Egész hosszú lett, kellemes olvasást hozzá! :D 

Elizabeth észveszejtő sebességgel rohant fel a lépcsőn. Nem telt bele tíz másodpercbe, mikor meghallotta a szapora lépteket maga mögött, és rögtön arra gondolt, hogy vagy az egyik szobatársa, vagy egy felsőbbéves mardekáros vette üldözőbe. A földszintre érve megkapaszkodott a lépcsőkorlátban, és megpördült a tengelye körül.

Egy kemény valami ütközött a mellkasának, amiről hamar kiderült, hogy Regulus feje.

– Te meg minek kergetsz? – kérdezte csodálkozva.

– Mert szaladsz – zihálta. – Csak meg akartam kérdezni, hogy veled mehetek-e.

– Gyere – vont vállat a lány, és olyan sebes léptekkel indult el, hogy Regulus alig tudta követni.

– Szerinted mit akar tőled Madam Pomfrey? – kíváncsiskodott a lány sarkában loholva.

Elizabeth felélénkült a kérdéstől, és izgatottan kezdett magyarázni.

– Ó, erre több ötletem is van! Talán végre megengedi, hogy segítsek neki mindenféle betegséget kezelni, esetleg sürgősen újra ki akar oktatni arról, hogy tilos pálca nélkül gyógyítanom, vagy most éppen ráér, hogy tanítson végre valami érdekeset is... Persze az is lehet, hogy...

– Várj, te ide szoktál jönni, hogy gyógyítani tanulj? – kérdezte elképedve Regulus, mielőtt Elizabeth belekezdhetett volna a kevésbé pozitív lehetőségek felsorolásába. Megálltak egy ajtó előtt.

– Olyasmi – válaszolta, és lenyomta a kilincset.

Egyetlen ágy volt használatba véve, és Elizabeth, ha valakire, akkor Siriusra nem számított. A fiú karba tett kézzel ült, így rögtön láthatóvá vált az ittlétének oka: hatalmas, gennyes kelések borították mindkét karját, egészen a könyökéig.

Madam Pomfrey elég házsártos hangulatban volt, amikor odalépett, hogy becsukja a bátyját bámuló Regulus mögött az ajtót, a kelleténél erősebben csapta be.

Elizabeth érezte a levegőben szikrázó feszültséget, és felváltva nézett a javasasszonyra és Siriusra, aki megkönnyebbülés és hitetlenkedés keverékével bámult vissza rá. A lány már éppen fel akarta tenni a kérdést, hogy pontosan mit várnak tőle a jelenlévők, amikor Madam Pomfrey a hátuk mögött, egy fiolákkal teli polc mellett megszólalt.

– Mr. Black alkalmatlannak talál arra, hogy elvégezzek rajta egy egyszerű keléslohasztó bűbájt, mert ha csak rászegezett pálcával hadonászva tudom elmulasztani, akkor inkább el szándékozik menni innen, hogy majd maga meggyógyítsa.

– Hát még mindig jobb! – morogta Sirius.

Elizabeth nehezen tudta megakadályozni, hogy hangosan felnevessen. Elképzelni sem tudta, milyen sértéseket vágott Sirius a gyógyítóhoz, amitől az feladta a próbálkozást, és inkább őt hívta ide, mert ha valamihez, akkor ahhoz kellett tehetség, hogy Madam Pomfreyt eltántorítsák a gyógyítástól.

Erősen próbálkozott az arcizmai megregulázásával, és már majdnem összeszedte magát annyira, hogy röhögéstől elcsukló hang nélkül meg tudjon szólalni, amikor Regulus megelőzte.

– Azokat meg hogyan szerezted? – mutatott a gusztustalanul gennyedző kelésekre.

– Fogadásból belenyúltam Peter bájitaltan órai munkájába, de ez most nem lényeg – magyarázta a fiú, és Madam Pomfrey fájdalmasan felnyögött a hátuk mögött, de nem kommentálta a helyzetet.

