MÉG ÉLEK 

Hatalmas örömhírem bejelentése után remélem, hogy van még, akit érdekel a folytatás... Ha esetleg valakit érdekel, mi történt velem az elmúlt fél évben, a rajzos mappában fogok mesélni pár dolgot, itt nem szeretném fogalalni a helyet. 

Kellemes olvasást :) 

Az elkövetkezendő hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy Sirius annak ellenére, hogy csak ő és Regulus vannak elérhető közelségben, sem fog velük kommunikálni. Elizabeth nem szerette volna feladni a próbálkozást. Igaz, ennek messze ellentmondott az a tény, hogy jelenleg is csak azért kereste Siriust, hogy ne Regulustól kelljen elkérnie a baglyot, mert a fiatalabb fiú legalább még szóba állt vele. Próbált vele nagyon óvatosan viselkedni, ingatag lábakon állt közöttük a béke, de Siriusszal való kapcsolatát semmilyen béke nem jellemezte, amit el lehetne rontani.

Félt, hogy a bagoly kölcsönkérésével lehetőséget adna Regulusnak, hogy megsértődjön valamin. És ezt el akarta kerülni.

Vagy inkább azt – gondolta magában Elizabeth –, hogy nehogy újra Remus legyen a téma. A lány sokat gondolkodott azon, mi okozhatja Regulus szokatlanul érzékeny reakcióját a fiú megemlítésére. Eddig nem jutott sokra, de újra megkérdezni nem merte.

Ütemes kopogás zaja szakította ki a gondolataiból. Rögtön tudta, honnan ered. Futva indult meg a hang irányába, és csúszva fékezett le, mielőtt őt is eltalálta volna egy mérgezett lövedék. Ami – igen, teljesen megszokott és normális módon – egy, a nappali fala tövében terpeszkedő állóóra fegyvere volt minden arra járó gyanútlan ember ellen. Természetesen, Sirius indította be a mechanizmust, az arcán szertefoszlott a magabiztos arroganciája, és egy nagyon rövid pillanatig átvette a helyét a kétségbeesés. Majd pedig, mielőtt még Elizabethet megpillanthatta volna, futásnak eredt az egyik félhomályos, mérgek szagától dohosnak ható folyosón.

- Tudhattam volna, hogy ez is a TE hibád!

A lány megpördült a tengelye körül, miközben alig egy méterre tőle húzott el a legközelebbi lövedék. Walburga hanyag eleganciával intett egyet a pálcájával, miközben egy apró lépést közelített. A lövedékek zaja után beálló csend csengett a fülében, és Elizabeth öntudatlanul hátrált egy apró lépést, keze rögtön hideg, sima falnak ütközött.

- Bo-bocsánat – dadogta. – Elfelejtettem.

- Mert neked mindent szabad, mi? – vicsorgott rá a nő. – Mert a te családneved még makulátlan – hisztérikus iróniával ejtette ki az utolsó szót.

Alig két méter választotta el őket egymástól, és ahogy egyre csökkent, Elizabeth úgy vette gyorsabban a levegőt. Minden sejtje azt üvöltötte, hogy Menekülj!, érezte a fenyegetést a levegőben, mégsem félt.

Csalódott volt, egyedül érezte magát, bár mindig tudta, hogy Walburga sem jobb, mit az ő szülei, mégis lesújtotta ez a helyzet. És hogy sem Sirius, sem Regulus nem hajlandó jóban lenni vele. Hogy valószínűleg már mehetne Lilyhez nyaralni, ha végre le tudná körmölni a választ, pontosabban, egyáltalán megérkezne az a hülye levél.

Nem tudott félni, amikor ennyi minden kavargott benne, és közben az egész testét elárasztotta az a természetfeletti energia, ami képes volt mindent elpusztítani körülötte. Felszegte a fejét, és farkasszemet nézett Siriusék anyjával.

- Miért nem remegsz? Miért nem érzed, hogy most hatalmas bajban vagy? – vicsorogta.

Elizabeth követte a szemével, ahogy felemeli a pálcáját. Látta a mozdulat ívét, ahogy felé lendíti, és már ebből kitalálta, éppen melyik átkot méltóztatik használni. A félhomályos folyosóról halk neszezést hallott, de nem moccant.

Walburga a pálcájára pillantott, mintha elromolhatott volna, és újra próbálta. A mozdulatban már nyoma sem volt eleganciának, csak tébolyult ingerültségnek.

Aztán zsebre vágta. Átszelte a csekély távolságot, ami elválasztotta a lánytól, aki mintha egy másik világban lett volna, a szemét a nőre szegezte, de furcsa homály lepte be a tekintetét. Furcsa homály lepte be a világot is, és halványan érzékelte, ahogy éles körmök vájnak a vállába, és a lába elemelkedik a földtől, a hátán üvegajtó törik, a feje tölgyfalapnak csapódik. Mellette a szekrényből kizuhant kétes eredetű üvegcsék csapódnak a földbe.

De Elizabethez tompítva érkezett el a világ összes tapasztalása, csak halványan érzékelte, ahogy valami furcsa folyadék átáztatja a nadrágját a lábszárán, és az anyag szép lassan elfoszlik.

