Ahogy próbáltam magamhoz térni, emlékek törtek elő. Nagy részt a szenvedésemről, amit át kellett élnem Loki miatt. A megismerkedésünktől kezdődött, innen tudtam, hogy valamennyire ezt a volt vőlegényem irányítja. Cikáztak a képek és jelenetek a fejemben. Hol a szüleim halála, hol az apám halála, az ő halála, esetleg a Stevevel való szakításom, Yelena "halála", az elporladás, és végül persze a cellában történő megkínzás. A rém képek mintha egyre élesebbek lettek volna, szinte éreztem a fájdalmat, amikor kést döftek a gyomromba vagy a hátamba. Az is elém tárult, ahogy Loki bámulta, ahogy az emberei megkínoztak. Csillogó szemmel figyelte minden egyes pillanatot. Fájt neki, és azt akarta, hogy ezt tudjam. Néha szemeztem vele és a tekintette beleégett a memóriámban. A megvetés, és a fájdalom egyben. Próbáltam ezt mind kizárni, de túl gyenge voltam. Loki volt kettőnk közül az ép és már szinte az otthonának mondhatta az én elmémet. Nem hallgattam az ő parancsaira, hanem inkább arra koncentráltam, hogy felébredjek. Először annyira futotta, hogy az ujjamat gyengén megmozgattam, majd a szememet is sikerült lassan felnyitni. Némán körbenéztem a kórterembe majd megláttam a jobb oldalon aludni Stevet miközben a kezemet fogta.
-Hé szépfiú! - mormogtam mire megmozdult - Baloldal! - jegyeztem meg, így akaratlanul is mosolyra húztam a számat. Rogers csak fáradtan kinyitotta a szemét majd elvigyorogta magát, ahogy tudatosult benne, hogy fenn vagyok - Van egy olyan érzésem, hogy te rosszabbul viselted meg, mint én... - mondtam mire megfogta a kezem és előre hajolt hozzám.
-Nagyon megijesztettél minket! - dőlt rá a hasamra - Ő tette?
-Nem, de ez ő parancsa volt - ellenkeztem, így megszorította a kezem és megpuszilta - Nem ez az első kínzás, amit el kellett viselnem - jegyeztem meg majd feljebb ültem.
-Lassíts, túl sok sérülést szereztél! - állított le.
-Csak ülni szeretnék! - tudtam le ennyivel, így ezt megtudva felpattant és segített a párnákat úgy rakni - Köszönöm!
-Nem szabad erőltetni magad! - emlékeztetett - A wakandai technológia fejlettebb, de attól még ennyi sérülés után a tested nem bírja! Még a tiéd sem!
-Halandónak érzem magam... - jegyeztem meg kuncogva miközben megigazította rajtam a plédet.
-Eddig is az voltál, csak most meglepett, hogy ilyen közel voltál a halálhoz!
-Gyerekek? - kérdeztem aggódva az ő állapotuk miatt.
-Mindenki alszik rajtunk kívül, mert hajnal van... - vallotta be, így felkacagtam - De jól vannak mindannyian! Tonynak és Aprilnek Natasha sikeresen beadta, hogy nem súlyosak a sebeid, de mivel nagyon sok van, ezért pihenned kell. Yelena meg... - vett egy mély levegőt majd megállt a beszédben.
-Mi van Yelenával? - ijedtem meg.
-Amióta visszaértél, azóta éjjel-nappal edz. Alig pihen... Azt érzi segíthetett volna neked jobban és akkor ez nem történt volna meg.
-Majd beszélek vele! - biccentettem - Többiek?
-Hela padlón, ahogy az apád is. Thor nem mutatja ki, de minden egyes percben csekkol utánad. Natasha és Sam többször itt voltak. Wanda is benézett, próbálta kiszedni a fejedből Lokit, de sikertelenül...
-Hát igen, a kis féreg még mindig bent van! - hitetlenkedtem.
-Viszont az apád bír engem, ha ez számít! - hozta fel, így elnevettem magam.
-Mindig is bírt téged, azon lepődök meg, hogy be is vallotta!
-Hát, amikor az ember lánya halálközeli állapotban tér vissza a családjához, akkor azért egy apuka kimondja az érzéseit! - gondolkozott el, így bólintva helyeseltem.
