Ez a fejezet viszonylag hosszú lett:)

Elizabethet mérhetetlenül frusztrálta a Mardekár klubhelyiségében uralkodó általános légkör, és el sem tudta képzelni, Regulus hogyan képes itt tölteni a délutánjait. Neki folyamatosan a bátyja fürkésző pillantásait kellett elviselnie, a szobatársai felváltva hordták a megírandó házi dolgozataikat, Lucius és Narcissa ki sem szálltak a másik szájából (csak a szokásos), de ez még a jobbik eset volt. Amikor Arthur kitalálta, hogy dicsőítsék a Nagyurat, és egyre többen álltak köré a szertartásos körbe, ahol fejre húzott kapucnival bevett szokás volt biztosítani önmagukat és társaikat a Sötét Nagyúr iránti megkérdőjelezhetetlen, örök hűségükről, és gonosz terveket forralni, Elizabeth azonnal szedte a sátorfáját. Nem volt kedve ehhez még annál is többször, mint ahányszor kötelező. Meglepetésére Regulus azonnal a nyomába szegődött.

- Hát te?

- Úgy gondoltam, szükséged lehet a segítségemre - felelte egyszerűen, és szótlanul haladtak egymás mellett.

A könyvtárban nehézségek árán ugyan, de letelepedtek egy kívül eső asztalhoz. Elizabeth kipakolta a táskájából az előzőleg belehajigált pergameneket, és elküldte Regulust néhány könyvért.

- Azokat csak takarásképp hozattad ide, vagy tényleg ennyit fogok kínlódni jövőre? - Regulus éppen a mellette lévő széket próbálta átváltoztatni pihe-puha párnává, csak az ő verziójából szálkák álltak ki.

- Is-is. Arra rá nem feküdnék - bökött a fiú művére.

- Még mindig nem tökéletes - bosszankodott, és ingerülten újrapróbálta, de az eredmény nem változott.

Elizabeth felállt, hogy visszategyen egy könyvet, de egy pillanatra megfeledkezett az átokról, ami még mindig nem múlt el. Seggen csúszva ütközött neki az egyik polcnak.

- Merlin szakállára, komolyan mondom... Regulus, segíts! - kérte, miután a földre esett három kötet, és úgy tűnt, nem érkezik több.

Amikor többe kevésbé magabiztosan állt Regulusba karolva, egy könyvkupac jött vele szemben, ami, mint kiderült, Lilyt rejtette. A lány lehajította a könyveket egy közeli asztalra.

- Ezek milyen leckéhez kellenek? - nézett meghökkenve Elizabeth a feltornyozott kupacra, amire Lily most dobott egy újabb kötetet. A lány meglepetten kapta feléjük a fejét, és elég érdekes tekintettel mérte őket végig.

- Hé, ezekben talán van megoldás - lökte meg Regulus teljesen szükségtelenül, tekintve, hogy éppen egymásba kapaszkodva álltak. Elizabeth elvesztette az egyensúlyát, és kis híján vele együtt bukott orra.

- Megoldás? - vonta fel a szemöldökét Lily.

Elizabeth végigfuttatta a tekintetét a Lily által összeválogatott kötetek gerincén. Csupa átoktöréssel foglalkozó könyvek sorakoztak előtte, egyik-másik rendkívül hasznosnak tűnt a címe alapján, mint például a „Hosszantartó átkok feltörése" és a „Bosszantó átkok és rontások".

- Mindre szükséged van?

- Remus kérte, hogy vigyem fel ezeket, mert az az idióta Potter eltiltotta a könyvtártól. Ki hallott már ilyen eszement baromságot?! - Elizabeth halkan megköszörülte a torkát, míg Regulus a visszafojtott nevetéstől csuklani kezdett, de Lily mindezt tökéletesen figyelmen kívül hagyva folytatta. Ez is csak annyit jelentett, hogy hozzászokott már a furcsaságokhoz Elizabeth környezetében. - Egyébként üzent neked valamit, csak nem találtalak, úgyhogy meg akartam kérni Narcissa Blacket - enyhén elhúzta a száját, jelezve, milyen ellenszenves neki a lány -, hogy adja oda.

- Mit csináltál?! - kiáltott rá Elizabeth, de a lendülettől végérvényesen is egyensúlyát vesztve a padlón kötött ki. Madam Cvikker jelent meg a könyvespolc-folyosó végén, és lepisszegte őket. Elizabeth próbált minél előbb felkecmeregni, de Regulusszal csak csetlettek-botlottak.