– Fúj, Sirius, bele is halhattál volna! – kiáltott fel Elizabeth, mert még élénken élt benne a tavalyi órák emléke, ahol a griffendélesekkel voltak összevonva. Minden elfogultság nélkül állíthatta, hogy még az ő csekély bájitaltan tudása is messze felülmúlja a pufók fiúét. – Tehát akkor most gyógyítsam meg a szokásos módon?

– Még mit nem! Már Artmenson professzorral is beszéltem, és ő sem tartja jó ötletnek, egyetért velem abban, hogy a maga erejét inkább rombolásra teremtették. Azért hívattam ide, hogy gyakorolhassa ezt a bűbájt – csóválta meg a fejét, Elizabeth pedig gúnyosan felhorkantott. Nem mintha haszontalannak tartotta volna a különórákat a sötét varázslatok kivédése tanárával, csak a professzor néha olyan sületlenségeket tudott terjeszteni, és a lány véleménye szerint feleslegesen rémítgette a tanárait. Az egészben az volt a vicc, hogy a különórákon csak és kizárólag a pálca nélküli varázslással foglalkoztak, ami elvileg tilos.

– De sokkal egyszerűbb, ha...

– Nem! – szakította félbe a tiltakozását Madam Promfrey.

– Szerintem Siriusnak nincs olyan testrésze, amit Elza még nem gyógyított meg pálca nélkül – kotyogott közbe Regulus.

– De van – tisztázta azonnal Elizabeth, miközben Sirius karját bámulta, amin a szeme láttára fakadt ki egy gennyes kelés, és az undorító, zöldesfehér lé csíkot húzott rajta.

– Szerintem pedig már azzal is nagyobb kárt fog okozni, mintha egyszerűen csak meggyógyítana, ahogy szokott, ha a két méteres körzetemben hozzáér a pálcájához

Elizabeth megfordult, és Madam Pomfreyre nézve bólogatott.

– Ne beszéljenek badarságokat! Miss Avery már nagyon jól halad, látszik, hogy használnak a különórák. Nem kérném erre, ha úgy gondolnám, hogy veszélyes.

Elizabeth visszafordult Siriushoz, és óvatosan, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna, előhúzta a talárja belső zsebéből a pálcáját, amit még a rohanás közben kapott fel, és lassan Siriusnak szegezte.

– A halálomon érzem magam – rémüldözött a fiú.

– Nem ígérek semmit – nyugtatta meg Elizabeth. Mélyeket sóhajtott, Sirius pedig visszafojtott lélegzettel várt, és amikor a lány kimondta a varázsigét, majdnem félrevetődött, de beérte annyival, hogy szorosan behunyta a szemét.

– Azta! – kiáltott fel Elizabeth.

– Mivan? – kérdezte lehetetlenül magas hangon Sirius, és résnyire nyitotta a szemét.

– Semmi, csak még megvan mindkét kezed – úgy bámulta Sirius végtagjait, mintha nem csak a keléseket tüntette volna el róluk, hanem egyenesen neki köszönhetné a fiú, hogy a testéhez tartoznak karok is. Kíváncsi lett volna, mit reagál a fiú, ha csak úgy mellékesen hozzáteszi, hogy ja, és nőtt egy harmadik is, de Madam Pomfrey előtt inkább nem mondott semmi többet.f