-Most legalább átérzed azt, amikor nekem kellett téged megműteni! - emlékeztettem, így felkacagott a jelenettől - Nem mellesleg el is kellett küldenem a kormányt a francba azután!
-Jó kezekben voltam! - vont vállat - Bár nem volt az illetőnek diplomája, de értett a dolgához!
-Ja, végülis majdnem ki kellett vennem a gyomrodat és majdnem sánta lettél egész életedre... - legyintettem - Hatszor lassabban műtöttem, hogy precíz legyek minden egyes öltésnél! - meséltem mosolyogva - Te voltál a tét... Nem veszíthettelek el! - ráztam meg a fejem majd ő is magához húzott és megpuszilta a fejem.
-Nem hagyhattam el a kedvenc nőmet, mikor tartózott egy rendes csókkal! - simogatta meg a hátam, így elhajoltam tőle majd megcsókoltam.
-Szerintem azt a tartózást már megadtam! - kuncogtam el magam majd kitakaróztam és az ágy széléhez mentem.
-Mit csinálsz? - akadt ki Steve miközben visszatartott - Pihenned kell!
-Biztos vagyok benne, hogy a dokik remek munkát végeztek Shurival együtt a wakandai technológia segítségével! - legyintettem majd felálltam lassan - Látod? Teljesen jól vagyok!
-Fáj, mi? - jött rá egyből, így lehajtottam a fejem.
-Fáj hát! - vallottam be - Titokba te vagy a fejembe és nem Loki? - viccelődtem, így kuncogva átkarolt és segített elindulni.
-Én azért látok a fejedbe, mert megnyíltál előttem és nem azért, mert ez az erőm! - jegyezte meg mikor kimentünk a szobába - Hova szeretnél menni.
-Bárhova csak ne egy kórterembe, mert eléggé rossz emlékeim vannak onnan! - tudtam le ennyivel.
-Van egy ötletem! - ment egyenesen tovább majd kivezetett a hatalmas erkélyre. Kihúzott nekem egy széket majd oda leültetett és utána hozott nekem egy plédet, amivel betakart.
-Nem vagyok hetven éves nagymama, akit ápolni kell! - mondtam amikor helyet foglalt mellettem.
-Helyette egy 144 éves anyuka vagy, aki egy valagra való sérülést szerzett, jobb? - pillantott rám beszólva, így kinyújtottam rá a nyelvem.
-Asgardi vagyok, gyerek lennék, ha nem raboltak volna el az apámtól!
-De Midgardon nőttél fel és emiatt öregszel! - fejezte be helyettem, így felvont szemöldökkel ránéztem.
-Azt mondtad, hogy Midgard? - lepődtem meg.
-Ne csodálkozz! Állandóan így beszélsz és emiatt rám is ragad!
-Most már csak asgardiul kéne tudnod és akkor tökéletes uralkodó lennél! - fogtam meg a kezét, így megpuszilta az ujjam.
-Még nem beszéltünk erről az uralkodási dologról... - hozta fel - Miért nem hoztad még fel?
-Nem akartam elsiettetni a dolgokat - ráztam meg a fejem - Amikor visszajöttél és kijelentetted, hogy mi házasok vagyunk, akkor én ezt elmondtam Thornak. Akkor döntött úgy, hogy Valkűrt választja meg. Tudta, hogy én úgyis a családot választottam volna, mert mindig is akartam egyet. Emiatt hittem azt, hogy ezzel letudtam a trónt egészen addig, amígy Valkűr le nem mond. És ha nem lesz gyereke, akkor én követném és utána a gyerekeim. Az Újasgardba való utazások egy része azért is volt, hogy elfogadjanak téged - meséltem el, így csodálkozva a szemembe nézett - Ugyan, imádnak, nem is kellett erőltetni azt, hogy szeressenek! - legyintettem - Jó uralkodó lennél! - jelentettem ki.
-Úgy gondolod?
-Hiszen egy igazi vezető vagy! - tudtam le ennyivel mire a nap felső része megjelent a domb tetején ezzel lassan bevilágítva Wakandát - Mikor néztük utoljára a napfelkeltét csak így kettesbe?
-Szerintem soha! - kacagott fel, így én is mosolyogva hátradőltem.
-Elképzelnél minket uralkodóként? - tettem fel a kérdést.
-Téged mindenképpen, én maximum csak integetek és jópofizok, mint Fülöp herceg! - hozta fel az angliai hasonlatot.
