Valami különös oknál fogva az eddig megírt 71 fejezetből ez a kedvencem xd
Kellemes olvasást! 

Amikor a talárja alatt pizsamát viselve, vörös fejjel nyújtotta át McGalagony professzornak a Madam Pomfreytől kínos körülmények között szerzett igazolását az óra feléről, miközben igyekezett nem tudomást venni arról, hogy Dorcasnak éppen tikkel a szeme a háttérben, Elizabeth kezdte kapiskálni, hogy hiába kezdődött új hét, az élete a szokásos módon fog folytatódni.

Nem tudta eldönteni, ezt bánja-e, avagy sem. Azt sem, hogy mégis mi a fene történt Remus belső órájával, hogy nem volt képes időben felkelteni. Azt nem kérdezte magától, hogy mégis miért nem sikerült segítség nélkül időben felkelnie, ugyanis nem azon szerencsések közé tartozott, akik egészséges bioritmussal rendelkeztek volna. Vagy úgy általánosságban bármilyen bioritmussal.

Tehát amikor az első mondat, amit felfogott, az volt, hogy „Elza, esküszöm, hogy ezt még te is reggelnek hívnád", azonnal kipattant a szeme, hogy aztán ultragyorsan kimásszon az ágyból, és miközben a cipőjét próbálta a lábára erőszakolni és párszor majdnem orra bukott, zavarában megállás nélkül Remust szidta.

Aki nem átallott még röhögni is rajta. Aztán amikor Elizabeth végre leült a székre, és ott próbálta elvégezni azt a hirtelen hatalmas precizitást igénylő feladatot, hogy beköti a cipőfűzőjét, egy pillanatra találkozott a tekintetük, és mindketten zavartan néma csendbe burkolóztak, miközben nagyon gyorsan valahová máshová néztek. Elizabeth a talárját kezdte keresni mindenfelé, aztán megkönnyebbülten felsóhajtott, hogy csak rajta ült. Illetve a csendet sem sokáig bírta elviselni, talán négy egész másodpercig.

Szerencsére a zsebeiben két dolgot is talált, amik hasznosnak bizonyultak a helyzetben. Az egyik egy tábla többszörösön összetört csokoládé, amire párszor ráülhetett, és teljesen elfelejtette, hogy a zsebébe tette, a másik pedig a mugli lázmérője. Először a csokival fenyegette meg, hogyha nem fogy el az összes délutánig, abból aztán baj lesz, aztán a lázmérővel, hogy most azonnal dugja fel magának.

Madam Pomfrey nem is választhatott volna jobb pillanatot egy határozott köhintéshez. Elizabeth olyan sebességgel pördült a hang irányába, hogy szegényes mozgáskoordinációja következtében leborította a paravánt, meglátta mögötte a javasasszonyt, és szépen hasra esett.

– Jó reggelt! – Büszke volt arra, hogy tudta, milyen napszak van, miközben felkönyökölt. A javasasszony vagy nem tudott megszólalni, vagy nem is akart, Elizabeth mindkét eshetőséget tökéletesen meg tudta volna érteni. Azonban most lépett egyet előre, és csípőre tett kézzel magasodott fölé. – Csak benéztem óra előtt – jelentette ki magabiztosan, miközben felült.

– Tehát legújabb szokása pizsamában szándékosan lekésni az órák felét, miközben rombolja a gyengélkedő berendezését – szemrevételezte a javasasszony kimért, de ettől függetlenül megtévesztően társalgási hangnemben.

– Pontosan! – kapott az alkalmon a lány, miközben feltápászkodott. – Tudja, sokkal kényelmesebb így, és meg sem próbálok versenyezni a cicás köntösével, de nézze meg milyen szép csillagos pizsamát kaptam tavaly karácsonyra Lilytől, vétek lenne nem megmutatni a fél tanári karna...