– Persze, hogy megvan! – méltatlankodott Madam Pomfrey, aki szemlátomást azt is a munkásságával kapcsolatos kritikaként értelmezte, hogy szerintük valami veszélyes kimenetelű dologra kérte meg a lányt.

~~~

Lehet, hogy Artmenson professzor jobban érti a dolgát, mint ahogy azt Elizabeth gondolta. Egy elejtett megjegyzése hatására az az elképesztően kreatív ötlete támadt, hogy akár gyakorolhatná alkalmazni is a megtanult varázslatokat, és mennyivel egyszerűbb ezt úgy, ha többen vannak. Elvégre önmagával nem tud párbajozni.

Így történt, hogy fél órával a hétfő esti különóra után már a griffendél klubhelyiségének közelében, egy falikárpit mögötti szűk folyosón álltak Regulusszal Remus és Lily társaságában, akik szerint már úgysincs elég idő gyakorolni, és jobb lenne inkább olyan nyugis tevékenységgel eltölteni az időt, mint mondjuk a varázslósakk. Azt is felajánlották, hogy kihozzák a táblát, és ha már úgyis négyen vannak, alkothatnak kettes csapatokat.

Regulus és Elizabeth úgy meredtek rájuk, mintha minimum azt vetették volna fel, hogy mi lenne, ha táncolnának egyet meztelenül Mc Galagony professzor szobája előtt, miközben teli torokból éneklik a Szép hippogriff, jó hippogriff című slágert.

– Persze, ha nem akartok, akkor csinálhatunk mást – bizonytalanodott el Remus.

Elizabeth tudott először megszólalni.

– Ti komolyan sakkoztatok?

Most Lilyéken volt a meglepődés sora.

– Igen, miért... nem kellett volna? – kérdezte a vörös hajú lány tétován.

– De hát az nagyon veszélyes! – kiáltott fel a lány. – Egyszer próbáltunk játszani, én voltam a bíró...

– A sakkban nincs is bíró – kotyogott közbe Remus, de Elizabeth leintette.

– Nálunk van, mert Sirius sosem képes tisztességesen...

– Mi bajod van szegény Siriusszal már megint? – bukkant fel az említett, és lazán maga mögé ejtette a falikárpitot, ami így visszaesett a helyére. Lily olyan arckifejezést vágott, amikor megjelent, mint aki nem tudja eldönteni, hogy dühös-e rá, vagy sem, és ezt Elizabeth teljesen meg tudta érteni.

– Semmi – zárta rövidre a lány. – Csak arról akarom tájékoztatni őket, hogy a varázslósakk nagyon veszélyes. Emlékeztek? Szerintem simán lehetett volna valami komolyabb bajunk, ha nem ugrálunk félre olyan ügyesen az átkok elől.

Regulus nyomatékosításképpen bólogatott, miközben beszélt.

– Várjatok... milyen átkok? – kérdezte Remus.

– Hát, amiket a tábla szór!

– Ó – csapott a homlokára Sirius. – Az, amivel ők játszanak, nem szór semmit – húzta el a száját. – Így szinte unalmasabb elfoglaltság, mint mágiatörit tanulni.

– De úgy mi értelme? – csodálkozott Regulus.

– Ne engem kérdezz, szerintem semmi – vonta meg a vállát a bátyja.

– Van értelme, csak meg kell érteni a szabályokat – tájékoztatta Remus.

Siriusnak már nem volt lehetősége reagálni, mert ekkor feltűnt James is, Lily arckifejezése pedig egyértelműen mérgessé vált. Összehúzott szemöldökkel és csípőre tett kézzel méregette a fiút, még az arca is belevörösödött az indulatba.

James, mintha észre sem vette volna a lány reakcióját az érkezésére, szélesen elvigyorodott.

– Örülök, hogy csatlakoztál kis csapatunkhoz, Evans, nem fogod megbánni – kacsintott rá. Elizabeth őszinte tisztelettel adózott a fiú bátorsága előtt, mert azon sem lepődött volna meg, ha Lily nekiáll tüzet okádni, James mégis határtalan nyugalommal mosolygott rá.

– Egy öntelt hólyag vagy Potter, ugye tudod?! – sziszegte, és felemelt fővel elhaladt előtte, hogy aztán méltóságteljesen kivonuljon.

Elizabeth néhány másodpercig bámulta a faliszőnyeg lengését, aztán megcsóválta a fejét.

– Ez egy újabb kudarcot vallott próbálkozás, kedves barátom – szólalt meg Sirius a lány mellett, mire Elizabeth odafordult.

– Fogalmam sincs, mi ütött belé – vakarta meg a tarkóját James.

– Talán nem azután kellene beszélgetést kezdeményezned, miután zaklattad a legjobb barátját – feddte meg őt Elizabeth.

Sirius és James egy emberként röhögtek fel, de amikor a szemébe néztek, inkább nem mondtak semmit.

– Akkor mi lesz az eredeti tervvel? – kérdezte Regulus.

– Milyen eredeti terv? – vonta föl a szemöldökét Sirius.

Regulus előadta Elizabeth ötletét a közös gyakorlásról, mire Sirius és James egy emberként kiáltottak fel:

– Szuper! Mikor kezdünk?!

– Még van egy kis időnk – pillantott az órájára Remus.

– Menjünk most! – kérlelte Elizabeth. – Tudok üres termet!

– Igen, menjünk! – kontrázott rá Sirius.

– Megyek, előkeresem Petert, rá is rá fér – tette hozzá James.