-Nem egyszer hallok brit hasonlatot a helyzetünkkel! - mormogtam.
-Miért kiérded?
-Csak érdeklődtem - legyintettem.
-Rogers nincs a kórterembe! - hallottuk meg Ayo hangját - Ismétlen Rogers nincs a kórterembe.
-Az istenért, csak egy romantikus napfelkeltét szerettem volna! - panaszkodtam mire Steve felkacagott.
-Felség, a szívbajt hozta ránk! - sétált mellénk az aggódó katona.
-Jól vagyok Ayo, köszönöm szépen a törődést, vonja vissza a kijelentését mielőtt valamelyik Bosszúálló felriad miattam! - kértem mosolyogva.
-Igenis, Felség! - biccentett majd visszament a palotába.
-Már lőttek a hangulatnak! - panaszkodtam majd nehézkésen felálltam és a korláthoz mentem majd megtámaszkodtam azon.
-Gyors kérdés! Ha királynő leszel, akkor ki örökli utánad a trónt?
-Yelena, April és Tony. Ebben a sorrendben megy. Persze ha addig nem lesz egyikőjüknek sem gyereke! - válaszoltam - Miért kérded?
-Csak kíváncsi voltam, hogy hogyan van a szabály... - tudta le ennyivel majd mellém jött - Szóval a lány is örökölheti...
-Az elsőszülött gyermek, édes mindegy milyen nemű!
-Milyen érdekes! Akármilyen királyságot nézel, mindig a férfi nem van előnyben...
-De ez Asgard! - vontam vállat majd Stevehez bújtam.
Csendben néztük tovább a napnak a feljövetelét. Olyan nyugodt volt, hogy nem voltam képes felsorolni ehhez hasonló pillanatot, amit mi ketten megéltünk. Csak úgy álltunk ölelkezve, szó nélkül és ez így volt jó. A távolban néztük a legelő állatokat és a felvonuló hadsereget is pásztáztuk, de igazából elvoltunk mi anélkül is. Engem Ayo után nem nagyon kerestek, tudtam, hogy még alszanak a többiek. Mikor a nap már teljesen fenn volt, akkor bementünk a palotába és lesétáltunk az étkezdébe. Ott Steve rendelt nekem reggelit majd visszamentünk a kórtermembe. Percekkel később az egyik szolga be is hozta nekem az amerikai palacsintát csoki öntettel és tejjel. Nyugodtan ettem, néha adtam Stevenek, de mivel nem mindig fogadta el, így ő nagyjából csak iszogatta a kávéját. Jól esett egy nap után enni. Nem az volt a bajom, hogy éhes voltam, az volt ebben az egy napban a kihívás, hogy folyadék és étel helyett inkább plusz kínzást kaptam. Erősebbnek éreztem magam. Mikor végeztem, akkor könnyebben fel is álltam. Odasétáltam a tükör elé majd felemelve a pólómat észrevettem a milliónyi apró vagy esetleg nagyobb heget. Nagyon fájt ezt látni, mert eddig is takartam a Tél katonája által okozott két sebet, nemhogy huszonötöt, ami csakis a törzsemen helyezkedett el. Ez most rosszabb volt! A karom, a lábam, a hátam, a hasam... Tényleg olyan kinézetem volt, mintha én lennék a háborő istennője.
-Vigyázz, nehogy széttörjön a tükör! - szólt be Romanoff, így megforgattam a szemem - Jól festesz! - váltott komolyra majd beljebb lépett az ajtón.
-Oh, szóval most szarul vagy jól festek? - vontam fel a szemöldököm, így elkuncogtam magát.
-Amilyen állapotba visszajutottál, örülj, hogy állsz! - állt meg mellettem majd jó szorosan megölelt engem - Ne csinálj ilyet többet, vetted az adást?
-Nem én haltam meg a való életben... - jegyeztem meg, így egyből elengedett megrázva a fejét.
-Az más! Engem nem az exem szabdalt fel, mint egy jó steaket! - tudta le ennyivel.
-Nagyon vicces formádban vagy ma reggel! - jelentettem ki.
-Gyertek, benézünk anyához! - szólalt meg Yelena mire mind a hárman megtorpantak.
-Anya! - rohant hozzám a két fiatalibb gyerek.
