom! - ültem vissza.
-Most miért nem mész öltözni? - kérdezte mire csettintettem egyet és már az elegáns ruhámban voltam megcsinálva a hajamat és sminkemet.
-Ne varázsolj! - szidott le.
-Most miért ne? Te mondtad, hogy késésben vagyunk! - érveltem logikusan.
-Azért mondtam, hogy siess be a házba és ott váltsd át a ruhádat! 
-Régen szeretted amikor varázsoltam! - emlékeztettem.
-De az régen volt! - tudta le ennyivel majd el is indult.
-És most mi változott? - vontam fel a szemöldököm.
-Az, hogy itt nem varázsolhatsz, mert rajtad kívül senki se tud! Megijednéknek az emberek tőled! - magyarázta idegesen.
-Régen arra tanítottál, hogy hogyan legyek olyan ember, akitől az emberek rettegnek! - mormogtam.
-És ez baj?
-Igen, mert most konkrétan az ellentétét kéred! - jegyeztem meg.
-Miért? Te nem az ellentétét csináltad, amit kértem? - hozta fel, így hitetlenkedve kinéztem az ablakon.
-Oh, szóval megint szóba jön a beépített küldetésem!
-Igen, megint szóba került, mert igazából te is az ellentétét csináltad annak, amit mondtál és most te vagy azért kiakadva, mert én is azt csinálom! - indokolta meg magát - Tudod, hogy miért nem akarom, hogy varázsolj? Mert nem akarom, hogy úgy járjál, mint én! - jelentette ki, így vettem egy mély levegőt - A mágiának ára van! És én megfizettem azzal, hogy meghaltam! Nem akarom, hogy te is erre a sorsra jussál! - rázta meg a fejét.
-Nem kell miattam aggódnod! Tudok magamra vigyázni!
-Oh, tényleg? - vonta fel a szemöldökét - Ezért van az egész univerzum ezen a helyen? - hozta fel mire egymásra néztünk - Nem értettem úgy! - jött rá, hogy mit mondott és ezzel milyen mélyre hatolt - Én csak hirtelen beszéltem, indulatból… - vallotta be mire hirtelen kitört belőlünk a röhögés - Ez olyan kínos!
-Mióta itt vagyunk, folyton veszekszünk! - jegyeztem meg - Mintha igazi házasok lennénk, esküszöm!
-Ugye? - adott igazat - Tök kínos!
-Nagyon is az! - halkultam el mire megérkeztünk a helyre.
-Na jó! Ez tényleg kínos! - szállt ki, hogy megtörje a csendet majd gyorsan átfutott az én oldalamra és kinyitotta az én ajtómat is és segített kiszállni. A kamerák egyből elkezdtek kattogni, így megigazítottam a méregzöld színű koktélruhámat majd bementünk az épületbe Lokival - Nem kövérít ez a ruha? - mormogtam. 
-Mivel teljesen a testedre van simulva, a válaszom nem! Hacsak nem érzed magadat kövérebbnek mostanság! Talán magadban hordozol egy pöttöm szőke csillagos katonát? - mesélte el az elméletét.
-Te is tudod, hogy ez képtelenség! 
-Teherbe esni nem az! Kihordani már kérdéses! 
-Vékony vagyok! Nincsenek rosszullétek, nem eszek többet! Nem híztam! - jelentettem ki.
-És mikor volt az utolsó időszakod a tudod mivel? 
-Öt éve nincs már! Mióta isten vagyok, már nem jön meg! - magyaráztam.
-Akkor miért kérdezted meg, hogy kövérít-e a ruha? - értetlenkedett.
-Mert a lányok félelmükben mindig megkérdezi ezeket és ilyenkor a fiúknak kedvesen kell válaszolni, hogy nem! - tudtam le kuncogva, hogy fenn tartsam az álcát.
-Ez földi szokás? 
-Igen… - helyeseltem amikor beértünk a bálterembe - Táncoljunk! - láttam meg az embereket egy körben. 
-Miért? 
-Mert az emberek mindig figyelik a táncoló párokat! Nem szabad feltűnést keltenünk, de mégis fel kell hívnunk a figyelmet! - indultam el a táncparkett felé. 
-De nem tudok táncolni! - állított meg azzal, hogy visszahúzott.
-Dehogynem! Asgardban is rengeteget táncoltál bálokon! Csak megtanultál ebben az életedben angol keringőzni! - legyintettem.
-Igazából nem tudom, hogy tudom-e! - vallotta be. 
-Ezen könnyen segíthetek! - húztam be a körbe majd Lokival szembe fordultam. Felemeltem a jobb kezemet és a társam meg is fogta ott majd átkarolta a derekamat - Ne izgulj! Csak lazulj el! - néztem a szemébe majd elkezdtünk táncolni - Látod? Megy ez! - biztattam majd folytattuk a lépést. 