~~~

Nem túlzás azt kijelenteni, hogy a következő néhány hónapban romos, használaton kívüli tantermek jelezték útjukat, és Elizabeth kezdte azt érezni, hogy idő kérdése, és valamelyik tanár nagyon megelégeli ezt. Igaz, hogy nem nagyon szoktak arra járni, ahol ők gyakorolnak, de már minimum kilenc terem romokban hever, van, amelyiknek még a falából is hatalmas darabok estek ki.

Azon kapta magát, hogy a napok csak úgy peregnek, egy perc szabadideje sincs, és ennek még annak ellenére is tudott örülni, hogy a sok tennivalója között előkelő helyett foglalt el a bátyjáékkal való társalgás, illetve a jelentés, amit Arthurnak tett Regulussszal együtt a griffendélesekről. A fiút a talárjuk rejtekében néha elég erősen bokán kellett rúgnia, mert sokszor bármit megtett volna azért, hogy jobb helyzete legyen a háztársai között, Elizabeth pedig értelemszerűen nem szerette volna, hogy a nagyon szükséges információknál többet eláruljanak.

Regulus szemmel látható bosszúságára továbbra sem szokott le az állandó tanulásról, azaz a könyvtárban üldögélésről Remus társaságában. Elizabeth nem értette, Regulus miért nem hajlandó velük tartani – úgy tűnt, a fiúnak egyfajta presztízskérdéssé vált, hogy a klubhelyiségben írja meg a leckéjét.

Az év végi vizsgákhoz közeledve, ha Regulus nem is, de Jamesék idén csatlakoztak hozzájuk. Sirius és James még egyszer sem tudott eltölteni a könyvek között fél óránál többet anélkül, hogy Madam Cvikker ne kísérelte volna meg, hogy csendháborítás és rendbontás okán kizavarja őket, és a fiúk az első szóra készségesen elhagyták a helyiséget. Elizabethnek tegnap feltűnt, hogy Sirius a korosodó könyvtárosnőt kereste a tekintetével, aztán pontosan Madam Cvikker szemébe nézve, lassan beleharapott a talárja zsebéből kivett almába. Azóta kétség sem fért hozzá, hogy direkt zavartatják ki magukat.

Talán egy végleges eltiltást szeretnének kapni, büntetésből – vigyorgott magában Elizabeth, amikor a szombat délelőtti, nyomasztó „csapatépítő" program után végre elszabadult a klubhelyiségből, és a szokásos találkozóhelyük felé vette az irányt. Nem értette, Regulus miért nem jön. Most éppen azzal rázta le, hogy ott úgysem tudna koncentrálni, és hiába nyugtatta meg, hogy kis idő múlva már csak hárman maradnának Remusszal, hajthatatlan volt. Pontosabban válasz nélkül levágta magát az egyik asztalhoz, és utána fel sem nézett a fejjel lefelé kinyitott mágiatöri könyvéből.

Fojtott hangú veszekedést hallott a mindenkori találkozóhelyként használt hatodik emeleti folyosóról, ami kiszakította a gondolataiból, és összeráncolt homlokkal megtorpant.

– Hidd már el, hogy ez nagyon rossz ötlet...

– De ha már ti is tudjátok, neki is kellene...