-Mizu csöppségek? - hajoltam le hozzájuk, majd megpusziltam a fejüket - Jók voltatok, amíg távol voltam? - érdeklődtem miközben letérdeltem.
-Cassiet megvertem kártyában! - mesélte Tony.
-Ne mondd! - ámultam el - Nagyon ügyes vagy! És veled, Életem? - pillantottam Aprilre.
-Én Billyvel gyakoroltam a telekinézist - újságolta, így eltátottam a számat.
-Mert te most már arra is képes vagy? - csíptem meg az arcát.
-Tudom, hogy nem szereted, amikor használom az erőm... - hajtotta le a fejét, így komolyra vált az arcom.
-April, én csak meg akarlak védeni ettől az egész mizériától! De ha úgy érzed, hogy jobb, ha egyszerű gyakorlatokkal fenntartjuk a tudásod és majd évek múlva rendesen nekiállunk edzeni, akkor rendben! - ajánlottam fel.
-És mikor kezdhetek el rendesen varázsolni?
-Tizenöt éves korodban! - vágtam rá egyből, így szomorú fejjel nézett rám - Ez volt megbeszélve! - vontam vállat - Tizennyolc éves korodtól meg jöhet a harci készség fejlesztése!
-Anya, nyolc éves vagyok!
-Hát élvezd a gyerekkorod! - tudtam le ennyivel - Nem mindenkinek adatik meg, hogy barátai legyenek és játszon velük!
-Értettem! - hajtotta le a fejét, így magamhoz húztam és megpusziltam - Úgy hallottam, hogy a legidősebbnek egy kicsit alább ment az önbizalma és mást nem csinál, minthogy edz! - pillantottam Yelenára, így kuncogva közelebb sétált. Én is elengedtem Aprilt majd felálltam hozzá - Nem a te hibád, hogy fogságba estem! - jelentettem ki - Ilyet gondolni se merj! - kértem mire a nyakamba borult.
-Hiszen még csak most kaptalak meg! - szipogta - Nem akartalak máris elveszteni! Hiszen ebben a pár napban jobb anyám voltál, mint bárki más!
-Nyugi Kedvesem! - simogattam meg a hátát - Itt vagyok! Tudom, hogy alig élve találtatok rám, de már jól vagyok!
-Nagyon megijettem akkor! - vallotta be, így megpusziltam.
-Nem csak te! - suttogtam - Mióta van családom, azóta én is félek a haláltól! - mondtam el én is a titkomat, így mindenki felfigyelt ránk.
-Mit csináltak veled? - kérdezte Nat, így ránéztem.
-Gyerekek, menjetek addig reggelizni, rendben? - hoztam fel - Apa és én mindjárt csatlakozunk! - mondtam, így helyeselve kimentek - Szóval, miután Yelena sikeresen visszajött, akkor ugye engem bezárt egy cellába. Aztán rám tette a mágiablokkoló nyakbilincset és aztán beküldött öt bérgyilkost... Az egyik volt Batroch, aztán Rumlow, a másik három meg a Tél katonáinak mondták magukat - emlékeztem vissza - Egy darabig támadtam, de amikor már elővették a svájci késüket, akkor megpróbáltam védekezni, de mit sem ért, mert ameddig kettőt megúsztam, ott volt a másik három. Batrochot és Rumlowt meg tudtam ölni, annyival egyszerűbb volt, viszont a kis trió az törhetetlen volt! Mikor megunták a harcot, akkor kikötöztek és akárhányszor nem válaszoltam a kérdésükre, akkor megkínoztak - tettem keresztbe a karom.
-Mit akart?
-A követ! - vontam vállat - Viszont még mindig bennem van, szóval nem kapta meg... - tudtam le ennyivel majd vettem egy mély levegőt - Többi Bosszúálló?
-A tárgyalóba vannak és a kövek aktiválásáról beszélnek - válaszolt Yelena.
-És engem nem hívtak meg? - akadtam ki - Nyomás! - tapsoltam kettőt majd elindultam az adott terem felé. A többiek éppen csak követni tudtak, innen tudtam, hogy a testem a régi. Újra volt energiám, alig fájt valamim... Mikor odaértünk az ajtóhoz akkor mind a kettőt kitártam, és beléptem, emiatt mindannyian rám néztek - Na aktiváljuk a köveket! - húztam mosolyra a számat.