- Semmit, mivel hiába vagy vele jóban, ő sem szimpatikus nekem, Elza. Ahogy a bátyád sem. Ezt mondom Pernek is régóta, de... - félbehagyta a mondatot. - Elza, miért nem tudsz felállni? - ment közelebb, és ő is a kezét nyújtotta. Elizabeth rájött, hogy hiába próbálkozik, ilyen idegesen ez lehetetlen művelet, és jobban tenné, ha várna, amíg nyugodtabb lesz.

- Az a hülye Potter - sóhajtott.

- Mi történt? - nézett rá Lily elkerekedett szemekkel. Tökéletesen kivehető volt a pillanat, amikor átsuhant a tekintetén a felismerés, és az arca még a hajánál is vörösebb színt vett fel. - Majdnem mindent értek - jelentette ki, és elrohant. Pár másodperc múlva visszafordult, hogy egy darab pergament nyomjon Elizabeth kezébe. - Maradjatok itt!

- Meneküljünk - kérte drámai hangon Regulust, rögtön amint Lily eltűnt a láthatárról.

- Az lenne a legjobb, ha felszívódnék innen. Tudod, ha Potterért megy, akkor nem lepődnék meg, ha Sirius is jönne... - A mondat végére teljesen elhalkult a hangja.

- Szóval itt hagysz - forgatta meg a szemét, és amint Regulus egy bocsánatkérő pillantás kíséretében útnak indult, kihajtogatta a pergamendarabot. Miután elolvasta a sorokat, megbotránkozva bámult maga elé, és minél tovább gondolkodott, annál inkább nőtt benne a feszültség a sok sületlenség miatt.

~~~

Lily egy ingerült Potterrel tért vissza, és kényszerítette, hogy hatástalanítsa az átkot. Elizabeth szerint erre senki más nem tudta volna rávenni, de James még így is a kelleténél tovább nézett fenyegetően a szemébe, mielőtt végre elvégezte azt a nyomorult varázslatot.

Elizabeth segített Lilynek visszapakolni a rengeteg könyvet, amit az asztalra halmozott, és elindultak a klubhelyiségük felé.

- Összevesztél Remusszal? - szegezte neki a lány hosszú hallgatás után, amikor már majdnem az elágazáshoz értek, ahol egyikük lefelé, másikuk pedig felfelé indul el a lépcsőn.

Elizabeth idegesen dobbantott egyet, és megállt egy pillanatra, hogy aztán az eddiginél is sebesebben szedje a lábát.

- Eddig nem tudtam róla, de most már biztos. Azt írta, hogy én azt mondtam, hogy látni sem akarom.

- Csodálkoztam is, miért engedett olyan könnyen Potternek. Még most sem akart vele jönni.

- Hát ez király - állt meg a lépcsőnél, és meredten bámult a mélybe.

- Beszélned kellene vele. - Lily hangja a megszokottnál keményebben csengett.

- Szerencsére nem, mert ő is felajánlotta, hogy holnap járőrözzek veled - vágta rá megkönnyebbülten. Lily nézésétől bűntudata ébredt, de elfojtotta az érzést.

- Az nem fog menni, mert én Perrel szeretnék lenni, és ezt megmondom nekik is - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Elizabeth lesütött szemmel állt előtte.

- Oké.

Amikor már eleget hallgattak, elindult lefelé a lépcsőn. Már haladt egy emeletet, amikor Lily utána kiáltott.

- Gyere majd az ötödik emeleti prefektusi fürdőbe! Megpróbálom vinni a könyveket is!

~~~

- Mi bajod már megint? - szegezte neki a kérdést Regulus, miután bevágódott egy különösen nyomasztó ablak alatti fotelbe. A klubhelyiségük a tó alatt volt, így a sötét, kavargó vizet, és olykor furcsábbnál furcsább, és ijesztőbbnél ijesztőbb lények úsztak be a képbe, amik - ha nem lett volna enélkül is épp elég nyomasztó a hely - még sötétebbé és ridegebbé tették a környezetet.

- Ez - nyomta a fiú orra alá a gyűrött pergament Remus üzenetével. Regulus végigfutatta a szemét a sorokon, és vállrándítva visszakérdezett.

- És?

- Köszönöm együttérzésed, igazán kedves tőled - öltötte ki a rá a nyelvét. - Nem is tudom mit vártam.

- Előbb sajnálnám őt, mint téged.

- Én még életemben nem mondtam semmi ilyesmit - rángatta meg a lapot minden szó után.

- Ami azt illeti, de.

Regulus olyan nyugodtságot árasztott, hogy kedve támadt felrobbanni tőle.

- Te aztán biztos jobban tudod nálam - válaszolta fojtott hangon, és a talárja zsebébe gyűrte a levelet.

- Hallottam. Jamesnek mondtad, mielőtt megátkozott. De a helyedben inkább az anyámtól kapott levél miatt aggódnék.