– Én Siriusszal értek egyet, és azt se felejtsd el, hogy... – Itt James lehalkította a hangját, és Elizabeth félig anélkül, hogy tudatában lenne, mit csinál, közelebb lopakodott a folyosó kanyarulatához.

Nem akart hallgatózni. A terv szerint rögtön indult volna tovább, miután beazonosította Siriusék hangját, és leküzdve a késztetést, kishíján már kisétált a rejtekhelyéről, amikor a következő mondatból rájött, hogy valószínűleg róla van szó.

– Egyrészt elmondaná Regnek, másrészt pedig még egy hangyától is fél! – hallotta Sirius felkiáltását, és összerezzent. Megigazította a vállán a táskája szíját, és néhány lépéssel a fiúk mögött termett.

– Miről van szó? – kérdezte gyanakodva. – Remus, mit kellene tudnom? – kérdezte a többiek gyűrűjében lévő fiú felé fordulva, akinek most enyhe pír lepte el az arcát, és egy óvatos, ám annál feltűnőbb oldalpillantást vetett a barátaira.

– Te félsz a hangyáktól, igaz? – fordult Elizabethhez Sirius.

– Igen, de hogy jön ez ide?! – méltatlankodott a lány, és látható remegés futott végig a testén. Attól félt, talán egy hangyaboly közepébe csalogatták be, de csak azért sem nézett le. Határozottan elkapta James önelégült pillantását, mintha pont most bizonyított volna be valamit általa.

– Meg a baglyoktól és a madaraktól és a patkányoktól és a...

– Igen, igen, igen, csak maradj már, ma még a szokásosnál is idegesítőbb vagy – tapasztotta a fülére a kezét, de így sem tudta kizárni a fiú hangját.

– És a vámpírok vagy a vérfarkasok meg a sárkányok meg...

– Ááá Sirius, fogd már be! Merlin csimbókos seggére, azt akarod, hogy kiugorjak az ablakon? – James és Sirius vigyorogva összenéztek, Elizabeth pedig dühösen dobbantott egyet. – Tudjátok mit, nem is érdekel! Gyere, Remus – fogta meg a karját, mire James örvendezve felkiáltott:

– Szóval most nem várjátok el, hogy a könyvtárban rohadjunk?

Elizabeth azzal a lendülettel sarkon fordult, és két lépéssel ijesztően közel került a fiúhoz, és mélyen a szemébe nézett.

– Nem, nem kell – gúnyos félmosolyra húzta az ajkát, és James hátrálni kezdett. – Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe? Csak várjatok itt, idehozunk pár könyvet, és bárki jelentkezőnek kölcsönadom a mágiatöri könyvem... – Sirius és Peter vigyorogva összenéztek, és James is vágyakozó pillantásokat vetett a folyosó másik végének irányába.

– Nem mentek sehová – tagolta a lány tisztán és érthetően. – Különben rátok robbantom a klubhelyiséget. Vagy valami hasonló – vont vállat, mint aki még nem döntötte el, pontosan mit fog tenni.

Elizabeth sarkon fordult, és Remusszal a nyomában sebes léptekkel indult a könyvtár irányába.

– Csak úgy megjegyzem – zihálta a fiú –, hogy akármilyen gyorsan visszaérünk, már biztos, hogy a kastély másik végében lesznek.

Elizabeth megtorpant, mire Remus hátulról nekiütközött, és a fiút kikerülve visszarohant oda, ahonnan jöttek.

Remusnak igaza volt. Jamesék már majdnem elérték a folyosó távolba vesző véget, és hiába kiabált volna utánuk, már mindegy volt. 

Nos, annyira nem ide tartozik, amit most mondok, de azért leírom. Kitettem egy új könyvem, amit bár nem most kezdtem el, de most lett elég bátorságom, hogy elkezdjem publikálni. Narutós fanfic, de hátha valakit érdekelne: 

https://www.wattpad.com/story/195838491-megpecs%C3%A9telve-naruto-ff 

Sajnos nem tudtam rendes linkként beszúrni, a profilomon Megpecsételve címmel van fent. Köszönöm, ha esetleg abba is belenéztek :)