Aztán árnyék vetült rá. Valaki előtte állt, és eltakarta Walburga alakját, akinek a hangja furcsamód messzebbről szólt.

- Akkor azt hittem, még a köreinkhez képest is túl kegyetlenek a szüleid, de lám, milyen igazuk volt – nevetett fel hisztérikusan. – Mindenkinek jobb lenne, ha fizikailag is olyan szörnyeteget csináltak volna belőled, mint amilyen vagy!

Elizabeth egy ajtó csapódását hallotta. Tompán, mint egy visszhang.

Az előtte álló alak megfordult, és a lánynak egy másodperc erejéig sikerült összpontosítania. Tisztán kivette Sirius sápadt arcát, és a szemében a rémületet, ahogy őt nézte.

A lány nem értette, miért tőle kell félni. Aztán a fiú vett egy mély lélegzetet, és elordította magát.

- REGULUS!

Gyors, apró léptek hangja az emeletről, a távoli lépcsőről, a földszintről... Regulus hollófekete üstökét a látótere szélén Elizabeth az ájulás előjelének hitte, de aztán közelebb jött, és látta, ahogy az arcát beragyogó reményt, hogy a bátyja újra beszélni akar vele, átvette a rémület.

Hasonlítottak egymásra, mint két testvér, akiknek árnyalatra pontosan megegyezik a bőre és a haja színe. De Elizabethnek évei voltak arra, hogy tanulmányozza a köztük lévő apróbb, ám egyre hangsúlyosabbá váló különbségeket. Regulus haja vékonyabb szálú, pihés, mint a szőkéknek szokott, Sirius egyre feltűnőbben magasabb, pedig csak egy röpke év van közöttük. Regulus tartásán mindig kissé meglátszik a sokévnyi szorongás, Sirius ellenben minden esetben hű a származásához: büszke, arrogáns, egyenes és megkérdőjelezhetetlenül arisztokrata. És most olyan hasonlóvá tette őket a letaglózott félelem, mint eddig még nem sok más. Ugyanolyan kerekre tágult szemmel, ugyanolyan árnyalatúra sápadt bőrrel, és ugyanolyan mozdulatlanul bámultak a lányra.

Bár ő nem igazán értette, mit néznek ennyire rajta.

Sirius volt az, aki először mozdult. Kerülgetve az összetört fiolákat és a furcsán gőzölgő pocsojákat közelebb jött, leguggolt, Elizabeth karja felé nyúlt, de tíz centire tőle felszisszent, és elrántotta a kezét.

Aztán minden olyan gyorsan történt. Újra kivágódott az előszobából nyíló ajtó.

- Mit csináltatok a húgommal?!

Arthur.

Elizabeth eddig nem, de most kezdett félni. Szép lassan eljutott a tudatáig minden, ahogy visszavánszorgott az élet a tagjaiba.

Már érezte, hogy a földön ül, a tarkója sajog, a hátába szúró érzéssel fúródtak üvegdarabok, a lábszára ég, mintha valaki lángoló dörzspapírral kaparná. A levegő ki tudja mióta, felületesen, cél nélkül áramlik ki-be a tüdejéből olyan gyorsan, hogy már zsibbadt tőle az egész teste.

Érezte az orrfacsaró bűzt, ami a füstölgő, sötét löttyökből áradt, és a feszültséget, ami belepte a szobát.

Arthur feléje kapott, Elizabeth hátrahúzódott, az üvegdarabkák beljebb vájtak a bőrébe, ahogy a szekrény falának nyomta a hátat, de ezzel egyidőben Arthur is, Siriushoz hasonlóan, visszahúzta a karját.

Elizabeth itt jött rá, hogy világít.

Ezernyi apró szikra futkosott a bőrén, ezernyi apró energiakisülés, homályos aurát vonva a teste köré.

Talán ki is tört volna belőle minden.

Bellatrix Lestrange javára nem sok jócselekedetet lehet írni, de egy nap megmentette a házban és a közelben tartózkodók életét. Mert ő kellett ahhoz, hogy Elizabeth nagy nehézségek árán, de végül visszaszerezze az uralmat a teste felett.

Bellatrix félrelökte Arthurt, arca határtalan nyugalmat, mi több, furcsa elégedettség és értelmetlen boldogság keverékét tükrözte.

- Értékelem a drámát, de még inkább a már-már hozzám fogható alattomos ötleteket – hajolt felé, negédes mosolyt villantva. Szeme sötéten villant meg. – Türelmetlenségemben a levegőben befogtam a kis barátnőd válaszát, szabad az út a muglik utáni nyomozásodban – nevetett fel eszelős mámorral, ahogy csakis őt tudott.

Amikor valami nagyon gonoszat művelt.

Vagy amikor asszisztált Elizabethnek, aki meglátása szerint valami nagyon gonoszat művel.

Már nincs sok hátra a múltból, hamarosan frissül. Addig is, a következő fejezettől jelen következik, amit így, 2025-ben, hat évvel később végre folytattam, eddig 70+ fejezet készen van, így végre stabilan ígérhetek folytatást. Bár, ahogy látom, az olvasóim érthető módon ennyi kihagyás után eltűntek, de sebaj, hátha valaki még erre téved :D