Nem is emlékeztem, hogy mikor volt utoljára ilyen alkalmunk Lokival! Hogy csak ketten voltunk és táncoltunk… Mintha újra egymásra találtunk volna és onnan folytatnánk, ahonnan befejeztük öt éve. Csak néztünk egymás szemébe, mintha nem lenne rajtunk kívül senki. És ő is ezt érezte, mert láttam rajta. Nevettünk, ha véletlenül ráléptünk egymás lábára. Egy álom párt alakíthattunk külső szemből, ebben biztos voltam! De teljesen felhozta ez a tánc az emlékeinket. Akár akartuk, akár nem… Persze sokan is figyeltek minket. Lehetett rólunk pletykálni. Ki ez a lány? Miért vannak el ennyire? Most együtt vannak? Tudom, hogy ilyen gondolatok voltak mások fejében, mivel nekem is ilyen lenne! És talán meg is kellett volna válaszolnom magamnak… Ki voltam igazából? Miért voltam el ennyire a halott vőlegényemmel? Együtt biztos nem voltunk, mivel házas voltam… Erre tudtam egyedül a választ. Nem is volt baj, hogy nem tudtunk táncolni, mert egymás szemeibe nézve mindent elfelejtettünk. Még az okot is, hogy mi miatt jöttünk ide. Hiszen Stranget kellett megtalálnunk és emlékeztetni, hogy ki is ő valójában. Szerencsénkre az adott dal be is fejeződött, így megálltunk.
-Elnézést! - szólított meg minket egy férfi hang így visszatértünk a való világba a magunk kis helyzetéből.
-Ben! - köszönt neki Loki mire én is ránéztem a férfira. Meg is volt a keresett emberünk! - Örülök, hogy látlak! 
-Szabad elkérnem a hölgyet egy táncra? - biccentett felém mire egymásra néztünk Lokival. 
-Csak nyugodtan! - bólintott mosolyogva - Már persze, ha Bonnie is szeretne táncolni! 
-Ne add a féltékenyt! - vágtam vissza majd Strange felé fordultam - Szívesen táncolnék veled! - mosolyodtam el majd megfogtam a kezét és folytattuk a táncot - Azt hittem, hogy már nem jössz! - hurrogtam le suttogva. 
-Picit nehéz felismerni téged nem asgardi harci ruhában! - jegyezte meg halkan. 
-Attól még Lokit felismerhetted volna! És ha van mellette valaki, akkor egyből odamész és megkérdezed! - magyaráztam a helyes lépést.
-Nem buktathatom le magam! - ellenkezett.
-Picit feltűnő, hogy mennyit beszélgetünk! Loki biztos rájött, hogy eddig is ébren voltál! - pillantottam ki az említettre.
-Vagy arra is gondolhatott, hogy éppen a beszélgetés miatt ébrettem fel - hozta fel a másik lehetőséget.
-Nem hiába van egy orvosid… - kuncogtam. 
-Tényleg nem! - utánzott engem kacagva - Mi szél hozott erre Bonnie? - érdeklődött.
-Szerinted nem táncolhatok csak úgy a volt vőlegényemmel? - kérdeztem mire felvonta a szemöldökét - Haza akarok jutni! - vallottam be. 
-Mágia nélkül nehéz lesz! húzta fintorra a száját.
-Nekem van mágiám! - mormogtam, így csodálkozva rám nézett először, de én csak vállat vontam, hogy kimutassam, hogy nem tudtam, hogy ez miért így történt.
-Akkor minden megvan! - tudta le ennyivel.
-A csapat hiányzik! 
-Kik vannak meg eddig? 
-Thor, Valkűr, Loki, Heimdall, Hela és Parker - soroltam fel.
-Jól van! Ez egy tökéletes csapat lenne kettő kivételével! - jelentette ki.
-Ne kezd te is! - kértem nyugodtan - Ötödik alkalommal mondanák ezt nekem! Nem! Kellenek! 
-És pontosan miért? 
-Mert ők alakították ezt a helyet! Ha van kiút, azt csak ők tudják! - válaszoltam, így nyelt egy nagyot.
-Rendben! Én figyelem őket, míg te beszerzed a többieket! 
-A másik három asgardi is ezt mondta! 
-Kell a negyedik szempár is! 
-Persze, persze! - biccentettem igazat adva.
-Itt élnek… - hozta fel a lényeget tudva, hogy ez számomra is fontos, nem csak neki. 
-Tudom! 
-Ki lesz a következő? - kérdezte.
-Nem tudom! - ráztam meg a fejem - Egyenlőre azt sem tudom, hogy megkeressem-e a nagypapámat! Vagy Peggy nénit! Szükségem van rájuk, de nem biztos, hogy kellenek a küldetéshez. Úgy meg nem akarom tönkretenni az életüket! - mondtam tanácstalanul.
-Peggy néni, rendes nevén Peggy Carter? - vonta fel a szemöldökét.
-Igen, miért? 
-Mert éppen a huszas asztalnál ül az itteni énje! - fordított arra.
-Hayley Atwell… - láttam meg az említett személyt. Olyan fiatal volt még és üde, hogy meglepődtem a látványtól.
-Itt a lehetőség, hogy emlékezzen rád! 
-És ha valami baj lesz? - jutott eszembe - Hogy rossz néven veszi azt, hogy én vagyok Steve felesége? Mindig is az akart lenni! - jutott az eszembe.
-Szeretitek egymást! Meg fogja érteni… 
-Azt mondod? 
-Nem vagyok dili doki, de qzért alapvető kqpcsolatokhoz értek! - magyarázta - Menj csak! - mosolygott miközben leállt a zene. 
-Köszönöm a táncot! - biccentettem.