Elizabeth agyában forogtak a fogaskerekek, és szép lassan összetette a jelenetet, amikor James rászegezte a pálcáját, és próbálta felidézni, hogy milyen szavak csúsztak ki a száján zavarában. Rá kellett ébrednie, hogy Regulusnak igaza volt. Újra elővette a papírt a zsebéből, és közben a keze hozzáért a borítékhoz. Egy pillanatra végigfutott a hideg a hátán, de amikor már a saját szavaira is emlékezve olvasta el Remus szavait, azonnal sokadlagossá vált, hogy most éppen mit akarnak a szülei közölni vele.

„Ne haragudj, hogy az üzengetésemmel zavarlak, tudom, hogy látni sem akarsz. Megértem, és megkérem Lilyt, hogy mostantól ő legyen a párod a járőrözéseknél, így már tényleg nem kell velem lenned. A közös órákkal nem tudok mit kezdeni, de kérlek, ne érezd magad kényelmetlenül, amiért ott vagyok, csak nézz keresztül rajtam. Többet nem fogok hozzád szólni."

Az előbb még ironikusnak tűnő mondatok ott sorakoztak a szeme előtt, immár teljes súlyukkal.

- Most mit csináljak?

- Először is olvasd el. - Regulus szemtelen hangja tört utat a gondolataiban.

- Mi?

- Anyádék levelét. Utána válaszolj rá.

- Hagyj már azzal a szarral! - kiáltott rá elfúló hangon. - Ez sokkal komolyabb.

- Elég furcsa a fontossági sorrended.

- Azt hiszi, utálom, vagy fogalmam sincs, mit, de biztos semmi jót - könyökölt a térdére, hogy a szőnyegen terpeszkedő Regulus hallja a szavait akkor is, ha nagyon halkan beszél. - Most mit tegyek?

Regulus most először nézett a szemébe, de rögtön elfordította a fejét.

- Honnan tudjam? A bátyám évek óta azt hiszi, hogy utálom, és még mindig nem sikerült tennem ellene. Előre félek a nyártól. Több mint két hónapig el kell viselnem a megvető tekintetét, és nem tudom, hogyan fogom átvészelni.

Elizabeth kívülállóként egyszerűen megmondta volna neki, hogy Sirius sosem fog hinni csak a szavainak, amíg a látszat azt mutatja, hogy egyenes úton halad abba az irányba, amerre... nos, nem kéne. Ahhoz, hogy bizonyítson, a sarkára kellene állnia. De nem volt joga ilyeneket mondani. Elizabeth kicsit sem volt kívülálló. És ugyanúgy félt a nyártól, szintén a bátyja miatt, aki idén végez a Roxfortban. Ez az ő körükben egy dolgot jelenthetett. Már nem csak az anyja meg az apja, de a testvére is a halálfalók díszes társaságát fogja gyarapítani.

- Sokkal könnyebb a Griffendél ház biztonságából lázadni, mint innen. Ott nem bántja senki emiatt, nincs egyedül, nem átkozzák meg a semmiért is... Nem kell mindennap szembenéznie a dolgok komolyságával, és normális emberek veszik körül - suttogta maga elé.

Regulus végtelennek tűnő hallgatás után szólalt meg.

- De nem ezt akartuk mindketten? - dacosan kisöpörte a haját a homlokából, és mélyen Elizabeth szemébe nézett. - Lehetőségünk lett volna választani, ha elég bátrak vagyunk.

Elizabeth hátradőlt a fotelben. Regulust nézte, akinek fokozatosan elhomályosodott a tekintete, fekete haja minduntalan az arcába hullott, pedig koránt sem volt olyan hosszú, mint a bátyjáé. Kívülről félelmetesen hasonlítottak. Mindkettőjüknek nagyon szép arca volt, annyi különbséggel, hogy Siriusé egy fokkal vadabb, míg Regulus a szelídebbnek tűnő, letisztult változata volt. Elizabethnek sokszor átfutott az agyán a kérdés, hogy miért csak Sirius után döglenek az iskola nőnemű tagjai, amikor kinézetre Regulus simán felvenné vele a versenyt, de mindig hamar bevillant a válasz. Regulus egy mardekáros, egy leendő halálfaló, a Black család büszkesége, aki mégis kitaszított még a saját házában is. De valahogy mégsem tudta kiverni a fejéből a fiú szobáját. A Sötét Nagyúrról szóló újságcikkekkel, a Halálfalók csoportjáról talált képekkel és információkkal teletűzdelt falát.

- És neked legalább vannak barátaid - suttogta maga elé a fiú, amikor Elizabeth azt hitte, ma már egyikük sem szólal meg.