Sajnos a javasasszony félbeszakította, mert megelégelte a mellébeszélést. Elizabeth úgy igazán nem tudta volna utólag felidézni, pontosan mi történt, azon kívül, hogy rettentő kellemetlenül érezte magát, és próbált minél gyorsabban elszabadulni. Annyi biztos volt, hogy Madam Pomfrey, ha már csupa véletlenségből elé pottyant, megvizsgálta, nem maradt-e még valami érzékelhető baja a korábbi rosszullétéből. Aztán grátiszként kapott egy igazolást, ami pontosan az óra felére szólt, amiről a javasasszony nem átallotta tájékoztatni, hogy hat perce maradt nem lekésni.

Legalább itt Elizabeth biztos lehetett benne, hogy tökéletes formában van, hiszen a javasasszony konkrétan most írt fel receptre egy eszeveszett sprintelést. Elszaladt az ajtóig, ám onnan visszaszaladt a lázmérőjéért, hogy aztán mégse vegye el Remustól.

– Mindegy, tartsd meg, véd a vérfarkasoktól – közölte vele, hogy aztán az ajtót becsukva Madam Pomfrey és Remus éppen ugyanolyan leírhatatlan fejjel bámuljanak utána. Így mielőtt pánikolva rohanni kezdett, szükségét érezte kicsit szélesebbre tárni az ajtót, és gyorsan kiegészítenie a mondandóját. – Még Lily szerint is, szóval tuti igaz.

Becsapta az ajtót, aztán rohanni kezdett, hogy most McGalagony professzor színe előtt álljon.

– Az óra felének négy perce vége – közölte szigorúan a professzor.

– Futottam, ahogy csak bírtam – zihálta a lány, és próbálta rendezni a vonásait, például a csapzott haját úgy-ahogy hátrasimította, és abbahagyta a szúró oldala szorongatását, hogy felegyenesedhessen. Itt döntötte el, hogy mostantól futva fog közlekedni a lépcsőkön edzés gyanánt.

– Ahogy látom, felöltözni sem jutott ideje a nagy rohanásban. Hol van a felszerelése? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Azt még a nagy Merlin sem tudná megmondani – vágta rá a lány gondolkodás nélkül, mire a háttérben többen felnevettek. A professzor egyetlen pillantása elég volt, hogy azonnal néma csend legyen a teremben. – De... De van nálam varázspálca és penna! – közölte, miután gyorsan feltúrta a zsebeit, és a tanárnő orra elé dugta a két említett eszközt. Szegény pennától tegnap majdnem megfulladt, így elég megtépázott látványt nyújtott a díszes kígyós varázspálcája mellett. Aztán a szabad kezével belenyúlt a másik zsebébe, hogy feltartsa Bellatrix és Remus levelét. – Voltaképpen jegyzetelni is tudok!

McGalagony professzor szeme is tikkelni kezdett, ám valahogy teljesen más módon, mint Dorcasé. Elizabeth nem tudta eldönteni, melyik rosszabb.

– Tizenöt pont a Mardekártól – közölte kimérten. – Szerintem nem kell indokolnom, miért. Menjen a helyére.

Elizabeth örömmel engedelmeskedett. Annak már nem kifejezetten örült, hogy mindenféle magyarázat nélkül kellett volna az egeréből díszes ezüstkanalat varázsolnia. Valójában annak sem örült, hogy egy egér futkos az asztalán. Kellemeset a hasznossal elven véletlennek álcázva fellebegtette az állatot, és a kacsintgató Dorcas irányába lendítette, aki sajnos ügyesen elkapta, hogy aztán az állatnak cincogva és gügyögve felé sétáljon a termen át.

– Cincincin, látom te is bánod, hogy belőled sosem lesz ilyen szép ezüstkanál – duruzsolta az állatnak a másik kezében tartva a saját cirádás kanalát, mikor a lány asztalához ért.

Elizabeth esdeklő tekintettel nézett a lányra. Mit sem használt. Dorcas az asztalára könyökölt, és nagyon közel hajolt hozzá, Elizabeth orra előtt lengetve az állatot.

– Szóval, mi történt az éjjel? – kérdezte, miközben most éppen pislogás nélkül bámult. Az egér vígasztalhatatlanul cincogott.

– S...Semmi – cincogta vissza Elizabeth.

– Akkor mondd, mit láttunk Siriusszal? – kérdezte a lány, mire Elizabethbe beleszorult a levegő.

– Hol? – tátogta rémülten, miközben gyorsan körbepislogott, nincs-e valaki túl közel hozzájuk. Dorcas erre diadalittasan intett egyet az ezüstkanalával.

– Egy térképen – közölte aztán vigyorogva.

Elizabeth itt egy pillanatra megnyugodott. Nem értett a térképekhez, semmi köze nem volt hozzájuk, őszintén szólva nem is kifejezetten érdekelték, most mégis rákérdezett. Valószínűleg bármilyen témaváltáson kapva kapott volna.

– Mit?

– Valamilyen rejtélyes okból a gyengélkedőn egy darab pötty jelzett két embert teljesen ugyanott, hát ki érti ezt? – kacsintott rá. Elizabeth kezdett aggódni, hogy izomláza lesz a szemhéjának. – Szegény Sirius olyan aranyvérű, hogy pornó nélküli gyermekkora volt, így nem csoda, hogy a barátaival csinált magának egy szextérképet – röhögött fel a lány.

– Ez meg mégis milyen térkép? – sziszegte Elizabeth, miközben elkapta az orra előtt lengedező, visongó egeret. Aztán gyorsan meggondolta magát. – Tudod mit, ne ismételd el. Bármi is ez, biztosíthatlak róla, hogy elromlott – jelentette ki, és gyorsan ledobta az egeret az asztalra.

– Egy szigorúan titkos térkép – közölte a lány, bár a 'titkos' részt már az is cáfolta, hogy éppen Dorcas tudott róla. – Sirius azt mondta, nem mondhatom el senkinek, de csak nem titkolhatom el az egyik legjobb barátom elől, akivel én legalább mindent megosztok – folytatta Dorcas kissé sértődötten. Aztán faképnél hagyta, csak a lány egerétől köszönt el cincogva.

– Ja, néha bár ne tennéd – morogta maga elé.

Talán nem elég halkan, mivel Dorcas egy kérés erejéig visszafordult, melyet valószínűleg a fél terem hallott.

– Ó, tényleg, óra után nézz már rá a jobb mellemre, tényleg nagyobb-e. Lily szerint kicsit, te meg pénteken annyit mondtál róla, hogy „erről nem mondhattok senkinek semmit". És nyugi, nem fogunk, Sirius megtiltotta.

Elizabeth mozdulatlanul állt, válaszra tökéletesen képtelenül, a szemét is csak gondolatban volt képes forgatni, hogy a korábbi példa alapján aztán jó sokat ér Sirius tiltása. Itt Dorcasnak eszébe jutott még valami, ami miatt újra visszasietett, hogy Elizabeth fülébe suttogjon.

– Láttad már Jamesszel összeveszni? Borzalmas, tiszta dedó. Sirius bosszúból elvette tőle a szextérképet, és meggyőződése, hogy ezzel nektek segít. Továbbá, mivel a te dolgaidat Lilyvel tárgyalom meg, úgy fair, ha Lily dolgait meg veled, így majd, amikor vetsz egy pillantást a melleimre, elmesélem mi volt még azon a térké...

– Miss Meadows, merem remélni, hogy a kanala anatómiája is éppen ennyire érdekfeszítő – hallották McGalagony professzor szigorú hangját. Míg Elizabeth meredten bámult maga elé, Dorcas elkezdte mutogatni a cirádákat a kanala nyelén, amikbe igen sok mindent bele lehetett látni, ha az embernek elég fantáziája van. A professzor valószínűleg ritkán bánt meg bármit, amit kimondott, de most látszott az arcán, hogy legszívesebben visszaszívná, miközben a helyére zavarta a lányt.

Elizabeth csak akkor ocsúdott fel, amikor a szomszéd asztaltól Annabell sajnálkozva odaszólt neki:

– Neked aztán tényleg nagyon fura barátaid vannak...